A ​Different Blue 93% 23 csillagozás

Természetesen ez a történet is megérdemli az öt csillagocskát. Szép és szomorú, romantikus és megható. Az írónő vonzódik az amerikai őslakosok iránt nyilvánvalóan, mivel most is főszereplőnek választotta őket. Szerettem az indián meséket is, amiket Blue mesélt Wilsonnak. Amellett, hogy romantikus történet, sokat tanulhatunk belőle. A címkékről, amiket magunkra vagy a másikra aggatunk. Az elfogadásról, összetartozásról. Amit Blue Tiffáért tesz, azt kevesen tették volna meg. Számítanak a gyökerek, Blue másra sem vágyik, minthogy tudja, honnan jött.
Wilson, vagyis Darcy Wilson. (De jót nevettem.) Teljesen más világból származik, más neveltetést kapott. Nagyszerű tanár és barát, de annyira kellett volna neki egy pár fenékbe rúgás már sokkal előbb. Blue nagyon zavarba hozta. Amy könyveinél mindig bizakodhatunk a boldog befejezésben, de itt annyira örültem, hogy szép vége lett.

Amy Harmon írásmódja gyönyörű. Egyszerűen imádom, ahogy egyszerre meséli a történeteit és alkotja meg a szerethető karaktereit. Tetszett a könyv indián történetei, vonatkozásai, beleértve azokat a legendák, amelyeket Blue osztott meg Wilsonnal, ezáltal az olvasóval is.
Szép romantikus történet volt egy olyan párról, akik különböző kultúrákból származnak és a tanár-diák kapcsolat miatt eleve tiltott a szerelmük.
Egyedül a váratlan és hirtelen befejezés volt az, ami bizonyos szempontból nem váltotta be annyira a történettel kapcsolatos elvárásaimat és nem egészen azt kaptam, amit szerettem volna. Nem utolsó sorban hiányoltam egy megnyugtató epilógust, mert ez így olyan volt, mintha a történetnek még lenne folytatása.

Blue nem tudja ki is ő, hány éves, honnan jött, kik a szülei. Az elején nem tetszett Blue, mindenkire mérges, kicsit szarkasztikus. Jön a gimnázium és itt először csak barátságot köt Mr. Wilson-nal, a történelemtanárral. Egy lassan épülő könyv, amiben rájövünk, hogy felejtsünk el a múltat. Koncentráljunk a jövőre.
Remélem egyszer megjelenik magyarul is.

Amy Harmon bebetonozta magát a kedvenc íróim közé, elképesztő tehetséggel nyúl minden témához.
Az írónő mindegyik történetére igaz, hogy egytől egyig eredeti. Itt nagyon tetszett a bekúszó indián kultúra.
Mélyebben a könyv egyébként az örökbeadás, fiatalkori terhesség, örökbefogadás, az örökbe adott kisgyerek lelki folyamatait mutatja be, ami kifejezetten érdekes volt.
A másik téma, amit érintett a címkézés. Mindannyian belefutunk életünk során, hol mi címkézünk fel valakit, hol minket címkéznek valamilyennek első pillantás alapján. Ez sokszor nagyon fájó tud lenni és egy személyiség igencsak bele tud süllyedni a társadalom által ráaggatott szerepekbe.
Összességében Amy Harmon hozta a tőle jól megszokott színvonalat. Különleges történetet alkotott, élveztem olvasni. Fontos témákat boncolgat, de mind közül a címkézés ragadta meg leginkább a figyelmem. Származzanak a címkék csupán gyerekkori csínyből vagy saját beidegződésekből, bármelyik nagy károkat tud okozni.

Blog:
http://wandamaci.blogspot.com/2020/01/amy-harmon-differ…

Kicsit igazságtalan leszek ezzel a 4,5 csillaggal, mert ennyit adtam az Arctalan szerelemnek is, pedig ez sokkal jobban tetszett. Amy Harmon nagyon szépen ír, nagyon választékos szókinccsel. Wilson karaktere nálam száz csillagos, a csellójával, a Poe idézetével, a fantasztikus történelem óráival és az angol akcentusával. Blue-t nem kedveltem az elején, persze értettem, hogy miért mérges az egész világra, és ahogy haladtunk a történetben, ahogy szépen lassan a helyére kerültek a dolgok, a végére egész jóban lettünk. Fél csillag levonás a spoiler és ezen még akkor se tudtam túllépni, amikor megszólalt The Killers zenéje a rádióban.

Ez egy gyönyörű, lassan épülő, nagyon egyedülálló és különleges történet volt. A legendák, a történelem, az irodalom és a Pawnee történetek valami egészen másfajta mélységet adtak a könyvnek. Amikor elkezdtem ezt a könyvet féltem, hogy ez a történet is csak egy tanár-diák tiltott viszonyról fog szólni, de ettől nem is tévedhettem volna nagyobbat. Habár Blue és Wilson története igazán gyönyörű, úgy gondolom, hogy ennek a kötetnek nem igazán a szerelmi szál adta a gerincét, hanem a jellemfejlődés és az utazás, amelyet eközben Blue Echohawk megtesz. A történet ilyen szempontból rendkívüli módon inspiráló, hiszen arra ösztönöz minket, hogy engedjük el a múltunkat, a skatulyákat, a címkéket és bármi történik is, koncentráljunk a jövőnkre és lépjünk tovább.

Blue Echohawk nem tudja, hogy ki ő, mi az igazi neve, kik lehettek a szülei vagy, hogy hány éves pontosan. Blue-t nagyjából kétéves korában hagyták magára egy idegen, Jimmy Echohawk autójában. Mikor Jimmy megtalálta a kislányt, olyan kétéves körülinek saccolta, és mivel a kislány folyton csak annyit mondogatott, hogy „blue, blue, blue”, elnevezte Blue-nak. Talán ehhez hozzájárult az is, hogy bár látszott, hogy a baba egyértelműen félig indián származású, gyönyörű kék szeme volt. Eközben Blue anyukáját holtan találták egy motelszobában és a rendőrség elkezdett utána kérdezősködni a környéken. Jimmy megijedt, hogyha megtalálják nála a kislányt, valami olyannal fogják vádolni, amit nem követett el, ezért fogta a cókmókját és Blue-t, és folytatta az utazását.

Jimmy Echohawk mindig is vándor életet élt. Lakókocsival járta az államokat (főleg Utah, Nevada és Idaho környékét), és így árulta a faragásait. Blue-t teljes szívvel-lélekkel szerette, nevelte és közben tanítgatta a fafaragás rejtelmeire. Mikor Blue tíz éves körüli volt, Jimmy egyszer elment szokásos fagyűjtő körútjára magára hagyva a lányt a lakókocsiban, azonban Jimmy soha többé nem tért vissza. Blue-t végül megtalálta a rendőrség, mikor segítségért indult, és végül Jimmy féltestvére, Cheryl nevelte fel a lányt. Jimmy eltűnése után Blue számára teljesen új élet kezdődött. Kapott okmányokat, és iskolába íratták. A fafaragást soha nem hagyta abba, és gyakorlatilag ebből tartotta fenn magát, de az út amit a társadalmi életének választott eléggé megkérdőjelezhető.

Igazából a könyv elején Blue nem igazán szimpatikus szereplő. Érezzük, hogy nagyon mérges a világra és bár az teljes mértékben kiderül az oldalakról, hogy amúgy okos lány, de a fő fegyvere mégis a cinizmus és a szarkazmus. Ekkor tűnik fel az új fiatal, brit származású történelemtanár, aki teljesen új perspektívákat és inspirációkat mutat a lánynak. A kapcsolatuk nem kezdődik el a gimnáziumi évek alatt, így ez a történet nem egy tiltott viszonyról szól, de a barátság és a köztük lévő kapocs már ekkor kialakul. Wilson segít Blue-nak kitárni a szárnyait, és új utat választani magának. Nagyon tetszett, ahogyan a végén összefutnak a szálak és ahogy végül Blue valóban megtalálja a „négy R”-t: Redemption, Resolution, Revelation, és Relevance. (megváltás, elhatározás, kinyilatkoztatás, jelentőség)

Összefoglalva nagyon tetszett ez a könyv. Lassú folyású történet, de hihetetlen sok mondanivalója van. A legjobban talán az tetszett, ahogy az írónő leírja Blue faragásait és az azokhoz vezető inspirációkat. Valami eszméletlenül szép volt, ahogy az írónő megmutatta, hogy egy nehéz, görcsös farönkből, hogyan válik a kezei által mestermű. Ez szintén azt fejezte ki számomra, hogy lássunk túl azokon a nyilvánvaló dolgokon, amelyeket a szemünk lát, és vegyük észre a lehetőségeket a csodára, amit véghez tudunk vinni, ha hiszünk benne.

http://veronikasreaderfeeder.com/amy-harmon-a-different-blue/

Zene a könyvben:
http://veronikasreaderfeeder.com/zene-a-konyvben-music-…

Ez a harmadik könyvem az írónőtől, és bár mindet imádtam, és valószínű, hogy a többi is tetszene, mégis azt érzem, hogy csak adagokban lehet olvasni tőle, szépen lassan. Tetszik, hogy olyan valóságosan ír, és mégis olyan mint egy mesemondó. Nem klisétengereket kapok, ahol már tizedjére is ugyanazt akarják lenyomni a torkomon, én meg már annyira tele vagyok vele, hogy képtelen vagyok végigolvasni egy regényt. Sajnos egyre többször ezt érzem. Szeretem ha egy regény elgondolkodtat, egyedi, ugyanakkor mégis könnyű olvasni. Amy Harmon nagyon szépen és tartalmasan ír, szóval jólesett a lelkemnek végre valami ilyet találni. Gyönyörű történet volt, habár egyben szomorú is. Voltak olyan jelenetek, mikor majd megszakadt a szívem Blue-ért, nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznia. Ugyanakkor tetszett, ahogy a történet körbeért, és olyan sorsszerűség lengte be az egészet. Volt benne pár tényleg nagyon regényes dolog, de mégis nekem azt üzente, nézd, ilyen az élet, történnek dolgok, majd az élet megy tovább, minden jóval és rosszal együtt, és ez így van rendben.

Azért örülök, h az írónőnek van olyan könyve is ami nem változtat hüppögő szipogó bőgő masinává mégis ugyan olyan letehetetlen ha egyszer bele kezdek.
Ez egy utazás volt Blue-val megismerni önmagát és a múltját, a végére teljes kört leírva. Végig élni vele ahogy döntést hoz fontos dolgokban, ahogy farag és valami csodálatosat hoz ki a fából, ahogy megváltozik. Igazából egyedüli bajom Wilson és az ő kapcsolata volt az valahogy nem állt össze, valami mintha hiányzott volna.

Hogy milyen szépen ír Amy Harmon… Nagyon egyedi a stílusa! Ajánlom ezt a könyvét is!
http://vivien-olvasokuckoja.blogspot.com/2018/10/a-diff…

Amy Harmon egy fantasztikus írónő!
Úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy fogalmam sem volt róla, hogy miről fog szólni, viszont úgy érzem, nem véletlen, hogy ez került a kezembe, egyszerűen el kellett olvasnom ezt a történetet.
Fantasztikus karakterekkel van tele az egész könyv, nem is tudok igazán kiemelni senkit. Blue, Wilson, Jimmy, Tiffa, mind nagyon közel kerültek a szívemhez.
Aki csak teheti, olvassa el ezt a történetet, és építse bele a látásmódjába mindazt a tudást, amit az írónőtől kapunk, az előítéletekről, a nehéz sorsú emberekről spoiler.