Csak ​a szél tudja 91% 357 csillagozás

Hajnali 1:26
Két napja nem alszom rendesen, annyit kattogok a könyvön!Kénytelen voltam ma elolvasni. Ezért olvasok;az érzésért, a történetért, a könnyek miatt, és mert Csak a szél tudja hol kötök ki.
off
Hogy mit is jelentett számomra ez a könyv? Most sem tudom szavakkal kifejezni. Biztos vagyok benne, hogy túl jó időben talált rám! Minden sora a szívemig ért!
Nem szeretném elemezni, és boncolgatni. Ez a könyv számomra, úgy tökéletes ahogy van! A történelmi háttér, ami Thomas naplójából tárul elénk, nagyon érdekes, és hiteles! Az írónő személyes érzései is érződnek a sorok között. A szereplők egytől egyik, nagyon szerethetőek. Nagyon izgultam, és sokat sírtam értük!
És pár idézetet itt is megosztanék veletek.
„a kitalált történetek a jövőről szólnak. Az igaz történetek meg a múltról. Az egyik alakítható, formálható. A másikat senki sem változtathatja meg. – Néha a kettő egy és ugyanaz. Minden attól függ, hogy ki az aki mesél.”
Ezek a sorok nagyon jellemzik a könyvet!
És még egy gondolat :
-Néha alig ismerek magamra a tükörben. De nem az arcom változott meg, hanem a tekintet, amivel a világot nézem."

Nagyon kivételes könyv, különös helyet fog elfoglalni a szívemben.
Együtt érzel a szereplőkkel, akik egytől egyig a legszerethetőbbek.
Izgulsz, vársz, alig várod a történeteket.
Gyönyörűen megírt regény.
Írország meseszépen elevenedik meg a lapon, még a háború ellenére is. Lassú mederben evezünk, hosszú regény, de minden információnak helye van.
Egész biztos ,hogy rengeteg munka volt megírni ezt a könyvet , páratlan történelmi romantikus.
Mondom ezt úgy, hogy a történelmi regényeknek nehéz dolguk van velem, meg kell győzniük.
És a Csak a szél tudja ezt tette. Nagyon szerethető, érzéki, olvassátok!

(Külön pozitívum a címe, amely túlontúl is emlékeztet engem egy Bagossy -BBC- számra: Csak az ég tudja ♡. Hajjaj azt is , de szeretem!)

Képtelen vagyok rendes mondatokba foglalni, mit érzek a könyvvel kapcsolatban, viszont úgy érzem, most kell kiadnom magamból, akármennyire kuszára is sikeredik az értékelés.
Tegnap alig voltam képes letenni a könyvet, legszívesebben reggelik olvastam volna. Amy Harmon írásmódja annyira különleges, annyira gyönyörű, hogy engem is elrepített Írországba, és legszívesebben vissza se tértem volna. Valamiért éreztem, hogy sírni fogok a könyv végén, és így is lett. A szívem hasadt meg Annért, Thomasért, Eoinért és Mickért, de mégis egyszerre voltam boldog is értük, elvégre az élet ajándék. Akármennyi nehézséget kellett kiállniuk, a boldogságot, szeretetet, szerelmet is megtapasztalták, így máris gazdagabbak lettek.
Nagyon szeretem az időutazásos témát, és Amy ezt csodáson oldotta meg. Ez a könyv egyszerre volt fantasy és igaz történet. Elég minimális a tudásom Írországgal kapcsolatban, így sokat tanulhattam ebből a gyöngyszemből. A versek teljesen elkápráztattak, Yeats aztán tudja mitől kalapál hevesebben egy nő szíve. (Legalábbis az enyém biztosan.) Annyit olvadoztam és izgultam Anne egész kalandja alatt, a végén a leginkább. Amy viszont nem hagyott cserben, most is a legeslegszebb befejezést nyújtatta nekünk.
Alig várom, hogy anyum is elolvassa, valamint, hogy még több könyv jelenjen meg az írónőtől magyarul. Csodálatos élmény volt!♥

Írjon bármit, Amy nagy kedvencem. Számomra minden regénye rendkívüli és gyönyörű. Nagyon élvezem a történeteit és azt, ahogyan ír. Már majdnem minden könyvét olvastam és mindig várom, hogy kiadjanak tőle valami új könyvet. Érdekes módom, ezt a könyvét még nem olvastam.
Ez a könyve történelmi romantikus, amely részben fikciós, részben történelmi tények alapjaira íródott. A kutatómunka külön dicséretet érdemel. Az már csak a hab volt a tortán, hogy mindez a kedvenc országomban; Írországban játszódott. Lassan kibontakozó és az információt lassan adagoló, mégis letehetetlen. Nagyon szép történet.

Annyira akartam volna szeretni ezt a történetet, de nem sikerült.
Az első kb. 100 oldalt faltam is még, nagyon érdekelt és lekötötte a figyelmem, de utána bumm azt vettem észre, hogy unom az egészet. Lassú lett maga a sztori, érdektelen és nagyon száraz. Másra számítottam, több családi titokra, rejtélyre/pletykára, csavarra és kevesebb történelmi háttérre. Számomra a vége is kiszámítható volt kicsit, de az utolsó oldalak off megmentették egy rosszabb csillagozástól a könyvet :)
Ami érdekelt volna még az Eoin múltja, szerintem abból nagyon keveset kaptunk, a szerelmi szál pedig érdektelen volt számomra, nem tudtam izgulni értük.
Gondolkoztam, nem e én olvastam rosszkor és ezért nem talált meg a könyv, de úgy gondolom, ha 200-300 oldalt ennyire untam, máskor sem talált volna meg.
Remélem az írónő többi könyveivel nem járok így :)

Olyan gyönyörű ez a könyv, mint a címe és az írója. Már jó pár órája befejeztem, de még mindig összefacsarodik a szívem, és a legszívesebben újra zokognék, ha csak rá gondolok. Nem tudom, hogy hány ír emberhez jutott el, és hányan érezték a magukénak, de én helyettük is büszke voltam Írországra, és mindarra, amit Michael Collins képviselt. Ami pedig Thomas és Anne kapcsolatát illeti, az egyik, ha nem a legcsodálatosabb szerelmi történet, amivel valaha regény lapjain találkoztam.
Ha lehetne egy karácsonyi (utó)kívánságom, amit egy jótündér teljesít, szeretnék most elrepülni ír honba, és sétálni a Lough Gill tó partján. Ki tudja, talán felbukkan egy piros csónak a ködben, csúcsos kalapot viselő utasával…

Sokáig nem olvastam történelmi regényt, történelmi romantikust még ritkábban. Aztán kimozdultam a komfortzónámból, és egy kicsit ódzkodva, de elkezdtem olvasni ezt a műfajt. Mikor már kezdtem megszokni e könyvek tipikus szerkezetét, ebben a könyvben még egy csavar megtoldotta a furcsaságot. Egy időcsavar, vagy ha úgy tetszik, egy időutazás. Hosszú oldalakon keresztül nehéz volt elfogadnom, hogy spoiler, de végül a fantáziám legyőzte az előítéletemet – és tetszett a mű. Igaz, ezt Írország története és Michael Collins alakja igencsak megerősítette…

„Valaki, egy igen bölcs ember, egyszer azt mondta, hogy akit szeretünk, azt megtartjuk a szívünkben. Amíg emlékszünk rá, mennyire szerettek bennünket, addig nem veszítjük el őket.”

Amy Harmon már az Arctalan szerelem elolvasása után kedvenceim közé került. Minden bizonnyal saját magamnak tettem jót azzal, hogy nem igazán merültem el olyan részletekbe olvasás előtt, mint például fülszöveg, értékelések. Vakon bíztam az írónő tehetségében, hogy megint egy csodásan megírt könyvet olvashatok tőle.
És ez könyvélmény lett a javából. Mert ez egy igazán különleges könyv, csodálatos személyekkel, és még gyönyörűbb tartalommal. Bevallom, kicsit aggódtam a történelmi rész miatt, féltem a sok leíró szövegtől, de minden oldalát imádtam.
Írország iránti rajongásomat csak még jobban erősítették a csodás leírások. És az a hangulat, amit érzetem végig a könyv olvasása során leírhatalan. Időtlen ez a könyv, akkár csak Anne és Thomas szerelme, melyet W. B. Yeats csodás versei tettek még különlegessé.
Nehezen találom a megfelelő szavakat, de igazán nem bánom. Mert amilyen élményt nyújtott ez a könyv, arra jelen pillanat nincsenek is szavak.
Tiszta szívből ajánlom ezt a könyvet, mert egy igazi kincs.

„Egyszer valaki azt mondta, most már minden rendbe jön, mert a szél már tudja.”

Amy Harmon az egyik kedvenc szerzőm, az időutazás pedig egy olyan téma, amiről mindig szívesen olvasok. Most azonban nem a középkorba visz a kaland, csak az 1920-as évek Írországába, a függetlenségi mozgalmak idejére. Nem vagyok otthon az ír történelemben, de hamvas lánykoromból még emlékszem az IRA merényleteire, a rengeteg konfliktusra abból az időből. Hát itt kezdődött minden, bár azt hiszem Collinsék nem akartak ennyi vérontást. De függetlenségre vágytak a 700 éves angol elnyomás alól, amivel együtt tudunk érezni. Az erős történelmi szál izgalmas keretbe foglalja azt a szerelmi történetet, aminek az idő sem szabhat határt. Egy élmény volt olvasni.

Van valami Amy Harmon könyveiben, ami miatt olyan szinten magukkal tudnak ragadni, mintha az írónő egy varázslattal delejezett volna meg. Hiába olvastam már korábban az írónő ezen könyvét is, mégis képes voltam fél kettőig fennmaradni miatta, mert annyira nem tudtam letenni. Ez egy gyönyörű líraisággal megírt csodálatos történet, amely elrepít bennünket Írország smaragdzöld mezőire, egy másik korba, egy másik világba, keresztül évtizedeken, életeken és szerelmen.

Miután szülei hatéves korában elhunytak, Anne Gallagher-t nagyapja, Eoin nevelte fel. Eoin tizennyolc éves korában hagyta el Írországot, és bár a lány mindig kérlelte őt, soha nem tértek vissza oda. A halálos ágyán azonban megkéri Anne-t, hogy hamvait Írországban, az egykori szülőháza melletti Gill-tóba szórja majd. Anne hatalmas gyásszal a szívében érkezik meg Dromahairbe, ám amikor egy csónakkal kihajózik a tó közepére, valami furcsa történik vele… Hirtelen hatalmas fehér köd lep el mindent, majd egy pisztoly csövével találja magát szemben, a leghajmeresztőbb mégis az, hogy kiderül, hogy 2001 helyett 1921-et írunk. A vízből Dr. Thomas Smith menti ki a lányt, aki Eoin nevelőapjává vált, miután a húsvéti felkelés alatt a kisfiú elveszítette a szüleit. Mivel Anne pontosan úgy néz ki, mint Eoin anyja, Anne dédnagyanyja, így mindenki azt hiszi, hogy a hat évvel ezelőtt a forradalomban eltűnt nő került elő. A lány úgy dönt, hogy a dédnagymama bőrébe bújik, és megpróbálja elhitetni mindenkivel, hogy ő a néhai Anne Gallagher, míg ki nem találja, hogy hogyan juthatna haza, azonban ahogy telnek a hónapok nemcsak a kis Eoin miatt nem akar már visszatérni, de apránként Thomas Smith is elrabol egy-egy darabot a szívéből…

Hihetetlenül izgalmas és lebilincselő volt ez a történet, amelyben minden egyes mozzanat gondos aprólékossággal volt kitalálva. Mindennek pontos helye volt a történetben, és minden mindennel összefüggött. Zseniális volt! Anne-t és Thomas-t is nagyon szerettem. Mindketten csodálatos szereplők voltak. Amy Harmonra mindig lehet számítani erős női karakterek terén, de Thomas is egy lenyűgöző, odaadó, kedves, nagylelkű főhős volt, hatalmas lélekkel, aki az én szívemet is megdobogtatta.

A lapokon az ír történelem egy igencsak fájdalmas korszaka, az angol elnyomás elleni forradalom, majd az ír polgárháború elevenedett meg. Számos történelmi személy mellett többek között találkozhattunk Michael Collins-al is, aki a történetben Thomas legjobb barátja volt. A kötet két szemszögből íródott. A fő történetszálon Anne nézőpontjából ismerhetjük meg a történetet, ezt egészítik ki Thomas naplóbejegyzései, amelyek évekkel korábbról indulnak, és főleg ezek az apró beleszövött részletek mesélik el az akkori kor történelmi és politikai hátterét. Érződött, hogy hatalmas kutatómunka van a kötet mögött, ráadásul az írónő az utószóban azt is leírja, hogy a könyvbe beleszőtte a saját felmenőinek történetét is, akik anno szintén Dromahairből vándoroltak ki.

Minden fejezetet a kor nagy költője, W. B. Yeats egy-egy verse nyit meg, és minden egyes költemény valahogy kapcsolódik a történethez. Töredelmesen bevallom, hogy korábban nem ismertem a költő verseit, de csodálatosak! Bárcsak helyet kapnának a magyar irodalomoktatásban is, biztos vagyok benne, hogy általa többen szeretnék meg a költészetet.

Úgy gondolom, hogy Amy Harmon maga is egy költő. Egyszerűen csodálatos, ahogy a szavakat szövi, az a líraiság, amivel minden egyes történetét elmeséli. Számomra tényleg olyan, mint egy varázslat. Anne és Thomas időtlen, csodálatos szerelmi története örökre elrabolta a szívemet, és ez egy olyan regény, amit bármennyiszer olvas el az ember, minden egyes alkalommal megigézi őt. A legőszintébben ajánlom!

http://veronikasreaderfeeder.com/amy-harmon-csak-a-szel…