Nyolc ​fehér éjszaka 25 csillagozás

André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

A ​Nyolc fehér éjszaka felejthetetlen utazás azon az elvarázsolt vidéken, ahol a szenvedély, a félelem, a vágy és a szerelem képes örökre megváltoztatni az életünket.
Egy huszonéves férfi elmegy egy manhattani karácsonyi partira, ahol egy nő csupán annyit mond: „Clara vagyok.” Az elkövetkező hét napon minden este találkoznak, ugyanabban a moziban. A férfi le van nyűgözve, de azért óvatos, lassan halad előre. Fokozatosan alakul közöttük a feszültség, a remény, a bizalmatlanság.
André Aciman kérlelhetetlen pontossággal kutatja érzelmeiket, érzéki nyelvezettel írja le útjukat, ahogy egyre közelebb és egyre távolabb kerülnek, míg a varázslatos záró jelenet, a szilveszter éjszaka elhozza a megújulás ígéretét.
Aciman korábbi regénye, a Szólíts a neveden méltán emelte a szerzőt korunk legkiválóbb írói közé. A Washington Post könyvmellékletében így fogalmaztak a könyvről: „Aciman írásmódjának szépsége, szenvedélyének tisztasága ezt a különleges első regényt a nagy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Athenaeum, Budapest, 2018
432 oldal · ISBN: 9789632938622 · Fordította: Rácz Judit
>!
Athenaeum, Budapest, 2018
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938097 · Fordította: Rácz Judit

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 10

Várólistára tette 89

Kívánságlistára tette 93

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

KöfférTzitzah P>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Ezt a történetet egy bizonyos módon illik és kell olvasni, ha az ember meg szeretné érteni és be szeretné fogadni, mert csak úgy mutatja meg, valójában mennyit is képes adni. Először is, nem szabad vele sietni, hanem kis részekben kell haladni, hogy leülepedjenek a százfelé szerteágazó gondolatfolyamok. Egyébként nem is lehet rohanni vele, mert képes egyetlen pillanatban ragadni oldalakon át, amitől meglehetősen vontatott a stílusa, emiatt pedig aki nem szeret a végletekig nyammogni és agyalni mindenféle apróságon, az rá se pislantson erre a könyvre.

Az első éjszakáig el kell jutni, onnan már jobb a helyzet, de előtte borzalmas, és többször is azon kaptam magam, hogy újra kell olvasnom a bekezdéseket, mert az elbeszélő gondolatai is más irányba sodródnak, meg a sajátjaim is, és még csak nem is integetnek egymás felé. Az biztos, hogy meg kell szokni Aciman stílusát, és aztán már ha az olvasó tudja, mire számítson, könnyebb a haladás és a megértés is. Emellett a kezdés gyötrelmesen elvont – és aztán nem tudom, hogy az író végiggondolta-e, hogy az emberek többsége ettől a haját fogja tépni, a könyvet meg a pokolra küldeni – de utána változik a stílus. Nem lesz sokkal könnyedebb, mint előtte, de határozottan barátságosabbá és olvasóközelibbé off válik.

Úgy tudnám legjobban kifejezni, hogy miről is van szól, ha azt mondanám, hogy olyan, mint egy örökké pörgő érme, amiről nem tudod, melyik oldalán fog landolni – ha egyáltalán ez megtörténik. És te ott ülsz feszülten, és nézed ahogy közben egy pillanatból születik egymillió másik lehetséges kimenetel, és csak abban vagy biztos, hogy akármelyik oldalára is esik végül: mindenképpen megváltoztatott téged már a pörgés is, a kétkedés, a lehetséges jövők összessége és talán még össze is tört. Ez a könyv arról a köztes állapotról szól, amikor a szerelem helyett inkább leírhatatlan epekedést és reményt érez az ember, és minden kis kudarc vagy elutasítás egy tőrdöféssel ér fel. Nem igen, és nem nem, hanem valahol a kettő között, mikor még semmi nem biztos, csak az örlődés, ez az egyszerre gyönyörű és kínzó állapot létezik csupán. És ezt Aciman olyan szépen megragadja, leírja és átadja, ahogy csak kevesen lennének képesek rá – de lehet, hogy rajta kívül senki sem. Minden erről a feszültségről szól, ami nem is a jelen találkozásaiból, szavaiból, érintéseiből ered, hanem inkább ezek rejtett és nyílt tartalmából, az összes folyton változó lehetséges kimenetelből. Legalábbis számomra ez jött át, aztán más lehet, hogy nem épp ezt fogja benne látni, vagy nem pont így, ez függhet talán attól is, mit élt át eddig szerelem terén az olvasó. Biztosan vannak, akiknek semmit nem ad, és vannak olyanok is, akiknek rengeteg mindent.

Az olvasást magát nem élveztem, mert mint említettem, rendkívül lassú folyású és kusza néhol a rengeteg gondolatmenet, a valódi történés pedig ehhez képest kevés, így nem azért olvastam, mert annyira lebilincselt volna, hanem a szünetekben bekövetkező hatás miatt: azért, mert éreztem, hogy igen, most jön át, amint leraktam a könyvet és hagyom dolgozni magamban a szavait.

Akik már olvasták az író további könyveit és azok miatt megszerették, azoknak azt tudom mondani, hogy ehhez kicsit máshogy álljanak hozzá, mert ez komolyabb, sötétebb és elvontabb is, fokozása az eddigi műveinek, és nem biztos, hogy mindenki számára jó értelemben. Nem is nagyon tudom, kiknek tudnám ajánlani a fentiek miatt, lehet, hogy élvezheti de épp utálhatja is bárki kortól, tapasztalattól, gondolkodásmódtól függetlenül. Az biztos, hogy aki nekilát, az szánja rá az időt, legyen vele türelmes, és mindenképpen legyen nyitott a hosszú monológokra, mert ez a történet tele van velük. És aki egy kicsit is érzi, hogy valami elkezd munkálkodni a lelkében, az ne adja fel, és olvassa végig.

theodora >!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Ami tetszett ebben a könyvben, azok a helyszínek és azok a varázslatos, romantikus pillanatok, amiket megéltek a főszereplők. Az esti mozizások, a vendégség egy idős házaspárnál, a kávézások – teázások.
A hosszú monológok, tépelődés miatt sajnos nem az én könyvem lett a Nyolc fehér éjszaka. Akik szeretnek belemerülni a szereplők lelkivilágába, ill. netán még a francia Éric Rohmer filmjeit is ismerik, azoknak egy új réteg is feltárulhat olvasás közben, amiből én kimaradtam.
A szépirodalom kedvelőinek ajánlom ezt a könyvet, ami tartogat varázslatos pillanatokat, de úgy éreztem meg kell érte dolgozni.

Barby2005>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Hagytam egy kicsit ülepedni, de rosszat semmiképpen nem fogok írni róla. Nem is tudnék. Engem Aciman valószínűleg megvett a Szólíts a neveden című könyvével, hiszen azután ezt a könyvet akkor is megvettem volna tőle, ha molylepkékről szólnak. Olvasgattam véleményeket a könyvről, és többségében inkább lehúzó kritikákat találtam, mint jót. Nekem azonban tetszett. A könyv tényleg nem egy rohanás, hiszen ahogy a címe is jelzi, összvissz 8 nap (460 oldalban…). És az is igaz, hogy főképp a főhősünk fejében vagyunk, mint a való világban. Mégsem mondanám, hogy unatkoztam, és azt sem, hogy felszínes sztori lenne. Lassan indul be, és az első nap kapja a legtöbb leírást, pedig talán azon a napon történik a többi naphoz képest a legkevesebb dolog, csupán ekkor találkoznak főhőseink. Csupán:) Szép, lassan kibontakozó sztori, amit kimondottan jólesett a rohanással teli hétköznapokon olvasni buszon, vonaton, metrón. Kicsit még a telet is vártam miatta, pedig nem igazán szeretem. Se a havat, se a hideget, fázni meg főképp. Várom az új könyvének a megjelenését. És remélem sikerül személyesen is találkoznom az íróval a Margó-n, ősszel.

1 hozzászólás
Linszyy P>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Ezt a könyvet úgy kell olvasni, ahogyan egy különleges ételhez nyúl az ember: lassan és jól megrágva, odafigyelve a legkisebb hozzávaló ízére is.
Folyton rohanunk, és ez jellemzi a párkapcsolatainkat is. Éppen ezért ez a könyv példát mutat. Egyrészt hogy gondoljuk át, mit mond nekünk a másik, mi a rejtett mondanivalója a szavainak és a gesztusainak, másrészt hogy mi is gondoljuk át, mit akarunk közvetíteni a saját szavainkkal, mielőtt meggondolatlanul odavágjuk a másikhoz.
https://youtu.be/-Q8sdgiEEV4

EsztiK>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

„Vagy ravaszul megtalálom majd a módját, hogy addig kapaszkodjam az apró hibákba, amíg elkezdenek bosszantani, s aztán az egész álmot kioltom, amíg lassan szétmállik, elveszíti csillogását, az elveszett csillogás újra, mint mindig, ráébreszt majd, hogy a boldogság az egyetlen az életben, amit nem másoktól kell várnunk."

Annyi negatív véleményt olvastam erről a könyvről, hogy féltem, hasonló negativitással állok majd neki az olvasásnak. De szerencsére nem, túltettem magam azon a bizonyos 63%-os értékelésen, és csak átadtam magam a könyvnek.

Csodás volt ez a nyolc fehér éjszaka. Minden szenvedéssel, minden kiszolgáltatottsággal, csalódással, bánattal, örömmel, egymás harcával.
André Aciman írásáról mindig az jut eszembe, hogy „Nem leírom azt, hogy szeretlek, hanem azt mondom, hogy vigyázz magadra az úton!" Mert végső soron olyan érzést közvetít, hogy szerelmes leszel magába a sztoriba.

Keserűédes egy regény volt ez. Az elejétől a végéig követhetted végig Claraék kapcsolatát. Ami túlzás nélkülien realisztikus volt. Mert tényleg így működik ez. Ha leírnánk az érzéseinket egy meghatározó randi után, valami hasonló zavaros ömlengés lenne, amiről néha olvashattunk. Hasonlóan világtalannak éreztem volna magam én is.

„Vagyis tanulok magammal együtt élni, most, hogy te már nem vagy az életemben."

Mert pont ennyire bonyolult egy kapcsolat. Sokkal több kommunikációt és odaadást igényel, mint amennyit ebben a regényben kaptam. Elvégre nem magától épül fel, hanem felépül, ha van miből.

Közben eszméletlenül tetszett, hogy Aciman ennyire tájékozott, ennyire művészi felnőtt. Olyan művekről tett említést a regényben, amiről idejét sem tudom már mikor hallottam. Szerettem, hogy nemcsak egy történetet ad, ha figyelsz, általa művelődsz. Átveheted a kultúrát, az egész franciaságot. Imádtam ezt az egész világot.

„Most kimondom, nem azért, mert elveszítettelek, Clara, hanem azért veszítettelek el, mert szerettelek, mert veled megláttam az örökkévalóságot, mert a szerelem és a veszteség is elválaszthatatlan társak."

george08 >!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Az Első éjszaka után feladtam.
Az alapkoncepció nem rossz, viszont mivel a főszereplő srácról, akinek kvázi a fejében vagyunk, semmit sem tudunk meg, így kötődni nem is nagyon lehet hozzá.
De legalább ott van a lány, Clara… Csak sajnos ő sem szimpatikus. A történet elején van egy mondat, hogy milyen undok tud lenni és ez végig visszahangzott a fejemben olvasás közben. Főleg amikor kibeszéltek számukra teljesen ismeretlen embereket. Nem viccesen, karikatúraként, hanem undokan, mint amilyen Clara is.

Szóval adott egy szerelmi történet, amiben senkit nem kedvelsz, úgyhogy próbálsz a szövegbe kapaszkodni, amit láthatóan megfelelő odafigyeléssel és tudással rendelkező ember írt. Viszont amikor egymás után jön három-négy olyan mondat, aminek ugyanaz a jelentése, csak más-más megfogalmazásban van tálalva, hát akkor már attól is elmegy a kedved.
Legalábbis az enyém egy idő után feladta.

Ariadne>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Most kivételesen nem csillagozok, mert nem igazán tudom, hová tegyem. A borító tetszik, a fülszöveg figyelemfelkeltő, de a történettől nem azt kaptam, amit vártam. Nem igazán lett az én világom. Ettől függetlenül a vállalkozó szellemű olvasóknak ajánlom, érdekes tapasztalatokat gyűjthetnek, s lehet, hogy ti pont azt kapjátok általa, amire szükségetek van.

Aranymag>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Úristen, ekkorát koppanni! Olvastam a Szólíts a nevedent és azt hittem, majd ez is lesz olyan érdekes.
De amikor 50 oldalon keresztül csak a saját fejében ábrándozik, meg metaforákat bontogat ki a hapsi, ittak egy pohár valamit, és csípős golyótól szenved… Na itt jött el számomra a vége. És ez még csak az első éjszaka volt a nyolcból.

Ritkán teszek le könyvet az első száz oldal előtt, és talán lehet, hogy később beindul, de most túl fáradt vagyok ebben a melwgben odakoncentelni
Lehet, hogy nem jókor kezdtem neki a negyven fokban. Majd talán télen visszanézek rá.

1 hozzászólás
Chilingó>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Ritkán értékelek és húzok le könyveket ennyire, de ez a példány 464 oldal tömény szenvedés volt. Végtelenül irritált minden szempontból. (a fél csillagot csak a borító miatt kapta)

1 hozzászólás
georgecobbler P>!
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka

Ez az a fajta könyv, amihez idő kell, hogy az olvasó megszokja a stílusát, és idő kell, hogy bele tudjon merülni, de onnantól aztán nem enged.
https://olvaso-kucko.blogspot.com/2018/12/nyolc-feher-e…


Népszerű idézetek

theodora >!

Odakint sápadt ezüst fény lebegett a város fölött. Egész este nem maradt abba a havazás. Clara a korlátlán állt, álmatagon félresöpört egy kis havat a gesztenyebarna szarvasbőr körömcipőjével, aztán finoman lesodorta a terasz pereméről. Néztem, ahogy a hó szétszóródik a szélben.
Tetszett a mozdulat: cipő, szarvasbőr, hó, perem, szórakozottan, cigarettával a kezében.

49. oldal

KöfférTzitzah P>!

…arra gondoltam, hogy a legapróbb véletlenek olykor milyen új világokat nyitnak meg előttünk, új épületeket, új embereket mutatnak meg, s hirtelen olyan arcokat hoznak elénk, amikről tudjuk, sosem akarjuk elveszíteni őket.

theodora >!

A vacsora közepén már tudtam, szeretném visszapörgetni az egész estét – a buszt, a havat, a sétát a kis emelkedőn, az előttem magasodó székesegyházat, az idegent a liftben, az emberekkel telezsúfolt nagy nappalit, ahol a gyertyafényben az arcok ragyogtak a nevetéstől és az örömteli várakozástól, a zongoraszót, az öblös hangú énekest, a mindent betöltő fenyőillatot, ahogy a szobákat bejárva arra gondoltam, talán jobb lett volna, ha előbb érkezem ma este, vagy épp egy kicsit később, vagy egyáltalán nem is kellett volna idejönnöm, a klasszikus, szépiabarna metszeteket a fürdőszoba melletti falon, ahol a lengőajtón át hosszú folyosóra lehetett jutni, ami már a háziak magánterületére vezetett, nem a vendégeknek szánták, de azután elfordult az előszoba felé, utána pedig valami csoda folytán visszavitt a nappaliba, ahol sokan gyülekeztek, és az ablaknál, ahol egy nyugodt helyet reméltem találni a karácsonyfa mögött, valaki hirtelen kezet nyújtott és azt mondta:
– Clara vagyok.

(első mondat)

Anarchia_Könyvblog>!

(..) kivittél a szakadék szélére és kényszerítettél, hogy lenézzek, ahogy egy rabot kényszerítenek rá, hogy végignézze a cellatársa brutális kivégzését, s csak aztán közlik vele, hogy őt egyáltalán nem akarják kivégezni, mi több, már szabad is.

clarity>!

Vannak, akik súrlódva közelítenek hozzánk. A bosszantásból bizalmasság lesz; a civakodás – mint a harag – a legrövidebb út a szívhez.

Linszyy P>!

Csak a kulcscsontjára és a fénylő, napbarnított bőrére tudtam gondolni. A hölgy a kulcscsonttal. A blúz és a kulcscsont. Egy kulcscsonthoz. Ez a kulcscsont, ha a sír jeges csöndjében pihen, kétszáz év múlva is úgy kísértene nappal, úgy hűtené álmokkal teli éjszakáimat, hogy azt kívánnám, bárcsak apadna ki a vér a szívemből. Bárcsak végighúzhatnám az ujjamat ezen a kulcscsonton. Ki volt ez a kulcscsont, ki volna az, aki megállíthatna, amikor a szájam vágyott erre a kulcscsontra? Kulcscsont, kulcscsont, nem vagy még fáradt, vajon gyászolom-e majd a kelletlen kulcscsontokat? A szemébe néztem és hirtelen elakadt a szavam, minden kusza volt a fejemben. Nem jöttek a szavak.

40. oldal

clarity>!

Irigylem azokat, akik a csevegés minden kísérletét figyelmen kívül hagyják.

Anarchia_Könyvblog>!

– Lehet, hogy a sorsnak van egy ki-be gombja, csak senki nem tudja, mikor van be- és mikor van kikapcsolva – mondtam.
– Nagy tévedés. A gomb egyszerre van be- és kikapcsolva. Ezért hívják sorsnak.

Anarchia_Könyvblog>!

(..) mert a szerelem és a veszteség is elválaszthatatlan társak.

Mentavirág P>!

Soha nem vagyunk benne a pillanatban, az élet mindig valahol máshol van, és valami mindig ellopja az örökkévalóságot. Akármit zárunk is be az egyik kamrába, rögtön átszivárog a másikba, mint valami öreg szívben, aminek már rosszul zárnak a billentyűi.

76. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Helena Silence: Ezüsthíd
J. D. Robb: Halálos testvériség
Graeme Simsion: A Rosie projekt
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Sárközi Erika: Három akkord az élet
Lauren Oliver: Káosz
Nicola Yoon: A Nap is csillag
Meg Cabot: Locsifecsi királynő férjhez megy
J. R. Ward: Éjsötét szerető
Whitney G.: Alapos kétely