Jégcsászár (Jégcsászár 1.) 8 csillagozás

Ana-Maria Negrilă: Jégcsászár

A távoli jövőben, egy újabb jégkorszak küszöbén egy ultramodern, totalitárius elnyomás alatt élő metropoliszban a hétköznapi emberek a túlélésért, a nagyvállalatok pedig a hatalomért harcolnak az egyre szélsőségesebb éghajlati körülmények között. A fiatal látnok, Sich könyvek közé menekülve próbálja mindettől távol tartania magát. Egy hirtelen támadó különös forgószél azonban pusztulással fenyegeti a várost, és a megoldás kulcsa, úgy tűnik, Sich kezében van. Ehhez azonban kénytelen összefogni az elnyomó hatalommal, ám a végkifejlet egyelőre még előtte is titok.

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
366 oldal · ISBN: 9786155859809 · Fordította: Joó Attila
>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859724 · Fordította: Joó Attila

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pat P>!
Ana-Maria Negrilă: Jégcsászár

Jaj, hát ez érdekes élmény volt.
Jellemzi ugyan a regényt némi szöveggyengeség (nem jöttem rá, hogy ez vajon veleszületett, vagy szerzett), de komolyan mondom, ez jót tett a hangulatának. A hangulata pedig az első pár oldal után olyan markánsan idézte nekem Az Új Nap Könyvét, meg kicsit időnként Mieville meg Dukaj világait, sőt, a Kifordított világot is, hogy én egészen beleszerettem. Zseniálisan homályos a világépítése és kusza a szövege, csak imádni lehet.
Jó, igaz, kicsit kiábrándultam belőle a végére, mert hát kicsit hülyeség a fő konfliktus, meg tényleg elég nehéz olvasni a nehézkessége miatt, a vége felé meg van két eszetlen hosszú, teljesen idióta párbeszéd is, de akkor is érdekes élmény maradt.
Hogy sci-fi vagy fantasy? Hát, az igen jó kérdés, nézőpont, definíció és világszemlélet kérdése leginkább.
Az e-könyvnek meg vitán felül előnye, hogy nem volt folyton a szemem előtt a borító. Ronda is, szexista is, félre is viszi az olvasói elvárásokat. (A román kiadásé is ilyen, tudom.)

Noro >!
Ana-Maria Negrilă: Jégcsászár

Ötletes, bár kissé nehezen feldolgozható történet ez, egy pszík által befolyásolt, az okkultizmus iránt rajongó világról. Egy jégmezőre épült nagyvárost néhány évvel ezelőttig úgynevezett „látnokok” irányítottak: gondolatolvasók, távolbalátók, időjárást irányító telekinetikusok… a fáma szerint még jövőbelátók is voltak közöttük, bár a későbbieket elnézve ez erősen kétséges. A három nagy vállalat, és az orbitális pályán élő, rejtélyes tudósok ugyanis összefogtak ellenük, és megdöntötték a hatalmukat. A pszík vagy csatlakoztak az új hatalmi rend titkosrendőrségéhez, vagy eltűntek az űrállomások átnevelő táboraiban. Így járt a puccs idején még gyerek Sich, és valamivel idősebb bátyja is. Tevékenykedtek besúgóként, fejvadászként, voltak illegalitásban, rabságban, maszekoltak, majd a peresztrojka eljövetelével újra bekerültek az események sűrűjébe.

Elsőre nehéz megérezni, mivel a regény világában nagyon sok az ismeretlen fogalom, a megszokottól eltérő elnevezés, de ez egy nagyon kelet-európai sci-fi, ami szerintem a szocialista diktatúráról mesél. Egyedül a személyi kultusz hiányzik belőle, mivel a vezetők teljesen arctalanok, de a barátságosoknak nevezett titkosrendőrség, illetve a régi rendet képviselő látnokok szerepe elég egyértelműnek tűnik. A fő kérdése pedig az, hogy egy többszörösen is osztályellenségnek született fiatal mit kezdhet egy olyan közegben, amely megpróbálja a maga képére formálni, kollaborációra kényszeríteni még azelőtt, hogy felnőve megértené, mi is történik körülötte?

Az értelmezést kétségkívül nem könnyíti meg, hogy a háttérvilágnak csak azokat az elemeit ismerjük meg részletesen, amelyekre a hősnő is rácsodálkozik életének valamely szakaszában. A vadonban élő, nomád vadászok kultúrája például fantasztikus színekkel elevenedik meg, mítoszaival, meséivel, szokásaival együtt. A városi élet már sokkal kevésbé: bár ez is hangulatos, de számos eleme félig-meddig homályban marad, akár a három vállalatra, akár a furcsa nevű információs hálózatra gondolunk, amelyről sosem derül ki, hogy egyszerű internet sok pont nulla, vagy valami teljesen új dolog. Hasonlóan természetesnek tűnik a mindent átható okkultizmus, a magukat a varázslóknak és sámánoknak nevező vajákosok jelenléte. A sorok között kell olvasni, hogy kiderüljön: ezek minden bizonnyal afféle holdudvarként jöttek létre a pszík körül, egyfajta pótszerként azok számára, akik nem tudtak hozzáférni a valóban működő mentális erőkhöz. Így tulajdonképpen ironikus, hogy a pszík bukása után is fennmaradtak, mint az új rendbe betagozódó polgári csökevények.

Végül a történet sem egyszerű. A jelenben a maszek-életét tengető főhőst bevonják egy terrorista utáni nyomozásba – nem véletlenül, hiszen fiatal korában már dolgozott a hatalomnak, még mielőtt kiábrándult volna annak kétszínűségéből. A nyomozás azonban ezer szállal kötődik előéletéhez, így fokozatosan feltárul előttünk gyerek- és kamaszkora, valamint fiatalon elkövetett bűnei és tévedései is. A visszaemlékezések ráadásul nem egészen időrendben sorakoznak, rengeteg az oda-vissza utalás. Az egész eseménysort majdnem olyan nehéz összerakni, mint a Witcher első évadát :D Ettől függetlenül én kellemes olvasmánynak találtam, ami épp a kellő mértékben dolgoztatott meg.

2 hozzászólás
marschlako P>!
Ana-Maria Negrilă: Jégcsászár

Kétségtelenül van egy sajátos hangulata, de ez most nem viszi el a hátán a regényt. Nekem túl ezoterikus-számmisztikás-mágikus-alkemikus-pszihullámhosszúlátnokos, a sci-fi díszletek ellenére is, még ha esetleg később meg is jelenik valamilyen tudományos magyarázat pl. ebben az idézetben (https://moly.hu/idezetek/1176690) bemutatott jelenségre. A történet érdekes, ugyanakkor a szereplők egyáltalán nem ragadtak meg, pedig elég árnyaltak, ugyanakkor a történetépítésben elég sok a sablon. Az ez igen és az ez ugyancsak átlagos között ingadoztam az olvasása közben. Talán a folytatások segítenek megállítani valahol ezt az ingát. Akát itt, akár ott.

21 hozzászólás
Költsei_Firincz>!
Ana-Maria Negrilă: Jégcsászár

Ana-Maria Negrilă a Jégcsászárral debütál magyarul, s bár a regény sok elemében kitűnő, mégis annyira unortodox, hogy talán elsőre sok(k) lehet a magyar olvasónak.
Elképesztően tömény, egymással párhuzamosan több – éppen csak érintkező világot bemutat, van amit csak áttételesen, mintegy felvillantva, s akad, amit alaposan kidolgozva. Ráadásul a cselekményt is veszett tempóban pörgeti, miközben a szereplők is kidolgozottak, mégsem tartozik a „könnyen csúszik” kategóriába. Megdolgoztatja az olvasót…
…például azzal, hogy a történések hátteréből és a szereplők múltjának lényeges elemeiből kevesebbet árul el, mint amennyire az olvasónak igénye lenne. A szövegben haladva kell – visszamenőleg – összebogarászni az okokat és okozatokat, s azt, hogy ki hová tartozik, s miért éppen oda. De mégsem detektívregényről van szó, hiszen az olvasó egészen más ösvényeken kényszerül haladni, mint a szereplők. (Az, hogy ez vonzó teszi-e a regényt, vagy inkább taszítja az olvasót, leginkább olvasói habitus függvénye.)
A technológia és spiritualitás ilyen szintű egymásba fonódása és az ehhez tartozó „kvázi-tudományos” háttér mennyire elfogadható, megint csak érdekes kérdéseket vet fel. Hiszen nem arról van szó, hogy a szerző a mi világunkat parodizálná, sokkal inkább arról, hogy egy teljes univerzum megteremtésére törekszik, s ez a teljes univerzum másfajta szabályok szerint működik. Ambiciózus és tiszteletre méltó kísérlet, mely eredményének minősítésétől függetlenül is izgalmas játék.
A szöveg egyik rétege, mely a nomádokról, a nomádok életéről és az ő legendáikról és meséikről szól, másfajta meghökkenés forrásai: a fiktív néprajz körébe utalják a könyvnek ezen fejezeteit, s – vessetek rám követ – de szívesen olvasnám őket külön kötetben. Mert önmagukban is megállnák a helyüket, s mert egészen másfajta olvasásélményét nyújtják, mint azok a részek, ahová a technicizált/ezoterikus civilizációban zajló szövegrészek játszódnak….
…és akkor még nem is szóltunk a szövegben fel-felbukkanó látomásokról, melyeknek komoly történetformáló szerepe van, s mégis olyan váratlanul bukkannak fel, ahogy egy szög átfurja az ember talpát a békés hajnali kocogás közben.
Persze, aztán a dolgok a helyükre kerülnek, s aki az első 70-80 oldal során magára vette az értés képességét, az már könnyített terepen mozoghat, s nyugodtan számíthat arra, hogy egyik meglepetés követi a másikat. S ezekre nem lehet felkészülni.
***
Ha a társadalmi berendezkedés, a technikai civilizáció foka, a spiritualitáshoz való hozzáállás különbözik is a mi világunktól, azt azért nem nehéz megsejteni, hogy a hatalom, a hatalom módszerei és a hatalomgyakorlás technikái sokban (néha kísértetiesen) hasonlítanak ahhoz, amit az elmúlt száz év diktatúrái, demokrácia-kísérletei és társadalom-átalakító programjai során megtapasztalhattunk. A kisember mindig is a hatalom és a mögötte álló érdekcsoportok kiszolgáltatottja volt/lesz. Ennek kikerülhetetlensége az, ami közelebb hozza ezt a sok elemében tőlünk távoli világot…
Bármennyire is fura, ennek a máshol és máshol játszódó történetnek minden mássága ellenére van – nem is banális – üzenete a mai ember, a mai (közép-)európai olvasó számára. Megéri bíbelődni vele. Ezért is.


Népszerű idézetek

marschlako P>!

Először fordult elő, hogy ily módon kommunikáltunk. Furcsa érzés volt – mintha a fejemben lévő hang beszélni kezdett volna hozzám. Egy ideig csendben maradtunk, kéz a kézben. Reh kiutat keresett, energiája betöltötte a szűk szobát, és fokozatosan teljesen beborított minket, és akkor hirtelen zöld párát láttam a padló fölött lebegni. A falak felé terjedt. Testünk hamarosan átlátszóvá vált, és elszakadt attól a valóságtól. Olyanok voltunk, mint valami köd, mint egy gondolat, amely az ész mögött rejtőzködik. A hétköznapi emberek számára nem léteztünk.
[…]
Egyszer csak Reh megrezzent, és éreztem, hogy abban a csillogó mindenségben felénk nyúl egy sötét kéz, és kihajít onnan. Visítottam, amikor a padlón találtam magam. Hideg volt a szobában, a ragyogásuktól megfosztott tárgyak elanyátlanodva, mocskosan hevertek. Reh nehezen szedte a levegőt, belefáradt a megerőltetésbe. Talpra álltunk.

137-138. oldal

Kasztór_Polüdeukész >!

Andres Lodno könyvét, a Mitológiai gyógyszerészet egyik barna bőrkötésű példányát tartotta a
kezében. Emlékeim szerint olyan orvosi kézikönyv volt, amelyben a test és a lélek betegségeit
rózsa-, szerencsegyökér-, szerecsendió-, arany- és ezüstpor keverékével gyógyították.

Kasztór_Polüdeukész >!

– Az idő olyan, mint a száradó időmérők , melyek az órákat, perceket, másodperceket
csepegtetik

Kasztór_Polüdeukész >!

A velük összhangban megszólaló hangok pedig azt énekelték, hogy a világon semmi sincs
veszve,
és mindenre van megoldás, ha meg akarjuk találni, és minden fájdalomra létezik orvosság, csak
merni kell remélni. Az élet megy tovább, mindenki a saját pillanatát, óráját éli, amelyből
bármikor örökkévalóság lehet.

Költsei_Firincz>!

„…és akkor jöttem rá, hogy az a lény egy ember, aki mellkasáig egy fémhengerben áll, amelyről eleinte azt hittem, egy furcsa szék. Teste felső részéből csövek lógtak ki, amitől úgy nézett ki, mint egy hálója közepén ülő hatalmas pók. Nagy kopasz fejét a műszerfalhoz csatlakoztatták három vezetékkel, melyek a homlokába fúródtak.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
David Levithan: Nap nap után
Brandon Hackett: Xeno
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Raana Raas: Ellenállók
Raana Raas: Hazatérők
Pierce Brown: Arany háború
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Dan Simmons: Hyperion bukása
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.