Arctalan ​szerelem 93% 937 csillagozás

Már az első pár oldal után tudtam, hogy nagyon fogom szeretni a könyvet. Az írás stílusa miatt, az elsőként megismert szereplők, Fern és Bailey miatt, és a humor miatt. Tetszett a gyerekkori visszaemlékezések és a jelenbéli történések váltakozása, szeretem az ilyen megoldásokat.

Ambrose Young, akibe Fern a póktemetés óta szerelmes, nagyon kedvelhető karakter volt, bár néha elgondolkodtam, hogy tényleg gondolkodnak-e ilyen komolyan a 18 éves középiskolások, és meggyőztem magam, hogy igen, hiszen itt vannak előttem élő példának a saját gyerekeim. Miután ezt sikerült megbeszélnem magammal, már nem voltak kétségeim.
Rajongtam Fernért, a történeteiért, azért, mert annyira jó és szép volt. Imádtam, ahogyan gondoskodott unokatesójáról Bailey-ről, a kettejük kapcsolata annyira megható, szívmelengető volt, hogy ha nem lett volna Ambrose Young, én már akkor is egy gyönyörű élménnyel gazdagodtam volna.

Ezeket írtam én, Zsófi ennyire nem volt lelkes, ugyanis TitkOLVASás keretében olvastuk el a könyvet.
A blogon mindkettőnk véleményét elolvashatjátok. Mivel én olvastam először, én csillagoztam a könyvet. :) /Bea/
http://konyvutca.blogspot.co.ke/2017/02/titkolvasas-amy…

Ha minden ember arcát Isten alkotta, vajon nevetett, amikor az enyém került sorra?

Manapság nehéz olyan könyvet találni, aminek a szórakoztatás mellett még mondanivalója is van. Ez pont ilyen volt. Egy nagyon megindító történet emberi érzésekről, barátságról, családról, veszteségekről.

Jöhetnék a közhelyekkel, hogy az ember igazi szépségét nem a külsejében kell keresni, hanem belül, de ezek az egyszerű szavak már nem mondanak semmit, annyit halljuk. Ellenben ebben a könyvben leírva, érzékeltetve sokkal hatásosabb, hihetőbb, az is felfigyel rá, aki közhelyként tekint ezekre a szavakra, vagy már fel se figyel rájuk. Komolyan elgondolkodtatott engem is, hogy mennyire a külsőségeket figyeljük ahelyett, hogy néha a belsőre is összepontosítanánk. Ha legközelebb ilyen helyzettel sodor össze az élet, az Arctalan szerelem fog eszembe jutni.

Általában nem szeretem az olyan könyveket, aminek szomorú a témája, mert engem is lehangol, de itt más volt a helyzet. Amellett, hogy néhol a szívem tört össze a szereplők sorsa miatt, néhol a könnyeimmel küszködtem – pedig nagyon nem vagyok rá hajlamos –, azért meg is mosolyogtatott, volt, hogy meg is nevettetett. Egész érzelmi skálát vonultatott fel bennem. Azt hiszem, ez lehet az írok valódi célja, hogy ezeket az érzéseket próbálják visszaadni az olvasóiknak. Ezért nagy dicséret jár Amy Harmonn-nek.

A szereplők közül szinte mindenkit sikerült megkedvelnem, Becker jelenti itt a „szinte” szót. Valóságosak voltak, amit annak is köszönhetünk, hogy az írónő valódi személyekről ihlette őket. Ezt a köszönetnyilvánításban is leírja. Bizony, még azt is elolvastam, pedig nem szokásom, de olyan hirtelen elfogytak a lapok a végén, hogy késztetést éreztem rá.

Köszönet jár a Twister Media kiadónak, hogy kiadták a könyvet, és hogy hozzám is eljuttatták. Bátran ajánlom mindenkinek!

Ez a könyv valóban csodaszép kívül-belül. Tökéletesen megértem a sok rajongót. Amy Harmon nagyszerűen ír, szépen fogalmaz.
Sok tanulság és sok mondanivaló van ebben a kötetben, le sem lehetne írni mindet. Olyan témákat feszeget, mint a kirekesztettség, gyász, veszteség, újrakezdés, barátság, hűség, kitartás és még sorolhatnám.

Bővebben:
http://olvasokorut.blogspot.com/2016/12/amy-harmon-arct…

Ambrose Young egy remek adottságokkal rendelkező fiatalember, aki válogathat a csajokban (bár nem igazán teszi, ettől még vonzóbb), óriási sikereket ér el birkózásban, tárt karokkal várják a jobbnál jobb egyetemek… Mégis a katonaságot választja, és ennek 2001.09.11 a fő oka. Egyáltalán nem csodálkozom Ambrose döntésén, hiszen minden egyes amerikai állampolgár személyes érintettségbe került akkor a háborúval. Még a legkisebb városok, mint Hannah Lake lakói sem maradhattak kívülállók, el kellett fogadniuk a fiaik döntését, mert nem egyedül Ambrose indult a kiképzésre, négy barátja is vele tartott, hogy aztán Irakban teljesítsenek szolgálatot. Sosem fogom elfelejteni ennek a történetnek ezt a tőrdöfését: haza már csak egyedül jött, testileg és lelkileg megtörten. Hogyan képes elviselni innentől a terhet, ami a lelkiismeretére hárul, gyakorlatilag ő beszélte rá a társait, és annyira kevés hiányzott már, hogy együtt jöjjenek haza. Hogyan lehet így visszatérni a kisvárosba, ahol mindenki ismeri, ahol el kell rejteni a sebesüléseit, ahol a bajtársak hozzátartozóinak szemébe kell néznie?
Lehet, hogy a véleményem nem az átlagot tükrözi, de nekem maga a szerelmi szál Ambrose és Fern között nem volt egyedülállóan különleges. Mégpedig azért, mert olvastam hasonló drámát Wilbur Smith: Égi sas című regényében, és az ennél is sokkolóbb volt, mély nyomot hagyott bennem. Viszont Amy Harmon írásmódja sokkal közelebb áll hozzám, természetesen az érzelmek is különösen jól átjöttek, izgultam a szerelmesekért és drukkoltam, hogy egymásra találjanak mindenféle szempontból.
DE. Nekem ebből a történetből mégis Bailey karaktere a legmaradandóbb, aki meg sincs említve a fülszövegben. Semmi köze ehhez a szerelmi szálhoz, nem kell tartani a háromszögesítéstől, hiszen Fern unokatestvéréről van szó. Bailey számomra egy kivételes karakter, és ő az, aki miatt ezt a regényt olvasnod kell. Izomdisztrófiás. Gyakorlatilag folyamatosan csökken az izomtömege, az ebben szenvedő gyerek 10 éves korára kerekes székbe kényszerül. Az én szememben Bailey egy hős, akire csak felnézni tudok, mert minden helyzetből megpróbálja a legjobbat kihozni, a lehető legélhetőbben élni az életét és emelt fővel viselni minden fájdalmat, fizikailag és lelkileg egyaránt. Mert ő tudja, régóta tisztában van a valósággal, nem lehet terelni és mellébeszélni, de csak azért is tervez, bakancslistát állít össze, és amikor a könyv vége felé érsz, akkor rájössz, hogy ő az igazi hőse a regénynek. Nem csak Ambrose-nak nyitja fel a szemét, hanem üzen az olvasóknak is, én megértettem, és megfogadom a szavait.
A szerző megérdemli a dicséretet, csodálatosan ír, elsöprő érzelmekről épp olyan szenvedélyesen szól, mint amilyen pazar a humora, nagyszerűen balanszírozza az összhatást. Mégis egy hangyányi levonást kap tőlem, mert nekem „túl sok” volt ez a regény. A lelkész apa és Fern hitbéli magyarázatai nem voltak ugyan erőltetettek, de engem megakasztottak az olvasásban, és a számos egyéb cselekményszál mellé már nem hiányzott az istenes elmélkedés.
Összességében nagyon tetszett a történet, szerintem kihagyhatatlan olvasmány.
P.S. a kiadónak: remek a fordítás és gyönyörű a magyar cím!

Kicsit aggódva kezdtem neki az olvasásnak, mert sajnos mostanában túl sok gyenge fordításba futottam bele. Ez a könyv azonban nem okozott csalódást. Vissza adta azt az élményt, amit az eredeti regény nyújtott. Bővebben nem szeretném kifejteni, hiszen itt (https://moly.hu/konyvek/amy-harmon-making-faces/en-es-a-konyv/mrs-curran-lennart) már megtettem. Annak ellenére, hogy szépen van megírva, tanulságos és a lélekig hatol, nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazt az élményt fogja nyújtani. A történet ugyanis lassan csordogál és inkább a szereplőkre és nem a cselekményre koncentrál. Tehát elsősorban azoknak, akiknek Nicholas Sparks és Charles Martin művei is sokat jelentenek.
Update 2022.08.25.
Még mindig egyszerre elvarázsol és megríkat.

Az egyik legeslegjobb könyv amit az idén olvastam. Nagyon tetszett. Szomorú mégis vicces a maga módján Bailey a poénjaival, legalábbis azzá tette. Szerettem ezt a könyvet. Sőt, imádtam! Az egyik legjobb az idén olvasott könyveim közül. Konkrétan végig bőgtem. Nagyon meghatott, és fájt az igazság, miszerint mi is olyan emberek vagyunk akik külső alapján ítélnek, és igen! Tisztelet a kivételnek 5/5

“De pont ez a jó a barátságban. Nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy szeressük egymást.”

Mindent imádtam ebben a könyvben: hogy meg tudott nevettetni, hogy néha a meghatottságtól alig tudtam olvasni, de a legjobban azt szerettem benne, hogy különleges üzenetet közvetít felénk. Mégpedig azt: a szépség múlandó, és sokkal jobban számítanak a belső értékeink, hiszen az tesz minket azzá, akik vagyunk, nem pedig a külcsín.

Fern Taylor sajnos mindig is a külsejével szenvedett. A középiskolában sem volt ez másképp, a fiúk pedig elkerülték.
Ambrose Young viszont a megtestesítő adonisz, az iskola sztárja és a lányok kedvence. A bökkenő csak az, hogy Fern is ebbe a rajongó táborba tartozik. A lány már minden reményét feladta, hogy valaha is övé lehet a fiú, de egy nap minden megváltozik. És többé már nem kell a külsőségekkel foglalkozni.

A szereplőkön kívül, Bailey került még hozzám közel, imádtam a srácot, ő volt az egész történet szíve.

“(…)Hisszük, hogy tanulhatunk a veszteségeinkből, hiszünk a szeretet erejében, és hiszünk abban, hogy ott rejtőzik bennünk a szépség, amely csodálatosabb annál, mint amit a szem képes meglátni.”

link

Hú! Nagyon kemény.
Annyi borzasztó dolog történik benne, mégis annyira finom és gyengéd volt a lelkemnek az egész. Annyira emberi.. nagyon-nagyon régen olvastam ilyet. Itt nincs túltolva a sztori, nincs szerelmes nyáladzás, folytonos erotika.. Nem. Ez két szerelmes fiatal életét dolgozza fel, akikkel embert próbáló dolgok történtek.
A szereplők csodásak, Bailey volt az egyik kedvencem. Tetszik, hogy rengeteg mondanivalója van. 9/11, testi fogyatékosság, háború, szerelem, élet… Mindenkinek olvasnia kellene.:)
Az élethez való hozzáálláshoz csodás példa Bailey, ami szerint bármit elérhetsz amit igazán szeretnél. Ambrose, aki túl élt egy háborút, rengeteg bánatot, mégis szerelmet talált, még ezek után is boldogan akart élni. Aztán persze Fern, aki mindig azt hitte magáról, hogy szürke kisegér.. Miközben nem.:)
Kellemesen csalódtam.

„A valódi szépséghez, ahhoz, amely nem kopik, és nem fakul, idő kell. A valódi szépséghez nyomás kell. A valódi szépséghez hihetetlen állhatatosság kell.”

Vannak olyan történetek, amelyek egészen a lelkedig hatolnak. Átjárnak belülről, és olyan pontokat mozgatnak meg benned, amelyek tudod, hogy ott vannak, de ebben a stresszes rohanó világban, egy picit hátrébb szorulnak. Vannak azok a történetek, amelyeket minden embernek a kezébe adnál, hogy igenis olvassátok el, mert amellett, hogy szép és gyönyörű, annyira nagy mondanivalója van, hogy egyszerűen képtelen vagy szavakba önteni.

„A víz lassú csepegésének köszönhetjük a cseppköveket, a földkerekség lassú mozgása hozza létre a hatalmas hegyeket, a tengerek és óceánok fáradhatatlan hullámverése tördeli apró darabokra a sziklákat és simítja el a durva éleket. És az erőszakból, a tébolyból, a szelek üvöltéséből és a hullámok bömböléséből megszületik valami jobb, valami, ami addig nem létezett. És mi tűrünk. Hisszük, hogy van cél. Hisszük, hogy a világ több, mint amit látunk belőle. Hisszük, hogy tanulhatunk a veszteségeinkből, hiszünk a szeretet erejében, és hiszünk abban, hogy ott rejtőzik bennünk a szépség, amely csodálatosabb annál, mint amit a szem képes meglátni.”

Igazából semmi újat nem tudnék hozzáfűzni, amit mások ne írtak volna le sokkal szebb kifejezésekkel. Talán csak annyit, nem csodálkozom azon, hogy ez a könyv ennyire magas értékelési aránnyal tartja magát itt, és számos könyves oldalon. Szerettem a karaktereket. „A szépség belülről fakad”, vagy, hogy a „külső szépség múlékony” – tudom, frázisok, de ezt olvasva nem tűnt annak. Köszönhető Amy csodaszép írásmódjának és leírt szavak erejének. Amy az egyik olyan írónő, aki folyton megríkat, elszomorít, majd megnevettet, de soha nem bosszant fel. Nem hiába nagy kedvencem. Igazán szívbemarkoló történet. Nagyon szerettem Fern és Ambrose kapcsolatát. Bailey-t pedig egyenesen imádtam. Felnőtt és fiatal felnőtt olvasók számára is kiváló olvasási élményt nyújt.