A ​hegedű hangja (Montalbano felügyelő 4.) 85% 39 csillagozás

Nem ez az első része, de kihívás miatt ezzel kezdtem. Ha az elsővel kezdem nem jutok el idáig.
Az alaptörténet és a megoldása nekem elég „szegényes”. A nyomozó karaktere bosszantó. Nekem túl laza, sok benne az én mércém szerint a dohányzás, főleg zárt térben.
A nyomozás igen lazára sikeredett még Montalbanonak is, nemhogy annak akinek átadták. Aztán mikor kiderült, hogy ki a tettes ott vagy elaludtam közbe vagy semmi jel nem mutatott rá. Nagyon régi stílusu, ez sem fogott meg. Plusz a fordító is érdekes szavakat használ. A „csomita” már csak hab volt a tortán. Sejtettem mi lehet, de azért utána kellett néznem. Hát már 20-30 éve sem hazsnálták ezt itt Mo-on (vagy sosem?).
A hegedűs rész igen nyúlfarknyi, a cím nem kifejező a könyv tartalmát illetően. Eddig 3 csillag, de mivel szeretem az olaszokat így 4☺. (logikus tudom).
Szerintem ezennel a sorozatot befejezettnek tekintem, annyira nem igzalmas, hogy folytassam. Plán, hogy huszonvalahány részes.

2021/68, 15/36 eddigi értékelés

Jó kis európai detektívtörténet. :)
Hétköznapi bűnténynek indult, a közepe táján váratlanul akcióregény lett, feldúsultak az események; a végére pedig egy jól megírt, csavaros bűnügyi történet alakult. Van itt minden (ami más krimikben gyakran hiányzik): alapos nyomozási folyamat, „normál” munkatársak és főnökök, hétköznapi szereplők és érzéseik, hiteles helyszínek és karakterek.
És persze a végig jelen lévő humor…

Tehát ez egy kedves, bár nem túl nagyformátumú történet. Ez az első olvasásom a szerzőtől, de da valaki belefáradt az amerikai, angol vagy skandináv krimikbe, csak ajánlani tudom a friss hangját.

Krimi volt ez, de nem olyan véres, vagy körömrágós, mint egy skandináv, de jó volt.
Montalbano felügyelő időnként egy vicces, szerethető fazon , erősen érződik az olaszos (szicíliai ) temperamentum.

Első olvasásom volt Camilleritől, de azt hiszem, folytatása következik. Bár elég nehéz volt hozzájutnom a könyvhöz. Hiába kerestem ki előre a könyvtári adatbázisból, és győződtem meg, hogy megvan nekik, mégsem találtam egyetlen Camillerit sem a C betűnél. De szerencsére a könyvtáros hölgy kibányászta a raktárukból.
Hát ez a Montalbano felügyelő egy jópofa fazon, meg kell hagyni. Rémlik, mintha már láttam volna régebben egy TV-sorozatban, de csak a neve volt ismerős. Annak ellenére, hogy krimi a műfaja, nem az a véresen vad írás, hanem inkább kedélyeskedő, mint a szicíliai (vagy általában a mediterrán) ember. Ugyanakkor erősen ott érződik a háttérben a maffia ereje, ami hátborzongató. Szerencsére vannak jó ismerősei a felügyelőnek, és az esze is a helyén van, így nem kell félteni, meg tudja védeni magát és az igazát, pontosabban az igazságot.
Jó kis krimi volt! A nyelvezetéből ítélve nyugodtan megpróbálkozhatnék vele eredetiben is, ha meg tudnám szerezni.

Nagyon tetszett! Oly’ rég olvastam krimit, éppen ideje volt, s kedvet kaptam a műfajhoz, főleg további Camilleri könyvhöz!
Az olasz nevek kissé szétcseszték az agyam, nem könnyen jegyeztem meg ki, kicsoda, ez nehezítette az olvasást, s még az is, mennyire érdekesen van fordítva. Tájszólással kommunikálnak a szereplők, főleg a kedvenc rendőröm, aki enyhén idióta, s akire csak telefonüzenetek átvételét merik rábízni az őrsön. No, az ő első megszólalásánál kinyúltam:
„- Halló, főnök? Maga az, főnök, személy szerint a telefonban?”
A hegedűről – életem meghatározó hangszere – alig esik szó, de ami, és ahogyan tálalva van később róla, nahát…
Humoros, komikus írás, tagadhatatlan..
Bármi mást írni a könyvről bűn volna, pedig tudnék, de akkor ki olvasná el, ha elárulnék dolgokat?

Első olvasásom Andrea Camilleritől, de biztosan nem az utolsó.
Nem egy körömrágós, csupa vér és hulla könyv, de nagyon jól megírt, élvezetes, e mellett szövevényes és a humor sem az utolsó amit említenék.
Az olasz nevekkel (nemekkel) kissé bajban voltam, de belerázódtam. Nagy részt szimpatikus szereplők és egy gyilkosság, melynek látszólag nincs sem értelme, sem indítéka. De Montalbano-t nem abból a fából faragták, aki csak úgy feladja, még a komolyzene iránti érzéseit (inkább érzéketlenségét) is sutba vágja és ez sok mindenben segít neki. Mint kiderült igen is volt indíték – míg idáig eljutottunk én nagyon jól szórakoztam. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtó könyv.

Évekkel ezelőtt már tettem egy próbát Camillerivel és Montalbano felügyelővel, az nem (sem) sikerült túl jól. Ez a rész jobb volt szerintem, de nagyjából ugyanazt tudom mondani: „nem avattam új kedvenc nyomozót sem. De lehet, hogy ahhoz kevés egy könyv. De vitathatatlan, hogy a szicíliai vonal megfogott, a (zsaru)karakterek, a délies hangulat, a szépiás spagetti és a tűzdelt márna. Tengerparton.” Mondjuk könnyűnyárinak azért kifogástalan volt, csak ne ismételgették volna benne a csimota szót minduntalan… azt hiszem, én áttérek a filmre!

Nem emlékszem, hogy olvastam volna valaha olasz bűnügyi könyvet. Camilleri regénye egy nagyon különleges színfolt a krimi irodalom palettáján. Első találkozásom a szerzővel és kifejezetten élveztem a stílusát.
Montalbano karaktere zseniálisra sikeredett. Összetett egyéniség, és hogy éppen melyik arcát mutatja meg nekünk, az az adott szituációtól függ.
A nyomozás csapatmunka, a többiek sem nagyon maradnak el tőle. Cataré alakja többször mosolyt csalt az arcomra, de az összes mellékszereplő nagyon jól megformált. A történet összetett, pörgős, nagyon olasz, és különösen tetszett, hogy nem sejtettem egészen a végéig, hogy ki és miért gyilkolt.
Tommaseo bíróra lenne egy két jelzőm, de mivel nem egészen szalonképesek, inkább megtartom magamnak.
A regényben, szinte mindig a megfelelő időben felbukkanó humor, még élvezetesebbé tette az olvasmányt. Már ki is néztem a szerző következő könyvét. Addig is itt hagyok öt csillagot – mert megérdemli!

Az agyagkutya jó volt. Ez jobb volt, bár úgy éreztem, mintha kihagytam volna egy részt a sorozatból. Nem baj, pótolni fogom.
A krimiszálon kívül nagyon élvezetes a gasztronómiai szál is. :) Éhesen nem tanácsos olvasni.

Montalbano felügyelő alakját előbb egy tévésorozatból ismertem meg. Nagy örömömre, a sorozat szereplői Camilleri hőseit olyannak mutatják, amilyennek a szerző megformálta őket. Előbb a nemrég megjelent két elbeszélés-gyűjteményt olvastam, és csak most került kezembe egy korábban megjelent, hosszabb történet, ami a Moly szerint már a negyedik rész. A filmet látva ez nem okozott gondot, így pl. tudtam, hogy jutott el Montalbano és Livia az örökbefogadás gondolatáig. Ez egyben azt is jelzi, hogy a sorozat készítői törekedtek arra, hogy a Camilleri által megírtakat vigyék filmre. Egyetlen zavaró dolog volt csak a kötetben, mégpedig az, hogy több szereplő is magyar néven szerepelt, pl. Kakas, Kappan, Gerle. Őket nem igazán tudtam beazonosítani. Most végre azzal is tisztában vagyok, hogy a kötetben is meglehetősen ütődött Catarella hogyan lett számítógépes szakember. A kötetben Montalbano-nak nemcsak egy fiatal nő halála ügyében kell nyomoznia, de arra is oda kell figyelnie, hogy a rendőrség egy hibás lépése miatt ne sétáljon bele a maffia csapdájába. A sorozat azoknak való, akik egy krimitől nem várják el, hogy minden második oldalon legyen egy újabb áldozat, nincsenek benne látványos akciók, a nyomozás inkább olyan módon zajlik, ahogy az élet is folydogál a tőlünk távoli Szicíliában. A tettes ott lapul az áldozat ismerősei között, csak épp az a tárgy bukkan fel viszonylag későn, ami miatt a nőnek meg kellett halnia. A történet hősei, nemcsak az áldozattal kapcsolatban állók, de azok is, akikkel Montalbano került kapcsolatba a nyomozás során, nagyon különböző, sokszor egyszerű, hétköznapi emberek, ábrázolásuk azonban az író és rajta keresztül a felügyelő emberszeretetéről tanúskodik.
Nem tudom, a csimota szóval miért van baja a legtöbb értékelőnek, mi még ma is használjuk.