Los ​soldados lloran de noche (Los mercaderes 2.) 1 csillagozás

Ana María Matute: Los soldados lloran de noche Ana María Matute: Los soldados lloran de noche Ana María Matute: Los soldados lloran de noche Ana María Matute: Los soldados lloran de noche Ana María Matute: Los soldados lloran de noche

Los soldados lloran de noche, escrita en 1963 y ganadora del Premio Fastenrath de la Real Academia Española, es la segunda novela de la trilogía Los mercaderes, iniciada con Primera memoria. Enmarcada a finales de la guerra civil española, esta majestuosa historia gira alrededor de la figura de un misterioso soldado desaparecido, Jeza. Éste se convertirá en el héroe necesario para que Manuel y Marta acepten el final de la inocencia de su niñez, un final abocado a la realidad de un mundo adulto cuyas reglas del juego están marcadas por las fidelidades y las traiciones. La yuxtaposición de pasado, presente y futuro y el profundo tono poético que Matute confiere a la novela la convierte en una hermosa metáfora sobre el compromiso vital. Los soldados lloran de noche, novela histórica y a la vez atemporal, nos revela un mundo complejo e íntimo envuelto en una apasionante y laberíntica trama.

Eredeti megjelenés éve: 1964

>!
Destino, Barcelona, 2014
236 oldal · ISBN: 9788423343621

Kiemelt értékelések

marschlako P>!
Ana María Matute: Los soldados lloran de noche

“…no hay que cambiar la vida, hay que cambiar el mundo…” spoiler
„…nem az élet(ünk)et kell megváltoztatni, hanem a világot.”

A Los mercaderes* trilógia második kötete nagyjából két évvel az első végének eseményei után veszi fel ismét a fonalat. Matiáról és Borjáról azonban csak egy mondat erejéig történik említésspoiler, a főszereplő – vagy legalábbis az egyik központi szereplő – ezúttal (az előző kötetből már jól ismert) Manuelspoiler és egy Marta nevű fiatal hölgy. Az igazi főszereplő azonban Jeza, aki a regény végig meg sem jelenik a színenspoiler, de személye mind Manuel, mind pedig Marta számára döntő jelentőséggel bír, az események mozgatórugóihoz ő szolgáltatja a kulcsot.

Persze nem mintha olyan sok minden történne, legalábbis jelenbeli cselekmény nem; a történések Manuel és Marta lelkében (és emlékeiben) zajlanak, melyeken keresztül a jelen és a múlt szétválaszthatatlanul összefonódikspoiler. Ha a Los Abelről azt írtam, hogy Matutéhoz képest szokatlanul sok minden történik benne, most azt kell mondanom, hogy mindhárom fejezet (Homok, Eső, Köd) szinte egyetlen esemény köré épül felspoiler, mely által a szereplőket egyre jobban megismerhetjük.

Az Obabakoakot olvasva spoiler tudatosult bennem, hogy egy könyvben nekem elsősorban nem is a történet, a cselekmény a fontos, hanem az írói látásmód, melyen keresztül mindez elém tárul. S akinek a látásmódját szeretem, az szinte bármiről mesélhet, tetszeni fog. Azt pedig már @Archibald_Tatum-tól tudom, hogy ez tipikusan proustispoiler.

Az ismerős önéletrajzi motívumok mellett olyan karakterek is megjelennek, melyekkel eddig még nem találkoztam az írónőnél: a csempészek és drogkereskedők talán még komorabbá teszik az egyik múltbeli szálat, s míg máskor a gátat építő rabok emberi oldala domborodik ki, itt elég nehéz lenne a legkisebb mértékben is együtt érezni velük.

A Los soldados lloran de noche** hamisítatlan, lírai – néha talán kicsit túlságosan is lírai*** – hangvételű Matute regény a polgárháború utolsó évéből (a Primera memoria annak kezdetét mutatta be), de akárcsak az előző kötetben, a háború (akárcsak Jeza) most is a háttérben maradspoiler, ugyanakkor hatása – és borzalmai – elől Marta és Manuel sem menekülhetnek.

*A kereskedőkről most is több említés történik, pl.: spoiler
**Címét egy Salvatore Quasimodo versről kapta, mely Farkas Miklós fordításában így hangzik:

Kevés a Kereszt és a Golgota gondja,
tiszta gyermekség és kevés az angyali
emlék, a háborút örökre összezúzni.
A katonák sírnak az éjszakában
a halál előtt; bár erősek, mégis lehullanak
lelketlen szavak lábai elé,
elejti őket az élet fegyvere.
Érező számok, szegény katonák,
Névtelen könnyek áradó zápora.

***(még a négy és fél csillagon is elgondolkoztam)


Népszerű idézetek

marschlako P>!

Todas las cosas que le conmovieron caían, como lluvia de arena, dejándole seco, intacto. Se sentía granítico, pesando vanamente sobre la tierra. Al otro lado de la ventana acechaba el otoño, y el verano yacía, incoloro, húmedo. Algún fuego invisible prendía las paredes de las casas, lejos de allí.

11. oldal

marschlako P>!

…como aquel pobre y vil Borja, como aquella niña que se llamaba Matía, que han desaparecido, como desaparecí yo, y vagan quien sabe con qué rumbo, hacia qué isla de arena, como yo, crecidos, distintos, otros.

30. oldal

marschlako P>!

Corríó la cortina con firmeza, abrió la puerta, pesada y crujiente, y el sol, como un animal que hibiera esperado demasiado tiempo, entró de un salto. El oro pareció apagarse, y la espada de voz negra y alta, se quebró. Una rata grande, gris, arrastraba blandamente su vientre hacia la pila bautismal, cegada por la luz del sol. Luego, la puerta se cerró, de nuevo, a su espalda.

38. oldal

marschlako P>!

Mercaderes por todas partes. Siento cansancio. Lógicos, sólidos, naturales mercaderes. El mozo con el platillo de la taza entre las manos, sonriéndome. El chófer, dando felicidades. Todos, sentados pacientemente a la puerta de su tiende, esperando. Esperándome. Abanicándose el sudor, y esperándome. Gordos, sabios, útiles mercaderes. A la puerta de las guerras, a la puerta del hambre, del deseo, abanicándose, sonriendo, esperando. La vida es eso: un rechoncho y paciente mercader, sentado a la puerta de su tienda, de su puesto, de su cuchitril: esperando, con un brillo contenido y ácido en los ojillos. Conozco muy buen esta imagen. La vida es esta imagen.

75. oldal

marschlako P>!

Estoy segura de que no conoce la piedad, nunca diría de él Antoñito que tiene un corazón de oro, acaso ni siquiera tiene corazón, todo él es demasiado real, demasiado cierto en esta niebla, parece como un árbol, puede servir de guía o puede uno estrellarse contra él, es algo así como un muro, o ese mar liso y terrible que a veces aterra, y no se puede ni mirar.

213. oldal

marschlako P>!

Ni la cruz ni la infancia bastan
ni el martillo del Gólgota, la angélica
memoria, para destruir la guerra.
Los soldados lloran de noche
antes de morir, son fuertes, caen
a los pies de las palabras aprendidas
bajo las armas de la vida.
Números amantes, soldados,
anónimos ruidos de lágrimas.

Salvatore Quasimodo: Los soldados lloran de noche

Mottó

1 hozzászólás
marschlako P>!

Es verdad, no salí inteligente, no me gustó nunca estudiar. Y cuando leo, no me entero de lo que el libro dice, me canso, me aburro. Me gusta la música, la vida, los árboles, el cielo. Algo existe por ahí, que me espera.

142. oldal

marschlako P>!

Yo estaba enamorada de la vida, pero no sabía nada de la vida.

153. oldal


A sorozat következő kötete

Los mercaderes sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gonzalo Torrente Ballester: Filomeno, a mi pesar
Miguel Delibes: El príncipe destronado (Easy Readers)
Rafael Sánchez Ferlosio: Industrias y andanzas de Alfanhuí
Miguel Delibes: La sombra del ciprés es alargada
Miguel Delibes: El camino
Miguel Delibes: El príncipe destronado
Miguel Delibes: El hereje
Gonzalo Torrente Ballester: Dafne y ensueños
Miguel Delibes: Viejas historias de Castilla la Vieja
Miguel Delibes: Los santos inocentes