Mert France gyerekeknek is pontosan olyan emelkedett stílusban, humorral fűszerezve tud mesélni, ahogy felnőtteknek. Bár elgondolkodtam a gyerekmese besorolásán ennek a kis gyöngyszemnek, el nem tudom képzelni, hogy egy mai átlag tizenéves értene néhány utalást Belizárra, Tannhauserre, és egyebekre. Lehet, hogy France idejében ennyire intelligensek és műveltek voltak a gyerekek?
De sebaj, felnőtteknek pontosan olyan nagy élmény ez a könyv, mint gyerekeknek, ki mit ért meg belőle. Ha párhuzamot tudnék vonni e mű, és másokéi között, George MacDonald tiszteletes tündértanmeséi jutnak eszembe. Csak France-nál nem a vallás, a hit a domináns konklúzió az élet szenvedéseire, hanem az emberi törődés és szeretet.
A mese kicsit döcögősen indult, de a harmadánál trubadúrköltészet és lovagregény paródiából átment valami filozófikus tündérmesébe. Megismerhetjük a föld mélyében építő és alkotó bölcs törpetársadalom munkás mindennnapjait, akik békében élnek, és mit sem törődnek az alsóbbrendű, emberi felvilág viselt dolgaival, ahol nyomor, háborúk, éhínség, elégedetlenség és bírvágy uralkodik. Megvetik az embereket, mert nem alkotnak, hanem rombolnak. Méhecske hercegnő elrablása után törpehercegnővé koronázzák a szeretett emberi lényt, megtanítják mindenre, amit tudnak, megajándékozzák mindennel, amijük van, és közben megtanulnak önzetlenül szeretni. Mert ez hiányzik a békés társadalmukból, az önfeláldozó szeretet, a sajnálat, és a megértés. És a szépség.
Ám önző az a szeretet, ami nem képes elengedni a szeretet tárgyát, mert birtokolni akarja, kisajátítani. A törpék megtanulják az elengedést, az emberek pedig értékelik a tudást, a munkát és a teremtés, építés, alkotás képességét.
Mert ez tündérmese, boldog a vég, a szerelem győz, – mindenkin, – az emberek és törpék világait végül a szeretet nyitja meg egymás felé, hidat ver a két nemzetség a közöttük évezredek óta fennálló elidegenedettség közé.
Anatole, te gyógyíthatatlan álmodozó!
(Találtam egy magyar fordítást, érdekes módon Gyöngyikének fordították az itt angolul Méhecske nevet. A fordítás 1922-ből való, sajnos nem tudok hozzájutni, de megérné elolvasni. A moly könyvhalmazában megtalálható, de senki nem olvasta eddig, vagy nem merte bevallani.)
