Miksa ​és Sarolta 4 csillagozás

Habsburg császárság Mexikóban? Elsőre néhányan biztos legyintenének, hogy nem érdekli őket ilyen fikció, pedig bármilyen furcsa, az 1860-as években, míg Magyarországon a politikusok és Ferencz József a kiegyezés előkészületeivel volt elfoglalva, az öccse Miksa, pár évig uralkodott ebben országban. Tanulságos történet.

Minden a franciákkal kezdődött. Mivel Mexikó több állami hitelt nem fizetett vissza, gazdasági érdekből III. Napóleon úgy látta jónak, ha katonai intervenciót hajt végre, a “külföldi egyezmények” be nem tartása miatt (úgy tűnik ez az indok már régebben is bevett szokás volt). Kihasználva azt, hogy az Egyesült Államokat leköti az amerikai polgárháború, a francia császár kicsit továbbment és elhatározta, hogy egy általa befolyásolható uralkodóra is szükség lenne, ami hosszútávon biztosítaná a mexikói hitelek visszafizetését. Elkezdődött a “casting”, amit végül Habsburg Miksa és felesége, Sarolta nyert meg.

Érdemes kiemelni, hogy Miksa döntésképtelen, tétovázó, a hatalom súlyától menekülő férfi volt, míg a belga családból származó felesége pompát-kedvelő, nagyravágyó nő. Így nem meglepő, hogy hiába tépelődött hónapokat az osztrák főherceg, mit válaszoljon III. Napóleon felkérése, miután Sarolta belelovalta magát a mexikói császárné pozíciójába, nem volt visszaút, menni kellett Mexikóba.

Ami ezután történt, az ismerős lehet sokaknak a XXI. század történelméből, akár az iraki, akár az afganisztáni eseményekből (csak más szereplőkkel). Természetesen a mexikói nép nem akarta a császárságot, a korábbi köztársasági elnök harcot hirdetett, ezért az uralkodó sorsa teljesen egybefonódott a francia támogatással. A megszálló erők rengeteg pénzt emésztettek fel, a gazdasági fellendülés pedig elmaradt, mert Miksa inkább a lepkegyűjtésnek, az új udvari etikett megalkotásának, kastélyok berendezésének vagy ha olyan kedve volt, a környező vidéken való barangolásnak szentelte idejét. Ennek fényében pár év elég volt a mélyebb eladósodáshoz és amikor Franciaország a kivonulás mellett döntött – annak is köszönhetően, hogy véget ért az amerikai polgárháború és Washington figyelme már Mexikóra irányult –, a császárság sorsa is elrendeltetett. A Habsburgok személyes tragédiája pedig várható volt: Miksát kivégezték, Sarolta megőrült.

A fentiek ellenére ezt a könyvet nem tudom másoknak ajánlani. A szerző stílusa dagályos, minden információt közölni akar – többször a bulvár határát súrolva –, ezért hiába tűnik olvasmányosnak a műve, nekem szenvedés volt. Keveredik az írásában a saját élménye a történelemmel és néha bosszantó kiszólásokat tesz – például: “De ítéljen az olvasó!” –, amelyek gyengítik a művét. Mindenestre a könyve legalább felkelti a figyelmet a Habsburgok furcsa császársága iránt.

Nagyon vártam, hogy végre elolvassam a mexikói császár történetét.
A könyv stílusa néhol vontatott, néhol túl aprólékos, míg más helyeken „hiányérzetet” keltett bennem, összességében azonban egy érdekes történetet olvastam, amely árnyalja a Habsburgokról kialakult képet.