Pokoli ​tél (Scane-tetralógia 3.) 92% 149 csillagozás

És még mindig tudnak találni kreatív áttűnéseket a múlt és a jelen szálai között. Jelen esetünkben is, ahol az örök változhatatlanság jelszava a múlt, ez az emésztetlen, megsiratott, temetetlen, éppen ezért most is mérgező múlt, ahol a “félelem”, “veszteség” és “áldozat” szavak új, mélyebb értelmet kapnak, hogy „visszatérve” a jelenbe megváltást kínáljanak. Ugyanakkor élesen, pontosan megmutatja azt is, hogy az áldozat-szereplői valójában önmaguk ellenségei: saját múltjuk által lebénított, tehetetlen, változtatni (majdnem) képtelen foglyai. A napfénytelenség, a hideg tél, a ködös-nyirkos levegő, és a szinte sohasem mosolygó emberek olyan fagyos, vészjósló képeket nyújtanak, hogy ideálisabb miliőt el sem tudnék elképzelni egy skandináv thrillerhez. De la Motte tökéletesen ismeri az emberi kíváncsiság alaptörvényeit, és ezt a tudását ki is használja a lakosság ábrázolásánál, ráadásul ezzel manipulál minket olvasókat is. Szereplői mellett képes bizalmi viszonyt kialakítani velünk, ezáltal ügyesen félrevezet, hogy már a könyve elején biztos kézzel nagy téteket tegyünk arra, hogy mi is történt a múltban. Persze ahogy haladunk előre, egyre inkább rádöbbenünk, hogy ismereteink egyre homályosabbak, a regény vége felé tökéletes a zavar, mert igazából nem tudunk semmit. Rendkívül örültem, hogy az izgalmakat ezúttal a beszélgetős pillanatok adják, így a könyv képes volt valamennyit visszahozni az évtizedekkel ezelőtt virágzását élő, rejtvényfejtős krimik világából.

A négy kötet elolvasása után, bátran mondhatom, hogy ez volt a kedvenc részem. Olyan jól megteremtette az egész atmoszféráját Motte, és pont télen olvastam így még adott egy pluszt. 30 évvel ezelőtti rejtélyt boncolgat ismét, nekem ez volt a legrejtelmesebb és csavarosabb, az utolsó mondatig tekergette az író a szálakat. Az üdülőtelepes szál picit vissza is repített gyerekkorom táboraiba :)
Különösen tetszik ebben a sorozatban, hogy nem egy beteg véres, gyilok krimit kapunk, hanem járatja az ember agyát folyamatosan, mint egy kirakóst lassan, de felépíti az olvasó a múlt rejtett titkait.

Két szálon ismerjük meg az eseményeket, a bevált recepten nem változtatott Anders. A jelen és egy 30 évvel korábbi tűz áll a cselekmény hátterében. A krimi a lélektaniságával üt, eleinte lassabban fog tüzet a történet, sokáig izzik a parázs, mire igazán fellobbannak a lángok. Utána azonban perzsel, éget, egy olyan befejezéssel, ami többszörösen meglepi az olvasót.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/11/pokoli-tel.html

Melankolikus, szomorú hangulatú, brutális erőszakot nélkülöző, inkább lélektani, régmúlt eseményeire épülő skandináv krimi. A múltbeli titkok és a jelen eseményei párhuzamosan váltakoznak. Minden egy harminc évvel korábbi tűzesethez kötődik, mely örökre megváltoztatja a fiatalok életét. Elhallgatások, düh, bosszúvágy, viszonzatlan szerelem, újra fellobbanó lángok és egy mindent átíró befejezés. Aki nem szereti a sok vért, de vágyakozik egy jó krimire bátran kezdjen neki.

Ismét egy jó kis északi havas, misztikus nyomozós történet. :) Jól esik így a 30 fokban. :)
Ez a rész megint nagyon tetszett nekem, hozta a „nyár” színvonalát. Nagyon bírtam ezt a rejtélyes hangulatot, a helyszínt, a szereplőket. Igazából az egyik csavarra félig rájöttem, vagy lehet, hogy egészen, csak nem fogalmaztam meg magamnak. :)
Egyébként meg napok óta azon gondolkozom, miért tetszett ez a könyv ennyire, és miért nem tetszett az „ősz”, de nem igazán tudom a választ. Talán a karakterek állhattak itt közelebb hozzám.

Nagyon kis huncut z az Anders , azt gondoltam milyen kis okos vagyok majd jól az orromra koppintott. Tetszik a stílusa még mindig, jól keveri a lapokat és nem kapkod. Az is szimpatikus benne, hogy nincsenek „beteg” lelkű nyomozók akiknek a magánéleti kudarcait követhetnénk nyomon a részekben. Minden könyv más szerepkő gárda, más helyszín, de ugyanolyan jó színvonal.
Halálos tavasz, mikor jössz? Várlak………:)

Hát nem is tudom.
Letehetetlen. Ez tény.
De csak most, a harmadik könyv után jöttem rá, hogy… hogy…..hogy ugyanezt éreztem Harlan Coben írásai után is. Ezt a végtelen lehangoltságot. Anders de la Motte és Harlan Coben történeteiben nem az áldozatokat sajnáljuk. Hanem azokat, akik életben maradtak. Ellentétben sok krimivel és thrillerrel itt nem a „gonosz” a főszereplő. Itt a legnagyobb tragédiákat a véletlen és a rossz döntések okozzák.
Visszatérve erre a könyvre: hasonlóan a sorozat többi könyvéhez, párhuzamosan olvashatjuk a múlt és a jelen történéseit. Hasonlóan a sorozat többi könyvéhez, ez is izgalmas, szívszorító, és lebilincselő. Ugyanakkor itt a végét valahogy rövidnek, lezáratlannak éreztem, hiányérzetem maradt. Érdekelt volna egy beszélgetés Laura és Johnny Miller között. Vagy egy beszélgetés Laura és az anyja között.
Így vagy úgy, ez egy remek sorozat, de szerintem időt kell hagyni a részek olvasása között.

A nyár és az ősz után már teljes mértékben tudtam mire számítsak. Ugyanaz a séma, a hangulat, minden. Talán kicsit itt jobban meg lettek keverve a szálak. Az író mélyebben elrejtett dolgokat. Nehezebb volt kitalálni mi lesz a vége, és ki kicsoda valójában. spoiler
Nem tudom, hogy ezért-e vagy valami más miatt, de még jobban tetszett, mint az előző két rész.
Talán még hozzájön az is, hogy itt egyformán volt izgalmas a jelen és a múlt, így sokkal jobban lekötött az egész történet.
Nagyon sajnáltam, hogy spoiler.

És végül jöjjön a tavasz!
Kicsit azért már most sajnálom, hogy csak 4 évszak van. :-)

Éppen ilyen hideg, téli, decemberi napokra való olvasnivaló. Laura, aki megörökli nagynénje üdülőtelepét visszatér gyermekkora helyszínére, ahol egy sok évvel ezelőtti december 13-i, Luca-napi tűzesetben veszett el a felhőtlen gyermekkora. A tragédia mai is kísérti és Laura magán viseli testi és lelki nyomait annak az éjszakának. És most, hogy újra itt van mégsem tud szabadulni és egyre több kérdés merül fel benne a tűzesettel kapcsolatban, a 30 évvel korábbi események darabkái kezdenek összeállni, de ennek valaki nem nagyon örül. Motte szereplői a múlt sérüléseit magukkal cipelő emberek, igazi, izgalmas, lélektani krimi.

A vége megmentette.
Valójában 3/4 része olyan langyos , szokták mondani „nem rágtam le a körmöm izgalmamban ” .Még másik könyvet is olvastam mellette.
Nem azért, mert mindenhol vérnek kellett volna folynia, de olyan lassan csordogáló történet volt a jelenben és a múltban.
Aztán felpörgött….
Persze tálalás kérdése, az író tudta mit akar, de ha nem hívja fel a figyelmet valamire, akkor képtelenség kitalálni, mert a sok gyanúsítgatás során fel sem merült a valódi tettes kiléte. Ha (visszaolvastam ) nem is utalt semmi arra, hogy a későbbi tettes járt-e egyáltalán azon a helyszínen , akkor nem tulajdonítunk neki jelentőséget.