Off ​Campus (Bend or Break 1.) 7 csillagozás

Leküzdhetetlen tikkem van a szobatársas-összejövős történetek iránt.
Vetődtem már árnyékra, de a kedvemet nem vesztettem soha el, és milyen jó, mert akkor lehet, hogy kézbe sem veszem ezt a gyöngyszemet és lemaradok egy tökjó történetről.

Több van ebben a sztoriban, mint amit a fülszöveg belebegtet, jóval több, és ezt szó szerint értem, mert jó néhányszor éreztem olvasás közben, hogy itt is és itt is be lehetne fejezni, de a könyv csak rendületlenül folytatódott.
Viszont nem vált unalmassá, élveztem minden sorát, bár azt elismerem, hogy Tomot gondolatban jó néhányszor kupán vágtam, hogy térjen már észhez és végre lássa meg, hogy mi/ki van előtte.
Reese az első perctől kezdve szimpatikus volt minden stikkjével együtt. Jó lett volna az ő fejébe is belelátni kicsit, hogy miként vélekedik egyes szitukról, nem csak Tom nézőpontjából látni a történéseket. Nagyon vártam, hogy mikor, milyen körülmények között jönnek végre össze, hááát, volt ott minden :D De az egymásra találástól a boldog végig még igencsak rögös hőseink útja.

Biztos vannak hibái a könyvnek, de én ezeket nem láttam, tetszett, ahogy van. Tuti újraolvasós lesz. És sorozatnyitó, megkukkantottam a következő részt, a főhős egy olyan csávó lesz, aki ebben a történetben eléggé negatív figura volt, kíváncsian várom, sikerül-e megkedvelni. Remélem Tom és Reese is feltűnik majd egy-egy pöttyre benne :D

Nehéz szívvel adok neki 4-est. Nagyon szerettem a karaktereket, Reese egy kifejezetten különleges szereplő, a történet is rendben volt, az érzelmek is a helyükön voltak, az erotikus jelenetekből is pont annyi volt, amennyi kellett és jó volt az elosztásuk is. De sajnos az írónő stílusa nem nyűgözött le.

Egyrészről nekem nagyon hiányzott a váltott szemszög. Nagyon szerettem volna Reese fejébe is belelátni, és nagyon sokat dobott volna a történeten. Mert Tom fejében sajnos csak körbe-körbe jártunk. Elnyújtottnak éreztem a történetet, egy helyben toporgónak és a konfliktusok is borzasztó lassan oldódtak meg. Ráadásul volt egy olyan idegesítő szokása az írónőnek, hogy a múltban kóvályogtatta a főhősét, félbe vágva a jelen eseményeit. És ilyenek folyamatosan előfordultak, amitől megakasztottnak, még lassabbnak éreztem a cselekményt.

Tom karaktere eleinte nagyon tetszett, nagyon sajnáltam őt a helyzete miatt, de a történet előrehaladtával egyre mérgesebb lettem rá, hisz egyre inkább seggfejjé vált, mert már annyi problémája volt, hogy maga se tudta összeszámolni őket. Nem lepődtem meg tehát a viselkedésén, de nagyon szerettem volna, ha kicsit gyorsabban jutunk el a végkifejlethez, mert idegtépő volt a várakozás. Reese fejlődését viszont nagyon szerettem volna látni, és tényleg sajnálatos, hogy ezt a lehetőséget elszalasztotta az írónő.

A borítója szimplán nem tetszik. Ki van rajta? De most komolyan, ki? Melyik szereplő?

Hát, ezen nehéz volt átrágnom magam. A 10. fejezetig bírtam, aztán elkezdtek a szereplők az agyamra menni – főleg Tom. A hosszú, önsajnálatban fetrengő, énközpontú belső monológjai idegesítőek voltak. Ezt a könyvet bele kellett volna sűríteni maximum 200 oldalba, mert azért voltak benne jó részek. Cash és Steph, a két haver jópofák voltak. Reese sem volt olyan szörnyű karakter, de Tom… ehhh! Még most, hónapokkal a könyv olvasása után is idegesít, ha rá gondolok. :D
Erős túlzásnak találtam a szerző részéről azt is, hogy Tomot ennyi atrocitás érte apja bűnei miatt. És miért kellett ennyire titkolnia, hogy nincstelen lett, és dolgoznia kell, hogy eltartsa magát? Ilyet még nem látott a világ? Mintha rajta kívül még senki sem vált volna nincstelenné önhibából vagy más miatt!

3,5 csillagot adtam neki, de csakis az eleje miatt. Az utolsó fejezeteken csak nagyon erős akaraterővel rágtam végig magam, mert ha csak tehetem, nem hagyok félbe könyvet – ezek a fejezetek azonban már nagyon unalmasak voltak.