Napóleon 27 csillagozás

André Castelot: Napóleon André Castelot: Napóleon André Castelot: Napóleon

Vajon ​lehet-e még újat mondani Napóleonról, akiről eddig állítólag több, mint ötvenezer munka jelent meg, akiről írt Balzac, Stendhal, Tolsztoj és Shaw?
Igen, lehet. Ezt bizonyítja André Castelot élvezetes monográfiája. A kiváló francia történésznek sikerült új elemekkel és új vonásokkal gazdagítania az ezerszer megrajzolt portrét. Hiszen maga Napóleon mondta egyszer magáról: „Micsoda regény az életem!” És Castelot éppen ezt a regényességet aknázza ki: nem annyira történelmi körképet ad, mint inkább pályaképet. És nem széles ecsetvonásokkal fest, hanem a mozaiktechnikát választja. Temérdek jellemző esetet, apró anekdotákat mesél el, kortársakat idéz, „élőképeket” iktat be, az olvasóval összekacsintva pletykázik, jóízűen, élvezettel. Ezért olyan eleven, mozgalmas, érdekfeszítő a könyve. Mindent látunk és hallunk. Úgy érezzük, ott vagyunk a Tuilériákban és a Notre-Dame-ban, halljuk a wagrami ágyúk bömbölését, bőrünkön érezzük az orosz tél hidegét és Szent Ilona… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1951

Róla szól: Napóleon

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századok - emberek

>!
Európa, Budapest, 2011
764 oldal · ISBN: 9789630791090 · Fordította: Somogyi Pál László
>!
Európa, Budapest, 1999
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630765381 · Fordította: Somogyi Pál László
>!
Európa, Budapest, 1972
866 oldal · keménytáblás · Fordította: Somogyi Pál László

Kedvencelte 6

Most olvassa 3

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
André Castelot: Napóleon

Leszögezem, szerintem semmi szívderítő vagy magasztos nincs abban, amikor mélynövésű emberek nekiállnak átrajzolni a világtérképet. Ezzel együtt ez a Napóleon, ez tudott valamit. Nyüzüge, egészségtelen arcbőrű korzikaiként indult (még franciául sem tudott!), aztán felcsörtetett a világ tetejére. Hogy aztán lezuhanjon onnan. Nem csoda, hogy Stendhalnál, Dosztojevszkijnél Bonaparte a természetfeletti ember szinonimájává vált – ez az egész szárnyalás annyira megmagyarázhatatlan. Tulajdonképpen Castelot könyve sem világítja meg a mélyebb miérteket, épp csak a tényeket írja le: így történt.

Amúgy meg Castelot pont a megfelelő ember arra, hogy egy ilyen nagyívű életregényt papírra vessen. Lehántja a Császárról az üres heroizmust, valóban intim közelségbe hozza őt, és igaza van, mert Napóleon így is van akkora személyiség, hogy elragadja az olvasót. A szökés Elbáról, majd a Sas útja egészen Waterloo-ig egy igazi hősköltemény, kitalálni sem lehetne jobban, a dráma lezárása pedig Szent Ilonán akkor is megrázó, ha különben nem lopta be szívembe magát ez a Kis Nagy Ember. (Talán ez a végkifejlet a könyv legbravúrosabb fejezete.) És az írónak már csak azért is szerencséje van vele, mert lényegesen szellemesebb figura, mint német kollégája bő száz évvel későbbről – aki, valljuk meg, egy humortalan mitugrász.

Ezzel a bizonyos némettel (aki osztrák) más analógiák is felkínálkoznak. Mindketten abba buktak bele, hogy az erőt tekintették végső érvnek, és ebbe a szellemiségbe bele van kódolva a vereség: addig és addig kénytelenek egyre nagyobb erőt kifejteni, amíg kidöglik alóluk a ló – az ország. Az agresszió olyan spirálja ez, ami eleve kizárja, hogy az efféle diktatúrák a boldog gyarapodás útjára lépjenek. A sors fintora, hogy mindkettőjük pályája Oroszországban ért tulajdonképpen véget, ahol egy nem emberi hatalom, Tél tábornok adta meg a kegyelemdöfést. Persze ezek a hasonlóságok inkább technikai jellegűek, Napóleon javára kell írnom, hogy ő nem próbálta a kozmikus rend ostoba éthoszával takargatni pőre hatalommániáját, mert nem izgatták az ideológiák. Hatalmat akart, megszerezte, aztán orra bukott. Úgy kell neki, de így kétszáz év távlatából: csodálatos mese.

28 hozzászólás
Andrée P>!
André Castelot: Napóleon

Napóleonról eddig nem sokat olvastam, csak amit a Désirée-ben megírtak róla
Ez a könyv viszont nagyon tetszett. Igazán részletesen sikerült bemutatni a korszakot, amikor Napóleon teljesen felborogatta az akkori erőviszonyokat Európában. Természetesen magáról a címadóról is messzemenőkig, minden megíródik ebben a könyvben. A gyermekkorától kezdve a bukásáig és onnan egészen a csúfos és szomorú száműzetésben megért végig.
Ismét egy olyan könyv volt, ami után az ember elgondolkozik, hogy mi lett volna ha… Napóleon nem ennyire becsvágyó, nem hadakozik ennyifelé, ennyiszer. De aztán rá kell jöjjön az ember, hogy Napóleon nem tehetett mást, ő ettől volt az aki. Ilyenkor gondolkozik el az ember végül is a végzeten és, hogy van, ami előre meg van írva, Napóleonnak ez volt a végzete.

SteelCurtain>!
André Castelot: Napóleon

Rendkívül élvezetes életrajz. Testközelből van megrajzolva a kis korzikai hadnagy figurája, aki szülőföldje nacionalistái oldalán Franciaország ellen lázadt, majd a francia forradalom tábornokaként futott be tüneményes karriert, melynek csúcsán, mint a forradalom császára szinte Európa korlátlan ura volt. Nem igyekszik nagy távlatokba helyezve elemezni ezt a tündökletes pályafutást, nem keres tágabb összefüggéseket. Nem vizslat fikciókat, és nem moralizál. Mindvégig, egészen a császár halálos ágyáig intim közelségből figyelhetjük a világtörténelem legbámulatosabb karrierjét. Ennek a bravúros ábrázolásnak azonban van egy hátulütője. Megfeledkezünk a történet árnyoldalairól.

Corleone98>!
André Castelot: Napóleon

Nem csak a legjobb regény Napóleonról, de az egyik legjobb életrajzi regény is, amit valaha olvastam. Napóleont nem hősként vagy szörnyként ábrázolja az író, hanem bármiféle elfogultság nélkül, esendő emberként látjuk. Karaktere abszolút hitelesen van megfestve, teljesen emberi és halandó. Nagyon izgalmas, részletes és teljességgel hitelesnek ható regény. Intim közelségbe kerülünk Napóleonnal, erényei, hibái egyaránt megmutatkoznak, és pontosan emiatt az árnyaltság és intimség miatt tudja megérinteni érzelmileg is az olvasót a regény. A tragikus befejezés pedig éppen ezért megrázó, drámai erővel bír, szóval a lehető legtökéletesebb a történet befejezés is.
Ha valaki kedveli az igényes, valóságszagú életrajzi regényeket, illetve a tragikus, drámai bukástörténeteket, na meg a hatalom természetét boncolgató regényeket, az mindenképp adjon neki esélyt, mert ez a regény megérdemli. :)
(Úgy gondolom Jevgenyij Tarle Napóleonja is megérdemel egy említést, azt a könyvet is megéri elolvasni. Sajnálatos, hogy Stanley Kubrick végül nem készíthette el a filmes remekművét Napóleonról…)

Lancaster>!
André Castelot: Napóleon

Nagyszerű Napóleon-összesítés! A sok kis részlet történet nagyon jól alkotta meg a teljes képet, látszik, hogy az író mindenre odafigyelt.

Hétvári>!
André Castelot: Napóleon

Részletes a gyermekkortól a dicstelen végig tartó életrajz a világ egyik legnagyobb hadvezéréről. Számomra a fordítás szövege egy kicsit furcsa volt, ezért több időre volt szükségem, hogy megszokjam a könyv nyelvezetét. A könyv egyik nagy erénye, hogy viszonylag nagy teret enged Napóleon magánéletének bemutatására is, katonai és politikai élete mellett. Mindezek ellenére, ha valakinek könyvet kellene ajánlanom a francia hadvezér életéről, akkor inkbb a Tarle könyvet ajánlanám a Castelotta művel szemben.

Pluviôse>!
André Castelot: Napóleon

Egyszerűen imádtam! Castelot nagyon jól ábrázolta a kort. Napóleon személyiségét kiválóan festette le az olvasó előtt. Bárkinek tudom ajánlani, annak is aki csak érdeklődik a történelem iránt.

vjacintka>!
André Castelot: Napóleon

Végigkövethetjük annak az embernek a pályafutását, aki a legnagyobb dicsőséget érte el önnön erejéből a történelemben, egészen addig, amíg el nem szenvedi a legnagyobb bukást a történelemben és élete hátra levő részén rabként tartják távol mindenkitől.
Lenyűgöző munka az írótól mindenféle elfogultság nélkül állítom. Természetesen kiérződik, hogy Castelot mennyire Napóleon kedvelő de ez mit sem von le a könyv értékéből.
Eléri azt a hatást, hogy ott érzed magad az adott helyzetekben és magának Napóleon fejében. Amint tárgyal a nagyhatalmak megbízottjaival, miután totálisan és többször is megalázta őket a harcmezőn.
A csaták során mikor rendre kijön a zseni belőle, egészen a végsőkig, amikor már kilátástalan az egész helyzete és akkor is tud még győzni olykor 3-4szeres túlerővel szemben…Napóleon a háború istene!
Napóleon egy korát megelőző jelenség volt, mely fenyegette a saját posványukban évszázadok óta dagonyázó királyi-cári-császári családokat és azok birodalmát.
A könyvben remekül érződik, hogy miért szimpatikusabb egy katona(mert Napóleon az volt), mint egy politikus, mint(Talleyrand avagy Metternich). Hiába a könyörtelen nyers céltudatosság, a legmélyén a saját álmai és elvei vezérlik(melyek elemésztik) és nem az ármány és a felszínen maradás.
Szerencsés ki az ő korában élt. A vélemény vélhetően megoszló lenne…vezér, véreskezű hóhér, zseni, megalomán??? Ez sok más hadvezérnél is persze felvetülhetne kérdésként.
A kis korzikai, a lenézett külhoni meghódítja a csúcsot, Európa az övé, csatamezőn legyőz mindenkit nincs hozzáfogható.


Népszerű idézetek

p_h>!

A nagy emberek meteorok: felemésztik önmagukat, hogy fénnyel árasszák el a világot.

vjacintka>!

Moncey marsall, az Invalidus-palota 87 éves kormányzója karosszékében vitette magát a katafalkhoz.
Már egy hét óta rimánkodott orvosának:
-"Doktor, tartson életben még egy kicsit. Én akarom fogadni a császárt."
….
A hosszú szertartás után Moncey ezt mormolja:
-"És most menjünk haza meghalni…"

vjacintka>!

Kairóban csalódik kissé:
-Milyen más ez a nagy hírű város, mint ahogy az Ezeregyéjszaka alapján elképzelte.
„Nehéz volna termékenyebb földet találni – de nyomorultabb, tudatlanabb és almaradottabb népet is.”

vjacintka>!

„Amerikában szívesen lettem volna én is Washington” – mondja később.
„És ezért nem is ileltne meg különösebb elismerés, mert józan ésszel nem tehettem volna másképp. De ha Washington annak idején itt él Franciaországban, s látja belül a bomlást és kívül az inváziós seregeket, kíváncsi volnék, hogyan maradt volna meg önmaga, vagy ha az akar maradni, tökfilkónak kell neveznem, aki csak szaporítja a bajokat. Ami engem illet, én nem lehettem volna más, mint koronás Washington”

vjacintka>!

„Az ember sohase jut olyan magasra, mint amikor nem tudja, hova megy.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Somlay Szabó József: A státusfogoly
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései
Chantal Thomas: Búcsú a királynétól
C. W. Gortner: A Romanov cárné
Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta
Marek Halter: Mária könyve
Paul Morand: Az élő Buddha
Marcel Brion: Medici Lőrinc
Olivier Guez: Josef Mengele eltűnése
Jean-Christophe Rufin: Vad tengereken