Anders Alexandra (szerk.) · Szabó Miklós (szerk.) · Raczky Pál (szerk.)

Régészeti ​dimenziók 0 csillagozás

Tanulmányok az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tudományos műhelyéből
Anders Alexandra – Szabó Miklós – Raczky Pál (szerk.): Régészeti dimenziók

„A ​Tudomány Ünnepe 2008. évi mottója – "Föld, levegő, víz, tűz” és, magától értetődően, az „ember” – a régészetet telibe találta. Természetesen nem azért, mert a kulcsszavak a diszciplína artikulálatlan, vagy – finomabban fogalmazva – „próteuszi” természetére utalhatnak, hanem azért, mert ezek mintegy magukba foglalják azt a fejlődést, amit a régészet, ez az eredetileg konkrét és átvitt értelemben „földhöz kötött” tudomány mutathat fel azáltal, hogy megfelelő időben nyitott volt a természettudományos eredmények adaptálására, s hogy képes volt ezáltal módszereiben megújulni, és ezzel párhuzamosan az interpretáció területén is új megközelítési módokat és új minőséget teremteni." Kezdi Szabó Miklós, a tudományos ülésszak szervezője és a kötet egyik szerkesztője bevezető tanulmányát.
A Magyar Tudományos Akadémián 2008 novemberében az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tudományos műhelyében készült előadások hangzottak el, és ezeknek az előadásoknak az írott, szerkesztett… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Bibliotheca Archeologica L'Harmattan

>!
158 oldal · ISBN: 9789632362311

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Sudár Balázs – Szentpéteri József – Petkes Zsolt – Lezsák Gabriella – Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet
Congressus Decimus Internationalis Fenno-Ugristarum
János Barta – Elek Bartha – István Dobos – László Keresztes – Sándor Maticsák – István Orosz – Ágnes Palkó – Attila Tamás – Zoltán Újváry – Pál Varga (szerk.): Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 2B
V. Szabó Gábor – Bálint Marianna – Váczi Gábor (szerk.): A második hajdúböszörményi szitula és kapcsolatrendszere / The second situla of Hajdúböszörmény and its relations
Petkes Zsolt (szerk.): Hadak útján XX.
Németh Péter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve XXXVI.
Borsody István – Gróf Péter – Gróh Dániel – Jékely Endre (szerk.): A népvándorláskor fiatal kutatóinak IV. összejövetele
Kőrösi Andrea – Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): Szürkék, rackák, mangalicák / Hungarian Grey, Racka, Mangalitsa
Dani János – Hajdú Zsigmond – Nagy Emese Gyöngyvér – Selmeczi László (szerk.): ΜΩΜΟΣ I.
Balázs Péter (szerk.): FIRKÁK III.