Az ​uzsonnatolvaj (Montalbano felügyelő 3.) 83% 42 csillagozás

Első könyvem Camilleritől, mondhatom első benyomásaim alapján: nagy felfedezés! Hébe-hóba láttam egy-egy részt a TV-ben Montalbanóból, ami meg sem közelítette a könyvben elém tárt sziciliai hangulatot, atmoszférát. Ez a déli lazaság vetekszik Maigret Párizsának világával – imádom, szintúgy mint azt. Azonban nála nem az ivás a passzió, Salvó egyszerűen jól akar élni, finomakat enni, dühét – ha kell – kiengedni, apró bosszúkkal felhívni a bűnösök figyelmét vétkükre – egyszerű, hétköznapi ember, aki kitűnően végzi munkáját – ezért vannak sikeres esetei. S mégegyszer: a sziciliai átmoszféra és életérzés páratlanul átjön. Ajánlom!

Sikerült alaposan összekevernem a Montalbano felügyelőről szóló krimik időrendi sorrendjét, és már csak az első rész van hátra. :) De időrendtől függetlenül is élvezhető.
Éhesen nem szabad belekezdeni, mert ez a felügyelő egy gasztromán! Nyomozásai előtt, után, alatt, közben úgy tud enni, hogy az embernek csöpög a nyála a könyvre…

Egy szicíliai származású olasz író krimije- azt hiszem, ebben a meghatározásban nagyjából benne foglaltatnak a könyv gyengéi és erősségei (már amennyire az olasz ismereretségeim alapján következtetni mertem.)
– Az olaszok imádnak enni. Annyira ínycsiklandóan vannak megemlítve Montalbano étkezései, hogy már csak egy menü felvillantása után is legszívesebben felfalnám a hűtőnk egész tartalmát!
– A krimi-sorozat pörgős és izgalmas. Igazi bűnbandák és maffiózók vannak benne, akik nem mindig buknak le. (élethű…)
-De nekem néhol kicsit kapkodó a történetvezetés: túltördelt és olykor zavaros az elbeszélés. Montabano úgy cikázik a nyomozás helyszínei között, mintha teleportálna, míg mi elolvassuk a gondolatait…

Összességében tudom ajánlani.. Ha fiam lenne, kb 12 évesen adnám a kezébe, ha lányom, és hasonlít az anyjára, minimum 17. :D

Az uzsonnatolvaj jóóóó!
Montalbano az olasz Maigret, csak kicsit(?) közönségesebb, és nem inni jár bárokba, hanem enni, enni, enni, nagyszerű olasz kajákat, és közben azért megoldja az aktuális bűnügyet.
Montalbano undorító, egoista negyvenes, de érző szíve van. Montalbano balos, utálja a titkosszolgálatot, a barátnőjének állandóan hazudik, de nem akar rendőrkapitány lenni, és nem akarja ott hagyni Sziciliát.
Montalbano ikon, olvassatok Montalbanoról, alakítsatok Montalbano klubokat! – ezt írtam egy éve (máshol), aztán a TV majdnem mindent tönkretett. Persze, a könyveket nem tudja tönkretenni, Camilleri Montelbano krimijeit most is érdemes elovasni.

Tisztelettel jelentem, hogy a hűvös, ironikus, gondolkodó északolasz Brunetti felügyelő mellé új kedvenc olasz nyomozót ismertem meg: Montalbano szöges ellentéte, vagyis kissé lusta, nem riad meg némi trükközéstől, legyen szó magánéletről vagy munkáról, káromkodik, példás családi élettel sem büszkélkedhet, de mégis nagyon emberi és szeretnivaló.
És igazi olaszként mindkettőjük napjának a fénypontja egy jó ebéd vagy vacsora, egy pohár finom olasz bor kíséretében.
Jó kis krimi ez, nem feszegeti a műfaj határait és nem akar többnek látszani, mint ami. Akárcsak Montalba', aki köszöni, jól érzi magát Vigatában, és esze ágában sincs előrelépni a ranglétrán, hogy máshova helyezzék át.
A történet maga nem nagyon bonyolult, néhány szükséges csavar azért van benne, de az igazi szicíliai sava-borsát az árnyalatok adják meg: a maffia, a prostitúció, az illegális bevándorlók kérdése, a korrupció…
Krimit és/vagy Olaszországot kedvelőknek melegen ajánlom.

Nagyon lehet Montalbanót szeretni. Persze csak akkor, ha az ember nem éhes… korgó gyomorral nem szabad olvasni. Szicíliát is nagyon lehet szeretni. Éhesen és jóllakottan is.

Mindezek dacára valahogy ez a könyv azt az érzést kelti, a szerző nem írta meg rendesen. Csak működteti a „Montalbano-mítoszt”.

Két Camillerit hoztam ki a könyvtárból, eleve találomra, és nem dicsekvésből, de még ezt a kettőt is sikerül(t) a rossz sorrendben olvasnom, szóval nem voltam valami felkészült. Illetve annyiban igen, hogy sokan ajánlották, még az olasz barátnőm is, aki csak óvatosan ajánlgat nekem kortárs olaszokat, illetve láttam, hogy majdnem mindenki nagyon sokra értékelte. Én meg állok itt hülyén a rossz sorrendemmel, plusz még annyira nem is tetszett. Maga a sztori egy idő után nem volt annyira fordulatos, és én nem avattam új kedvenc nyomozót sem. De lehet, hogy ahhoz kevés egy könyv. De vitathatatlan, hogy a szicíliai vonal megfogott, a karakterek, a hangulat, a szépiás spagetti és a tűzdelt márna. Tengerparton.
A víz alakja van még nálam, szerintem adok neki még egy esélyt.

Ha a felügyelő magánéletét szeretném nyomon követni, akkor ezt A hegedű hangja előtt kellett volna olvasnom, de tudhattam én? Dehogy. Örülök, hogy egy kedves moly megismertetett Camillerivel, a fejemben majd kialakul a kronologikus képsor. A sztori újra klassz volt. Most figyeltem föl, hogy micsoda neveik vannak a zsaruknak: Kappan, Kakas, Gerle :) Aztán az egyik titkosszolgálatos törpe muki: Körte.
Az író imádja a kicsit perverz szexuális dolgokat, ez most már egyértelmű számomra.
Jöhet a következő krimi.

Hiába jó a magyar fordítás, Camilleri csak olaszul az igazi.

Mély humánum, könnyedség, humor, emberközpontúság.
A füllentő, haspók Montalbano kivételes karakter.
Könnyed és szórakoztató.