Világos ​indul 22 csillagozás

András László: Világos indul

Aki olvasta az elmúlt évtized egyik legjobb magyar regényét, az Egy medvekutató feljegyzéseit, nagyjából sejtheti, hogy mit várhat András László második könyvétől: az egyik legjobb magyar kortárs költő verseit. Kicsit bővebben: gyönyörű, hihetetlenül eredeti, szellemes, tűpontos, ugyanakkor a lélekhez szóló, az igazságot kereső, ám ennek hiábavalóságával minden pillanatban számoló, bölcs és katartikus költeményeket. És melléjük bónuszként azt az érzést, hogy „na most értem az életemet!” Ez az érzés persze hamar elmúlik, de megmarad ez a könyv, ami a legtöbbet tudja, amit verseskönyv tudhat: aki kinyitja, hazaérkezik.
Kemény István

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Műút-könyvek Szépmesterségek Alapítvány

>!
Műút, Miskolc, 2016
64 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155355172

Kedvencelte 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
András László: Világos indul

Szükséges vagy szükségtelen bevezető.
Nem, én nem hiszem el, hogy Flaubert mondása – Bovaryné én vagyok – igaz lenne. A regényíró nem azonos a hőseivel. Túl bonyolult az ember ahhoz, hogy prózában el lehessen mesélni. Még ha a szándék őszinte is lenne, akkor is ott vannak a nyelv korlátai. Az író ír, aztán valaki lesz belőle a könyve lapjain.
A költő viszont nem tud hazudni. Vagy ha mégis hazudik, akkor a hazugság is elárul valamit belőle. De általában az asszociációk, a tudattalan intuíció közreműködése megmutatja a költő személyiségét. A vers olyan, mint egy gyónás, vagy olyan, mint egy pszichiátriai lelet.
Na most, én nem igazán szeretek kukkolni, mások gyónásába belehallgatni, mások orvosi leletein élvezkedni vagy éppen szörnyülködni. Ezért szeretem, ha a költő már halott. Az olyan megnyugtató. :) Felment a felelősség alól.
Vagy ha már él, mert nem tette meg azt a szívességet nekem, hogy a kötete megjelenése előtt elhalálozzon, akkor legalább ne ismerjem! Ha nem ismerem, ha nem kell mögé egy élő embert odaképzelnem, akkor könnyedén el tudok vonatkoztatni a konkrét biográfiai adatoktól, és foglalkozhatok a vers esztétikájával és filozófiájával, meg satöbbi. Érezhetem és mondhatom azt, hogy ez a vers sz@r, nekem nem tetszik, és ezzel nem gyalogolok bele a költő lelkivilágába. Mert tudom, a saját verseim kapcsán pontosan tudom, hogy az a vers, ami a költőjének tetszik – tehát legalább egy olvasójának tetszik –, az jó vers, legfeljebb a többi olvasó nem ismeri hozzá a kulcsot.
Oké, tudom, csak az számít igazán jó versnek, amit sokan elfogadnak, amit a különböző kánonok befogadnak, ahol a személyiséget közvetítő irodalmi eszközök az adott versben működőképesek a személyes kulcstól függetlenül is – de épp itt van a baj. A személyes kulcs ismerete az olvasókat két külön kategóriába sorolja, akiknek nem azonos a nyelvük. Nem értik meg egymást, fölösleges is beszélgetniük, hacsak a kulcsnélküli nem akar beavatódni.
Én nem akarok beavatódni. Elmúltam ötven, már nem akarok új barátságokat kötni, a költő lelkével se szeretnék foglalkozni. Nekem elegek a költőkből a versek, azokat akarom használni, önző módon, a saját céljaimra. Világos?

Világos indul, ez a kötet címe, és a címadó vers így hangzik:

Sakkfeladvány

Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.*

A borító elég sötét, egy sötét alak cigarettázik egy bérház gangján, és a házak fölött, az éjszakai égbolton homályosan ott van a Hold. Mindkettőjükről – a sötét alakról, aki a költő, és a Holdról is – többször szó esik majd a kötetben. A borító jó. Kívülről. Mert belül van egy fülszöveg és egy portré, amelyekkel már problémáim vannak.
A fülszöveget Kemény István, a költő, a klasszikus koszorús költő írta – nincs ebben irónia, én valóban így gondolom – és jó, hogy ő írta. Van rokonság a költészetük között, és Kemény szava rangot is ad. A szövege viszont olyan üres közhelyek gyűjteménye, amilyeneket én szoktam az értékeléseimben puffogtatni: gyönyörű, hihetetlenül eredeti, szellemes, tűpontos, ugyanakkor a lélekhez szóló, az igazságot kereső, ám ennek hiábavalóságával minden pillanatban számoló bölcs és katartikus költemények. Hehe, teszem én hozzá, és arra gondolok, hogy ettől még lehet a könyv jó.
A borító hátsó-belső oldalán a költő portréja, még abból az időből, amikor a Veresegyházi Asszonykórus** tagja volt. Ez komoly! Nem a Janicsák (lásd a hivatkozott linken), hanem egy idősödő szemüveges asszony főkötőben, így látszik elsőre, de aztán kiderül, hogy férfi, olyan Tandori-féle sapkában***, lesütött szemmel, bánatosan. Miközben.
Miközben András László azonos azzal az András Lászlóval, aki 21. századi magyar irodalom egyik legzseniálisabb vicces és férfias könyvét**** írta, és azonos azzal az András Lászlóval is, aki Műút hasonlóképpen zseniális Napi ellenség***** rovatát vitte. És még folytathatnám a sorolást. Ez nem tetszik nekem.

Valamit azért a versekről is. A kötetbe Babiczky Tibor válogatta a verseket, és van egy ív, tényleg elsötétül – bár a kezdet sem csupa móka és kacagás. A személyes (családi?, interperszonális?) okok nem érdekelnek, tudom, bennem van a hiba, de én mondjuk Radnótitól elfogadom, hogy az utolsó versei, a razglednicák szomorúak. Az oké, annak valóban volt valami oka. De egyébként, engem egy költő ne akarjon elszomorítani. Ne akarja, hogy a buksiját a mellkasomhoz vonva vigasztalgassam, még akkor se, ha költőnőről van szó. Ilyenre én alkalmatlan vagyok. Elnézést. Ezért én ezt az ívet nem tudom követni.
Helyette külön olvasgattam a verseket, miután először kétszer egymás után elolvastam az összeset. 40 vers van a kötetben. Van közöttük 10 olyan vers, ami tetszik. Talán 3 olyan, amit megjegyzek. Azt hiszem. Majd kiderül. Lehet több is, kevesebb is.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyenek ezek a versek, akkor biztosan elkezdenék valamit hadoválni, másról beszélni, mert ezt elég nehéz megmondani. Már említettem, hogy kicsit rokon Kemény István költészetével. Néha olyan érzése van az embernek, mintha egy mese diafilm szövegeit olvasná, vagy a Siccet (pl.: Az oceanográfus lánya/minden reggel/rámosolyog/a vízihullákra.) Máskor meg olyan, mint a tördelt próza, prózavers, amelyben váratlanul felcsillan egy-egy rím. De végig lehet érezni azt is, hogy egy körszalonban ülsz, és a körszalon padlója egy akvárium, és az akváriumban villanylámpák vannak, és onnan, alulról jön a kékes fény, és szalonban valahol, a magasban egy hangszóróból szól egy nyugodt férfihang, aki különösebb érzelmek nélkül olvassa fel például ezt:

Az éjjel lusta volt a hold,
ma délelőttre itt maradt,
felhőkbe bújt, szégyellte hogy
nem járta végig az utat.

Azaz bújt volna, de reggel
az égen egy felhő se volt,
csak a feszes, sima kék és
középen ott a lusta hold.****** vagy ezt többet nem idézek, tényleg vegyétek meg, de azért az elárulom, hogy András Lászó legjobb verse, amit nem válogattak be a kötetbe!!!!, a neten elérhető: http://www.muut.hu/…

A pontozásról: ha egy verseskötetben van 10 jó vers, és 3 emlékezetes, az nálam megérdemli a maximális 5 csillagot. Az már egy kicsit megváltoztat engem, és rajtam keresztül a világot is. De! Legközelebb jelentkezzen András László próza kötettel! :)

* Műút könyvek, Miskolc, 2016. 28. oldal. Nem idézek többet, most még 2000 forint, később biztosan olcsóbb is lesz, akit érdekel, az vegye meg.
** https://www.youtube.com/watch…
*** http://www.kulturpart.hu/down/ed/image/2012/12/08/tando…
**** http://vargarockzsolt.blog.hu/2011/09/27/andras_laszlo_…
***** lásd például itt: http://moly.hu/karcok/563971
****** Műút könyvek, Miskolc, 2016. 14. oldal

14 hozzászólás
dontpanic IP>!
András László: Világos indul

Kint és bent, fent és lent, itt is és ott is.
Az egész kötetet áthatja ez a kettősség: valaki, aki az előbb még itt volt, vagy mintha csak itt lett volna, már nincs. Az álomvilág és a valóság összekeveredik, és sokszor az előbbi valóságosabbnak tűnik, mint az utóbbi. Határhelyzetekben lebegünk, árnyékra vetülünk, egy örökös féléletben, és se ide, se oda nem vagyunk képesek elmozdulni. Örökös átmenetiség ez, az élők világában megrekedt távozni vágyó szellemé, akit maga sem tudja, mi köt már ide, de mégsem tud elszabadulni.

2 hozzászólás
ddani>!
András László: Világos indul

A Medvekutató után magasra lökte a lécet a szerző, és nem is kellett – feltétlen – csalódnom: a Világos indul tényleg jó kötet, nincs benne rossz vers, minden eléggé érthető, letisztult. Megtévesztően egyszerűnek hatnak néha a szövegek. És az kétségtelen, hogy András László ért az íráshoz. A szabad (vagyis nem kötött formájú) versnél talán még nehezebb is tartást adni a szövegnek, hogy ne verssorokba indokolatlanul beletördelt prózának hasson, és szerintem ez a része tök rendben van. Azt nem mondanám, hogy mindegyik darab gyönygyszem, volt aminek nem kapott el a hangulata, sőt: volt többször is olyan érzésem, hogy egy-egy kisebb verssé kifejtett ötlet nem volt annyira eredeti vagy érdekes, és ettől egyenetlen volt a felhozatal ebben az amúgy keskeny, és néhol nagyonis kimagasló kötetben.
Összességében örültem, kalandos túra volt.

tengshilun I>!
András László: Világos indul

Érdekes egy kötet, meg kell hagyni.
Rég olvastam olyan verseket, amiken először kicsit megütköztem (mert elsőre nem értettem őket/furcsának tűntek), aztán egy kis bogozással általában rájöttem valamire, ami vagy a költő valódi gondolata/szándéka volt, vagy nem (mer' gondóta a fene).
Viccet félretéve, sok minden van ebben a kötetben amit érdemes többször is megrágni. Habár néha az volt a megérzésem, hogy a szofisztikált külső néhol a nagy semmit rejti magában, ez egy kicsit zavart, mert másutt egyértelműen nem ez volt a helyzet.
Mindent egybevetve, azzal a szóval tudnám a legjobban leírni ezt a kötetet, hogy „furcsa”. Egyedinek egyedi, jelentős gondolatiság van benne. De épp azért furcsa, mert talán valami hiányzik belőle. Valami szépségérzet, vagy valami szenvedély. Szinte fáztam, annyira hideg és távolságtartó a lírai én. Furcsa.

virezma>!
András László: Világos indul

A Medvekutató után kíváncsian vártam ezt a kötetet. Töprengő hajlama, bensőségessége egy-egy versben kedvemre való volt, de egészében nem fogott meg.

Tamas_Rev>!
András László: Világos indul

Olyan volt, mint egy Összegyűjtött versei. Úgy értem, annyira sokféle, mint aki évtizedeken át gyűjtötte a verseket, közben sokfélét írt, így nagyon összefoglalni se tudjuk, hogy milyenek.

Az elején játszik a fénnyel és a sötéttel, sokat emlegeti a Holdat, szívesen billeg a giccshatáron. A hangja amúgy feszes, fegyelmezett, még Kemény Istvánnál is szárazabb (ő írta a fülszöveget, wow.)

Számomra a kötetből kiemelkedik az Alkonyat után, az Éjszakák, A kis szoba, és a 490 is. Remélem, ezek majd bekerülnek a szöveggyűjteményekbe.


Népszerű idézetek

Juci P>!

Sakkfeladvány

Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.

28. oldal (Műút, 2016)

Juci P>!

Alkonyat után

Napnyugtakor ültem le a kerti asztalhoz,
gondolataimba mélyedve,
és mire felocsúdtam,
minden megváltozott körülöttem.
A sötétben az alkonyati kertről szerzett
összes tudásom használhatatlanná vált.
Visszavonult minden,
ami addig létezett.
Amire ránéztem,
keletkezett.
Eltartott egy darabig, de végül
működni kezdett az éjszakai kert.
Akkor bementem a házba,
hogy ne zavarjam a sötétet.

29. oldal (Műút, 2016)

ddani>!

Az összeomlás

és amikor már azt hinnéd, összeomlott minden,
és a romok mindent maguk alá temettek,
ami valaha az életed volt,
amit valaha az életednek neveztél,
és éppen újra felemelnéd a fejed,
mert úgy érzed, már elég erős vagy, hogy elviseld,
hogy összeszedted magad annyira,
hogy kibírd a pusztulás látványát,
az életed romjainak a látványát,
mindazét, amit valaha az életednek neveztél,
és amint lassan beszívod a levegőt, hogy fújhass egyet,
csak hogy kifújd,
éppen úgy, mintha annyit mondanál: igen, tudom,
akkor mozdul meg újra alattad a föld,
és akkor döbbensz rá, hogy nincs vége,
hogy omlik tovább,
és akkor már tudod, hogy ezúttal valóban
mindent maga alá temet majd,
amit valaha az életednek neveztél.

43. oldal

n P>!

Tehát egy fekete felhő,
alulról háztető, és
a kettő közt csupán egy
keskeny fénycsík a hold.

Nem jelent semmit, élek,
most beszámolok róla,
ha ti is éltek egyszer,
számoljatok be róla.

ddani>!

Az esetet jelenteni kell

Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.

Azt mondtad, beszéltem álmomban,
és – ha jól értetted – azt ismételgettem,
hogy „az esetet jelenteni kell”.
„De hát miféle esetet?
És kinek?” kérdeztem tanácstalanul,
mire megvontad a vállad,
"azt hittem, innen már tudni fogod.'

De nem tudtam továbbra sem,
és ezért továbbra is nyugtalan voltam.
Végül elküldtem két álomfejtőnek is
az álombeli mondatot,
meg a körülmények rövid leírását.

Az első azt válaszolta, álmomban
történhetett velem valami emlékezetes,
úgyhogy próbáljak meg emlékezni rá,
mert megéri.
Hát persze.

A másik szerint meg annak idején
történhetett velem valami,
amiről nem mertem beszélni,
mert szégyelltem vagy féltem,
de most már sokkal erősebb vagyok.

„Úgy érti, ha tudnád, mi az,
ki is mernéd mondani” – mondtad.
„Tudom, hogy úgy érti” – feleltem,
miközben az járt a fejemben,
hogy most már nemcsak azt
nem tudom, micsoda,
de azt sem tudom, mikor.

36. - 37. o.

Zonyika P>!

Lábánál macska, lába előtt az üres út,
az út végén erdő,
háta mögött az otthona.

Egyet lépek hátra,
és újra ben vagyok a kertben.

Kinn

ddani>!

Az ébredés

Azt álmodtam, hogy nem élek.
Ti beszélgettetek az asztaloknál,
én meg sétáltam az asztalok között.
Élveztem a zsongást, a kacagást, a csevegést,
a mindenféle hétköznapi beszédet.
Élveztem, hogy ugyanúgy bosszantjátok egymást,
és ugyanúgy bosszankodtok, mint mikor
még én is itt ültem közöttetek.
Füleltem, hátha szó esik rólam is.
az lett volna a legizgalmasabb.
De nem kerültem szóba egyik asztalnál sem,
hiába jártam körbe-körbe,
és lassan erőt vett rajtam a rémület:
hátha soha nem is kacagtam, csevegtem,
bosszankodtam veletek,
hátha soha nem is ültem itt közöttetek
ezeknél az asztaloknál,
mert nem is tartoztam közétek soha,
csak álmodtam az egészet,
és most ez az ébredés.

47. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után