Az első részt nem mostanában olvastam, kicsit tartottam is tőle, hogyan tudom felvenni a fonalat. Szerencsére az írónő megoldotta, és úgy sikerült visszahoznia az emlékeim, hogy nem írt klasszikus ez történt korábban fejezetet. De van elég visszautalás a cselekményben, és ahogy Jaime elmélkedik, azzal visszajöttek az emlékek. Ez már egy jó pont. (Annak meg extra mankó, aki kihagyta az első részt. De jobb sorban olvasni, összetartoznak!)
A srácok az álomba ragadtan kezdik átlátni a szabályokat, és hogy egymás rémálmait kell túlélniük. Reménykednek, hogy tudnak segíteni nekik, miközben ők az életükért küzdenek. A Jaime által megmentett Fergus pedig fontos üzenetet hoz: van köztük egy pszichopata. Közben Jaime is küzd értük – a tudósok nem akarják elhinni, hogy mi történt a gyerekekkel, és ha Jaime nem lép közbe, bele fognak halni az álmokba.
Egyrészt, jó ifjúsági regénynek. A főszereplő 16-18 éves srácok mindegyike küzd valamilyen traumával. Plum szépen levezeti, hogy az életük traumája hogyan köszön vissza az álmaikban is, és mivel kell megbirkózniuk. Az autista félelme a világtól és a többi embertől, a bántalmazó szülők traumája, a túlélő bűntudata, és bizony ott lesz az a plusz borzongató rész is, amikor valaki áldozatot szeret ejteni és mindig mesterkedik mások nyomorulttá tételében.
De amire ki akartam lyukadni, hogy az akciódús, érdekes cselekményben sok olyasmit feldolgoz a szerző, ami különben lehet, hogy tabutéma lenne. Döbbenetes, hogy pl. Cata mit kellett, hogy túléljen az apja miatt. De Fergus élete sem volt egyszerű az apjával. Közel hozza azt is, milyen lehet egy autista világa, ők mit érzékelnek és fognak fel a világból. Hangya különben egy jól funkcionáló savant autista, úgyhogy azért nem az átlag, de az pl. nagyon jól lejött belőle, hogy miért és mennyire nem bírja a fizikai kontaktusokat.
Tetszett, hogy a fiatalok rájönnek arra, hogy maguk adnak erőt a démonaiknak. Itt együtt megtanulnak kiállni magukért, és felfedezik magukban az erejüket. Tetszett, ahogy ez a téma a rémálmokkal és a meneküléssel összefonódott.
Működik thrillernek, főleg a srácok közti pszichopata miatt. Sajnos, olvasóként mi tudjuk melyik srác az, én jobban szerettem volna tovább találgatni, bár itt már annyira megismerünk mindenkit, hogy nem lett volna túl nehéz rájönni. Így viszont lehetett figyelni azt, hogy még öntudatlanul is hogyan játszik másokkal.
Plum persze rejtett bele így is meglepetést, hiszen a pszichopata nem lett narrátor, így lesznek olyan dolgai, amiket már itt művelt, és amikre majd csak a regény végén derül fény. De addig is feszültséget és veszélyt kelt, hangulatos.
Horrornak is ok, bár ifjúsági horrornak. A srácok rémálmai között akadnak ijesztőbbek az átlagnál. A kedvencem a horrorfilmekből összehozott rémálom volt, ahol simán feltűnik Stephen King Az bohóca, a texasi láncfűrésszel Bőrpofa vagy éppen Carrie vadabb verziója. De jól ki van találva Cata vérre szomjazó háza is, és a rémes vidámparknak is akadnak hatásos részei. Sorozatban vagy filmen simán imádnám, így olvasva azért nem felnőtt horror szint, annak a tini változata.
De ettől még szerettem.
Ami nekem lehúzta a sztorit, a vége. Nekem nem volt logikus, ahogy Jaime kitalálja és végrehajtja a mentőakciót. Addig annyira ügyelt a szerző arra, hogy tudományos keretet adjon az eseményeknek, ott meg összecsapottnak hat a háttér és a rémálomból ébredés is.
Mindettől függetlenül szórakoztató könyv volt, szerettem olvasni.
