A Libanonból elszármazott világhírű francia író, Amin Maalouf legújabb regénye, akárcsak a családtörténetként is olvasható Eredet, az élhető és az élhetetlen ország, a gyökerek és a választott haza, az otthon maradás és a kivándorlás feloldhatatlan ellentmondásait, bonyolult kérdéskörét boncolgatja.
A regény főhőse a Franciaországban élő keresztény arab történész, Adam, aki az 1970-es években, a polgárháborús zavargások idején hagyta el hazáját. A történetet részben ő, részben egy harmadik személyű narrátor beszéli el, de a két nézőpont gyakorlatilag egybeolvad. Adam húsz év múltán – egy haldokló egykori barát telefonhívására – hazalátogat, és megpróbálja számba venni, mi lett az 1970-es években egymástól elválaszthatatlan, baloldali eszméktől fűtött, idealista fiatalemberek sorsa. Hogyan csinált karriert elveit feladva az, aki otthon maradt? Hogyan él sikerei ellenére számkivetve az, aki a kivándorlást választotta? Apránként kirajzolódik előttünk egy valaha sokszínűségével… (tovább)
A tévelygők 43 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 6
Kedvencelte 6
Most olvassa 1
Várólistára tette 39
Kívánságlistára tette 19
Kiemelt értékelések
Libanoni származású francia író, akinek a könyvében a főszereplő is erről a vidékről származik, de már Franciaországban él, Adam.
Adam történész, aki majdnem 30 éve él francia földön, miután elhagyta szülőföldjét a háborús helyzet miatt. De majd 30 év után kap egy telefonhívást egykori barátjától, hogy haldoklik, akkor dönt úgy Adam, hogy ideje visszamenni hazájába és szembenézni a múlttal.
Nem csak neki kell ezt megtenni,hanem az összes akkori barátjának, akik szanaszét élnek a világban, és akik ugyanúgy nem látták szülőföldjüket emigrálásuk óta. Hogy találkoznak-e a barátok, hogy mindenki elmegy-e, vállalja el a fájdalmas utat, az az egyéni döntésük, amit hirtelen kell meghozniuk. Az egykori barátok alig tudnak egymásról valamit, de a múlt mindenképp összeköti őket, akkor is, ha más a vallásuk, értekrendjük és az életük. Lehetnek zsidók, keresztények, muszlimok, de ők egykor barátok voltak, hogy most tudnak-e egymással újra önfeledten beszélgetni, ahhoz sok mindent kell újraélni. De van miből táplálkozni, mert emlékekben nincs hiány.
A könyvet Adam személye tartja össze, ő az, aki napló formájában és levelek megírásával meséli el a történetet, hol a jelenben, hol a múltban.
Nagyon fontos kérdéseket boncolgat és tesz fel az író,többek között Európa és muszlimok közötti kapcsolat, Izrael és Palesztina közötti konfliktus, vallások közötti különbség és elfogadási problémák, háborús kérdések. Ezeket az író beleépíti a könyvbe, hisz kapunk keresztény, zsidó, muszlim szereplőt, és érezhető, hogy az írónak szívügye, hogy békét szeretne vallási csoportok között.
Rég éreztem azt, amit ennél a könyvnél folyamatosan, hogy ne legyen vége, olvasni akarom még illetve hogy ide nekem az író összes könyvét. Semmit nem tudtam eddig Amin Maalouf-ról, de most már mindent szeretnék, ami az írói munkásságával kapcsolatban áll.
Libanonban 1975-ben kirobban a 15 évig tartó polgárháború. Egyetemisták egy maréknyi csoportja itt éli meg fiatalságát, a zavargások, a háború borzalmait. Közülük van aki úgy dönt, elhagyja az országot, van aki otthon marad, vállalva a kilátástalannak tűnő jövőt. 25 évvel később, az egyik otthon maradott halála összehozza a régi társaságot.
A regényben folyamatosan érezni egyfajta feszültséget, szinte várja az ember, mikor fog robbanni valami. Érzelmek feszülnek egymásnak, politikai eszmék ütköznek, és folyamatosan ott van a vallási beállítottság kérdése, amely az emberek sorsát hol előre löki, hol megtorpantja.
Az író üzenete talán ez lehet: Sajnos még napjainkban is a vallás határozza meg, mit együnk, hogyan öltözzünk, mit és mikor cselekedjünk, hogyan éljük az életünket. Szerinte egy kicsit a háttérbe kéne szorítani ezt a vallást, hogy az ember önmaga dönthesse el mi jó neki, mi igazságos, mi becsületes.
Maalouf egy új kedvenc, az biztos.
A befejezés övön aluli volt, a regény összességében nagyon érdekes és tanulságos, sajnos aktuális is. Úgyis hiába, de ajánlanám azoknak, akik oly kevés megértéssel fordulnak most a politikai vagy gazdasági kivándorlók felé. Nyilván ők azok, akik nem fogják a kezükbe venni ezt a könyvet :-)
Mindenképpen ajánlott könyv. Nem is tudom mi fogott meg benne. A története eléggé egyszerű, de itt nem is a történet a lényeg hanem ahogy az tálalva van. Nagyszerűen, apránként adagolva a jelenben, és a múlt apró szálai levélrészletekként előtűnik több élet sorsa, ahogy újra összefutnak. Az írótól még ez az első könyv amit olvastam, de kellemes csalódás volt számomra.
Ez egy nagyon lassú könyv … de olyan súlyos gondolatok vannak benne, hogy szükség van a mély sóhajtásnyi szünetekre.
Merem állítani hogy ez egy nagyon fontos könyv, talán a legfontosabb könyv (kérdés(ek) a közel-keletről, Libanonról, emigrációról, hazaszeretetről, vallásról, iszlámról, családról, … az emberről, és mi minden másról.
Egy térkép, ami az ember apró sebeit gyűjtötte össze, melyeket a fotókon nem is látni.
Az elején még azt hittem, jó lesz. A közepén vártam, hogy történjen valami. A 400. oldalnál már tudtam, hogy nem fog történni semmi, csak elmélkedünk tovább, mások szájába adva megismerem az író gondolatait és meggyőződéseit, de már csak alig 130 oldalt kell kibírnom. Nem tetszett az a modorosság, amilyen hangon az összes szereplő megszólal. Nem tetszik a narráció, ami néha már erősen letér a szépirodalmi minőségtől és elmegy középszerű írás felé. Minden szereplő ugyanúgy beszél, átlagember egy sincs köztük, mindenki vagy milliárdos vagy forradalmár, és éppen nagyon ráér. A női szereplőkben szemernyi élet sincs. Azért nem adok kevesebb csillagot, mert az elején még tetszett – aztán amikor rájöttem, hogy ebben a könyvben minden baráti email ugyanolyan szofisztikált és magyarázós (meg irdatlan hosszú), hogy mindenki hű de nagyon emlékszik 20+ év távlatából egy mint kiderült, nem is hosszú időszakra, amikor eluntam, ahogy főhősünk szeret a szerelem szóval dobálózni, és legfőképpen, hogy minden egyes szereplő teljesen ugyanúgy beszél: elegem lett. A befejezés lehetne sokkoló és elgondolkodtató, ha nem ez az író fogalmazta volna meg. Túl hosszan készülődik ez az írás egy nem jól tálalt befejezésre.
Népszerű idézetek
…egyetlen vallásnak sem vagyok híve, és nem érzem szükségesnek, hogy ez másképp legyen.
A kérdéssel kapcsolatos álláspontom már csak azért is kényelmetlen, mert nem vagyok ateista sem. Nem tudom elhinni, hogy az ég üres, és hogy a halál után csak a semmi vár. Hogy mi van utána? Fogalmam sincs. Van-e valami egyáltalán? Fogalmam sincs. Remélem, de egyáltalán nem tudom; és ódzkodom azoktól, akik bármi biztosat állítanak efelől, akár vallásosak, akár ateisták.
Úgy vagyok a hittel és a hitetlenséggel, mint a két hazámmal: mindegyik közel áll hozzám, de egyikhez se tartozom. Soha nem érzem magam olyan hitetlennek, mint amikor egy pap szentbeszédét hallgatom; a buzdító szavak, a szent könyvből származó idézetek hallatán szellemem fellázad, figyelmem messze jár, ajkam szitkokat mormol. De ha olykor-olykor világi temetésen veszek részt, megdermed a lelkem, és legszívesebben szíriai vagy bizánci himnuszokat dúdolnék, vagy akár a régi Tantum ergó-t, melyet állítólag Aquinói Tamás komponált.
Vallási téren ezen a tévösvényen bolyongok. Természetesen egyedül járom az utamat, senkit sem követek, és senkit sem kérek arra, hogy kövessen.
397-398. oldal
Gyakran hallani a könyvek varázsáról. Arról már ritkábban, hogy kettős varázslatról
van szó. Az egyiket akkor érezzük, amikor olvasunk, a másikat akkor, amikor
beszélünk az olvasmányainkról. Borges azért bűvöl el, mert a történetei közben
más kitalált, megálmodott, káprázat szülte könyvekről álmodunk. És pár oldalon
keresztül egyszerre éljük át a kétféle varázslatot.
Életem során gyakran megtapasztalhattam a könyvek e csodás tulajdonságát.
De aznap fedeztem fel. Ott ülsz egy idegen nővel, aki megkérdezi tőled,
éppen mit olvasol, vagy te teszed fel neki ugyanezt a kérdést, és ha mindketten az olvasó emberek világába tartoztok, máris beléphettek kéz a kézben egy közös paradicsomba. Egyik könyv előhívja a másikat, ti meg együtt fogjátok felfedezni
a legkülönbözőbb hőstetteket, érzelmeket, mítoszokat, eszméket, stílusokat, reményeket.
Egy nap elolvastam Szolzsenyicin könyvét, az Ivan Gyenyiszovics egy napjá-t, amelyet szibériai internálása után jelentetett meg, és eszembe jutott, hogy a könyvtáramban megvan az a mű, amelyet Dosztojevszkij írt a maga munkatáborban szerzett tapasztalatairól, Feljegyzések a holtak hazából címen. Ekkor utólag azt is elolvastam. És őszintén tanácsolom neked és a barátaidnak is, hogy próbáljátok ki ugyanezt. Olvassátok el a két művet úgy, ahogy én, fordított sorrendben. Először a huszadik századi elbeszélést, aztán a tizenkilencedik századit. Pontosan száz év telt el a kettő között. És látni fogjátok, hogy a cári idők munkatábora már-már üdülőtelepnek számít a sztálini idők munkatáborához képest.
→ |
---|
Először az országnak kell vállalnia bizonyos kötelezettségeket velünk szemben.
Hogy teljes értékű állampolgárnak tekint bennünket, és nem kényszerít ránk sem elnyomást, sem diszkriminációt, sem méltatlan nélkülözést. Az országod és a
vezetői ezt kötelesek biztosítani; máskülönben semmivel se tartozol nekik.
Sem az anyaföldhöz való ragaszkodással, sem a zászló előtti tisztelgéssel.
Egy olyan országnak, amelyben emelt fővel járhatsz, mindent megadsz, mindent feláldozol, még önnön életedet is; egy olyan országnak, amelyben lehajtott
fejjel kell élned, semmit sem adsz. Akár a téged befogadó országról, akár eredeti
hazádról van szó. Nagylelkűségre nagylelkűség, közönyre közöny, megvetésre
megvetés a válasz. Ez a szabad emberek alaptörvénye, és magam részéről
semmilyen más alaptörvényt nem ismerek el.
Azzal, hogy az embereknek egyik napról a másikra sok pénz hullott az ölükbe, anélkül hogy meg kellett volna dolgozniuk érte. Az eredmény: elterjedt a lustaság kultúrája. Miért fárasztanád magad, amikor megfizethetsz valaki mást, hogy fárassza magát helyetted? Egész sereg ember él évjáradékból, és egész sereg szolga, már-már rabszolga teljesíti a kívánságaikat. Azt hiszed, hogy így össze lehet kovácsolni egy nemzetet?
276. oldal
Szomorúnak, méltatlannak érzem ezeket a dolgokat. Az az érzésem, hogy valamennyien elárultuk egymást.
– Igazad van. De mentségünkre szól a háború és a szétszóratás.
– Az ember mindig találhat mentségeket. De ha minimális tisztelet lett volna bennünk a barátság iránt, negyedszázad alatt mégiscsak találhattunk volna pár alkalmat a találkozásra. Nem a többieket kárhoztatom, hanem mindenekelőtt saját magamat. Egyfolytában járom a világot, nyugodtan bejelölhettem volna egy földgömbön, melyik barátom hol lakik, és viszontláthattam volna őket a különböző útjaim során.
Említett könyvek
- Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács 91% ·
Összehasonlítás - Nermin Bezmen: Kurt Szejt és Sura 93% ·
Összehasonlítás - Thomas Keneally: Schindler bárkája 89% ·
Összehasonlítás - Thomas Keneally: Schindler listája 86% ·
Összehasonlítás - Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap 95% ·
Összehasonlítás - Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap 94% ·
Összehasonlítás - Heinrich Harrer: Hét év Tibetben 91% ·
Összehasonlítás - Lissák György: Az aranykígyó ·
Összehasonlítás - Simon Sebag Montefiore: Vöröslő ég a Don felett 90% ·
Összehasonlítás - Edward Rutherfurd: Ruszka 89% ·
Összehasonlítás