Kongói ​utazás 2 csillagozás

André Gide: Kongói utazás André Gide: Kongói utazás

„Nagyon ​megváltozottnak találom, vonásai feszültek és fáradtak, tekintete elkalandozó" – így írt a kongói és csádi utazásáról hazatérő Gide-ről 1928-ban Roger Martin du Gard, a jó barát, amikor – majdnem egy esztendei távollét után újra találkozott vele. Az igazságot – a siker, az elismerés tetőfokán álló Gide életének és művészetének új korszakát, új törekvéseit, új szemléletét előidéző kongói utazás jelentőségét – valóban a zseniális írótárs veszi észre elsőnek.
Gide-et a természeti szépség, az emberi egzotikum, a primitív művészet, a néger zene vonzotta Afrikába. Ezt kereste, de nemcsak ezt találta. Kezdetben szinte csak a naplementék színorgiája, a buja növényzet smaragdzöldje, a lepkevilág gazdag változatai érdeklik, majd egyre szenvedélyesebben foglalkozik az őt körülvevő társadalommal, a feketék életkörülményeivel – egészségükkel, munkájukkal, keresetükkel. Rányílik a szeme a bennszülött lakosság szenvedéseire, kisemmizettségére, végtelen nyomorára és a fehér… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1927

>!
Európa, Budapest, 1968
276 oldal · Fordította: Szávai Nándor

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
vorosmacska P
André Gide: Kongói utazás

Gondoltam, Tisza-parti nyaralásom kiegészítem egy Kongói utazással.
André Gide 1925 júliusában indult útnak Kongón keresztül Csádba. Az útja 1926 februárjában ért véget. Ezt az utazást örökítette meg napló bejegyzéseiben. Stílusa száraz és tárgyszerű. Az első 30 oldal tájleírása után gondolkodóba estem, hogy kíváncsi vagyok-e én ilyen szinten Kongó flórájára és faunájára, de végül úgy döntöttem, hogy koncentrációs gyakorlatnak fogom fel a dolgot, és bízom benne, hogy történik vele más is az út során.
Konkrétan nem derül ki a naplóból, hogy az ekkor 56 éves szerző mi célból vállalja ezt a nem veszélytelen utazást. Valószínűleg inspirálódni szeretett volna – ne feledjük, ez az az időszak, amikor az afrikai kultúra egzotikumként jelenik meg az európai művészetben -de a fordító utószavában megemlíti, hogy Gide-re akkora hatással volt ez az út, hogy utána majd 10 évig (a naplón kívül) jóformán alig jelentetett meg valamit írásaiból.
Az expedícióban részt vesznek orvosok, egy hercegnő, Marc Allegret fotós/filmes, aki a képi dokumentációt készíti és még mások, akikről nem igazán kapunk információt, de elég népes a csapat, többnyire 40-60 teherhordó cipeli a cók-mókjukat.
Eleinte az írót elbűvöli a természet szépsége, lepkére vadászik, de ahogyan a hajóról leszállva bejutnak a szárazföld belsejébe, megérinti a bennszülöttek nyomorúsága, törvényeik kegyetlensége (az elűzött pestises gyermek, vagy a falubeliek által hátrahagyott, lebénult idős asszonyok esete), a fehérek visszaélései, zsarnokoskodásai, önkényeskedései. Ami érdekes a dologban, hogy ez utóbbiak mellett nem megy csakúgy el, hanem fogadja a hozzá panaszra érkező feketéket, és több esetben hivatalos vizsgálatot is elindított a kegyetlenkedések megfékezése érdekében.
Utazőtt hajón, bárkán, gépkocsin, tipoyében, lábon, és a mocsaras vidékeken emberháton is. Közben pedig halotti beszédeket és klasszikus francia, angol és német irdalmat olvasott.
https://moly.hu/karcok/952084
Nekem az tetszett a legjobban, amikor ajándékba kapott egy kis lajhárfélét, Dindikit, de róla egy oldalnál többet nem írt. Érdekes volt még felkutatnom a fotós személyét (csak Marc-ként szerepelt a leírásban és igazából a pasija) és az általa, az út során készített fotókat.
Kitartó és elszánt olvasóknak ajánlom.


Hasonló könyvek címkék alapján

René Maran: Batuala
Jules Verne: A tizenöt éves kapitány
Octave Mirbeau: Egy szobalány naplója
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Gerald Durrell: A bafuti kopók
Rejtő Jenő (P. Howard): Az előretolt helyőrség
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt!
Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon