Az ​ismeretlen katona 3 csillagozás

Az alapötlet hiánypótló (amivel a magamfajtát – aki annak idején ezerrel vágtatott a tévékészülék irányába, amikor a Sírjaik hol domborulnak? soron következő részét sugározták – rögtön fel lehet csigázni), a jelenben és az epizódról epizódra felsejlő múltban vezetett cselekményszálak pedig ügyesen, az információkat lassan adagolva, ezáltal a kíváncsiságot felkeltve egészítik ki egymást. Viszont a fülszövegben ígért, világot sarkaiból kiforgató felismerések és jókora tanulságok helyett inkább csak az ezek bemutatására tett igyekvő kísérletet látjuk, így hiába az előzményekhez képest megdöbbentően jól sikerült, valóban katartikus és erős mondanivalójú lezárás, Az ismeretlen katona nem több, mint egy témaválasztásában ügyes, korrekt módon megírt, mégis túl hamar felejthető történet.

Holott ebből a regényből valami igazán jó is kisülhetne. Van például humora, jobban mondva Ribakov nagyon igyekszik, hogy legyen neki, és néha nem is hiábavaló ez az igyekezet. Pont ezért olyan furcsa, hogy ennek ellenére a legtöbb poén mégis gyengécske, mintha egy amúgy remek viccmesélő épp rossz formában lenne, és így a tréfák a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem sikerülnének igazán átütőre. A karakterek, főként az egykori szovjet katonák, akikre leginkább kíváncsiak lennénk (mert Ribakov ügyesen eléri, hogy azok legyünk), miután Szerjozsa és kollégái megtalálják az ismeretlen katonasírt, sajnos alig megismerhetők, életükről, személyiségükről nem derül ki túl sok, ami pedig kiderül, mondhatni, majdnem teljesen érdektelen. Hogyan lehetne hát megkedvelni vagy istenigazából megutálni őket? Szerjozsáék detto, talán három nap telt el, mióta letettem a könyvet, de még a mellékszereplők nevét sem tudnám felidézni.

A regény vége ugyanakkor nagyon szép – ha van valami igazán felkavaró, fontos és értékes ebben a műben, akkor azt az utolsó oldalakon keressük.