Megjelenésének várható időpontja: 2022. október 20.

Call ​Me by Your Name (Call Me By Your Name 1.) 132 csillagozás

André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name André Aciman: Call Me by Your Name

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Call Me by Your Name is the story of a sudden and powerful romance that blossoms between an adolescent boy and a summer guest at his parents' cliff-side mansion on the Italian Riviera. Unprepared for the consequences of their attraction, at first each feigns indifference. But during the restless summer weeks that follow, unrelenting buried currents of obsession and fear, fascination and desire, intensify their passion as they test the charged ground between them. What grows from the depths of their spirits is a romance of scarcely six weeks' duration and an experience that marks them for a lifetime. For what the two discover on the Riviera and during a sultry evening in Rome is the one thing both already fear they may never truly find again: total intimacy.

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Atlantic Books, London, 2022
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781838957322 · Megjelenés időpontja: 2022. október 20.
>!
Atlantic Books, London, 2019
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781843546535
>!
Atlantic Books, London, 2017
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781786495259

10 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Elio · Oliver

Helyszínek népszerűség szerint

Fiumicino


Kedvencelte 41

Most olvassa 18

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 32


Kiemelt értékelések

csucsorka IP>!
André Aciman: Call Me by Your Name

A Call me by your name titka biztosan a nyelvezetben van, ezekben a gyönyörűen szőtt mondatokban. Nem is tudom, felnőtt ember hogyan emlékezhet vissza ennyire tűpontosan és részletesen az első szerelem, az első vonzalom, a test ébredezésének rezdüléseire és érzéseire. Számomra egyáltalán nem volt tolakodóan erotikus.
És ezek a mondatok, te jó ég…
Annyira szerettem volna tengerparton olvasni, valahogy annyira nagy betűs, lüktető nyár ez a könyv, hogy vétek őt a négy fal közé zárni.

Bár én általában halálra szoktam unni, míg a romantikus olvasmányaim szereplői összejönnek, itt egyáltalán nem érdekelt, mennyit kell várni, vagy mennyire kevés jut belőle, mert pont ez a folyamatos bizonytalanság, kamaszos “szenvelgés” tette olyan megkapóvá és hitelessé számomra az elbeszélőnket. Nem volt sok. Szépirodalom volt a javából, pontosan úgy, ahogy az első oldalra felsorakoztatott illusztris társaság ígérte az összeollózott ajánlókban.

Engem teljesen letaglózott, ahogy Aciman ír. Nem tudom, olvastam-e már valaha ennyire regényt. Amiben az író mindig olyan szavakat használ a hétköznapiak helyett, amik nekem életemben nem jutnának eszembe. Ahol nem fáradok el egy fél oldal hosszúságú mondat közepén és szaladok vissza az elejére, hogy mit akarhatott mondani. Azt éreztem, hogy elsőtől az utolsó mondatig tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit akar leírni, kit hova akar tenni és ezen az úton csak – szerintem hiba nélkül – végigment.

És hát igen, egy újabb könyv, amin sosem szabadna a fordítás erőszakát elkövetni.

>!
Atlantic Books, London, 2017
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781786495259
8 hozzászólás
entropic P>!
André Aciman: Call Me by Your Name

/ Mese /

Nekem sokszor nem kell más, csak egy cím.

Először a film miatt hallottam ezt a címet, és bár fogalmam sem volt, miről szól, tudtam, hogy megnézem, amint tudom.

Aztán mikor teljesen elbűvölve (és diszkréten kisírt szemekkel) hazajöttem a film után (ami pont olyan szép, gyengéd, lírai, lassú, merengő és szívfájdító [de úgy szívfájdító, hogy azt nem cserélnéd el szívfájdalom-mentességre], mint ahogy a címe alapján elképzeltem), azon nyomban megvettem a könyvet (ilyenkor szeretem az e-könyveket – van az a vágy néha, amikor azonnal kell valami, mert holnap már túl késő), és a lehető leghamarabb bele is vetettem magam.

És olyan mohó és kielégíthetetlen vágyakozással olvastam végig, mint ahogy Elio vágyik Oliverre. (Mohón, mégis lassan. Mint ahogy a filmet is lassan néztem. Nem tudtam, hogy az idő ennyire relatív, meg hogy filmet is lehet lassan nézni, de lehet. Könyvet olvasni meg főleg lehet – úgy, hogy legszívesebben végigrohannék rajta, de nem teszem, mert annyira tetszik, hogy csak akkor akarom olvasni, amikor teljesen tudok rá figyelni, és amikor nem olvasom, akkor meg csak vágyok rá, egyfolytában – és az is jó.)

Közben egy csomó részletet bejelölgettem magamnak – gondoltam, majd írok ide idézeteket. Aztán nem írtam egyet se, mert magukban újraolvasva a bejelölt részeket folyton úgy éreztem: jaj, ezek már megint mind csak a szerelem és vágy örök (hm, unalmas) szavai, amelyek ugyan változatos formákban jelenhetnek meg (te vagy az otthonom, tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság, istenítelek, mert pont te magad vagy), de önmagukban sokszor túl-ismerten hangzanak – végül is hányféleképpen lehet vágyat kifejezni? Vágyakozni persze sokféleképpen lehet, de a sokféle vágy mind hajlamos hasonló módokon kifejeződni, és a szövegből kiemelni a szép-szerelmes-őrült-ifjú vágy szavait valahogy elveszi a lényeget. És önmagukban újraolvasva már nem is találtam semmi különöset a dolgokban, amiket bejelöltem. Ez az egész csak egyben működik, de úgy nagyon, mert úgy az is látszik, ami a dolgok között van.

Mert lehet, hogy a felhevült képzelet (és ágyék) hasonló módokat talál az érzések kifejezésére, a vágy legbensőbb lényege mintha mégis máshol lenne – a résekben; abban, ami nem szerepel a túlzó, kétségbeesett, most-vagy-soha (ha nem később, mikor?), váratlanul-merész önfeltáró és/vagy a másik tetszését megnyerni kívánó gesztusokban, vallomásokban és naplóbejegyzésekben (mert bár a naplódban tán azt írod, hogy igen, igazából nem fogsz belehalni, ha aznap nem szól hozzád, ha elkerül, ha az egyik percben mosolyog rád, a következőben meg látszólag nemtörődöm módon azt mondja: na, később találkozunk*); az összes időben, amikor csak magad vagy (bár szívesebben lennél nem-csak-magad, de azért így is oké). Akkor is élsz, amikor magad vagy. S ez az egész vágyakozósdi egyébként is főleg arról szól, aki (jobban) vágyakozik, s nem a másikról. (Ha meg véletlenül kiderül, hogy a vágy kölcsönös, onnantól teljesen személyes ügy az egész, amiről fölösleges bármit mondani, mert megy magától.)

Ezért nem bánom és nem is tartom furcsának, hogy nem nagyon tudom, mit gondol Oliver, és az sem zavar, hogy nem tudom, miről beszélgetnek, amikor már tényleg beszélgetnek, nemcsak flörtölnek/húzzák egymást. Ez itt Elio története és az ő vágya – és arról minden kiderül, ami elmondható.

* És itt persze nem arról van szó, amikor valaki egy már meglévő kapcsolatban csinálja mindezt, mert az kurvára nem oké, hanem az elejéről, és még az elejénél is korábbról – amikor rebbenő és bizonytalan minden, amikor tényleg lehet, hogy ez az egész (még) csak a te fejedben létezik, amikor csak el- és beleképzelsz és felnagyítasz dolgokat, csak tetszés van, ismerés nélkül, csak tapogatózol és nem akarsz teher lenni, de közben annyira szeretnéd feladni és felolvasztani magad. Magányos és kaotikus egy érzés a vágyakozás, annyi szent.

2 hozzászólás
loveQhuay>!
André Aciman: Call Me by Your Name

Üzenném Olivernek, hogy r*hadjon meg.
És Elionak pedig küldök millió ölelést és a szeretetemet.

Nagyon szerettem volna szeretni, nem sikerült. Majdnem abba is hagytam, mert borzalmas volt, egyáltalán nem kötött le, de csak az hajtott, hogy a filmet meg akarom nézni, és a könyvet is el akarom olvasni, ezért folytattam.
Leginkább a könyv szerkezetével voltak gondjaim, csak belső monológ, oldal hosszúságú mondatok, semmi konkrét infó, csak tömény szöveg.

Egyrészről viszont szép volt, voltak kedvenc jeleneteim, amit szerencsére a film is jól visszaadott, és ez a szerencséje a könyvnek, hogy a film miatt jobbra értékelem.

Ezek a könyvek megrontanak engem teljesen, ezek után már a barackra se tudok ugyanúgy ránézni…

Olvassátok, szeressétek- vagy ne. A nagy többség szereti, én a kivétel maradok sajnos. Elég volt egyszer, bár gondolom ha újraolvasnám más szemmel nézném, de a szöveg akkor is zavaróan tömény maradna, és csak felhúznám magam rajta, leginkább Oliver döntése miatt.

We had found the stars, you and I. And this is given once only.

Zsuzsanna_Makai>!
André Aciman: Call Me by Your Name

I'd never heard anyone use „later” to say goodbye before.
A magyar utàn olvasva kèt dolog nekem màsnak tűnik a fordìtàs alapjàn, de majd amikor ùjra olvasom magyarul, kiderül, h jòl emlèkeztem, vagy a film megnèzèse viccelt meg.
Hàt most bőgtem rendesen a 20 èvvel kèsőbb rèszen, de leginkàbb az tett be h Viminiről mondtàk, h ma lenne 30 èves.
I don't envy the pain. But I envy you the pain.
A hangoskönyvről: imàdom Armie Hammer hangjàt, amikor megtudtam, h van hangoskönyv, beterveztem, amikor megtudtam, h ő olvassa fel, hàt előre ugrott az azonnalhoz a vàròlistàmon.
Baromi zavarò volt a film utàn Armie-t hallani Elio-kènt is, sokszor el is vesztettem a fonalat, kivel vagyok èpp.
A szerelmes rèszt kifejezetten gyönyörűen olvasta fel, abba totàl benne volt a film irànti szerelme, àtèlèse.
Làttam egy interjùt vele, azt mondta őt is zavarta, h hònapokon keresztül ő volt Oliver, most hirtelen Elio-và kellett vàlnia.
Tovàbbra is imàdom Armie Hammer hangjàt.

adrica P>!
André Aciman: Call Me by Your Name

Ritkán olvasok kifejezetten romantikus regényeket, leginkább azért, mert sok bajom van a műfaj azon részével, amit eddig láttam. És ha egy regény fő témája a szerelem, akkor rosszul járok, ha pont a szerelmi szál számomra fárasztó, irritáló vagy akár egyenesen undorító.

Ez a regény viszont már akkor érdekelni kezdett, mikor még a filmes hype előtt belefutottam, holott az alapszituációból kiindulva bőven volt esély a fentiekre. Nem mondom, az első pártíz oldalt buzgón végig is drukkoltam ("légyszi, légyszi, ne legyen sz*r!"), de aztán megnyugodtam. Sőt, aztán meg egész lelkes lettem!

Ez egy szépen megírt, hangulatos történet egy szép spoiler, és… kb. ennyi. Mármint a cselekmény. Nem is ez az érdekes benne, hanem ahogy meg van írva. A hiteles karakterek, hogy teljesen következetesen látjuk Elio szűrőjén keresztül a történéseket, és csak akkor szembesülünk vele, hogy esetleg nem minden úgy van, ahogy ő gondolja, mikor épp ő maga is szembesül, és megzavarodik. Nagyon jó volt ehhez a történethez az E/1. nézőpont, mert segítette azt, hogy pont így lehessen elmesélni. A másik erősség a hangulat, a leírások, a szöveg ritmusa, amit biztos még jobban át tudtam volna érezni, ha jobban tudok angolul, de azért így is eléggé átjött. A harmadik meg az átélhetőség, ahogyan az érzelmeket elkapja és megjeleníti az író. A vágyakozás, a reménytelenség, a lemondás, a szenvedély, az őrlődés, és mindez pont abban a kamaszkorban, amikor egyébként is hajlamos egyetlen ilyen érzelem mindenestül kitölteni az ember életét. Aki volt már reménytelenül szerelmes, az szerintem fog azonosulási pontot találni, akinek pont ez a típusú vergődés kimaradt, az esélyesen végtelenül unalmas nyafogásnak minősíti majd, mint ahogy azt időnként az életben is megkapja a szegény vergődő. :D

Oliver karakterét nagyon szerettem, Eliot kevésbé, és összességében jobban bejöttek a B.-ben játszódó részek (az a római éjszaka lehet, hogy életem leghosszabb éjszakája volt, de az is lehet, hogy csak angolul fárasztott ilyen töménységben a művészi létfilozofálás, és magyarul jobban bírtam volna vele :D ).

Kicsit sajnáltam, hogy az lett a vége, ami spoiler, de nagyon szépen le volt kerekítve a történet.

Jó élmény volt, nem csalódtam. :)

Mónika_Sándor>!
André Aciman: Call Me by Your Name

Erre a könyvre egyszerűen nincsenek szavak, ahogy a filmről is oly' nehéz beszélni. Mint sokan mások, én is a filmet láttam először, és talán elmondhatom, hogy számomra az elmúlt jó pár év egyik meghatározó filmje volt. Sosem fogom elfelejteni a hangulatát, az érzéseket, a szereplőket, a tájakat, mindent. Azt a csodát, ahogy Luca Guadagnino ábrázolta a csodálatos emberi kapcsolatokat, az első szerelmet, az érzéseket, amiket soha nem felejtünk el. És nem szimplán a szerelemről szól, hanem az emberi kapcsolatok mélységéről, szépségéről, megfűszerezve a fiatalság bizonytalanságával, esetlenségével. Egy igazi csoda.
De a fantasztikus rendező és a csodálatos színészek mellett kellett egy alap is a filmhez. És ez a könyv bizony fantasztikus. Igaz, ami igaz, amíg olvastam, folyamatosan szólt a film zenéje a fejemben, különösen Sufjan Stevens Mystery of Love című dala, és a szavak a színészek hangjával szóltak. De André Aciman egy gyönyörű könyvet írt. A szavak, amiket használ, a gördülő mondatok életre keltek ahogy olvastam őket. Megint ott jártam az olasz kisvárosban, átéltem ugyanazokat az érzéseket, és még az sem zavart, hogy az eredeti könyv itt-ott eltér a filmtől (vagyis inkább fordítva, de ennek nincs is jelentősége). Egész biztos, hogy újra fogom még olvasni ezt a könyvet jó párszor, ahogy a film is replay-en van nálam. Mert soha nem fogom megunni azokat az érzéseket, amit kiváltanak belőlem. :)

lillia >!
André Aciman: Call Me by Your Name

Muszáj volt elolvasnom, ha már film is készült a történetből. (Amit most kivételesen hamarabb megnéztem, mint hogy elolvastam a könyvet.) Sajnos a filmélménytől már nem tudtam elvonatkoztatni olvasás közben – elég nagy az átfedés a film és a könyv között /időnként a sorrenddel azért variáltak a filmben/.
Először meglepett, hogy a regény amolyan Virginia Woolfos monologizáló stílusban íródott, de egyáltalán nem zavart, ha jól van megírva, szeretem ezt a stílust (is). Pont a stílus miatt nem volt nagy gond, hogy a cselekmény a film után nagy meglepetéseket már nem tudott okozni. Nem valami nagyot, egyedit akart alkotni a szerző – legalább is cselekmény szempontjából –, hisz olyan elcsépelt sablonokat használt, mint nyári szerelem, útkereső tini, laza szülők, olasz táj… Viszont mindezt a 17 éves kamasz fejében járva megélni egyedi élmény volt. Egy-két jelenet kissé furcsa volt, de talán pont ezek a kendőzetlen, intim jelenetek kellettek ahhoz, hogy tényleg elhiggyem, hogy Elio legbelsőbb gondolatait, félelmeit, vágyait olvasom. Képzeletbeli kalapom emelem a szerző előtt, mert nem végzett félmunkát – nem tudom, mennyire írta bele önmagát a történetbe.

A történet beszippantott, volt egyfajta hangulata, és végig lekötötte a figyelmemet, egyedül a római utazás alatt szenvedtem (nem igazán értem, miért kellett arra a könyvbemutatóra ennyi oldalt szánni). A befejezéssel sem volt bajom – mert bizony néha ilyen az élet, spoiler

Viszont a könyv olvasása után kíváncsi vagyok, ha tényleg lesz folytatása a filmnek, mégis miről fog szólni – ha hűek akarnak maradni a történethez, nem lesz könnyű dolguk. Szerintem a film lezárása ilyen szempontból tökéletes volt, kár lenne elrontani egy folytatással.

mrsglass P>!
André Aciman: Call Me by Your Name

Ez a könyv egy csoda! Nagyon szerettem Elio monológját, annyi érzelem és szenvedély volt benne. Egy pillanat alatt megelevenedtek előttem a kamaszkori nyarak minden búval, bánattal, örömmel együtt és külön tetszett, hogy nem idealizálta a szerelmet. Nagyon szépnek és nagyon fájdalmasnak érződött, mint ahogy igazából is, nem csöpögött, és tényleg magán a szerelmen volt a hangsúly, sallangok nélkül. Nagyon tetszett, hogy végig volt valami nagyon különleges hangulata a könyvnek, nem tudom, mi okozhatta ezt, a közvetlen elbeszélés módja, az olasz környezet, vagy a teljes őszinteség a mesélő részéről, mindenesetre nagyon belém ivódott. A vége felé kicsit többet olvastam volna bizonyos dolgokról, a lassú tempó után az utolsó részre az én ízlésemnek túl gyorsra váltott, de lehet, hogy csak azért érzem így, mert én maradtam volna még velük jóval tovább.

Morcant>!
André Aciman: Call Me by Your Name

Atya ég, ezzel az értékeléssel de rég óta vagyok adós. Csak egyszerűen nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit érzek. Egyrészről csodás volt a történet, szép lassan csordogáló, másrészről viszont a könyv nagy részét borzasztóan untam. De ezt nem is lehetett volna megcsinálni akciódús, pörgős sztoriként, mert akkor elveszett volna a lényege. Nekem azonban kevés volt. Nem adta vissza az olasz kis falu hangulatát, amiért elsősorban olvasni kezdtem az egészet. Adott viszont rengeteg érzelmet, amiért hálás vagyok. Egyébként itt is úgy jártam, hogy a film sokkal jobban tetszett, ugyanis az inkább átadta számomra a lényeget, mint a könyv. Főleg a szép tájjal, és a csodás filmzenével. Azt mindenkinek meleg szívvel ajánlom, a könyvet viszont csak olyanoknak, akiket nem zavar, hogy igazából nem nagyon történik benne semmi, csak két ember varázslatos nyarát mutatja be.

_ada>!
André Aciman: Call Me by Your Name

A könyv, habár úgy tűnik „csak” egy tragikus és epikus románc memoárja, emellett egy 17 éves fiú (ez nagyon klisének hangozhat) férfivé válását tárja elénk. És ebben a folyamatban Olivernek inkább, mint eszményképnek van óriási szerepe, legalábbis Elio végig egyfajta felsőbbrendű lényként tekint rá. Nem Oliver intellektusa, kinézete, hanem az a tény, hogy teljes mértékben jól érzi magát a bőrében, nagy hatással van, a valljuk be, túlérett, túlművelt, de a gyerekkortól csak lépésnyi távolságra lévő Elióra. Mindent összevetve nem csoda, hogy ennyire meghatározó ez a nyár számára.
És aztán ott van még a románc, én pedig először érzem azt, hogy ez a szó ide kevés. Elio elbeszélése a Nagy és Első szerelemről elsőre túlzónak tűnik, nekem rögtön Romeo és Júlia ugrott be, de ez a párhuzam csakis akkor működne, ha nem venném figyelembe a későbbi részeket. spoiler Tehát ez a kivétel: elsőre telibe. Gyönyörű a kapcsolat, ami kialakul a két személy között, de ijesztő is, hiszen ahogyan már a cím is utal rá, afféle szimbiózis jön létre két test, két elme, két lélek között – mint a görög mitológia négykarú és négylábú lénye. Maga a hangoskönyv rásegít erre az érzésre, mivel Armie Hammer (aki csodálatosan narrál) nem kifejezetten változtatta meg a hangját Elio és Oliver dialógusainál.
És a finálé… Ez az egyik olyan könyv, aminek a végén garantáltam megerednek a könnycsatornáim, és ennek nem a boldog befejezés hiánya az oka (a film vége például nem késztet sírásra), hanem az, hogy az utolsó pár oldalon évtizedeket ugrunk előre. Nehéz feldolgozni a változást. Nekem kifejezetten az. És miután százoldalakat töltöttem édes itáliai „semmittevésben”, lassan vánszorogva bizonytalanság és beteljesülés között, hirtelen halállal, öregedéssel és magával a legyőzhetetlen, múló idővel kell megbirkóznom. Viszont a mostani újraolvasásnál átsegített a folytatás, amelynek elolvastam az utolsó (Da Capo) fejezetét.

Ha pedig a stílusról kellene véleményt mondanom, akkor csak annyit: André Aciman egy mester. Úgy festette meg a tájat, úgy írta le a karaktereket, úgy adta át az érzelmeket, mintha az ismerőseimről mesélne Elio, mintha én is részese lettem volna az eseményeknek. Valahol, megbújva a háttérben.


Népszerű idézetek

Charming>!

P.S. We are not written for one instrument alone; I am not, neither are you.

mrsglass P>!

Perhaps we were friends first and lovers second. But then perhaps this is what lovers are.

Charming>!

Did I want him to act? Or would I prefer a lifetime of longing provided we both kept this little Ping-Pong game going: not knowing, not-not-knowing, not-not-not-knowing? Just be quiet, say nothing, and if you can't say „yes,” don't say „no,” say „later.” Is this why people say „maybe” when they mean „yes,” but hope you'll think it's „no” when all they really mean is, Please, just ask me once more, and once more after that?

Amren>!

“People who read are hiders. They hide who they are. People who hide don’t always like who they are.”

Melcsó>!

“Zwischen Immer und Nie, for you in silence, somewhere in Italy in the mid-eighties”

Thayet>!

If he knew, if he only knew that I was giving him every chance to put two and two together and come up with a number bigger than infinity.

loveQhuay>!

“Do you like being alone?” he asked.

“No. No one likes being alone. But I’ve learned how to live with it.”

loveQhuay>!

Would I be able to live without his hand on my tummy or around my hips? Without kissing and licking a wound on his hip that would take weeks to heal, but away from me now? Whom else would I ever be able to call by my name?


A sorozat következő kötete

Call Me By Your Name sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Sarina Bowen – Elle Kennedy: Him
Amy Harmon: From Sand and Ash
Rainbow Rowell: Carry On
V. E. Schwab: The Invisible Life of Addie LaRue
J. A. Redmerski: The Edge of Never
Ella James: Adore
Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue
Ella Frank: Bad Intentions