Szeretetről, ​sötétségről 67 csillagozás

Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Ámosz ​Oz, a legismertebb izraeli író Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi munkája, amelyet számos nyelvre lefordítottak, minden idők legnagyobb izraeli könyvsikere. Lebilincselő családtörténet, amely egy dickensi figurákban bővelkedő, nagyívű elbeszélés keretében mesterien ötvözi a személyes és a történelmi eseményeket.

Oz családja archetipikus bevándorló család: Mussmanék Ukrajnából menekülnek az antiszemitizmus miatt előbb Lengyelországba, majd Prágába, végül Jeruzsálembe, ahol az érzékeny, intelligens, négy-öt nyelven beszélő Fanja férjhez megy Klausnerhez, egy költői vénával megáldott, tizenhat-tizenhét nyelven olvasó, kétbalkezes szobatudóshoz. Fiuk, Ámosz a negyvenes-ötvenes évek Jeruzsálemében nő fel. 1952 januárjában Fanja Mussman, az író depressziós édesanyja öngyilkos lesz. Oz ezután szakít jobboldali apjával, tizenöt évesen egy kibucba megy traktorosnak (ott veszi fel az Oz nevet, amelynek jelentése: bátorság), és harminc évig kibuclakóként próbálja… (tovább)

Eredeti cím: סיפור על אהבה וחושך

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Európa, Budapest, 2013
864 oldal · ISBN: 9789630796705 · Fordította: Szántó Judit
>!
Európa, Budapest, 2010
860 oldal · ISBN: 9789630789585 · Fordította: Szántó Judit
>!
Európa, Budapest, 2006
860 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630781646 · Fordította: Szántó Judit

Enciklopédia 29

Helyszínek népszerűség szerint

Európa · Közel-Kelet


Kedvencelte 19

Most olvassa 13

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 53


Kiemelt értékelések

cseri P>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Főleg a rövidebb írásait, novelláit szeretem Oznak, ez a könyve meg már nagyon rég tervben volt, egyszer bele is kezdtem. Most is kellett kb. kétszáz oldal, hogy igazán elkezdjem élvezni, nagyjából az volt a fordulópont, amikor elkezd a tágabb családjáról, felmenőiről írni. Ez a családtörténeti rész nagyon érdekes, és onnantól kezdve már tényleg otthon voltam a regényben, és tudtam benne keresztbe-kasul járkálni, ahogy vezetett az író. Úgy látszik, Oz is úgy gondolja, mint Móricz, hogy minden lényeges megesett vele gyerekkorában, hát az ő esetében ez tényleg így is lehet. Oz Jeruzsálemben született, a családja még időben kivándorolt a holokauszt előtt, ami így nem fenyegette őket, végigélték viszont az Izrael alapítása körüli nehéz időket, erről is szól a könyv. És persze leginkább egy dologgal birkózik, ezért íródott végső soron a regény, ez az anyja súlyos depressziója és öngyilkossága, ezt, ennek a megértést közelíti folyamatosan a regényben, évtizedekkel azután, hogy megtörtént, mindig egyre közelebb jutva, majd távolabb és ismét közelebb lépve, hogy aztán a vége is ez legyen.

ppeva P>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Hatalmas, ágas-bogas, sokfelől és sokfelé ágazó család-, ország- és identitástörténet, rengeteg hiteles visszaemlékezéssel, történelmi és irodalomtörténeti adalékkal. Izrael állam lebilincselő története a harmincas-negyvenes évektől.
De ez mégis mind csak háttér egy magányos, koravén, okos, különleges és meg nem értett kisfiú történetéhez.
A könyv elejétől a címből először a szeretetet éreztem, aztán ahogy egyre mélyebben elmerültünk a család történetében, úgy jött fokozatosan elő és vette át a történet színezését a szeretet mellett, helyett a sötétség. A hallgatás, az elhallgatás, a magány, a bezárkózás sötétsége. Az egymás mellett hallgatás, a lényeg helyett mindig valami másról beszélés. Mennyivel könnyebb adatokkal, szóetimológiákkal, irodalmi utalásokkal zsonglőrködni, folyton a csendtől félve, a csend ellenében szószátyárkodni, mint odafigyelni a többiekre, és megbeszélni azt, ami lényeges…
Oznak ötven évre volt szüksége, hogy végre fényt gyújtson lelke lezárt, elrekesztett részében, az örökölt és magára kényszerített sötétségben, és elmesélje nekünk, de elsősorban saját magának édesanyja, szülei történetét. Hogy felvállalja maga és mások előtt: nem talált gyerek.
Már a könyv első részében is nyíltan beszél édesanyja öngyilkosságáról. De annyira mélyen eltemette magában, hogy csak nagy kerülőkkel, egyre szűkülő, egyre közelítő körökkel tud visszatérni ahhoz az időszakhoz, ahhoz naphoz. Időben ide-oda csapongva, már leírva mindent a következményekről, még mindig nem tudja elmondani, mi is történt. És mikor pontot tett a könyv végére, szinte én is megkönnyebbültem.
A könyv teli van érdekes történetekkel, rendkívül színesen leírt családtagokkal, szereplőkkel, eseményekkel, emlékekkel – de számomra ez a könyv erről a látszólag (apjához hasonlóan) szószátyár, mégis magába zárkózó, érzelmeitől megriadó, sebzett kisfiúról szól…

2 hozzászólás
Piintyő>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Ez egy kiváló önéletrajz, családregény s egyben történelmi regény is. Ha csak összesen ennyi lenne, már akkor is tetszene. De.. ez egy olyan bensőséges, őszinte feltárulkozás, az emberi gyarlóságok olyan szeretetteljes iróniával való ábrázolása, hogy a magam részéről csak imádni tudtam. Szerettem Alekszandr nagypapa csélcsap, bohó természetét, Szlomit nagymama kórokozók ellen vívott háborúját, az anya, Fanja Muszman csendes, álmodozó, befele forduló természetét. Szerettem Jeruzsálem utcáit, melyeket olyan részletesen mutatott be, hogy úgy éreztem, magam is ott járok. Az európai gyökerek, az odesszai és rovnói környezet bemutatása is nagyszerűen történt. Világosan lehetett érezni a leírásokból a nagyszülők otthona utáni sóvárgást, nosztalgiát. Nagyon hitelesek az Izrael állam megalakulásához vezető események, az arabok és izraeliek véres küzdelmei. 860 oldal, de egy percig sem éreztem, hogy jaj, mikor érek a végére. Mikor levettem a könyvtár polcáról, fel sem mértem a terjedelmét, csak a borítót, s a belső oldalon lévő tájékoztatót olvastam el. Tetszik a borítója, a kivitelezése, a jó minőségű, vékony papírja. Na és legfőképpen az elbeszélő-mesélő finom ironikus stílusa. Nagyon tettszett. Olvassátok!

11 hozzászólás
borbolya3 >!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Amikor belevágtam az olvasásba, első érzésem volt a döbbenet, hogy szinte semmit nem tudok Izrael állam megalakulásáról, ami Ámosz Oz családtörténetének hátterében mozgatja a szálakat. Aztán helyére kerítettük a dolgokat, s rögvest el tudtam mélyedni a történetben.
Ámosz Oz visszaemlékezésit olvasva akarva-akaratlanul beugrott Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet c. regénye. Ugyanúgy megismerhetjük itt is azokat az alapmotivációkat, regénymagvakat, melyeket saját élettörténete hullajtott a földbe, s írói ambíciói virágoztattak ki.
A könyv elején egy idillinek tűnő családot ismerünk meg, de aztán rájövünk, mégsem oly idilli ez az állapot. Oz apja egy tudálékos, s fantáziátlan alak, aki nem bírja, ha elhallgat a beszélgetés, mindenképp ki akarja tölteni a csendet. Ozt egész gyermekkorában nyomasztotta anyjának és apjának együttélése, a sok eltemetett becsvágy, s a hasztalan tagadott nosztalgia és sóvárgás Európa után.
Oz időkezelése teszi feszessé a történeteket. Sutba dobva a linearitást, nem is egy múltbeli gócponthoz ugrunk vissza. Kacsázunk előre, s hátra, ha kell önreflexív módon, a regény írása közben felmerült gondolatait osztja meg olvasóival annak ellenére, hogy a történet fő szála nem visz minket végig felnőttkorán.
Folyamatosan váltakozik a hangsúly: történelmi regény vagy családtörténet. Végülis mindkettő, de egyik sem.

Youditta>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Sok időt töltöttünk együtt, olykor félretettem, majd újra elővettem. Remek könyv egy családról, ami igencsak szerteágazó; történet egy fiúról, aki szeretetben élt, de sötétségben is. Szerették, de meg nem értették. Nehéz lehetett felnőni így, bár a legnagyobb problémát nem ez jelentette valószínuleg, hisz az időszak amiben felnőtt az egyik legbrutálisabb korszak a történelemben; Hitler korszak, Izrael államalapítása, palesztin harcok… Ami igazán érdekes volt számomra a könyvben, az Izrael államalapítása, s az utána következő részek, ahogy egy gyerek átélte. Elképesztő lehetett.
A történetben sokszor előfordult, hogy rengeteg név volt felsorolva, mintha mindenkit ismerni kellene, az kicsit zavaró volt, végigolvastam őket, de sokszor fogalmam sem volt, kik azok. Gondolom egy ott élő embernek többet mondanak.
Amiért levontam a fél csillagot, az nem más, mint az időben ugrálás. Engem zavart. Egyszer meghalt az anyuka, utána élt, stb. Nem tudtam igazán így az érzelmeket megélni, mert nem tudtam sokszor, hogy most mennyi idős is, épp hol él Ámosz. Hiába írta ilyenkor le, hogy mennyi idős, akkor is kizökkentett engem.
Rengeteg információt, mesét, élményt, történetet kapunk ettől a könyvtől. Elképesztett, hogy az író, hogy emlékezhet ennyire pontosan dolgokra, mert érezhető volt, hogy ez ugyanígy történhetett. F
Biztos fényképező memóriája van tényleg, mert a könyveket is szó szerint pillanatok alatt kiolvasta gyerekkorában a történetei szerint.
Mikáél, Mikáél könyvét el kell olvassam,mert mert annyiszor említi, hogy biztos, hogy az áll hozzá a legközelebb, kíváncsi vagyok rá.
Nagyon hosszú, bő lére eresztett történet, de akit érdekel Izrael, a zsidóság kérdése vagy szeret idegen kultúrákról olvasni, nekik mindenképp ajánlott. Sok zsidósággal kapcsolatos könyvet olvastam, de ez más, szóval tényleg érdemes időt áldozni rá!

2 hozzászólás
szilva81>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Nem könnyű (rövid) értékelést írni erről a könyvről, de talán azzal kezdeném, hogy míg kb. a 300. oldalig meg voltam róla győződve, hogy 3 csillagnál többet nem fogok tudni adni, addig a végére érve teljes áttekintésében egy maximális 5 csillagot érdemel.
Ámosz Oz gyermekorát és zsenge ifjúságát ismerjük meg nagyon mélyen, fantasztikus, néhol túlontúl filozófikus gondolatok, néhol enyhe humorral fűszerezett keretben. Egyfajta családfa kiértékelés, ahol – legalábbis a könyv első felében – részletekbe menően tárja elénk a szűkebb család minden egyes tagjának történetét, gondolatvilágát és politikai hovatartozását. Nagyon tetszik az az ív, ahogy átvezette a családregényt a történelmi háttérbe és viszont. Intellektuális környezetben nő fel, de míg édesanyja az érzelmi tudós típus, addig édesapja a földhözragadt, gyakorlatias tudóst testesíti meg, és e kettőből Ámosz a legjobbakat veszi át. Megkedveltem a szüleit.
spoiler

Külön megemlíteném, hogy egy adott pillanatot, átélt élményt, életszakaszt más könyveiben is viszontláthatunk, melyre sok utalást tesz. Ezalapján úgy értelmezem, hogy ez az életrajzi könyv egyfajta kulcs lehet a többi könyvéhez, hisz itt megértjük, meglátjuk, hogy mi történt és mi ihlette vagy mit emelt át pl. a Miháél Miháélbe.

Mónika_Sándor>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

„Csak nézd kicsit távolabbról ezt az egész világot: nem fog ám fennállni ki tudja, meddig! Azt mondják, egy napon majd kihuny a nap, és visszatér a teljes sötétség. Akkor meg minek gyilkolják egymást az emberek, amióta csak tart a történelem? Miért olyan fontos, hogy kié Kasmír, vagy ki birtokolja Hebronban a pátriárkák sírját? Ahelyett, hogy az almánkat az élet, vagy a tudás fájáról szakítottuk volna, a risesz fájának almájából ettünk, méghozzá nagy élvezettel. Így ért véget a paradicsom, és kezdődött ez a mostani pokol.”

3 hétig emésztettük egymást, én és a könyv. Nem (csak) azért, mert 860 oldal a terjedelme, hanem mert nem kifejezetten az a téma, stílus, amit úgy falna az ember. Voltak napok, amikor alig tudtam letenni, máskor meg nem szívesen vettem a kezembe. Mellette azonban nehéz volt bármi mást olvasni. Érzed a zsidó nép, a család szenvedését, átérzed azt, hogy amin átmentek, azt nem csak az adott generációk, hanem az utána következő generációk sora még vinni fogja magával, beivódott a génjeikbe. Közben mégis olyan akaraterőről, tenni vágyásról, változtatni akarásról tesznek tanúbizonyságot, hogy az irigylésre méltó. Alapvető igazsága az, hogy előre kell nézni, nem visszafele – így lehet túlélni mindent. És a tanulás mindennél fontosabb, mert ezt senki, semmi nem tudja elvenni tőlünk. Ha pedig semmi nem marad, a szörnyűségeken, nehézségeken a gyermeki képzelet csodavilága átsegít, és a család is ott van, ha szükség van rá. Ezért valójában ez a könyv tényleg egyszerre szól a szeretetről és a sötétségről.

A végére beette magát a könyv, Ámosz családja a bőröm alá, a szereplők szinte az életem részévé váltak, és most hiányoznak. Ámosz Oz a saját életén keresztül mutatja be a zsidó nép gyökérvesztését, majd új útra találását. Mindezt úgy, hogy átérzed a nép, és az ő fájdalmát, ugyanakkor tiszteled azért, mert nem esik abba a hibába, hogy csak a külvilágot hibáztatja, hanem bizonyos mértékű kritikával is szemléli népét. Közben pedig megismered, hogyan ébred írói öntudatra az író.

Vannak hibái a könyvnek, például van benne egy-két rész, ami szinte szó szerint megismétlődik, sokszor oldalakon keresztül sorol olyan neveket, akikről a korábbi oldalakon lehet, hogy olvastál már, mégis annyira sok van belőlük, hogy elveszel köztük; illetve elég sok az idegen szó, fogalom. Nehezen olvashatóvá teszi az is, hogy kevés a párbeszéd, inkább leíró jellegű, sokszor filozofikus. A stílusa azonban nagyon egyedi, szépséges, és a szereplők, a karakterek, Ámosz családja – nagyon különlegesek.

Nagyon érdekes volt olvasni a történelem ezen részletéről, amelyről amúgy az átlagembernek – szerintem legalábbis – elég kevés ismerete van. Kicsit talán segít eloszlatni bizonyos hiedelmeket, gondolatokat, és közben komoly irodalmi élményt ad. Szívvel ajánlom!

Sheeana>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Nagyon jó könyv. Érdekes az ellentét: mennyit kellett beszélgetni az idősebb rokonokkal az Európában töltött életükről, hogy meg tudja írni ezt a könyvet, de a saját életükről, amiben ő is részt vett, nem sikerül megtudni az elhallgatott dolgokat.

Ceri>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Nagyon érdekes volt egy családtörténeten keresztül olvasni Izrael megalakulásáról és első éveiről. Óriási lelki terhekkel, európai kis- és nagyvárosokból megérkezni a sivatagban álló néhány tákolmány közé, ahol még mindig nem biztos a jövő, nem lehetett könnyű – nem csodálom, hogy volt, aki nem bírta… Nagyon jól ábrázolja a szerző a két nemzedék – a Holocaust-túlélő, lélekben Európában ragadt értelmiségiek és a már Izraelben született, új hazát építő, gyakorlatias kibuclakók – közti különbségeket, feszültségeket is. És azt is megtudhatjuk, hogyan lett Ámosz Klausnerből Ámosz Oz, az író.

BoSziKa78>!
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Nagyon lassan haladtam vele. Néhol érdekes volt, de néha már nagyon a végén szerettem volna lenni. Érdekes olvasni egy ember önéletrajzát, de ez… Minden le van írva, ami éppen az eszébe jutott adott esemény kapcsán. Kanyarog össze-vissza, előre-hátra, sok-sok név, helyszín. Nagyon tetszettek az anya meséi, érdekes volt az gyerekorvos figurája, Cvi bácsiék, meg a tancsi néni, de ezzel most nagyon megkínlódtam:)


Népszerű idézetek

csillagka P>!

Mindig is vonzották a nők – minden nő: a szépek csakúgy, mint azok, akiket csak ő látott annak. „A nők mind csodaszépek – jelentette ki egyszer. – Egytől egyig, kivétel nélkül. Csak a férfiak vakok – tett hozzá mosolyogva. – Vakok, mint a vakond. Nu, hát mit tegyünk? Csak magukat látják, és néha még azt se. Így van ez!”

183

csillagka P>!

„Senki sem ismer senkit – mondta az anyám. – Még a legközelebbi szomszédot sem. Még azt az embert sem, akivel házasságban él, vagy a szüleit, a gyermekeit. Semmit az égvilágon nem tudunk róluk. Igaz, saját magunkról sem. Nem tudunk semmit. És ha néha egy-egy pillanatra azt képzeljük, hogy valamit azért mégiscsak tudunk, az még rosszabb, mert jobb tudatlanságban élni, mint tévedésben. Ámbár voltaképp ki mondhatná ezt meg? Most, hogy meggondolom, talán sokkal könnyebb tévedésben élni, mint örökké sötétben tapogatózni…”

251

4 hozzászólás
szallosas P>!

Elég egy kis gonoszság, és ember az embernek pokla lesz. És elég egy kis szánalom, némi nagylelkűség, és az ember a másikban találja meg a paradicsomot.

242. oldal

forElle >!

Egyvalaminek voltunk bővében: a könyveknek. Minden helyet elfoglaltak: faltól falig terpeszkedtek, de elözönlötték a folyosót, a konyhát, az előszobát, sőt az ablakpárkányokat is. Könyvek ezrei, a lakás minden zugában. Meggyőződésem volt, hogy az emberek jönnek és mennek, születnek és meghalnak, de a könyvek örök életűek. Kicsi koromban az volt a vágyam, hogy ha megnövök, könyv legyek. Nem, nem író – könyv. Az embereket el lehet taposni, mint a hangyákat; így az írók sincsenek védve. A könyvekkel azonban más a helyzet: akármilyen módszeresen próbálja valaki elpusztítani őket, egy-egy példány biztosan megmarad, és továbbra is élvezi az életet valamelyik eldugott könyvtár polcán, ha nem Rejkjavíkban, akkor Valladolidban vagy Vancouverben.

4 hozzászólás
Sándor_Langer_Pudingman P>!

De voltaképpen mit is tanultam tőle?
Talán azt, hogy sose vessek egyetlen árnyékot. Hogy ne csipkedjem ki a mazsolát a kalácsból. Hogy megzabolázzam és tetszetőssé csiszoljam a fájdalmat. És még valamit, amit a nagyanyám hajdan élesebben fogalmazott meg, mint ő: „Ha elfogytak a könnyeid, ne sírjál. Nevess.”

123. oldal

Piintyő>!

…mert mára úgy gondolom: az egyetlen utazás, ahonnan nem üres kézzel jövünk meg, az, amit önmagunkban teszünk

324. oldal

forElle >!

Egyszer benyitottam egy ajtón, és megláttam kilencvenéves nagyapámat, amint ott térdel egy bizonyos közjegyző jókedélyű, helyes, barna özvegye előtt. A hölgy rám kacsintott felgerjedt nagyapám feje fölött; vidám mosolya látni engedte gyanúsan tökéletes fogsorát. Csendesen csuktam be magam mögött az ajtót, mielőtt még nagyapa felfigyelhetett volna jelenlétemre.
Mi volt nagyapa vonzerejének titka? A válasz csak évekkel később derengett fel bennem. Olyan tulajdonságokat csillogtatott, amelyek csak ritkán találhatók meg a férfiaknál, holott a legtöbb nő szemében ezek a legszexibbek:
Odafigyelt másokra.
Nem csak udvariasságból hallgatta végig a nőket, alig várva, hogy végre befogják a szájukat.
Nem vágott a másik szavába, hogy helyette fejezze be a mondatot.
Nem szólt közbe, hogy összefoglalja a nő mondanivalóját, és új témát kezdjen.
Mialatt a nő beszélt, nem a majdani válaszon törte a fejét.
Nemcsak színlelte az érdeklődést vagy a tetszést; valóban így érzett. Nu, hiszen értik: kimeríthetetlen kíváncsiság élt benne.
Nem volt türelmetlen, és nem akarta a beszélgetést a nő kicsinyes gondjairól a maga jelentékeny problémáira terelni.
Ellenkezőleg: élvezetét lelte a nő ügyeiben. Ha a másik elhallgatott, szívesen várt, és ha a nőnek időre volt szüksége, csűrés-csavarását sem unta.
Soha nem sietett, és nem sürgette a másikat sem. Kivárta, amíg mondókája végére ér, és még akkor sem csapott le rá, hanem élvezettel várta, hátha még lesz folytatás, vagy hátha a nő új irányban indul tovább.
Szerette a másikat minél alaposabban megismerni és megérteni; minden értelemben behatóan foglalkozott vele.
Szerette átengedni magát. Jobban örült, ha ő nyílhatott meg a nő előtt, mintha az adta oda magát fenntartás nélkül.
Nu sto: a nők csak beszéltek, beszéltek, ahogy a szívük diktálta, akár még legbizalmasabb, legtitkosabb, legérzékenyebb ügyeikről is, ő pedig csak ült és figyelt: bölcsen és finoman, beleérzéssel és türelemmel.
Pontosabban: élvezettel és gyöngéden.
Sok férfi él közöttünk, aki szereti a szexet, de a nőket gyűlöli.
Nagyapa – azt hiszem – mindkettőt szerette. Szerette – méghozzá szelíden, finoman. Soha nem számítgatott, soha nem csapott le durván. Azt szerette, ha dagad a hajó vitorlája; az, hogy horgonyt vessen, nem volt sürgős neki.

forElle >!

Egyszer, egyetemi éveim alatt, az összehasonlító irodalomtörténet egyik vezető tekintélye (talán a svájci Emil Steiger?) cikket írt egy külföldi lapba, amelyben rámutatott, hogy a XX. század első felének három legjelentősebb közép-európai írója nem más, mint Thomas Mann, Robert Musil és S. J. Agnon. A cikk több évvel megelőzte Agnon Nobel-díját, és én izgalmamban kiloptam a lapot az olvasóteremből (akkoriban az egyetemen még nem voltak fénymásolók), és rohantam Talpiotba, hogy Agnon örömét lelje a cikkben. És örült is neki: még háza küszöbén állva s mielőtt beljebb tessékelt volna, befalta szemével az egészet, egyetlen lélegzetre, majd amikor többször is elolvasta, s talán a száját is megnyalta hozzá, rám nézett azzal az ismerős pillantásával, és nagy ártatlanul megkérdezte: „Thomas Mann szerinted is olyan jelentős író?”

forElle >!

Aprócska, alacsony mennyezetű, földszinti szobában születtem.

(első mondat)

Sheeana>!

Ám hiába követtem el mindent, hogy megszabaduljak tőle, nem ámítom magam: írásaimon mégis végig visszhangzik mindaz, amit Agnontól tanultam.
De voltaképpen mit is tanultam tőle?
Talán azt, hogy sose vessek egyetlen árnyékot. Hogy ne csipkedjem ki a mazsolát a kalácsból. Hogy megzabolázzam és tetszetőssé csiszoljam a fájdalmat. És még valamit, amit a nagyanyám hajdan élesebben fogalmazott meg, mint ő: „Ha elfogytak a könnyeid, ne sírjál. Nevess.”

123. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Ávráhám B. Jehósuá: Kései válás
Philip Roth: Ellenélet
Jung Chang: Vadhattyúk
Italo Svevo: Zeno tudata
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve
Philip Roth: Szégyenfolt
Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő