Thaisz ​/ Az istenek szomjaznak 3 csillagozás

Anatole France: Thaisz / Az istenek szomjaznak

Anatole France legismertebb vallásos tárgyú regénye, a Thaisz, az ókori egyiptomi remeték világába kalauzolja az olvasót. Hősei létező személyek voltak: a nagyvárosi utcalány, és az őt megtérítő sivatagi szerzetes, Paphnutius, a középkori legendáriumok kedvelt alakjai. A történet az elbukás és a felemelkedés megrendítő drámája. Mind a megvetett Thaisz, aki az utca porában, a bűn örvényében is szépre, jóra, tisztaságra vágyik, s ezért végül megszentelődik, mind az őt megmentő remete, aki vívódásai közben a kárhozat szélére kerül, s aki egy magas oszlopon állva szó szerinti értelemben is ég és föld között őrlődik, az emberi lélek örök küzdelmét testesítik meg.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világirodalom klasszikusai

>!
Európa, Budapest, 1989
470 oldal · ISBN: 9630748126 · Fordította: Szerb Antal, Bajomi Lázár Endre

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
vighagika
Anatole France: Thaisz / Az istenek szomjaznak

Érdekesebbet vártam. :(
Annyira figyelemfelkeltő a fülszöveg, hogy azt hittem, le sem fogom tudni tenni. Ehhez képest szinte végigszenvedtem az egészet. Nagyon unalmas.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bolesław Prus: A fáraó
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Juliette Benzoni: Az árnyak grófnője
Charles Dickens: Két város regénye
Charles Dickens: Két város
Alejo Carpentier: Földi királyság
Chantal Thomas: Búcsú a királynétól
Violaine Vanoyeke: A Kobra-királynő kincse
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: A Messiás
Juliette Benzoni: Virradat