Henry ​és June 82% 17 csillagozás

Nagyon nehéz értékelnem ezt a könyvet. Az elején szinte beleszerelmesedtem a bátor, a konvenciókat széttörő Anaisba, a gyönyörű és okos nőbe (az általam kiírt idézetek leginkább ezt az oldalát jelenítik meg), de aztán ahogy feltárul a naplóban szereplő összes férfi és nő – köztük Anais – manipulációi, szeszélyességei, hazugságai, féltékenységei, kisajátítani akarásai, birtoklásai (a legtöbbjük természetesnek tartotta, hogy többet szerethessen, ám ha a másik is ilyen akart lenni, azt nem viselték el), hatalmaskodásai, kegyetlenségei, önáltatásai, már nem tudtam volna szeretni. Bár sok tiszta és megismételhetetlen pillanatot él át Henryvel, a két őszinte pillanat között levő teret és időt megmérgezi ez a káosz, és megmérgezi az, hogy túl sokat foglalkoznak June-nal, aki fizikailag nincs is jelen, rágódnak rajta, mint egy gumicsonton, nem tudják elengedni, és csodálkoznak rajta, hogy hatalma van felettük. Lehettek-e volna abban a korban igazán őszinték és szabadok, telítődve szerelemmel, szeretettel és szenvedéllyel? Talán nem, talán lehetetlenség lett volna, de végig drukkoltam neki, nekik. Hiába.
A könyv olvasása közben / utána elolvastam az életrajzukat, Hugótól nem vált el ténylegesen, ám még egyszer férjhez ment, így lett egy férje New Yorkban (Hugo) és egy másik (Rupert Pole) Kaliforniában, aki 16 évvel volt fiatalabb tőle. :D Anaisnak kapcsolata volt életében (legalább) két pszichoterapeutával, az egyik meg van említve a könyvben, a másik pedig Otto Rank, akinek a neve pedig – az általam kedvelt – Yalom könyveiből köszön vissza, aki egzisztencialista terapeuta volt, és már alkalmazta az ittésmost technikát (gondolom, Anaison is).
Henry pedig elvált June-tól, és nőről nőre szállt, és szerintem soha nem találta meg azt, akit keresett (talán egy második Anaist?).
June pedig tönkrement, megcsúnyult, a pszichiátriát is megjárta, aztán valahogy talpra állt.
Hugo pedig átnyergelt a bankszakmáról a művészetre, gravírozni és filmezni kezdett.

Mint irodalmat, magasra értékelem. Mint őszinte írást nemkülönben/fordulnék vajon magam felé hasonlóan?/ De vajon a tűéles prognózis miért nem hoz megnyugtató megoldást? Talán azért, mert a szenvedély mégiscsak a legnagyobb adomány és átok is egyben? Lehet nélküle, de vajon érdemes-e?

Engem nem érintett meg, ugyanakkor rendkívül sokat mondott.
Nyugodtan lehetne a könyv címe is Anais Nin, hiszen számomra ez sokkal inkább magáról az írónőről szólt, egy rendkívül bátor és önazonos teremtésről, mint Henryről és Juneról. Nin kereste még önmagát, szélesítgette a látókörét, feszítgette a határait. Szerintem kicsit túl is analizálta. Ugyanakkor végtelenül realista és okos. Érdekes párosítás.

Na, ez olyan nemtudomhovatenni könyv. Ugyanis semmiképpen nem mondhatom, hogy tetszett, ugyanakkor böcsülettel végigolvastam, míg esetleg ennél irodalmilag jóval értékesebb könyvet meg félbehagytam, pusztán mert untatott. Ez az önéletrajzi írás elsősorban a szerző és Henry Miller író közti szerelmi viszony naplója. Pontosabban sokkal inkább szexuális viszony ez, csak Anaïs keveri a szexet a szerelemmel. Mert ugyan teljesen őrült szenvedélyt él meg az íróval, de ez nem akadályozza meg abban, hogy mindeközben az író feleségével is szeretkezzen, meg persze a saját élete párjával, a volt pasijával, az analitikusával és azt hiszem, már az elején elvesztettem a fonalat, hogy még hányan vannak képben – no és persze, mindegyiket szerelemként éli meg.
Állandóan libikókáztam: letegyem/ne tegyem, de kíváncsi voltam, öncélú-e ez a folyamatos kefélés (ő durvábban aposztrofálja), vagy vezet valahová ez az egész. Hát, nem, nem vezet sehová – lehet, hogy csupán azért vezette a naplót, hogy legalább ő tudja, kinek, mikor, mit hazudott?
Őszinte leszek: azt picit irigylem tőle, hogy merte mindezt megtenni és még le is írni, nő létére minden gátlás nélkül vállalja, hogy úgy él, ahogy akar, és azt éli meg, amire csak vágyik, pusztán a maga örömére. Persze, mindezért meg is vetem, de azt gondolom, egy ilyen nemtudomhovatenni könyv esetén ez a paradoxon talán nem annyira meglepő :)
A könyv irodalmi értékét az a néhány gondolat adja, amit időről időre megtaláltam benne, és azoknak kifejezetten örültem – amúgy zéró. Henry Miller olvasásához viszont nem kaptam kedvet – lehet, hogy ha Anaïs Millernek inkább az írói mivoltát hangsúlyozza, és nem a potenciáját, akkor most nekiállnék keresni a könyveit. Hát, nem így lett.

Amikor olvastam, nagyon elevenembe vágott.

Nagyszerű könyv. Minden benne van. Erotika, szépség, kacérság, nőiesség, barátság, féltékenység, szerelem.