Három nap óta verte a novemberi viharos eső a népes külvárost, melyben az éjszaka első árnyékai már megjelentek. Vizpocsolyák tükröződtek a gázfényben. Az emberek és lovak lépteitől még lucskosabbá vált fekete sár borította a járdát és a kocsiutat. A munkások hátukon cipelték szerszámaikat. Az asszonyok pedig tányérral lefödve vitték hazafelé a marhahus adagokat, és a teherhordó állatok szomoru magatartásához hasonlóan, hajlott háttal lépkedtek az esőben.
Fekete ruhájába burkolózva Godet-Laterrasse ur is ment fel a néppel, a sáros uton, mely a Montmartrera vezet. Sok vihartól megviselt esernyője alatt, mely a szélben verdesett mint egy nagy sebzett madár szárnyai, Godet-Laterrasse ur magasan hordta a fejét. Mivel álla előrenyomult s homloka nyomott volt, ábrázata majdnem vízszintes irányt öltött és anélkül, hogy szemeit felemelte volna, láthatta a koromfekete eget, a szövet hasadásain keresztül. Hol lázas gyorsasággal, hol pedig álmodozóan lépkedve, befordult egy sötét és… (tovább)
A sovány kandúr 1 csillagozás
Enciklopédia 2
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
Népszerű idézetek
Múlt az idő, és visszahozta a papírsárkányokat a mozgalmas szeptemberi égre, a ködöt az októberi láthatárra, a gesztenyesütő kályhákat a bormérések ajtaja elé, a narancsokat a kézikocsikba, a laterna magikát a kéményseprők hátára, s karácsonykor, újévkor és háromkirályokkor a sült libák szagát a meleg ebédlőkbe, a hótól fehér tetők alá.
144. oldal, A Sovány Kandúr
Haviland úr kiitta a konyakot, kért egy pohár bort, és így szólt:
– Remélem, Fellaire kisasszony rosszulléte nem súlyos.
Ezt remélte Fellaire úr is, és Haviland úr némaságba süppedt. Köszvénnyel tetézett angol merevséggel állt fel, mert térdét csúzos fájdalom bénította. Sárga felöltőjével a karján már ki is lépett a kert rácsos kapuján, amikor újra megszólalt.
– Van szerencsém – mondta a házigazdának – megkérni öntől lányának, Fellaire kisasszonynak a kezét.
Az emberke valószínűen ügyes és lendületes válaszra készült. Az angol egy papírlapot nyomott a kezébe.
– Tessék – mondta –, itt megtalálja vagyonom pontos jegyzékét. A választ, legyen szíves, értéklevélben küldje el. Ne kísérjen ki, ne!
S merev léptekkel elindult az állomás felé.
Meglepődött most Fellaire úr, akit pedig máskor semmi sem lepett meg. […] Töprengett: "Hogyhogy? Itt jár nálam ez az ember, mint annyian mások, mint akárki. Évente kétszáz ismeretlent hívok meg. Nem szól egy szót sem; hatszor látja a lányomat, s csak azért nyitja ki a száját, hogy feleségül kérje.
15-16. oldal, Iokászté
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak 80% ·
Összehasonlítás - François Mauriac: Mauriac önmagáról ·
Összehasonlítás - Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz ·
Összehasonlítás - Marguerite Yourcenar: Emléklapok ·
Összehasonlítás - J. M. G. Le Clézio: Az afrikai 72% ·
Összehasonlítás - Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere 96% ·
Összehasonlítás - Marjane Satrapi: Persepolis 93% ·
Összehasonlítás - Adrian Jean-Baptiste François Bourgogne: Bourgogne strázsamester emlékezései az oroszországi hadjáratról ·
Összehasonlítás - Odéscalchi Eugénie: Egy hercegnő emlékezik 93% ·
Összehasonlítás - Eve Curie: Madame Curie 90% ·
Összehasonlítás