Gyilkosság ​Alaszkában 11 csillagozás

Sherlock Holmes a tlingitek földjén
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

„Frank ​Willow, a polgármester, bár alig lehetett felismerni, a padlón ült, meztelenül, nyilvánvalón holtan. Az íróasztal előtt, törökülésben, feje a mellére bukott, két levágott alkarja mellette feküdt a padlón, mindegyik felfelé fordított tenyerében egy-egy kivájt szeme, két füle pedig a térdén. Ilyet még nem láttam, ilyet még senki se láthatott Yakutatban, de egész Alaszkában sem, ebben biztos vagyok” – számol be erről a különös gyilkosságról az egyik tanú, a városka indián alpolgármestere. Miért történt e rejtélyes gyilkosság? Ki követte el és miért? Egyáltalán mit akart(ak) üzenni a „tetem-totemmel” a gyilkos(ok)? Nem véletlen, hogy sem az érintett szemtanúk, sem a helyi rendőrség, sem az FBI nem tud mit kezdeni ezzel. Ehhez már Sherlock Holmes-ot kellett segítségül hívni Londonból, aki először vonakodott, hogy elutazzon Alaszkába, a tlingitek ősi földjére. Ám a feladat és az a furcsa tény, hogy az áldozat füleiben egy-egy „halott” szúnyogot találtak, fölkelti Sherlock Holmes… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Kalligram, Pozsony, 2006
392 oldal · ISBN: 8071498181

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

John H. Watson doktor levele Sherlock Holmesnak

Mélyen Tisztelt Barátom, Holmes!

Olvastam legutóbbi nyomozásának történetét, s ha már szerény krónikásként nem működhettem közre, amit a The Srand Magazine olvasói bánhattak leginkább, engedje meg, hogy néhány megjegyzéssel kísérjem a történetet.
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy továbbra is a legnagyobb csodálója vagyok az Ön képességeinek. Ugyanakkor nem csekély elégtétellel tölt el, hogy a kizárásommal folytatott nyomozás végül is kudarcba fulladt. És itt nem kerülhetem meg, hogy szóvá ne tegyem: kedves Holmes, én óva intettem Önt, hogy a lélekkuruzsló Freud módszereit követve önanalízissel ingassa meg amúgy is labilis lelki egyensúlyát, továbbá nem egyszer felhívtam figyelmét a kábítószer használatának veszélyeire is – s lám, hiába tettem.
Ön, kedves Holmes, elhidegült tőlem, és új segítőtársakat választott maga mellé. Talán nem csak a féltékenység mondatja ki velem: a korai nyomozásokban a Baker Street Irreguláris csapat utcakölykei sokkal sikeresebbek voltak, mint a mostani nagyágyúk. Tudom, Nemo kapitány az inellektus, a racionális ész embere; Drakula az örök élet, a vér és az érzékiség jelképe; Frankenstein az átalakulás, a teremtés szimbóluma; míg Dolittle, aki ért az állatok nyelvén, a természettel összhangban álló élet megtestesítője; s ők együtt is képtelenek voltak pótolni engem, a háttérben megbúvó csendes segítőt.
A nyomozás, amely az alaszkai tlingit indiánok vezetője meggyilkolásának és totemoszloppá faragásának körülményeit volna hivatott felderíteni, befejeződött, de nem mondhatnónk, hogy megnyugtató módon zárult. Ennél többet a történet leendő olvasóinak érdekében nem árulhatunk el.
Mint valóban abszolút kívülálló, érdeklődve figyeltem, mit kezd Ön egy olyan közösségben, amely elvesztette saját hagyományait, s ahol az egyedek identitása egy ismeretlen, ködbe vésző mitikus múltból volna meghatározható, s ahol így a jó és a rossz szétválasztása teljesen szubjektívvá válik.
A cselekmény fordulatai elnyerték tetszésemet, s nem tagadhatom, némely esetben jobban izgultam, mint ha magam is részese lettem volna a történteknek. Féltettem Önt! Nem titkolhatom az Ön iránti elfogultságomat, ezért hát megértem azokat is, akik a rejtvények megfejtésének logikáját izgalmasabbnak találták, mint a különböző kalandokat. A régi szép időkben nekem is elég volt néhány szóval felvázolni a veszély fojtó légkörét, és pár mondatba összefoglalni a gonosztevőkkel folytatott fizikai küzdelmet; ma már ez kevés.
A Szépírók Társasága, amely a magyar Nyugat és Újhold folyóiratok követőit tömörítő szervezet, 2006-ban prózai kategória díjával tüntette ki a nyomozás történetét. Valószínűleg az igényes írói megoldások nyerték el tetszésüket. Valóban érdekes megoldás, hogy fejezetenként változik a narrátor, többnyire az lesz, aki Ön mellett az aktuális események résztvevője. Az Ön négy részletben közölt önalízise is érdekes adalékokkal szolgál – talán nem is a rejtvény megfejtéséhez, hanem a rejtvényfejtő megismertetéséhez, még ha – mint azt korábban már említettem – ezen analízis zsákutcába is vezet.
Kedves Holmes! Mindig is tudtam, hogy Ön a deduktív következtetések utolérhetetlen mestere, s most meggyőződhettem arról is, hogy a filozófia és a pszichológia is méltán nagy tudós fiai közt tisztelheti Önt. Időnként volt olyan érzésem is: hagyja ezt a bűnügyet másra, s maga csak foglalkozzon a tiszta elmélettel!
A napokban olvastam egy viccet, és nagy összegű fogadást mernék kötni rá, hogy Ön még nem ismeri. A vicc szellemes, bár nem a legjobb színben tüntet fel engem. Ugyanakkor az Ön közvetlen személyiségét és félelmetes logikáját inkább érzékelteti, mint ez a filozofikus történet – amely, megengedem, Umberto Eco: A rózsa neve és Nádas Péter: Párhuzamos történetek című regényeinek szellemi rokona. Következzen tehát a vicc:
Sherlock Holmes és dr. Watson túrázni mennek, felállítják a sátrukat, és elalszanak. Néhány óra múlva Holmes felébreszti hűséges társát:
– Watson, nézzen fel az égre és mondja meg, mit lát!
– Millió csillagot látok.
– És mit mond ez önnek?
Watson eltöpreng egy darabig.
– Asztronómiai szempontból ez azt jelenti, hogy milliónyi galaxis létezik, és potenciálisan milliárdnyi bolygó. Asztrológiailag ez azt jelenti, hogy a Szaturnusz az Oroszlánban áll. Az idő tekintetében ez azt jelenti, hogy körülbelül negyed négy van. Teológiai szempontból ez a bizonyíték arra, hogy az Úr mindenható és hogy mi kicsinyek és jelentéktelenek vagyunk. Meteorológiai nézőpontból ez arra enged következtetni, hogy holnap gyönyörű napunk lesz. És Önnek mit mond ez?
– Watson, maga idióta! Valaki ellopta a sátrunkat!
Befejezésül, kedves Holmes, engedje meg, hogy gratuláljak gáláns kalandjához is! Erről az oldaláról eddig még nem ismertem Önt, s megmondom őszintén, nejemmel, Maryvel együtt, nagy izgalommal követtük a bonyodalmakat. Elnézését kérem, most kissé tiszteletlen leszek: kuncogtunk a végkifejletet olvasva. Sherlock Holmes és a nők – ez egy újabb kategória, amellyel a világ most megismerkedhetett.
A napokban újra felkeresném Önt a Baker Street-i otthonában. (A küldönc, aki a levelemet viszi Önnek, figyelemre méltó fiatalember, a http://moly.hu/tagok/vargarockzsolt és a http://vargarockzsolt.blog.hu/ oldalakon találkozhat az írásaival.)
Továbbra is maradok az Ön hűséges híve: John H. Watson

10 hozzászólás
gb_>!
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

András Sándor, egy rakat tanulmány megbecsült szerzője úgy döntött, berántja az olvasóközönséget valami metafizikus antidetektív-történetes masszába, ami első próbálkozásunk után rögtön újraolvasásra késztet majd, de az is meglehet, hogy messziről fogjuk kerülni az ilyesmiket.

Elsőre tényleg nehezen összefoglalható minden, merülünk a metafizkában és a pszichológiában, ez a Sherlock Holmes pedig már nem Doyle teremtménye, nincsenek következtetések, nincs jéghideg érzelemmentesség, csak a pipa. Watson sincs, helyette kapjuk Drakulát, Frankensteint, Dolittle-t és Némót. Ez a díszes kompánia próbálja megoldani a totemtetem jelét és olyan nép földjén, aki a saját múltját sem ismeri…

Közel sem tökéletes írásművészet, de mindenképpen megér egy próbát, szép darabja a posztmodern kor krimijeinek.

4 hozzászólás
Csabi>!
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

Nehéz szavakat találni erre a regényre, ellentétben az íróval, aki talál minden mennyiségben és minőségben. Krimi volna ez, címében gyilkosság, alcímében Sherlock Holmes, de nagyon arcra fog esni itt, aki egy jó kis zaftos krimire vágyik. Több itt a filozofálgatás, lingvisztikai bűvészkedés, néha már sok is. Jönnek fejezetek, amik úgy mennek, hogy csak ámulunk, mi is volt ez most.
Ettől függetlenül van egy jó kis krimiszál, hulla, nem is egy (6, ha jól számolom?), habár a végkifejlet nem éppen szokványos, úgy fityeg a cselekmény testén, mint nem kívánt bőrkinövés egy arcon, valahogy mégis be kellett fejezni, ha már átrágta magát rajta az ember.
Persze nem akarom egyáltalán negatív színben feltüntetni a művet, unikum a maga nemében, krimi, filozófia, antropológia, lingvisztika, és még ki tudja mi találkozása a boncasztalon.
Érdemes olvasás közben odafigyelni a tlingitség és a magyarság közötti párhuzamokra.

Király_László_2>!
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

Szívesebben olvastam volna ezt a művet esszéként – vagy akár egy filozofikus könyvdrámaként! – mint krimiként.

Gregorius>!
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

Egy érdekes néprajzi-filozófiai esszé kriminek álcázva. De sajnos a krimi-szál elég halovány, pedig van valamilyen tétje a nyomozásnak, csak ez a bűnügyi rész nincs végiggondolva.

Joculator>!
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

Ez tulajdonképpen egy esszé, nem krimi.

De túlagyalt, nem kötött le.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

– Messziről jött?
– Alaszkából. Ennyit még soha sem utaztam.
– Csak miattam jött?
Az indián bólintott. Aztán sóhajtott:
– Nehéz hol kezdeni, nehéz, mit mondani. A jégen is tudni kell, hol ver az ember léket.
Vártam, az indián is várt.
Most vagy jelez valamit, gondoltam, vagy készülődik. Könnyebb a jégen verni léket, mint a hallgatáson, már csak azért is, mert a halász tudja, mit akar fogni.

18. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

vargarockzsolt>!

Az ég futócsillagai vagyunk,
Csak addig élünk, míg lezuhanunk.

30. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

>!

A telefon csöngött.
– Holmes úr? – szólt egy férfihang, amikor fülemhez emeltem a kagylót.
– Valószínűleg – mormogtam dühösen.
– Hogyhogy valószínűleg – nyugtalankodott a hang.
Körülnéztem, szemem megpihent az üres, még nyitott ágyon.
– Most ébredek – mondtam tőlem szokatlan lassúsággal. – Pontosabban, most lennék ébredőben, ha nem zavartak volna meg. Engem nem szokás ilyen időben hívni. Aki ezt nem tudja, azzal nem tárgyalok. – És letettem a kagylót. A modortalanságnak ez a fajtája mindig bosszússá tett.
Kimentem a konyhába, teát készíteni. Erős tea nélkül nem ment az ébredés. Az ágyat is utána szoktam rendbe tenni, csak ritkán miközben a víz felfőtt, vagy a tea húzott. Miközben vizet eresztettem a teáskannába, eszembe jutott az álmom. Furcsa volt, bonyodalmas és hosszú, ami ritkán fordul elő velem. Biztos azért, gondoltam, mert végre kipihenhettem magam a többhetes fárasztó munka után. Csak tegnap sikerült megfejtenem »a halálos köntös«?-t. Így hívtam ezt az esetet, magam se tudom, miért; az ügynek nem volt köze se halálhoz, se köntöshöz. Amikor első alkalommal távozott tőlem az a nő, új megbízóm, kissé megütődve néztem tűnt helyét, és akkor ugrott be ez a két szó: »halálos köntös«. Nem tudtam, honnan és miért ugrott be, de furcsa volt, hát hagytam, hadd ragadjon rá a nőre, a nőről az esetre.
A telefon ismét csöngött.
– Ne haragudjon – mondta engesztelően az előbbi hang.
Szó nélkül tettem le a kagylót. Most már nem is annyira dühös voltam, mással voltam elfoglalva, a visszaemlékezéssel.
Furcsa eset volt, jó, hogy véget ért. Nagyon bután kezdődött. A nő azzal bízott meg, hogy találjam meg húszéves és valószínűleg drogosok közé keveredett fiát, vagy ami maradt belőle. Fényképet is adott. Aztán kiderült, nem is volt fia.
– Csak tudni akartam – mondta később –, mennyi idő alatt jön rá.
– Próbára akart tenni, vagy szórakozott? – kérdeztem tőle, szigorúan, de egy kevés elismeréssel. A nő mosolygott és rándított egyet a vállán.
Most merengés közben ütött újra belém, vajon miért is vállaltam el az esetet, és ha elvállaltam, miért nem hagytam fel vele, amikor kiderült, megbízóm félrevezetett, hiszen egészen másról volt szó. Igen, ütöttem fel a fejem: egészen másról volt szó: a nő érdekelt, nem az eset. Ezen bizony el kellett gondolkoznom.
A tea elkészült, behoztam az újságot, érdekelt, van-e újabb fordulat a Regent Street-i ékszerrablás ügyében, de nem találtam semmit. Ez is bosszantott. A Scotland Yard olykor hihetetlenül lassan dolgozik. Ők is tudják, ezért fordulnak hozzám, ha sietős az ügy. Akkor egyből szükség van a szolgálatkész, önzetlen és persze szabad magánemberre. Rám. Pedig nem vagyok se szolgálatkész, se önzetlen, se szabad. A vadászkutya sem az, ha elkapja a nyomot.
Megmosakodtam, megborotválkoztam, felöltöztem. Gondosan, mert a Reform Clubba készültem egy fontosnak vélt találkozóra. Meghívóm klubtag volt, magyar, tiszteletből lett tagja épp ennek a régi klubnak, vallotta meg nekem. Híres emberüket, Széchenyit tisztelte meg, az volt tagja a klubnak még a 19. század elején. Magyarokhoz több szál is fűzött, nem tudom, hogyan, miért.
Az Oxford Mews közelében laktam, a Paddington állomásnál, a Mews azelőtt istállósor volt. A rövid utca két végét egykor kapu zárta, az egymáshoz épített házakban lenn istálló volt, fölötte a szolgaszemélyzet lakott. Aztán lenn is fönn is jobbfajta középosztály. Jártam ott, egy magyar írót látogattam meg, és ez az átváltozás ragadta meg a képzeletem, ezért költöztem a közelébe, egy modern bérházba. Tetszett, hogy egyszerre három helyen lakom: régi istállók között, ahova egykor csak munka közben kerültem, a rákövetkező gondosan régies lakónegyedben, ahova el-ellátogattam, és ebben a jelenlegi, jómódúak számára kitervelt tömegszállásban, ahol eltűnhettem a lakók között. Mit is tehettem volna ebben a televízó-szaggatta világban a Baker Streeten, a házból amúgy is múzeum lett, mintha már halott lennék, híres halott, vagy filmsztár. Hihetetlen, milyen felületesek az emberek, gondoltam, miközben kinyitottam az előszobaajtót, hogy meginduljak a Reform Clubba.
Az ajtó előtt indián állt, középkorú férfi, láthatóan amerikai ruhában. Kérdőleg nézhettem rá, mert igen zavarba jött.
– Bocsánat – mondta az indián. – Nem akartam megbántani.
A hang ismerős volt.
– Régen vár? – kérdeztem.
– Alig félórája.
– És mit kíván?

[…]

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

vargarockzsolt>!

Végül is én űztem el magamtól Watsont; azért hidegültünk el egymástól, mert én hidegültem el tőle. Bár az is igaz, hogy képtelen volt felfogni a maga empirista fejével, hogy miért érdeklődöm hirtelen a pszichoanalízis iránt. A jungi elméletektől is idegenkedett, de a Freud anatéma volt számára. Ártó butaságnak tartotta, úgy félt tőle, mint a piszoktól, igen, piszkos dolgoknak tartotta azokat a dolgozatokat. Éreztem, emlékszem, nagyon is határozottan éreztem, mennyire megmerevedik nem csak az arca, de az egész lénye, amikor a bűnözés, meg a psziché kapcsolatáról kialakult elképzeléseimről beszéltem neki és arról, hogy egy időre a psziché freudi és jungi analízisének tanulmányozásával kívánok foglalkozni.

Holmes önanalízise I. 95. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

vargarockzsolt>!

Az ilyen ismeretlen vallomások mindig érdekeltek, titokzatosak. Az egyik feljegyzés azonban megmozgatott. Arról szólt, hogy amit Boas a Kwakiutl etnográfia című könyvében a Gyilkos Bálnával kapcsolatban mond, nem tudom, ismered-e, arra a repedésre utal, amelyen át bepillantást lehet nyerni egy korábbi hitvilágba. Boas a hit meggyengülésének vélte, hogy nem lett számára világos, a Gyilkos Bálna, akiről kwakiul adatközlője beszélt neki, ember-e vagy mitikus lény. Szerinte az adatközlője ingadozott a két világ, az ősi és a mai között, már nem hitt igazán az ősiben. Az ismeretlen ember feljegyzése viszont azt latolgatja, hogy talán nem ingadozás, hanem ingázás volt az a világ két vetülete között. Egy ősibb hitvilág struktúrájához vezető ingázás. Metamorfózis. A Zeusszal kapcsolatos történetekben is ilyesmire találunk, amikor például bika alakjában rabolja el Európát. Csak a kwatiutloknál még fordítva történt, ugyanis a Gyilkos Bálna vehetett fel emberalakot. Ebből ugyan következtetni lehetne arra, hogy a Gyilkos Bálna is vetület, olyan lényé, amelyiknek nincsen „saját” alakja, vagy ha van, ismeretlen. Zeusz se volt ember, nem ember vett fel bika-alakot, de ez feltehetően téves következtetés lenne. Az ősi hitvilágok nem ismernek alaktalant, testtelent.

21-22. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Miféle célt is szolgálhat a nyomorúságnak, az erőszaknak és a félelemnek ez a köre? Valamit pedig szolgálnia kell, különben a mindenséget a véletlen igazgatná, amire gondolni se lehet. De miféle célt? Ez a nagy probléma, a maradandó, amelyet az emberi ész ma épp oly képtelen megfejteni, mint bármikor.

Holmes önanalízise I. 96. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

vargarockzsolt>!

Megfigyelte, hogy a legtöbb ember nem tudja megérteni, hogy a most őt szerető lény, hogyan lehetett korábban egy egészen másféle emberbe szerelmes. Holmes az efféle háborgó értetlenséget mindig elképedve, de egyúttal irigységgel figyelte, neki még abban sem volt része,hogy valaki szerelmes legyen belé, arról, hogy ő legyen szerelmes valakibe, nem is beszélve. „Veszélyes viszonyok”, szokta magának idézni Choderlos de Laclos regényének eredeti címét, hogy aposztrofálhassa: „a viszonyok mindig veszélyesek” vagy rövidebben: „minden viszony veszélyes”, amitől viszont szokásosan elmosolyodott, mert az ugrott be neki: „a veszély maga is viszony”.

120. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén

3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Marlowe afféle fenelegény volt, nagy darab, erős, férfias, a nőket is habzsolta, ha volt rá módja, míg Holmes, ahogy én megismertem, nem szerette a testközelt. A naplójába írta egyszer, még az ötvenes években, mutatta nekem: „Amerika Marlowe-é, Marlowe Amerikáé, összetartoznak. Én meg nem oda. Micsoda öröm, micsoda megkönnyebbülés. De, megvallom, hiány érzet is. Nem tudom, milyen lehet a rendőrség ellenében is dolgozni az igazságért. Úgy dolgozni, hogy a rendőrség is csak egy maffia. Ez az én Angliám, úgy érzem, még nem elég amerikai, nem elég modern. No, de ami késik, nem múlik. ”

102. oldal

András Sándor: Gyilkosság Alaszkában Sherlock Holmes a tlingitek földjén


Hasonló könyvek címkék alapján

Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
George B. Marwell: Világok útvesztője
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Dževad Karahasan: Keleti díván
Umberto Eco: A rózsa neve
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása
Milbacher Róbert: Léleknyavalyák
David Mitchell: Felhőatlasz
Orhan Pamuk: A nevem Piros
Farkas Tiborc: Vadidegen