Az ​országút harcosa 16 csillagozás

Andi Ewington: Az országút harcosa

“Szenzációsan fantasztikus!” – Heroes Direct

2024-ben járunk. Tizennyolc hónap telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus kiirtotta a Föld lakosságának nyolcvanöt százalékát, az életben maradtakra pedig egy olyan új világrend köszöntött rá, ahol egyértelműen az erőszak és a káosz az úr. A túlélő tizenöt százalékba tartozik az egykori I-400-as autóversenyző, Bella De La Rosa is, aki minden egyes napot úgy él meg, hogy könnyen lehet, az lesz számára az utolsó. Minden vezetési tudását latba kell vetnie, hogy ő legyen az országutak roncsvadásza. És hogy túléljen, bármi áron!

A képregény Ian Livingstone Az országút harcosa című, a Kaland, Játék, Kockázat sorozatban magyarul is megjelent, nagy sikerű játékkönyve alapján készült.

>!
Chameleon Comix, Budapest, 2019
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150054889 · Fordította: Kóbor Róbert · Illusztrálta: Jim Burns, Len O'Grady, Simon Coleby

Kedvencelte 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Molymacska>!
Andi Ewington: Az országút harcosa

Le kell szögeznem, hogy nem játszottam a KJK könyvvel, és csak egy szórakoztató képregényt akartam olvasni. Ellenben ez a képregény sok szempontból semmi se volt.
A történet a KJK előtt játszódik, és ez látszik is rajta. Mármint ez a történet szinte semmi. Nincs igazi történet, és nem csak azért, mert csak akciókat láthatunk, és a menő beállításokra és vad képekre épül az egész. Egyszerűen nincs semmi olyan „kapaszkodó”, amit egy egyszeri olvasó megfoghatna, hogy végigkísérje a történetet. Természetesen értem, hogy a főszereplő hölgy spoiler de ez ebben a formában nemigazán „történet”.
Ellenben akció dús. Ha valaki megszállottan szereti az autókat, akkor biztos, hogy imádni fogja, hiszen a képregényből már csak az autógumi szaga hiányzik, annyira érzékletes az egész. Nagyon jól beállított, dinamikus képekkel operál a képregény, amelyek kellemesen disztópikusan szörnyűek, hogy a világba beilleszkedhessen. A színek illeszkednek ehhez a világhoz, és a hangulathoz, elég sötét, sivatagi, de nem unalmas, hiszen minden panelen történik valami, jó akcióképregényhez híven.
Nekem ez a képregény kevés volt. Jó volt, de kevés. Akinek nincs meg a nosztalgiafaktora, és aki vár is valamit a képregénytől, annak nem ajánlom. Aki meg KJK-val is játszott, az úgyis megveszi (ha tudja, hogy létezik ilyen képregény).

fowler P>!
Andi Ewington: Az országút harcosa

Tudtam, hogy be fog nyomni rajtam egy újabb nosztalgia-gombot ez a kötet, de hogy ennyire… minden szempontból telitalálat: a borító, a rajzok, a színek, a karakterek, a finom és a direkt utalások a játékkönyvre… Köszönöm, srácok, jöhet a következő!

>!
Chameleon Comix, Budapest, 2019
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150054889 · Fordította: Kóbor Róbert · Illusztrálta: Jim Burns, Len O'Grady, Simon Coleby
2 hozzászólás
peterszebeni I>!
Andi Ewington: Az országút harcosa

Kifejezetten jó érzés volt ezt a kötetet kézbe venni, habár nekem a „lapozgatós” kaland könyv verzió kimaradt az életemből.
A kötet kivitelezése gyönyörű, és habár a történet pofon egyszerű, de a rajzok szemet gyönyörködtetőek, és a karakterek is jól működnek. Elsőre azt éreztem, hogy túl rövid, hip-hop véget ér, de aztán az órámra pillantva megállapítottam, hogy több mint egy óra telt el, így erre sem lehet panasz.
A végén a Fighting Fantasy kiadó történetéről szóló rész is izgalmas volt, mert sok kötettel játszottunk ebből a sorozatból. Még apánk hozta egyszer haza a Haláltalizmánt, és akkor ő volt a „kalandmester”, és tesómmal a játékosok. :)

7 hozzászólás
Könyvcsempész>!
Andi Ewington: Az országút harcosa

Az országút harcosa igazi nosztalgiabomba azoknak, akik forgatták már a játékkönyvet, akik átélték a világ hangulatát. Ugyanígy azok is élvezni fogják, akik bírják a Mad Max fílinget, vagy egyszerűen csak örömüket lelik a felspécizett járgányokban motoros-autós bandák elől menekülő magányos hősök túlélésért vívott mindennapi küzdelmében. Nekik több mint ajánlott ez a képregény, és azoknak is, akik szeretik a szépen rajzolt-színezett, igényes kiadványokat. Ha nem tartozol a fentiek közé, és képregényt mondjuk leginkább a története miatt vásárolsz, Az országút harcosában kevésbé találod meg a számításodat, mert a sztori nem túl erős.

Bővebben a Kultcsempész Művek youtube csatornán itt:
https://youtu.be/l4NW2kj8cDU

Paco_Queruak>!
Andi Ewington: Az országút harcosa

Míg az alapul szolgáló KJK könyv egy kifejezetten kellemes meglepetésnek bizonyult, addig sajnos a feldolgozás és előzmény határán ingadozó képregény bizonyos szempontból inkább csalódás.

A látványt és a kiadás minőségét tekintve ugyan nem lehet panaszunk, de sajnos a sztori (és a karakterek kidolgozása) fájóan minimális. Ellenben pedig a játékkönyvvel, itt nincs meg az interaktivitás, hogy elvigye a hátán az élményt. Ráadásul előzményként is nehezen értelmezhető, amikor konkrét jeleneteket/eseményeket – szinte szó szerint – emel át az alapműből.

Bővebb kritikám: https://roboraptor.24.hu/2019/10/17/az-orszagut-harcosa…

Mischi>!
Andi Ewington: Az országút harcosa

Bár rendesen sose játszottam végig a KJK könyvet, ennek ellenére része volt a gyerekkoromnak, most is ott figyel a polcomon és mellette a képregény is.
Fontosnak érzem kijelenteni (ha ezt más nem írta volna le): ez a képregény, kb csak a lapozgatós könyv vonatkozásában teljes értékű élmény, ha csak megvenném minden előismeret nélkül, egy elég gyengus, de leginkább kevés és rövid mutatvány lenne…
De ha megvan a könyv, akkor mit kapunk? Kb 90 oldalnyi felpörgetést hozzá, pozőrködéssel, posztapokaliptikus világgal, Mad-Max utánérzéssel. Semmi olyasmit amit ne láttunk volna már filmeken ezerszer, de mégis egy kis pluszt, ami kiegészíti a kedvelt egyszemélyes kalandunkat.


Népszerű idézetek

pelikanbence>!

-Ha nem lehetsz az enyém ! Akkor ne legyél senkié !

Andi Ewington: Az országút harcosa


Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell – Fido Nesti: 1984
Alan Moore: A teljes Watchmen
Alan Moore: Watchmen – Az Őrzők
George Lucas – Cs. Horváth Tibor: Csillagok háborúja
Kurt Vonnegut – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd
Frank Herbert – Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne: Képregény 2. – Muad-Dib
Kyle Starks – Marc Ellerby: Rick and Morty 4.
Jody Houser: Star Wars: Thrawn
Fazekas Attila – Cs. Horváth Tibor – Kiss Ferenc: Fantasztikus kalandok
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne: Atreides-ház 3.