Az ​elmúlt napok könyvesboltja 279 csillagozás

Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Miranda ​Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott.
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon.

Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
General Press, Budapest, 2019
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523093 · Fordította: Frei-Kovács Judit
>!
General Press, Budapest, 2019
438 oldal · ISBN: 9789634523369 · Fordította: Frei-Kovács Judit

Enciklopédia 26


Kedvencelte 8

Most olvassa 9

Várólistára tette 300

Kívánságlistára tette 185

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

”A szomorúság olyan, mint egy útvesztő. Az ember tesz egy-két butaságot útközben, de végül mindig megtalálja a kiutat.”

Az elmúlt napok könyvesboltja az útkeresés, a titkok és a múlt feltárásának a regénye. Főszereplője, Miranda nagybátyja halála után nemcsak egy könyvesboltot kap örökségül, hanem titokzatos nyomokat is, amelyek elvezetnek saját maga és családja történetéhez. Míg az elhallgatott családi örökség rejtélyeit igyekszik megfejteni, a Prospero Könyvek nemcsak őt, hanem az olvasót is teljesen elbűvöli. Imádtam a könyvesboltról szóló részeket, az egész Prospero-családot a szívembe zárva. A titkok azonban nemcsak igen lassan csordogálnak, de a nagy csavar és a végkifejlett már a történet korai szakaszában borítékolható, ami miatt az izgalom sajnos teljesen elmarad, és sokszor valahogy nem visz magával a lendület olvasás közben. Fő üzenete számomra az volt, hogy ahhoz, hogy a saját utunkat tudjuk járni, meg kell ismerni múltunkat, felszínre hozva annak nyomasztó titkait. Az örökölt sors tehát erősen képviselteti magát, miközben egy lassan kibontakozó lélektani- és fejlődésregényt kapunk, romantikus szállal fűszerezve.

Mrs_Curran_Lennart P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

A fülszöveg alapján másra számítottam. Mert az alapötlet jó de mégsem jött át. Rengeteg dolog nem volt hiteles. Az egyik Jay és Miranda kapcsolata. Ezek miért éltek egyáltalán együtt? Szerelemről egyikük részéről sem lehetett szó, mert ahogy telefonon elbeszéltek egymás mellett, az teljesen másra utalt. Aztán ott volt Miranda anyjának a fura viselkedése, és ahogy hírtelen megromlik a kapcsolatuk. Ez sem volt életszagú. Egyedül a könyvesbolttal kapcsolatos dolgok tetszettek. A törzsvendégek, a dolgozók, ahogy megpróbálták fellendíteni a forgalmat.
Amúgy egynek elment.

Pandalány P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Nagyon szeretem azokat a regényeket, amik könyvesboltról, könyvek szeretetéről szólnak. A kötet már pusztán a címével felkeltette az érdeklődésemet, arról nem beszélve, hogy a borítója ezzel a lila összhatással valami fantasztikusan szép.
Az egész történetre rányomja bélyegét egy családi titok, már az első fejezetben érezhető, hogy erre fogja felfűzni az írónő a könyvet. Én ennek nagyon örültem, mert régen olvastam családtörténetet. Olyan könyv Az elmúlt napok könyvesboltja, amiben legjobban az érzelmek és emberi kapcsolatok dominálnak. Végig egy titok megfejtésén dolgozik Miranda és számomra a történet csúcspontja nem feltétlen az volt, amikor kiderült a rejtély, hanem ami utána következett. A lány érzelmi hullámvasúton megy keresztül, ami nem kevés lelki erőt követel. Igazából eddigi élete teljes mértékben megkérdőjeleződik, és muszáj lesz rendeznie egyszer és mindenkorra élete minden területét.
Nekem a könyv körülbelül a felénél indult be igazán, teljesen elkapott a hangulata. Nem egy olyan regény, aminek a fordulatok adják a lényegét. Sokkal inkább tartom egy lélektani utazásnak és mi Mirandával tarthatunk. Ez engem őszintén szólva meglepett, mert a fülszövegből és címből ítélve azt gondoltam, hogy egy klasszikus „mentsük meg a könyvesboltot” történet lesz. De sokkal több ennél! Megható és szép regény a család jelentőségéről, megbocsátásról és a múlt elfogadásáról.
Bővebben: https://pandalanyolvas.blogspot.com/2019/10/amy-meyerso…

AniTiger P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Bár a fő cselekményszál egy családi titok felgöngyölítése, elég hamar rájöttem, hogy mit titkolnak el Miranda elől a szerettei. Mégis tetszett, mert bejött ez a könyvtől könyvig vezető kincsvadászat, amit Billy kieszelt a lánynak. Ahogy haladtunk előre a mind jobban összezavarodó főszereplővel, úgy lett számomra mind izgalmasabb, mind élvezetesebb a történet. Habár nem gyakran olvasok női szépirodalmat, szeretek könyvekről és könyvesboltokról olvasni, és a regény végére még Mirandát is megkedveltem.
Nem rossz első könyv, de nekem irtóra hiányzott egy epilógus a végéről…

Bővebben…
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/10/az-elmult…

>!
General Press, Budapest, 2019
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523093 · Fordította: Frei-Kovács Judit
Porcsinrózsa>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Ez a könyv nem egészen azt adta, amit a címe alapján vártam. Annál sokkalta többet, jobbat, értékesebbet, olvasmányélményként pedig igen maradandót. Jó volt a lassú folyású cselekmény, pedig a könyv kétharmadánál már kissé vontatottnak érzékeltem. De éppen itt olyan fordulatot vesz a történet, amitől a fejemet fogtam. A felelősség súlyával terhelt életutak bontakoznak ki ebben a lírai szépségű, sok bölcsességet tartalmazó családregényben.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a szálak lassú kibontását és van türelmük kivárni az ugyancsak lassú, de annál értékesebb lezárást.

cicus61 P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Azért olvastam el, mert minden könyv, ami könyvről szól, jöhet :) Nagyon jó könyv ez. Sok rejtély, sok titok. Miranda a könyvtárral kap egy csomó nyomot, ami talán felfed egy csomó rejtélyt a családjáról. Aztán a sok variáció, ahogy próbál rájönni a titokra Miranda, na az viszont már sok volt. Azért szerettem a történetet, mondjuk Nekem Miranda nem nagyon volt szimpatikus. Örülök, hogy elolvastam.

Kiss_Julianna>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

A címe, s a többi molytársam ajánlására kezdtem el olvasni. Az eleje tetszett, amikor elkezdte a nyomozást Miranda. De valahogy a sok visszaemlékezésben én elvesztem. Nem tudtam követni. Ki, mikor, és kinek beszél, ki emlékezik. Biztos bennem van a hiba. Nem tudtam, most kinek is van igaza. Tényleg így kell viszonyulni Mirandának az anyukájához?
Aztán a 300.oldal után, megvilágosodtam. Helyre álltak a dolgok, mindent megértettem.
Megértettem Miranda kapcsolatát az anyukájával, és Billyhez való ragaszkodását.
Érzelmi hullámvasutazás volt.
Talán rossz volt az időzítés, keveset tudtam egyfolytában olvasni ez lehetett az oka, hogy nehezen értettem meg. Mert azért a végén csak megbékéltem, egykis sírással a történtekkel.

3 hozzászólás
kratas P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Nem indult jól a kapcsolatom a történettel és ez egészen az utolsó 150 oldalig így is maradt.
Miranda abszolút nem volt szimpatikus számomra. Még felnőttként is az a kis elkényeztetett kisgyerek maradt, mindig az ő akarata számit, mindig annak kell történnie, amit ő akar. És persze, hogy saját magához illő párt választ, hiszen Jay is ilyen. Sajnos az igazi változást a végén sem láttam benne…
A történet meg túl lassan csordogál ahhoz, hogy egy számomra nem szerethető szereplőkkel teli könyv élvezhető legyen. Három csillagot érdemelne, de a vége miatt adtam rá egy csillaggal jobbat.

bartok_brigitta P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Gondolkodtam rajta, hogy várok ezzel az értékeléssel, amíg egy kicsit ülepszik az élmény, de rájöttem, hogy nem akarok. Mert el kell mondanom, hogy mennyire tetszett. Nevettem. Sírtam. Bosszankodtam. Boldog voltam, és szomorú. Érzelmek egész sorát indította el bennem, ami még arról is képes volt megfeledkeztetni, hogy időnként mennyire nem tudtam azonosulni a főszereplővel.
Számomra ez a könyv több volt, mint Miranda önfelfedezése, vagy a múlt láncolatainak kibontakozása. Egyaránt szólt a gyászról, a félelmekről és a titkok mérgező erejéről. Rádöbbentett, hogy hiába éljük át ugyanazt, mint a szeretteink, a történet attól függően lesz más, hogy kit állítunk a középpontba. Nézőpontok vannak és egyik nézőpont sem igazabb, vagy hazugabb, mint a másik.
A történet nem tökéletes, de rájöttem arra is, hogy nem is kell annak lennie. Vannak benne klisés elemek, és időnként felbukkannak olyan mozzanatok, amivel kapcsolatban az embernek azaz érzése támad, hogy ezt már valahol olvasta, hallotta, mégis, a hangulat képes volt teljesen magába szippantani. Miranda számomra nem volt egy erős főhős, és a regény egy pontján aggódtam, hogy át fogja venni az irányítást a romantika, de szerencsére ez a szál végül csak finoman meghúzódott a háttérben. Nagyon tetszett a játék, amelyet a nagybátyja kitalált számára, és a nyomok, amelyek minduntalan elvezettek a múlt eseményeinek egy-egy pontjához. Érdekes volt felgöngyölni a szálakat, bár a főcsavart körülbelül az első ötven oldal alatt kitaláltam, de ez nem gátolt meg abban, hogy alaposan kibőgjem magam, amikor elértem a lényeghez. Részemről egy jól működő, kerek és lezárt történetet kaptam, ami egyaránt volt olvasmányos és elgondolkodtató.
Nagyon megkedveltem a mellékszereplőket, az egész Prospero-családot, Miranda szüleit, a frissen szerzett barátait. Egyedül Jay-jel nem tudtam kibékülni, pedig szegény fickó fizikálisan nem is nagyon volt jelen. A legnagyobb kedvenceim a törzsvendégek közül kerültek ki.
Számomra öt csillag. Stabilan. Nem inog.

2 hozzászólás
Mariann_ P>!
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

A borítója csodaszép, no meg könyvek, könyvesbolt, rögtön előresoroltam az olvasmányaim közt. Azt gondoltam minden a könyvek körül fog forogni.
Ehelyett egy családregénybe, titkok kutatásába cseppentem.
Nem , mintha nem olvasnám az ilyen történeteket is szívesen, de kellett egy kis idő, mire elfogadtam, még másik könyvet is elkezdtem közben.
Az elején megemlített történések a végén magyarázatot kapnak.
A megszokottá, szinte rutinná váló cselekedetek, munkák, kapcsolatok mellett valami másnak, valami újnak is helyet kell kapni az életünkben , ez megment az ellaposodástól.
Nálam ez a könyv üzenete.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

AniTiger P>!

– A szomorúság olyan, mint egy útvesztő. Az ember tesz egy-két butaságot útközben, de végül mindig megtalálja a kiutat.

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szomorúság
4 hozzászólás
Málnika P>!

Mit jelent egy mozgalom az egyén küzdelme nélkül?

346. oldal

Porcsinrózsa>!

Ha vele akarsz lenni, engedd, hogy igaza legyen. Fontos megtanulnunk, hogyan kell igazat adni a másiknak, még akkor is, ha téved.

270. oldal, 14. fejezet (General Press, 2019)

Niki_Salamon>!

Nem tudtad, hogy a férfiak gyerekké válnak, ha megsértik az önérzetüket?

Kapcsolódó szócikkek: férfiak
2 hozzászólás
Jagika P>!

Ahol a könyvek többet érnek egy hercegségnél […].

91. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
Belle_Maundrell >!

Minden családnak megvan a maga ki nem mondott története.

56. oldal

Niki_Salamon>!

Imádni valamit és felelősnek lenni érte két különböző dolog.

Zoe27>!

Ha minden áldott napot együtt töltesz valakivel, tudod, hogy cipeli magával a múltat.

199. oldal

Niki_Salamon>!

Billy mindig tudta, hogy kinek milyen könyv kell. Volt valami titkos képessége, mintha valamiféle könyvdoktor lett volna, a könyvek pedig a gyógyszerek.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Heather Webber: Éjfélkor a Fekete Rigó kávézóban
Miranda Cowley Heller: Papírpalota
Vi Keeland: A beosztott
Emily Henry: A könyvek szerelmesei
Kate Hewitt: Isten veled, gyermekem!
B. N. Toler: Lélekvesztők
Lisa Wingate: Elrabolt életek
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Colleen Hoover: Verity