Találj ​rám! (Szólíts a neveden 2.) 116 csillagozás

André Aciman: Találj rám!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Oliver ​és Elio története olvasók és nézők millióit varázsolta el André Aciman Szólíts a neveden című regényében és az abból készült, Oscar-díjat és számtalan elismerést hozó filmben. A Találj rám!, André Aciman legújabb regénye visszatér érzékeny lelkű szereplőihez, hogy évtizedekkel Elio és Oliver első találkozás után megmutassa, milyen sokféle alakban jelenhet meg a szerelem.
Samuel, Elio édesapja Firenzéből Rómába utazik a fiához, az immár sikeres zongoraművészhez. Az idős professzor a vonaton megismerkedik egy fiatal nővel, és a véletlen találkozás fenekestül felforgatja mindkettejük életét.
Elio Párizsba költözik, és egy koncert után beszélgetésbe elegyedik a zenerajongó Michellel. Találkozásukkor vibrál a levegő és teljes köztük az összhang, de Elio gondolatban vissza-visszatér hajdani olaszországi emlékeihez…
Oliver családos ember és egyetemi tanár lett Amerikában, de egy idő után arra eszmél, hogy tökéletes élete csupán látszat –… (tovább)

André Aciman: Find Me

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Athenaeum, Budapest, 2019
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938752 · Fordította: Szigethy-Mallász Rita
>!
Athenaeum, Budapest, 2019
300 oldal · ISBN: 9789632939834 · Fordította: Szigethy-Mallász Rita

Enciklopédia 6


Kedvencelte 19

Most olvassa 22

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 125

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
André Aciman: Találj rám!

”A zene nem egyéb, mint kadenciába szedett megbánás, amely képes az öröm és a remény illúzióját kelteni. A legegyértelműbb kifejezése annak, hogy mindannyian csak rövid időt töltünk itt, és hogy ezalatt is többnyire elhanyagoljuk, becsapjuk, vagy még rosszabb esetben egyáltalán nem is éljük meg az életünket. A zene maga a meg nem élt élet.”

Elio és Oliver visszatér, a magyar olvasóknak pedig abban a megtiszteltetésben lehet részük, a Margó Irodalmi Fesztivál és a kiadó jóvoltából, hogy a hivatalos megjelenés előtt olvashatják a Szólíts a neveden folytatását. Míg az első rész az elemi vágyat eleveníti meg, talán minden eddig megjelent műnél pontosabban, a másodikban, a szereplőkkel együtt, a megjelenített érzelmek is érettebbé válnak. Rögtön az első fejezetben, amelyet a szerző ezúttal Elio édesapjának szentel, a filozofikus hangnem uralkodik. Aki tehát szó szerinti folytatást vár ettől a könyvtől, az biztos csalódni fog, hiszen a stílus és az érzelmek hőfoka is jelentősen változik, a szereplők az idő múlásával ugyanis teljesen más tapasztalatokkal és érzésekkel állnak elénk. A kiadvány négy részre tagolódik, amelyek zenei megnevezést kapnak, hiszen a zene nemcsak Elio által kerül kulcsszerepbe, hanem a meg nem élt életek metaforájaként is. A Találj rám! ugyanis a elszalasztott lehetőségek és a sorsszerű találkozások regénye. De vajon hová tart Elio és Oliver életében a befejezetlennek tűnő dallam?

A könyvbemutató hihetetlen élménye után rögtön bele is vetettem magam az olvasásba, és bár bevallom, nagyon elfogult lettem, ha az íróról van szó, annak ellenére, hogy a Találj rám! jelentősen eltér nagy sikerű elődjétől, hasonlóan nagy hatással volt rám. Mégis úgy érzem, célközönsége egy jóval szűkebb réteg lesz, hiszen az első szerelem lángolása mindenki által befogadható, akár már korábban átélte, akár még csak vágyik rá; a sorozat második része viszont inkább azoknak szól, akik már elegendő élettapasztalattal rendelkeznek, a kihagyott, elszalasztott lehetőségek terén is. André Aciman kétségtelenül a szerelem szavakba öntésének mestere, amelyet ezúttal is bizonyít.

6 hozzászólás
Finn_Hudson P>!
André Aciman: Találj rám!

Az első rész után nagyon úgy éreztem, hogy ez nem az én könyvsorozatom, de végül pár hónap eltelte után úgy döntöttem, adok neki esélyt. Az első részhez képest ez sokkal jobban tetszett, az író pozitív irányban fejlődött. A Szólíts a neveden esetében sokszor átfutott az eseményeken, ritkán ment bele jelenetekbe… itt ezen szerencsére változtatott. Az is pozitív volt számomra, hogy nem csak Elio van a középpontban, de az édesapját és Olivert is jobban megismerjük. Bár itt is volt egy-két olyan dolog, amely nagyon zavart spoiler, sokkal könnyebben haladtam az olvasásával és jobban is tetszett.
Nem lesz a kedvenc könyvsorozatom, de örülök, hogy esélyt adtam a folytatásának, ugyanis szerintem ez méltó lezárása volt Elio és Oliver kapcsolatának.

Sippancs P>!
André Aciman: Találj rám!

Ha tehetném, most körbecsókolnám André Acimant. Ezt és így kellett volna az első részben is, pontosan így! Édes Istenem, de jó volt, de jó!
*Kata elvonul, és örömködik tovább magában*

8 hozzászólás
KöfférTzitzah P>!
André Aciman: Találj rám!

A Találj rám! gyönyörű mű az időről, a szerelemről, és a meg nem élt életkeről.

Az idő létezik is és nem is, végtelen is, és nem is, és a saját szabályai szerint teszi a dolgát, az emberrel mit sem törődve. A sors rendületlenül sodorja a történéseket az ember életébe, a buktatókat, a kihívásokat, az eltereléseket, és nekünk rá kell jönnünk, hogy a sok lehetséges élet közül, amít kínál számunkra, melyiket is akarjuk élni. A lényeg az élni, és nem csak végigmenni rajta, de ha mégis ez történik, és az utolsó pillanatban döbbenünk rá, hogy nem így kellett volna: már nem bánhatunk semmit, mert az összes tapasztalatunk, élményünk, csalódásunk és életeink vezetnek el végső soron ahhoz, ami az igazi, ami a nekünk megfelelő, amit éltünk már azelőtt is, hogy megszülettünk volna, és azután is éljük majd, ha meghalunk. De ha mi magunk nem, az utódaink, vagy azok az emberek, akikben nyomot hagytunk biztosan.

A szerelem kortalan, nemtelen, számtalan, és mindenképpen sorsszerű, céllal érkezik az életünkbe, és további új célokhoz vezet el: találkozásokhoz, önmagunkhoz, egymáshoz – a másik emberhez, akik mi vagyunk. Nem törődik az előítéletekkel sem, létezésének célja önmaga beteljesülése.

Az első történet Elio apjáról szól, Samuelről, akivel elkezdődik a nosztalgia, és halad tovább Elión keresztül Oliverig. A könyv felét az ő története teszi ki, az ő életét járjuk végig, és a sok mély életigazságnak hála, nekem ez a rész nyerte el legjobban a tetszésemet. Én nem vagyok idős, nem éltem le az életem felét sem (remélem), de Aciman szavai által szinte teljesen meg tudtam érteni a férfi érzéseit és gondolatait. Tehetséges abban, hogy kifejezze azokat a kétségeket és számvetéseket, amikkel csak egy bizonyos kor elérése után néz szembe az ember. Megmutatta, hogy a szerelem függetlenül attól, hogy mennyi idős az ember, ugyanúgy megjelenhet az életben, mint fiatalkorban, jelen esetben pedig be is teljesülhet, és megéri rá várni egy – vagy több életen át. Az Elio életéről szóló rész gyakorlatilag ennek a tükre.
Tetszettek a helyszínek, a zarándoklatok, amiken apa és fia végigmentek, mind fizikailag mind a gondolataikban. Mindenkinek szüksége van rá, hogy néha visszatérjen a múlthoz, főleg azokhoz a pillanatokhoz, amiket nem tudott lezárni, és rájönni, hogy lehet, hogy azért nem sikerült, mert nem is kell. Az, hogy ezt néha együtt tették meg, ábrázolta a kapcsolatuk mélységét, az egymás megértését, és hogy kölcsönösen tanították a másikat.

Elioról és Oliverről együtt írnék, mert ők összetartoznak, egy test és egy lélek még akkor is, ha éppen nincsenek együtt. Amikor megjelent a könyv, kicsit húztam a szám, hogy folytatás, mert szerintem az első részben az író majdnem lezárta a történetüket, és lehetőséget teremtett az olvasónak arra, hogy elengedje őket. De örülök, hogy kaptak egy második esélyt, és annak is, hogy kiderült, mi történt velük közben és hogy fejben mindig jelen voltak egymás életében. Nagyon-nagyon megérdemelték azt a lezárást, amit most kaptak.

Annak, aki egy klasszikus folytatásra számít, csalódnia kell, mert nem azt fogja kapni, de ha ezen sikerül túllépni az olvasónak, akkor hihetetlen dolgokat engedhet az életébe. Rám személy szerint nagyobb hatással volt, mint az első rész, pedig az sem rendelkezik figyelmen kívül hagyható tartalommal. A könyv negyedénél már annyira megérintettek a mélyen szántó gondolatok, hogy csak sírtam a feléig (ahol Samuel története véget ér), ezzel elnyerve életem során sorban a második könyv helyét, ami kiváltotta nálam ezt a hatást. Nem azért, mert szomorú volt, vagy boldog, vagy drámai, vagy akármi, hanem mert éreztem, hogy ez a lelkemig hatol, elér hozzám, szó szerint megrendít, amire nem sok történet képes ilyen mélységekig. Szóval a kedvenc könyveim listájára kerül, életre szóló élmény volt, sosem felejtem el. Főleg azoknak ajánlom, akik nyitottak az élet dolgaira, szeretnek hosszasan merengeni és kíváncsiak az élet igazságaira, mert azoknak ez a könyv gyönyörűséget fog okozni.

6 hozzászólás
tonks>!
André Aciman: Találj rám!

Muszáj idézőjelbe tennem azt, hogy „folytatás”, mert bár újra találkozunk a Szólíts a neveden főbb szereplőivel, Elioval, Oliverrel és Samuellel, Elio apjával, a mondanivaló és a stílus is teljesen más. A Szólíts a neveden maga a nosztalgia, ahogy a 80-as évekbeli olasz nyár napsugarai szinte átragyognak a lapokon, egy első szerelem története egy kamaszfiú szemszögéből. A Találj rám!-ban is van ugyan szerelem, de már az emberi élet derekán túlról megvizsgálva, és nem is ő kapja a központi szerepet, hanem az élet (meg nem) történései, múlandósága, a sorsszerűség. Emellett kevésbé regényszerű az egész, időugrások, szemszögváltások követik egymást. A 4 fejezetet inkább hívnám novelláskötetnek, amelyben a történet, a ki-mit-mikor csinál csupán másodlagos, a hangsúly azon van, hogy éli meg a dolgot az illető, mit gondol róla. És a zene! Ott van mindenütt, a dallam, a művész, a hangszer képében, a mondanivalóban. Ami egyébként nagyon elgondolkodtató, tele a kötet remek idézetekkel, megérte „megküzdeni” a szöveg állandó filozofálásával. A legnagyobb falat pont az első, hosszabb fejezet Samuellel és Mirandával, bátorságra vall Acimantól (és a szerkesztőjétől), hogy egy ilyen elvont kezdést hagytak a könyvnek, a legnagyobb hívószót, Eliót és Olivert pedig gyakorlatilag a végére hagyták. Aki kíváncsi rájuk, az jobb, ha tisztában van ezzel.

2 hozzászólás
_Nikki >!
André Aciman: Találj rám!

"Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy hogyan lehetne folytatni Elio és Oliver történetét úgy, hogy ne tegye tönkre az első rész tökéletességét. Nyilván, ha ezt a posztot olvasod, akkor felteszem, a Szólíts a neveden-t is olvastad már, ha pedig ez így van, akkor biztos te is emlékszel annak befejezésére. A két fiatal tökéletes nyara után ugyanis ugrottunk egyet az időben és évekkel később újra találkoztunk a szereplőinkkel. Mindez egy annyira véglegesnek ható lezárás volt, annyira kerek egész lett tőle a történet, hogy nem láttam értelmét a folytatásnak, sőt éppen emiatt egyáltalán nem is vártam egy második részt. Minden bizonnyal nagy szerepet játszik ebben a megfilmesítéssel járó hatalmas népszerűség, így nem vagyok benne biztos, hogy Aciman nem csak rajongói nyomásra ragadott tollat újra és tért vissza régi karaktereihez.

Azt a körülmények dacára sem mondhatom, hogy mindez a tartalom rovására ment volna, de nyomokban azért látszik, hogy ez már nem az a történet, amiben ott rejlik az újabb lehetőség…"

A teljes értékelés » https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/12/andre…

klaratakacs P>!
André Aciman: Találj rám!

Megértem azokat, akik Elio és Olie történetének folytatását várva csalódottságuknak adnak hangot, mert ez a könyv nem a történet egyenes folytatása. Aki viszont a Szólíts a neveden hangulatát szeretné újraélni, az megteheti, ha ezt a könyvet olvassa. A szerelem több formáját írta meg a szerző, idős és fiatal szemszögéből is, négy történetben. Samuel (Elio apja) története tetszett a legjobban, majd a lezárás és az új Oliver felbukkanása. Önállóan is olvasható kötet, sok érzelemmel, szenvedéllyel, való élettel.
Sok-sok idézetet jelöltem meg magamnak, nagyon szép, bölcs gondolatokat, amik – talál koromnál fogva – megfogtak.

Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog P>!
André Aciman: Találj rám!

Jók voltak a karakterek, érdekes volt ilyen stílusban olvasni, ennyi művészettel, dilemmával, belső problémákkal találkozni. Azt hiszem a fő gond itt az volt, hogy én a Szólíts a neveden folytatására készültem, Elióra és Olivierre vágytam, és mire megkaptam őket, addigra már olyan kevés oldal volt hátra, hogy egyértelművé vált, ennek már nem lehet túl jó vége. Így hát, egyszerre vagyok szomorú a könyv miatt, miközben utólag belátom, olvastam egy csomó jó dolgot benne, ráadásul ha a teljes képet nézzük, Samuel és Miranda ellopta a showt.

Bővebben a blogon:
▶️ http://sorok-kozott.hu/2019/12/konyvkritika-andre-acima…

4 hozzászólás
Teetee >!
André Aciman: Találj rám!

Ilyen szerelem nincs, ilyen szerelmek nincsenek.
André Aciman mégis úgy írja meg őket, hogy elhiszed, hogy vannak.
A második rész sokkal jobban tetszett, mint az első, azt nekem sajnos eléggé lerontotta a filmélmény, amitől nehezen tudtam elszakadni olvasás közben.
A Találj rám! lapjain újra találkozunk a szereplőkkel, de évekkel később: az első részben Elio apja, Samuel Firenzéből Rómába tartva a vonaton megismerkedik egy Miranda nevű nővel, aki tőle jóval fiatalabb, a második részben a Párizsban tanító Elio egy templomi hangversenyen beszédbe elegyedik egy Michel nevű férfival, aki tőle jóval idősebb, a harmadik részben Oliver New Yorkban tart éppen búcsúpartit, ahol két személyt is jólesik ölelnie, de egyik sem a felesége, a negyedikben pedig valahogy összefutnak a szálak.
Ezek a történetek a maguk finomságával, sokszor ismerős hétköznapi részleteikkel azt sugallják, hogy létezhetnek ilyen egymásra találások, hogy csak merni kell belemenni ezekbe a szituációkba, és megélni valami igazit.
Jó olvasni, bár nyilván ilyen szerelem nem létezik. Vagyis… Talán jobb azt hinni, hogy nem létezik, mint hogy túl gyávák vagyunk hozzá.

1 hozzászólás
theodora>!
André Aciman: Találj rám!

A Szólíts a neveden végén már kaptunk az időben ugráló epilógust, a Találj rám folyatás ugyan, de nem veszi fel egyből ott a két főszereplő történetének fonalát, ahol hagyta az előző kötetben. Összességében tetszett ez a könyv is, annak ellenére, hogy néhol nem éreztem annyira erősnek, vagy túl nyilvánvalóan ismételt gondolatokat. Saját zenei alul műveltségem miatt nem értettem egyes szálakat, ill. nem is kötöttek le ezek a részletek, de adott több gondolkodnivalót és egy jobb lezárást a az előző regénynek. Külön tetszett, hogy októberben – novemberben játszódtak ezek az epizódok amiket megismertünk.

Ha olvastátok a Nyolc fehér éjszakát, ahhoz tudnám hasonlítani ezt a könyvet – nem annyira pörgős, vagy lineáris, mint a Szólíts a neveden, de ismét érdekes kapcsolatokat ismerhetünk meg benne. Nem csak a szerelmi, hanem a szülői viszonyokról is szól ez a regény.


Népszerű idézetek

Málnika P>!

Ugye nem akarsz folyton a múltban élni?

291. oldal

Málnika P>!

A zene nem egyéb, mint kadenciába szedett megbánás, amely képes az öröm és a remény illúzióját kelteni. A legegyértelműbb kifejezése annak, hogy mindannyian csak rövid időt töltünk itt, és hogy ezalatt is többnyire elhanyagoljuk, becsapjuk, vagy még rosszabb esetben egyáltalán nem is éljük meg az életünket. A zene maga a meg nem élt élet.

273. oldal

Málnika P>!

– Szeretni könnyű – mondtam –, a lényeg a bátorság, hogy merjünk is szeretni és bízni, márpedig nem mindenki képes mindkettőre.

132. oldal

Málnika P>!

Csak mert az új ismeretségek varázsa sosem tart ki elég hosszan. Igazán vágyni csak az elérhetetlenekre tudunk. Akiket elvesztettünk, vagy akik soha tudomást se vettek rólunk, na, ők képesek igazán mély nyomot hagyni bennünk. A többiek egy idő után már alig-alig rémlenek.

14. oldal

Málnika P>!

– (…) sosem merem igazán elengedni, pláne elveszteni önmagamat mások mellett. A szenvedély pillanatai után rögtön visszahúzódom saját kis független önmagamba.

162. oldal

Málnika P>!

Talán senki se állítaná szívesen, hogy egyszerre két életet él, mégis annyi, de annyi, egymás alá-fölé vagy egymás mellé zsúfolt élete van mindnyájunknak. Bizonyos életek még várnak a sorukra, mert egyelőre nem élték meg őket, mások idő előtt elhalnak, megint mások pedig arra várnak, hogy újraéljék őket, mert egyelőre nem teljesedhettek ki. Tulajdonképpen fogalmunk sincs, hogyan kellene vélekednünk az időről, főleg mert az idő teljesen másképp vélekedik önmagáról, mint mi őróla, és mert a legkevésbé sem érdekli a véleményünk, no meg azért, mert az idő csupán ingatag, megbízhatatlan metafora, amivel az életet próbáljuk megragadni. Mert végeredményben az idő nem árthat nekünk, ahogyan mi sem az időnek. Talán maga az élet az, ami árt.

54. oldal

Málnika P>!

Sokunknak sosem sikerül továbblépni. Elfelejtjük, merre is tartottunk, így aztán egy helyben toporgunk mindvégig.

25. oldal

Málnika P>!

Talán nincs is biztosabb módja a valódi élet megfékezésének, mint csupán élni a mindennapjainkat azok valamennyi apró-cseprő örömével és bánatával.

51. oldal

Málnika P>!

Mind olyanok vagyunk, mint a hold, amely egyszerre csak az egyik oldalát fordítja a föld felé, az egész gömbjét soha.

98. oldal

Málnika P>!

Miért rángatnak ki hirtelen önmagamból, mintha eddig rab lettem volna, akinek rabtartója nem volt más, mint önmaga?

179-180. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Amy Harmon: Homokból és hamuból
Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek
Colleen Hoover: Losing Hope – Reményvesztett
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
David Levithan: Nap nap után
Anne L. Green: Eltitkolt múlt
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Reneszánsz