Bevezetés ​a szociológiába 109 csillagozás

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

A jelen tankönyv több mint húszéves oktatási tapasztalat terméke, a rendszerváltás után végzett legfontosabb szociológiai vizsgálatok eredményeivel. A szociológia tudományának alapkérdéseit, a szociológia történetét és módszertanát tárgyaló első három fejezet után tizenhat további fejezetben egy-egy társadalmi jelenséggel foglalkozik. Röviden bemutatja a jelenségre vonatkozó elméleteket, a vizsgálatra használt módszertant, más országokban megfigyelhető tendenciákat. Részletesen tárgyalja a magyarországi helyzetet, s végül utal a jelenség társadalompolitikai eszközökkel való alakításának lehetőségeire. A szerző a makroszociológiától halad a mikroszociológia felé: a társadalmi szerkezet és az egyenlőtlenségek tárgyalásából indul ki, és az emberi viselkedés és a kultúra jelenségeivel fejezi be a szociológiai jelenségek bemutatását.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Osiris iniciálé Osiris · Osiris tankönyvek Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2006
570 oldal
>!
Osiris, Budapest, 2006
786 oldal · ISBN: 963389848X
>!
Osiris, Budapest, 2003
662 oldal · ISBN: 9633894026

6 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Most olvassa 12

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

tonks>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

A párhuzamos világok egyikében létezik egy olyan énem, aki szociológus, de abban a világban nem létezik Andorka se.

Úgy emlékszem elsőre jobban tetszett, mondjuk akkor egy trágya szociológia szigorlat jegyzetet szedtem vele ráncba, most pedig teljesen más céllal kellett elővennem, de majdhogynem alibi szakirodalomnak volt jó csak.

2 hozzászólás
Esmeralda P>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Jó ez a könyv, nem kell félni tőle. Pontos és tiszta definíciók, alapvető elméletek, kutatási irányok. A mostanában olvasott szószátyár amerikai szakirodalom után értékelem a visszafogottságát. Ahhoz, hogy az ember később értve olvasson tanulmányokat, kellenek ezek az alapok. de azért nem sírtam a végén

3 hozzászólás
Ancsúr P>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Úgy látszik, hogy ha érdekes egy téma, akkor hajlamos vagyok elfelejtkezni róla, hogy szakkönyvet tartok a kezemben. :D Hosszú időnek kellett eltelnie, de rájöttem, hogy a szociológia egy kifejezetten érdekes szakág. Igaz, komolyabban még nem merültem el benne, de az, amit ez a könyv nyújtani tudott nekem, azzal nagyon is meg vagyok elégedve.
A fejezetek szépen, logikusan vannak felépítve, és a nyelvezete sem túlterjengős, vagy bonyolult.

2 hozzászólás
AeS P>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Minden szociológushallgatók evangéliuma, beadandók és szakdolgozatok alapköve, a társadalomtudósok legegyszerűbb csajozós szövege ("Neked milyen színű az Andorkád?"), de kicsit komolyabbra véve, tanulmányi célból a „pirosat” érdemes forgatni, amiben Spéder Zsolt kiegészítései is megtalálhatóak, és hamarosan eljön az ideje egy újabb, frissített kiadásnak is.

mevelin>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Soha a büdös életbe ne lássam ezt a könyvet, csak sajna elég gyakran szembe fog jönni velem.

mcborzaska>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Mindig mindenhol előkerül ez a könyv. Szerintem nincs olyan egyetemista, aki ne találkozott volna vele valamilyen formában. A tanulás kissé nyögvenyelősen ment, mert inkább altató hatása volt a könyvnek szerencsére a vizsgák után el is passzoltam.

3 hozzászólás
majdmelinda P>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Igaz ugyan, hogy tankönyv, és mint olyan, nem mindenhol érdekes, van, ahol száraz, vagy nehézkes, de alapvetően nagyon érdekes könyv, és nagyon jó példákat sorakoztat fel. Mindenkinek ajánlom, aki vizsga előtt áll, főleg ha az illető szociológus, mint én. Ez tényleg a mi „Bibliáink" egyike. :)

Könyveskuckó_reblog>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Hát nem mondom, voltak benne persze érdekes részek, de a gazdasági, politikai rész ollllyaaaannnn unalmas volt, hogy annak olvasása folyamán és még jó párszor majdnem bealudtam. Néha utáltam a könyvet, néha szépen haladtam vele. Két hétig hű társam volt minden esetre… Szerintem Giddens könyve egyébként sokkal olvasmányosabb, csak sajnos ebben talán több a fontos információ. Aki ebből szeretne tanulni, tudom ajánlani a neten fent lévő doksis hetven oldalas jegyzetét, amit valószínűleg egy buzgó diák készített. Igaz, abból hiányzik az utolsó két fejezet, a vallás és a társadalmi változások, mégis jól lehet belőle készülni vizsgára.

Anett_>!
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába

Tanulmányaim során találkoztam ezzel a könyvvel. Voltak benne érdekes részek és voltak nagyon uncsik is.


Népszerű idézetek

Doki P>!

Ha nem lenne konfliktus, a társadalom változatlan állapotban maradna.

160. oldal

Kapcsolódó szócikkek: konfliktus
Papp_Bence_Gábor>!

az 1980. évi férfi foglalkozási-halandósági adatokból számítottam ki: egy 40 éves férfi
orvosnak 12 százalék esélye van arra, hogy 60. születésnapja előtt meg fog halni, az elektroműszerészeknél 16 százalék, a bányászoknál 26 százalék, a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúaknál 27 százalék ugyanez az esély.

4, oldal, 1. fejezet - A szociológia mint tudomány (Osiris, 2006)

Cicu>!

… az ész egyszerűen olyan eszközzé torzult, amellyel az ember a világot, a természetet meghódítja, sőt maga alá gyűri. Elsorvadt az értelem kritikai szerepe, a művészet, az emberiség nagy problémáiról való gondolkodás, valamint az ezekről folytatott párbeszéd.

78. oldal

>!

(…) a pénzgazdálkodás elterjedése nagymértékben megváltoztatja az emberek közötti interakciókat (amelyeket a társadalom lényegének tekint). Az érzéseken alapuló személyes kapcsolatok helyére meghatározott célt szolgáló személytelen, „absztrakt" kapcsolatok lépnek. Ezzel együtt meggyengülnek a rokoni és baráti kapcsolatok. Simmel – Weberhez hasonlóan – bizonyos kétségekkel szemlélte a modern fejlődést, s úgy látta, hogy az emberek belefagynak bizonyos társadalmi funkciókba, kreativitásuk elsorvad, a külső körülmények tökéletesedésének ára az emberi lélek elsorvadása.

Batus>!

Mindhármuk gondolatai a mai napig megtermékenyítik a szociológiát […]

94. oldal

7 hozzászólás
Szelén>!

Viszonylag egyszerű a helyzet a népszámlálások után, mert ekkor teljes listák készülnek.

101. oldal

Kapcsolódó szócikkek: népszámlálás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bottlik Zsolt (szerk.): Etnikai földrajzi kutatások a Kárpát-Balkán régióban
Kőszegi Margit – Barta Géza – Illés Tamás – Berki Márton (szerk.): Etnikai földrajzi kutatások a posztszovjet térségben
Bottlik Zsolt (szerk.): Etnikai földrajzi kutatások Köztes-Európában
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Gábris Gyula – Marik Miklós – Szabó József: Csillagászati földrajz
Kovács Zoltán: Népesség- és településföldrajz
Bereczkei Tamás – Hoffmann Gyula: Gének, gondolkodás, személyiség
Kiss Dezső – Horváth Ákos – Kiss Ádám: Kísérleti atomfizika
Barna Ildikó – Székelyi Mária: Túlélőkészlet az SPSS-hez
Abhijit V. Banerjee – Esther Duflo: A szegények gazdálkodása