Az olvasó kezdetben azt hiszi, hogy pajzán históriákat, humoros történeteket olvas egy csokorba kötve, de egyszerre csak rádöbben – többről van itt szó: Franciaország történelmének fonákjáról, melyet a nagy író a gyilkos szatíra eszközeivel mutat be olvasóinak. Tolla nem kíméli a régmúlt „szent és sérthetetlen” hagyományait, a közelmúlt királyait és hadvezéreit és kora társadalmának ellentmondásait és válságait. Feltűnik a regény lapjain Nagy Drákó király (Nagy Károly), a hatalmas pingvin birodalom megalapítója, Szent Orberose (Jeanne d'Arc), Franciaország, azaz Pingvinország védőszentje, Trinco (Napóleon), a nagy hadvezér, aki hadjárataival nyomorúságba döntötte hazáját. A Pyrot-ügyben pedig a megrázó Dreyfus-per szereplőit és körülményeit ismerheti meg az olvasó.
A pingvinek szigete 31 csillagozás
Eredeti cím: L’Île des Pingouins
Eredeti megjelenés éve: 1908
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára Metropolis Media · Athenaeum Könyvtár · Korunk mesterei Athenaeum
Most olvassa 3
Várólistára tette 34
Kívánságlistára tette 15
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Korrekt tanmese. Néha azért ennél sokkal több, mert France olykor sebészeszközként használja az iróniát. S ahol ő vág, ott más már aligha tud szabni, legfeljebb elszabni. Ha az olvasó az első oldalakon megfejti a pingvinek szigetének allegóriáját, akkor az egész történet magától értődővé válik. Ha ez a felismerés késik, akkor az olvasó talán kezdjen másik regénybe. Ne tántorítson el senkit az, hogy én egy kissé csalódott vagyok. Ennek oka éppen a szerző kiváló munkássága. Eddig csak ennél jobbakat olvastam tőle. Félreértés ne essék, ez is remek, de mintha kezdődő fáradtságot éreznék rajta.
Jó, kis odacsapós humoros történelem, még véletlenül se ismerhető fel benne egy-két híresebb alak a történelemből… :) Az eleje döcögős volt, de aztán belendült! Kihívás miatt választottam, de nem bántam meg, jó döntés volt! Igazi szatirikus, jól odamondós, bevállalós, a stílusa is bejött! :)
Ez a történelmi pamflet még azoknak is remek szórakozást ígér, akik – mint én is – nem annyira járatosak Franciaország históriájában.
A pingvinek megkeresztelése után hihetetlenül izgalmas tér-időutazásban volt részem:
– az ókeresztény egyházatyák paradicsombéli beszélgetése;
– a Dante után másfél évszázaddal egy pingvin származású írónak az Alvilágban Vergiliusszal folytatott párbeszéde;
– egy középkori legendának – a sárkányt legyőző szűzleány történetének – sajátságos eredetmagyarázata;
– a Pyrot- és a Columban-perek csűrcsavaros – a mindenkori koncepciós perek – felépítményének részletes bemutatása;
– a hatalmi politika és a mindent elsöprő – a házasságtörésig is elmenő – szerelem ábrázolása, amelyben akár a huszadik századra jellemző paparazzók is felbukkanhatnak;
– végezetül egy fantasztikus utópia, ahol az emberiség a pingvin nép egyedei a metropoliszok szennyezett környezetében vegetálnak, elidegenednek egymástól, ahol már nincs más kiút, mint a városok felrobbantása.
Vagy mégsem? Hiszen a „mókuskerékvágásból” nem lehet kiszállni…
A francia történelem jeles vagy éppen borzasztó eseményei és híres alakjai jelennek meg a könyvben különféle álnevek alatt. A könyv sokszor ördögien vicces, máskor pedig vigasztalanul keserű. Tetszik nekem Anatole France: csodálom az ilyen írókat, akik ilyen okosan, kíméletlenül és elfogultság nélkül tudnak írni országuk és népük történetének legrosszabb, legszánalmasabb és legnevetségesebb eseményeiről.
Egy érdekesebb Nobel-díjas kihívás teljesítése kapcsán döntöttem ennek a könyvnek az elolvasása mellett, mert előtte megfogott AF önéltrajza, és szemet szúrt önéletrajzában a Dreyfus-per is, ami felkeltette az érdeklődésem.
Összességében tetszett … az elején nehezen kaptam el a fonalat. Egyértelműen a francia történelem fonákságainak egy érdekes válogatásán keresztül kapunk betekintést „valahová”. Az egyes „színek” hátterének megértésében a könyv hátuljában található magyarázó jegyzetgyűjtemény is segítségünkre van (ezt hasznosnak találtam) –, ugyanakkor az első öt fejezet annyira még nem ragadott meg. Első blikkre Madách Ember tragédiájának szerkezete rémlett fel. Minden fejezet egy-egy újabb kor, újabb társadalmi berendezkedéssel, hitvilággal és „rendszer hibával”, eredet és teremtés, az ősidők, középkor, reneszánsz, újkor… viszont a hátszedettben lévő valós történelmi magyarázatokkal, határozottan kezdett értelmet nyerni a prológus alapgondolata, és már-már …. de eljutottam a 6. fejezetben ama bizonyos koncepciós perig … faltam az eseményeket, egymásnak feszülő érdekeket és manipulációs eszközöket… és a keser-édes poénok ellenére mind inkább kezdtem megcsömörleni, elborzadni … nőtt bennem a bizonytalan iszony, és már csak az járt olvasás közben a fejemben, hogy én nem lehetek a része, egy ilyen félreinformált tömegnek, csűrhének…ugye, nem?! Végére már cseppet sem találtam szórakoztatónak a szánalmas egyéni kis érdekek és komplexusok által magától íródó történelmet … és érthető elégedettséggel töltött el a végén a pusztítás, és lombozott le az újrakezdés …
Érdekes kaland volt.
A francia társadalom szatirikus leírása, bemutatása ez a regény, ami nem is igazán regény, hanem mondjuk inkább pamflet-füzér. Ha kicsit otthonosabban mozognék a francia történelemben, akkor bizonyos dolgok világosabbak lennének előttem, de így is nagyon élveztem France humorát.
A pingvinek szigete
Anatole France
Metropolis Média Group Kft.
2010
A Pingvinek szigete maró gúnnyal megírt fikciós történet. A regénynek „álcázott” szatíra kemény bírálata Franciaországnak, Párizsnak és a mindenkori francia uralkodó osztálynak. Merthogy a pingvinek szigete nem más, mint Franciaország. Az Orleans-i Szűzről írtak egyenesen fölháborították a Franciákat, de a regény egésze is nem kis indulatot váltott ki megjelenésekor.
A Wikipédia így jellemzi röviden az Írót: „Anatole France, eredeti nevén Jacques Anatole François Thibault (Párizs, 1844. április 16. – Saint-Cyr-sur-Loire, 1924. október 12.) francia író, költő, kritikus, akadémikus. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a „harmadik köztársaság” egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki a 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. 1921-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.”
Tény, hogy a számunkra oly magasztos Francia Köztársaságról meglehetősen lehangoló képet fest. Romlottnak, korruptnak, és butának írja le a politikusokat, akik bár köztársaságiak, de fél szemükkel mindig az arisztokrácia felé kacsingatnak, és az Ő szokásaikat kezdik másolni. (Ugye ismerős!)
Érdemes idézni néhány gondolatát: „- Vigyázz atyám – monda Bulloch szelíden –, amit te gyilkosságnak és rablásnak nevezel, lényegében a háború és a hódítás, mely birodalmak szent alapja, és minden erény és minden emberi nagyság forrása”.
Később így ír a háborúról: „Amint iparunk valamelyik ága nem képes elhelyezni portékáit, szükséges, hogy háború nyisson neki új piacokat. Így történt, hogy ez évben szénháborút, rézháborút, gyapotháborút, folytattunk. Harmadik-Zélandban leöltük a lakosság kétharmadát, hogy a megmaradtakat esernyőink és nadrágtartóink vásárlására kényszerítsük”
A Dreyfusról (a könyvben Pyrot néven szerepel) írottak sajnos máig ható igazságok. Szinte az egész fejezetet érdemes lenne idézni, de most csak álljon itt a következő: „Egyáltalán nem kételkedtek (Dreyfus bűnösségében)* , mivel a dolgot mindenütt ismételték, és a közönség szemében ismételni annyi, mint bizonyítani. Egyáltalában nem kételkedtek, mert azt óhajtották, hogy Pyrot bűnös legyen, és mivel az emberek hiszik azt, amit kívánnak, és végül: a kétkedés tehetsége ritka az emberek között: a lelkek igen csekély száma hordja magában a kétkedés csíráját, és nem fejlődik kultúra nélkül.”
Nos, be lehet helyettesíteni a képletbe Magyarországot és be lehetne helyettesíteni személyeket, akikkel ma ez történik. Ezt kinek-kinek a fantáziájára bízom.
Kicsit nehéz olvasmány, de nagyon tanulságos.
Javaslom mindenkinek, akit a történelem egy kicsit is érdekel.
dr.Béza Dániel
2017-09-12, Budapest.
Az eleje nagyon tetszett, mintha a Galaxis útikalauzt olvastam volna, csak épp a keresztény legendák témakörében. Sokat nevettem rajta. Aztán ahogy haladtam előre, a történelmi korokban, úgy elmúlt a varázs. Voltak így is jó kiszólásai, vicces ironizálásai, de mivel a francia történelemben nem vagyok annyira otthon, azt éreztem, hogy sok utalás/személy/esemény csak elmegy a fejem fölött. Ennek ellenére szórakoztató volt és meglepően modern, mind nyelvezetében, mind „jövendöléseiben”. Szinte kortársnak éreztem és folyton meglepett, hogy egy több, mint 100 éves könyvet tartok a kezemben.
Egyértelműen már a címe eldöntötte, hogy ezt a kötetet választom a szerzőtől. Nem mondom, hogy egyszerű volt követni, de nem bántam meg, hogy ezt olvastam először a szerzőtől.
Népszerű idézetek
– Atyám, a Hoëdic-sziget lakói szakadatlanul vétkeznek. Minden elszálló pillanat eltávolítja őket Istentől. Nemsokára tűzzel-vassal támadnak a kápolnára, melyet tiszteletre méltó kezeddel emeltél a sziget partján. Az idő sürget. Nem gondolod, hogy kősajkád gyorsabban vinne feléjük, ha fölszerelnők, mint egy bárkát, ellátnók kormánnyal, árboccal és vitorlával, mert így hajthatná a szél. Karod még erős, és tud még csónakot kormányozni. Jó lenne éles hajóorrt is illeszteni apostoli sajkádra. Te sokkal bölcsebb vagy, mint hogy ilyenekre már ne gondoltál volna.
– Valóban, az idő sürget – felelte a szent ember –, de ha úgy cselekednék, mint te mondod, Sámson fiam, vajon nem lennék-e hasonló ama kicsinyhitű emberekhez, akik nem bíznak az Úrban? Nem vetném-e meg az Úr ajándékait, aki árbocozat és vitorla nélkül küldte el nekem e kősajkáját?
E kérdésre az Ördög, ki nagy teológus, egy másik kérdéssel válaszolt:
– Dicsérendő-e összetett kezekkel várni, atyám, hogy fölülről jöjjön segítség, és mindent attól kérni, aki mindenható, ahelyett, hogy emberi okossággal cselekednénk és segítenénk magunkon?
– Bizonyára nem – válaszolt az öreg Szent Maël –, és istenkísértés, ha nem akarunk emberi okossággal cselekedni.
– Hát ebben az esetben – ösztökélte az Ördög –, nem volna-e okos a sajkát fölszerelni?
– Okos lenne, ha másképpen sehogy sem érnénk célt.
– Ejnye, ejnye, hát oly nagyon gyors a te sajkád?
– Annyira, amennyire Istennek tetszik.
– Honnan tudod? Oly lassú, mint Budoc barát szamara. Olyan, mint egy vén facipő. Megtiltották-e, hogy gyorsabbá tedd?
– Fiam, világosság árad beszédedből, de szavaid túlságos élesek. Ne feledd, hogy ez csodavályú.
– Igen, atyám. Ha egy gránitvályú úgy úszik a vízen, mint a parafadugó – az csodavályú. Kétségtelenül. De mire akarsz ebből következtetni, atyám?
– Nagy az én aggodalmam. Vajon illik-e emberi és természetes módon tökéletesíteni ily csodaszerszámot?
– Ha a jobb lábadat elvesztenéd, és visszaadná Isten, csodaláb lenne ez a lábad, atyám?
– Kétségtelenül, fiam.
– És lábbelit húznál-e rá?
– Bizonyosan!
– Nos, ha úgy hiszed, hogy természetes cipőt húzhatsz egy csodalábra, akkor azt is elhiheted, hogy természetes árbocozatot szerelhetünk egy csodacsónakra. Világos! Jaj, ugyan miért vannak a legszentebb személyeknek is homályos és lankadt órái? Valaki lehet Bretagne apostolainak legkiválóbbja, örök dicséretre érdemes tetteket hajthat végre… De szelleme lassú, és a keze rest!… Isten veled, atyám! Utazz csak lassacskán, s amire végre a Hoëdic-sziget közelébe érsz, majd füstölögni látod a kezeddel emelt és megszentelt kápolna romjait. A pogányok föl fogják perzselni azzal a kis diakónussal egyetemben, akit te tettél oda, s akit megsütnek majd, mint egy hurkát.
Első könyv, A pingvinek eredete, 3. Szent Maël megkísértése
Azok a népek, melyeknek nincs se iparuk, se kereskedelmük, nem kénytelenek háborúskodni, de egy kereskedő nép rá van kényszerítve a hódító politikára. Háborúink száma termelőképességünkkel szükségszerűleg növekszik. Amint iparunk valamelyik ága nem képes elhelyezni portékáit, szükséges, hogy háború nyisson neki új piacokat.
Minden civilizált államban szent dolog a gazdagság; a demokráciákban pedig az egyetlen szent dolog.
– Uram – felelt a mester –, nálam megtalál minden művészetet, ért engem, minden művészetet betűrend és szakrend szerint beosztott cédulákon. Kötelességet teljesítek, amikor önnek rendelkezésére bocsátom, ami a pingvinekre vonatkozik. Másszon fel a létrán, és húzza ki azt a dobozt, melyet ott fent lát. Abban megtalálja, amire szüksége van.
Reszketve engedelmeskedtem, de alighogy felnyitottam a végzetes dobozt, kék lapok szöktek ki belőle, s ujjaim közül kicsúszva hullani kezdtek. Csaknem azonnal, csupa rokonszenvből megnyíltak a szomszéd skatulyák, s rózsaszínű, zöld és fehér papírlapok patakja tört elő, és egymás után az összes dobozokból különféle színű jegyzetek ömlöttek szét olyan mormolással, mint áprilisban a vízesés a hegyek oldalán. Egy pillanat alatt vastag papírréteg borította a padlót. Kifogyhatatlan tokjaikból szüntelenül növekvő zúgással buzogtak elő a papírlapok, és nőtt viharos árjuk. Fulgence Tapir térdig papírtengerben állva, figyelő orral szemlélte az áradást. Észrevette az okát, és a megdöbbenéstől elsápadt.
– Mennyi művészet! – kiáltotta.
Előszó
Vigyázz, atyám – monda Bulloch szelíden –, amit te gyilkosságnak és rablásnak nevezel, lényegében a háború és a hódítás, mely birodalmak szent alapja, és minden erény és minden emberi nagyság forrása. Főképpen azt vedd tekintetbe, hogy kárhoztatva a nagy pingvint, eredetében és alapjában a tulajdont támadod. Nem kerül nagy fáradságomba, hogy neked ezt bebizonyítsam. Más dolog a földet művelni, és ismét más dolog a földet birtokolni. És nem szabad e két dolgot összekeverni. A tulajdon kérdésében az első foglalás joga bizonytalan és meg nem alapozott. A hódítás joga ezzel szemben szilárd alapokon nyugszik. És egyedül ez tiszteletre méltó, mert egyedül ez követeli meg a tiszteletet. A tulajdon egyedüli és dicsőséges eredete az erő. A tulajdon az erőből születik, és erő által tartatik meg. Ebben rejlik fönségessége, és csak egy nagyobb erőnek enged. Ezért jogos, ha azt mondjuk: aki birtokol, az nemes. És ez a nagy, vörös ember, meggyilkolván egy földművelőt, hogy elvegye földjét, e pillanatban egy igen nemes család alapját vetette meg e földeken.
De ha fékeztem vágyaimat, ez saját megelégedésemre és fegyelemből történt: félni a gyönyöröktől és menekülni a vágytól, a legaljasabb sértésnek tartom a természet ellen. Azt erősítgetik nekem, hogy a te Istened választottjai között néhányan életük folyamán tartózkodtak a tápláléktól, és menekültek az asszonyok elől, mert szerették a nélkülözést, és szívesen kitették magukat hiábavaló szenvedéseknek. Félnék találkozni e bűnösökkel, kiknek őrültségétől borzadok.
Paul Visire és munkatársai akarták a reformokat, és éppen azok lejáratásának elkerülésére nem javasoltak egyet sem; mert igazi politikusok voltak, és tudták, hogy a reformokat azonnal lejáratják, amint előterjesztik.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal 88% ·
Összehasonlítás - Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? 92% ·
Összehasonlítás - Mark Twain: A titokzatos idegen 84% ·
Összehasonlítás - Victor Hugo: A nyomorultak 91% ·
Összehasonlítás - Szathmári Sándor: Kazohinia 87% ·
Összehasonlítás - Mark Twain: A titokzatos idegen – Sátán három könyve ·
Összehasonlítás - André Gide: A Vatikán pincéi ·
Összehasonlítás - François Mauriac: Nagycsütörtök ·
Összehasonlítás - Sinclair Lewis: Elmer Gantry ·
Összehasonlítás - Karel Čapek: Abszolútum-gyár 84% ·
Összehasonlítás