A ​keresztes háborúk arab szemmel 79 csillagozás

Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​libanoni származású francia író, Amin Maalouf, aki mellesleg keresztény, talán elsőként írta meg a keresztes háborúk történetét az arabok szemszögéből. Könyve, ami 1983-ban a „Les croisades vues par les arabes” címmel jelent meg Párizsban, a korabeli arab forrásokat felhasználva hitelesen tárja elénk azt a korszakot, amikor a keresztes lovagok Jeruzsálem felszabadítására a Szentföldre mentek. A pápaság szent háborúnak nevezte, mivel a legfontosabb keresztény kegyhely felmentését várta tőle. Szinte rákényszerítette az összes, magát kereszténynek tartó államfőt, vagyen részt rajta. Az igaz vallásosság eszményképévé emelte a szentföldi harcokat. Természetesen nem mindenki követett ilyen szép eszményeket, sokan elsősorban a kalandok és a pénzszerzés miatt indultak útnak.

Az arabok számára ugyanakkor mindez egy óriási tragédiát jelentett, ami lényegében még a mai napig is meghatározza a nyugati emberről kialakított képüket. Nem véletlen, hogy minden nyugatról jött,… (tovább)

Eredeti cím: Les Croisades vues par les Arabes

Eredeti megjelenés éve: 1983

>!
Európa, Budapest, 2015
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630794770 · Fordította: V. Tóth László
>!
Európa, Budapest, 2015
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630794770 · Fordította: V. Tóth László
>!
Európa, Budapest, 2012
464 oldal · ISBN: 9789630794770 · Fordította: V. Tóth László

2 további kiadás


Enciklopédia 18


Kedvencelte 16

Most olvassa 4

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 80

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Régi mondás, hogy a történelmi krónikákat a győztesek írják, és a győztesek szívesen feledkeznek meg azokról a szégyenletes tettekről, amelyeket a győzelem érdekében elkövettek.

A XII. században a keresztes háborúk indításának – bármennyire is úgy tűnik – korántsem a vallási fanatizmus volt az oka.
Habár a II. Orbán pápa által 1095-ben a clermont-i zsinaton bűnbocsánat hirdetett a szent háborúba indulók számára, de talán ő maga is meglepődött, hogy szavainak milyen gyújtó hatása volt és az olyan prédikátorok, mint Remete Péter milyen elképesztő sikerrel hintették el az igét a pórok között, amivel egyszerű emberek tízezreit tüzelték fel egy katonailag teljesen nonszensz vállalkozásra.
Annak, hogy ilyen sikeresek voltak, csak részben volt oka, hogy ők milyen fantasztikus szónokok voltak, vagy a hallgatóságuk milyen mélyen volt vallásos.
Sokkal inkább arról szólt a dolog, hogy a keresztes hadjáratokat abban a történelmi helyzetben indították, amikor Európában minden addiginál nagyobb nyomor tombolt és a tömegek számára az a kilátás, hogy a mesés keleten megcsinálhatják a szerencséjüket, vagyont szerezhetnek és mindezt ráadásul úgy, hogy azt a földesuraikkal szemben az egyház támogatásával és áldásával tehetik meg, mindenekfölött vonzó volt.
Az pedig, hogy ebbe könnyen bele is halhatnak, egyáltalán nem volt olyan riasztó, mint ahogy az számunkra lehetne. Az, hogy az életük egyébként sem ért fabatkát sem, az esztelenségig vakmerővé tette a középkor emberét.

Az első hadjáratok ezek ellenére is bukásra lettek volna ítélve, ha nem pontosan olyan pártoskodó, egymás ellen áskálódó emírek uralták volna Jordánia és Libanon területét, mint ahogy pár száz évvel később a Magyar Királyságot, amelynek sorsát szintén a belső széthúzás pecsételte meg.

Maalouf könyve azt világítja meg, hogy ennek a széthúzásnak mi volt az oka, milyen módon emelkedtek túl ezen a keleti uralkodók, és milyen következményekkel járt az itt élő arab, szeldzsuk török és egyéb népekre, hogy a földjeiken két évszázadon keresztül európai – az ő szóhasználatukkal frandzs – betolakodók éltek.
S legalább ennyire érdekes volt, hogy ők hogyan látták ezeket a betolakodókat.
Mi a saját tanulmányainkból már tudjuk, hogy a keresztesek valójában vérengző barbárok voltak és közük sem volt, ahhoz az eszményített lovagképhez, amibe századok múlva Don Quijote belegárgyul, de még így is megrázó volt olvasni azokról a rémségekről, amelyeket elkövettek.
Nem véletlen, hogy a honvédő arabok csodálták ugyan a hatalmas termetű, szőke szakállas lovagokat* erejük, elszántságuk és harci képességeik miatt, de minden más miatt csak megvetni voltak képesek őket**.

A pórnépből toborzott gyülevész keresztesek pedig még ennél is rosszabbak voltak. Az, hogy Maarat-an-Numán bevétele után a frandzsok kannibalizmusra vetemedtek nem csupán legenda, és csupán az a kérdés, hogy a győztesek közül mennyien vettek részt ebben a szentségtelen zabálásban.

Maalouf nem csak történész, hanem szépíró is, és ez nagyon-nagyon jót tett a könyvének. A leírásai élettelik, annak ellenére, hogy ez egy tudományos mű, mégsem fullasztja a mondanivalóját a poros tényekbe és a szó legjobb értelemben szórakoztató és inspirálóan érdekfeszítő, ahogy ír.
A magam részről olvasás közben gyakran éreztem késztetést arra, hogy külön novellát*** kanyarítsak ezekből a kétszínűséggel, árulással, intrikákkal és valódi hősiességgel teli történetekből, amelyek olyanok, mint amelyekből a kedvenc fantasy szerzőim is merítik az ihletet.

* Érdekes módon a keresztes lovagok derékhadát sokáig a viking eredetű normannok adták.
** A legendás Oroszlánszívű Richárd, a lovagi erény eszményképe például szimplán egy vérnősző barom, aki ezrek lemészárlására ad parancsot, mert nincs ideje velük foglalkozni, míg ellenfele a kurd Szaladin nem csupán kegyelmet ad és szabad elvonulást enged a keresztény foglyoknak, de a győzelmét követően is sokkal toleránsabb és nagylelkűbb, mint bármelyik európai lovag…
*** Vagy legalább szerepjátékos modult.

16 hozzászólás
Szürke_Medve>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Látom, hogy sokan megdicsérték már ezt a könyvet, így én lelkiismeretfurdalás nélkül tudom leírni az aggályaimat vele kapcsolatban. A könyvnek számos erénye mellett ugyanis több súlyos hibája van. Történészként olvasva többször felháborodtam a súlyos szakmai hibákon, míg végül felismertem, hogy valójában ez nem történelmi munka, hanem inkább egy lektűr, ekként voltam képes elolvasni. De nézzük sorjában a dolgokat.

Az első és legfontosabb problémám az hogy szerző sok esetben egyáltalán nem gyakorol forráskritikát. Nem veti össze a forrásait más forrásokkal, nem kontrollja ez egyiket a másik alapján, nem vizsgálja a forrás készítőinek személyét, szándékát, nem kutatja az szerzők információinak eredetét sem a forrás keletkezésének idejét. Ennek aztán sajnos meg is van az eredménye! Számtalan olyan dolgot vesz készpénzek amelyet a komolyabb szakemberek (Runchiman, Zöllner, Ostrogorsky stb.) régen elvetettek. Ráadásul minél szaftosabb, a sztori, minél nagyobb egy rémtörténet annál inkább elfogadja, holott pontosan az ilyen dolgok szorulnának a leginkább rá a kritikára Amin Maaloufnak közgazdász és szociológus végzettsége van, tehát elméletben kellett tanulnia történettudományt, de az, ennek a könyvnek alapján ez a tudása igen alacsony szintű.

A második, de majdnem ilyen fonatos hiba az, hogy modern eszméket vetít vissza a keresztes háborúk korába. Az egyik ilyen a multikulturalizmus. A keleti társadalmak soknemzetiségű, sokvallású volta nem egy tudatos politika volt az iszlám részéről, hanem csak egy megtűrt állapot. A multikulturalizmus tudatosan pártoló toleráns iszlám, mint olyan csupán egy mítosz, amit a 20. század baloldali és antikolonialista értelmiségei dolgoztak ki, hogy szembeállítsák ezt a gőgős kultúrfölényt hirdető nyugattal. Valójában ez a történelem nem létezett, az itt ott mutatkozó engedékenység a muszlim uralkodók részéről a másság felé, csupán hatalmi politikai eszköz volt, nem pedig tudatos vezérelv. Ebbe egy 20. századi ideológiát visszavetíteni súlyos hiba. Ugyanilyen súlyos hiba a keresztesek által megtámadott Levantét, Szíriát Palesztinát és Egyiptomot egy békeszerető, kifinomult, a műveltségnek élő, szinte pacifista ideális társadalomként való beállítása. A muszlim bégek, emírek, szultánok, és kisebb nagyobb hadurak folyamatosan hadban álltak egymással és olyan erős volt a hatalmi, politikai ellentét közöttük, hogy ezt a keresztesek érkezésének hatására sem voltak képesek félretenni. A korabeli iszlám államok földműveseinek sorsa pedig egyértelműen rosszabb volt mint a keresztény Európa jobbágyaié. A középkori iszlám kultúra erősen militáns civilizáció volt, és az agresszivitás a kultúra elválaszthatatlan részét képezte. A szerző által rajzolt idealizált kép sajnos hamis. Megemlíteném még Maalouf azon állítását hogy a keresztesek megjelenése súlyos törést okozott az a muszlim és a keresztény világ között. Ez egyszerűen nem igaz. Az iszlám keletkezésének első pillanatában rögtön rátámadt a keresztény világra, és jelentős részét el is pusztította (és nem csak a kereszényekre, de a zoroasztriánus Perzsiára, a buddhista Afganisztánra, a hindu Indiára, a zsidó vallású kazárokra, és a törzsi vallású Afrikára is, vagyis gyakorlatilag minden szomszédjára rátámadt, amit képes volt elérni) így nem tudom miként lehetett volna ezt a viszonyt még tovább rontani? A keresztes háborúk valójában nem okoztak törést a két civilizáció viszonyában, erről már korábban, Maalouf könyvének megszületése előtt is születtek tanulmányok, csak Maalouf ezeket nem ismerte, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyta. A valódi törést egyébként, a Nyugat és az Iszlám világ között a gyarmatosítás okozta. A keresztes háborúk csupán múló epizód volt az iszlám világ tudatában. A korszak a gyarmati időszakban értékelődött fel az nacionalista arab történetírásban, amely büszkén hangoztatta a győzelmét a keresztesek felett, egyfajta „protogyarmatosítóknak” beállítva a kereszteseket. Maalouf ezt a nézetet vetíti vissza keresztes háborúk korába.

Harmadikként említeném a sekélyességet. A gazdasági, társadalmi helyzetről, életkörülményekről kultúrától szinte semmit sem ír, csak a felszínes sztorikat meséli el.

Negyedikként említeni, hogy könyv tartalmilag súlyosan kiegyensúlyozatlan. Nem nyújt átfogó képet a keresztes korszakról, jelentős eseményeket meg sem említ, jelentéktelen dolgokat oldalakon keresztül tárgyal, ötletszerűen szemezget innen onnan, hiányzik a tartalmi, fontossági súlyozás, esetlegesek a témák, kusza a kronológia.

Ötödik hibaként azt emelném ki, hogy Maalouf az irodalmiságot rendszeresen a hitelesség fölé emeli. Mivel magam is történész vagyok, és érdekelt a keresztes korszak, számos könyvet és forrást elolvastam róla, így nagyjából tudom, hogy milyen eseményekről milyen források számolnak be, (mivel a középkorban járunk, a források mennyisége áttekinthető) így sok esetben be tudtam azonosítani hogy Maalouf milyen források vagy feldolgozások alapján írt. Jól megírt, szórakoztató és hatásos képeket állít az olvasó elé (ahogy ezt az előttem szólók már ki is emelték), de olyan dolgokkal megtűzdelve, amelyek a forrásokban szó sem esik. Hogy elérje az által kívánt hatást, bizony alaposan kiszínezi, átszerkeszti, feltupírozza a szikár korabeli beszámolókat, néha úgy, hogy az már a történelemhamisítás határait súrolja…

Utoljára hagytam a szerző elfogultságát, mert ez nem biztos hogy hiba, legfeljebb kellemetlenné teszi az olvasás. Nem baj ha egy szerzőnek van véleménye, nézőpontja. Ha megfelelően használják ezt, sok értéket adhat hozzá a műhöz. Maalouf azonban olyan mértékben túltolja ezt hogy én, látva az egyéb hibáit is súlyosan bizalmatlanná váltam iránta a könyv olvasása közben, újra és újra utánakerestem annak amit írt mert egyszerűen nem hittem el amit leírt, olyannyira elfogult volt. Sajnos igen sok esetben azt tapasztaltam hogy a történészi szimatom nem csalt meg… Az egyetlen előnye ennek az volt hogy alaposan leellenőriztem a könyv állításit és most megalapozottan tudok kritikát írni róla…

A végkövetkeztetésem az, hogy semmikép nem ajánlom senkinek, hogy csupán ebből a könyvből tájékozódjon a keresztes háborúk korabeli arab szempontból való értékeléséhez, mert az súlyos félreértésekhez vezetne. Mindenképp olvasson más arab szemszögből íródott könyveket is mert önmagában Maalouf könyve használhatatlan…

7 hozzászólás
Habók P>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Élvezetesen megírt, az európai keresztesekre nézve nem igazán hízelgő könyv. De valószínűleg sok benne az igazság. Mindenesetre érdemes volt ezt az oldalt is megismerni. Így sok esemény sokkal érthetőbbé vált. (Kár, hogy a deheroizálásnak kamaszkorom kedvenc hőse, az Oroszlánszívű is áldozatul esett…)

GTM P>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Nem volt jó a sorrend. Alig egy hónapja olvastam Malcolm Billing A keresztes hadjáratok című könyvét, most pedig ezt. De nem egymás után, hanem párhuzamosan kellett volna olvasni őket. Akkor tűnt volna fel igazán a nézőpontbéli különbség. Késő bánat! Ezt már nem fogom pótolni. Izgalmas kirándulás volt ez részemről a keresztesek világában, hagyott is maradandó nyomokat, de arra nem érzek késztetést, hogy ismét nekiálljak a két könyvnek összehasonlítás végett.

Lehet, felületesen olvasok, de nekem nem annyira a különbségek, inkább az azonosságok tűntek szembe. Az arányok kicsit eltolódtak ugyan egyik vagy másik oldalra, de a tények többsége azonos. Az már nem volt számomra újdonság, hogy a keresztesek viselt dolgai és a lovagi erények fordítottan viszonyulnak egymáshoz. Az általuk elkövetett szörnyű mészárlásokról többet tudtam meg Billingtől, mint Maalouftól. Az előbbi ugyanis részletez olyan gaztetteket is, amiket útjuk során, az európai oldalon követtek el, és a muszlim történetírók nem tudhattak róla.
Maalouf deheroizálja ugyan a keresztes lovagokat, nem tűnik azonban elfogultnak a muszlim oldallal szemben sem. Ismeri és megmutatja ennek a világnak a kegyetlenségét és árnyoldalát is. Olyan korban járunk, amikor a kegyetlenség természetes, sőt kívánatos erény mindkét kultúrában. Öncélú, felesleges vérontást azonban Billing is csak a keresztény oldalon említ, egészen a mamelukok koráig, amikor is a szaracénok saját módszereiket fordították a frandzsok ellen. A lovagias Szaladin személyének megítélésében pedig szintén nincs különbség a két oldalon. Sőt, Maalouf lefjeti róla is a heroikus mázat, mondván felemelkedését inkább köszönhette szerencséjének, mint egyéni adottságainak.

Azt sem árt tudni, hogy Maalouf elsősorban szépíró és nem történész. Keresgéltem az interneten, de nem találtam sehol utalást, hogy ilyen irányú végzettsége lenne. Nem is történelemkönyvet írt, sokkal inkább véleményt, gondolatokat arról, hogyan látta a történteket a kor ember a másik oldalon. Lehet az íróval vitatkozni, lehet nem egyetérteni, de értékeit nem lehet eltagadni. Maalouf arab szemmel, azaz a korabeli arab krónikások nézőpontjából mutatja be az eseményeket. Ezek talán nem mindig állják ki az objektivitás próbáját, de meghatározhatják egy nép gondolkodását. Akár máig ható gondolkodását is. Mert a kollektív tudatba, vagy tudattalanba beépült, identitást meghatározó múlt mítosszá válik, s mint ilyen túl lép a racionalitás szféráján. Nem véletlenül nyúlnak vissza mindig a szélsőséges irányzatok a nemzeti mítosz elemeihez.

Éppen ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy megtanuljunk kilépni megszokott gondolkodási sémáinkból, és más, új nézőpontokból is megvizsgáljunk egy-egy témát. Ehhez lehet egy lépcsőfok ez a könyv is. Bátran ajánlom annak, akit érdekel a történelemnek ez a hosszúra nyúlt epizódja. Ráadásul nagyon élvezetes az elbeszélő stílusa. Annyira, hogy azóta már meg is rendeltem két Maalouf-regényt.

Szirmocska>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Olvasmányos, felhasználóbarátan szórakoztató stílusban megírt munka, amely nagy örömömre a másik oldal, az arabok, sok esetben kevésbé elfogult, tárgyilagosabb szemszögéből mutatja be a keresztesháborúk történetét. Egyébként ez a szokatlan nézőpont volt az, ami a könyv megvásárlására késztetett. Több ilyen jellegű műre volna szükség, illetve azok megismerésére, amelyek az úgymond másik oldal bemutatásával árnyalják a képet, legyen szó akármelyik történelmi korszakról. Persze ezek után igényem támadt arra, hogy ne csak a frandzsok hódításainak és kiszorításának eseményeiről, hanem az ezek következtében átalakuló arab világról is olvashassak, de ez már nem fért bele ennek a műnek a kereteibe.
Nálam most külön élményt jelentett a nemrég olvasott Trux Béla: A templomos lovag és Akkon ostroma után, mert az ott említettek rendre visszaköszöntek vagy további magyarázatot kaptak Maalouf munkájában.
Negatívumként igazából csak két dolgot tudnék elmondani. Akármennyire is a szórakoztatás és a könnyen olvashatóság a cél, szerintem nagy hiba az egyes jegyzeteket, amelyek nem is mindig csak a forrásokat jelölik meg, hanem plusz információkat tartalmaznak, a legvégén, csak a fejezetek alapján, időrendben közölni. Szeretem a lábjegyzeteket és szeretem ott olvasni a kiegészítéseket, ahol aktuálisak. Elfogadható, bár számomra nem érthető, az indok, hogy nem akarja ezzel megtörni az olvasást. De akkor legalább jelölni kéne a szövegben, hogy hopp, itt erről találsz majd valamit a végén. Mert nekem az törte meg az olvasást, hogy a fejezetek után hátralapozva próbáltam visszafelé megfejteni, hogy akkor most melyik jegyzet hova való. Ez elég amatőr megoldás így.
A másik dolog a térkép. Nekem az mindig hiányzik. Nem kerülne sokba odabiggyeszteni az elejére vagy ha mindenáron végjegyzetet akar, akkor a végére és mindjárt újabb dimenzióval bővíthetné az egészet még azok számára is, akik egyébként tudják, hogy mi, merre, hány méter.
A történelem iránt érdeklődőknek mindenképp ajánlom. De szerintem mások is szórakozást találhatnak benne, mert nagyon izgalmas, szövevényes, árulásokkal és szövetségekkel tarkított, néhol már-már valószínűtlenül fordulatos (ilyet csak az élet tud) korszak ez, amelynek a máig tartó hatásával kapcsolatban meglepő összefüggéseket is boncolgat az író, igaz, csak az utószó erejéig.

4 hozzászólás
anesz P>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Mintha egy más történelmet olvastam volna! Izgalmas és érdekes stílusban ismerkedhetünk az arab világgal. Sok fehér folt a tudásomban eltűnt, rengeteg mindent tanultam belőle, szinte letehetetlen volt. Egy kis hibája azért van: nekem főleg az elején nagyon hiányzott egy-két térkép, hiszen rengeteg városról hallunk, és azért a földrajz ismereteim nem mindent fednek le. A könyv második felétől ez már nem volt gond, mert közben hazaérkeztem, és itthon elővettem a történelmi atlaszomat.
A mai viszonyokra is érdekes adalékokat tartalmaz a kötet, illetve elgondolkodtató következményeket. Például azt, hogy a keresztes hadjáratok egyesítették az arab világot, akik korábban egymással acsarkodó törzsekből álltak, néha még a nyugatiakat is segítségül hívták az aktuális ellenfelük ellen. Az is igaz azonban, hogy a nagy alakjaik, vezetőik nem arabok voltak, hanem törökök, kurdok, örmények stb. Akkoriban hatalmas kulturális fölényben voltak, amit a nyugatiak lassan átvettek tőlük, mert az arabok nem voltak nyitottak az újdonságokkal szemben, így lemaradtak a fejlődésben. Szomorú, hogy a nyugatiaktól csak a kegyetlenkedést, a vérengzést tanulták meg, de azt hatékonyan.
Nagyon szerettem olvasni, megint sokat tanultam, miközben jól szórakoztam, mintha egy izgalmas kalandregényt vettem volna a kezembe.

spinakker>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Ez a könyv szórakoztató. Furcsa ezt mondani, mert történelemkönyv létére nem ezt várnánk, de a keresztes háborúk „legjobb” pillanataiban George R. R. Martin-i fordulatokat, árulásokat, cselszövéseket, abszurd vagy humoros jeleneteket, és deus ex machinákat tartalmaznak.
„Legrosszabb” pillanataiban viszont Maalouf nem kertel a mindkét oldalon elkövetett kegyetlenségek bemutatásával. A keresztes hadjáratok távolról sem olyan fényes és lovagias vállalkozás volt, mint ahogy a köztudatban él, hanem a barbár nyugat egy kulturálisan és tudományosan sokkal fejlettebb terület elleni inváziója volt. Maalouf attól, hogy a muszlim oldalra fókuszál, korabeli krónikások megszólaltatásával, egyáltalán nem elfogult – néhol személyes hangvételével (de nem véleményével) viszont élvezetesen mesél.
Mindkét oldalon vannak szörnyű tettek, a rabszolgasorba vetés általános, míg a „frandzsok” nagyon sokszor egy város civil lakosságát is lemészárolják. A másik oldalon is vannak azért „túlkapások”, pl. a nulladik keresztes hadjárat résztvevőit, amely főleg civilekből áll, kegyetlenül lemészárolják. Ez morális szempontból viszont semmi a kiéhezett frandzsok kannibalizmusához képest, ami néha még csak nem is éhségből ered, vagy Renaud de Châtillon elmondhatatlan bűneihez képest.
Amíg a nyugatiakat joggal látják barbárnak, és harci rátermettségükön kívül semmi pozitívumot nem látnak bennük, a muszlim oldal sem olyan magasztos. Az arab kultúra fénykora már kezd letűnni (még így is magasan a nyugatiak előtt járnak kórházaikkal, fejlett, postagalambokon alapuló távközlési hálózatukkal, stb.-vel). Emellett pedig teljesen széttagoltak, szinte városállamok működnek, egymással versengő emírekkel, és ugyan néha feltűnik egy alak, aki valamennyire egyesíti a térséget (mint Szaladin), halála után újra káosz születik a hatalmi civakodás miatt.
Szóval ez inkább szórakoztató, mint ismeretterjesztő történelemkönyv. Többek között megtudhatjuk, hogyan védett meg egy várat egy birkanyáj. Miért téves az Assassin's Creed videójáték képe az aszaszinokról. Milyen válogatott, de nagyon buta halállal hal meg egy csomó nagy történelmi alak. Hogyan vált egy alkoholistából a muszlim világ egyik első védelmezőjévé. Miért köszönheti Szaladin felemelkedését inkább a szerencsének, mint politikai éleslátásának. Miért nem szolgál rá Oroszlánszívű Richárd az angol történelem egyik legnagyobb alakjának címére. Hogyan szerezte meg egy ateista uralkodó Jeruzsálemet. Hogyan söpörte el majdnem az egész addigi történelmet a még barbárabb mongol horda. Milyen, szinte bolsevik forradalmi válasza volt a muszlim világnak minderre.
Mint látható, Maalouf inkább a politikai és katonai oldalra fókuszál a civilizációk ütközésének leírásánál. Többet szerettem volna megtudni a kulturális oldalról, hogy a muszlimok ténylegesen hogyan élték meg ezt az egészet, de erről csak elvétve van szó. Azért az epilógusban elmagyarázza legalább az utóéletet, hogy pl. az arab világ miért él még mindig a múltban több szempontból is.

4 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Lenyűgözően fantasztikus, olvasmányos és informatív könyv a keresztes háborúk koráról, amit még „izgalmassabbá” tesznek a korabeli történetírók idézett feljegyzései. A szerző az első keresztes háborúktól a frandzsok kivonulásáig sorra veszi az összes fontosabb fordulatot, összecsapást, a belső viszályokat, a kiemelkedő történelmi alakokat és tetteiket. Végig követhetjük könyvében az arab világ válságból történő felemelkedését, az emírek és szultánok időről időre megjelenő igényét a politikai és katonai összefogásra, majd a mongol betörések és hódítások árnyékában megerősödő mameluk török vezetés létrejöttét, mellyel végleg kiűzettek a keresztes hódítók az arab területekről. Közel 200 évnyi vérgőzös történelmet tekintünk át, 437 oldalon egy olyan könyvben, egy olyan szerzőtől, akinek még az epilógusa is érdekfeszítő.

Iskolás koromban, amikor a keresztes háborúkról tanultunk, már akkor „hülyeségnek” tartottam az egészet (mint úgy egyébként minden fölösleges vérontást). De izgatta a fantáziámat a lovagok hódító hadjárata az egzotikus keletre. Ez a könyv pedig ismét megerősített abban a hitemben, hogy ez egy minden szempontból fölösleges európai vállalkozás volt, viszont nem eredménytelen. A nyugat igen sokat sajátított el az arab ismeretekből (egészségügy, jog, csillagászat, matematika, mezőgazdaság, stb.), míg fordítva ez nem mondható el. Részben azért mert nem nagyon volt mit, részben pedig mert nem is akartak semmit magukévá tenni a nyugati kultúrából. A keresztesek barbár hódítókként leigázták, kizsákmányolták és megvetették az ott élőket. Olyan károkat okozva a kollektív tudatban és emlékezetben, ami a mai napig hatással van az arabok, nyugati emberekről alkotott nézeteire, a világban elfoglalt helyükre. A keresztes háborúk, a frandzs hódítás és vérengzés volt az a momentum, ami végérvényesen elszakította egymástól a kelet és a nyugat emberét. Ami egyik kiindulópontja lett a mai vallási fanatizmusnak.

kékcseresznye>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

A könyv tudományos alapossággal, szórakoztató, szépirodalmi stílusban mutatja be a keresztes háborúk történetét, az arabok szemszögéből. Nagyon érdekel ez a korszak és általában az arab világ. Nagyon sok mindent megértettem belőle az arab gondolkodásról és szokásokról. Ez kicsit más színben tünteti fel a jelenkori történéseket is a szememben. Nagyon sok kultúrtörténeti érdekességet is megtudtam a könyvből. Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit jobban meg akarja ismerni ezt a kultúrát.

1 hozzászólás
daniagi>!
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel

Mi volt a „franjok” igazi célja a Kelet megtámadásával? Nem csupán a Szent Város visszavétele, sokkal inkább területszerzés. Miért sikerült évszázadokig ott maradniuk? Mert az itt lakó arabok, törökök, szíriaiak, bizánciak, egyiptomiak sem voltak egységesek, minden szultán, emír, kádi, kalifa, baszileusz is a saját előnyére szövetkezett a támadókkal vagy éppen ellenük. Közepétől már ismerősek a szereplők a Mennyei Királyságból: IV. Balduin, a fiatal leprás jeruzsálemi király, Szaladin az elegáns, nagyvonalú, igazságos, kurd hadvezérből lett szultán, Balian, Jeruzsálem védője majd feladója, Oroszlánszívű Richárd, a szavát-nem-tartó angol uralkodó, Akra elfoglalója. Hűség, hősiesség, árulás, brutális kegyetlenség, fékezhetetlen hatalom- és szerzési vágy. Tudatlanság, előítélet, tapasztalatokból tanulni nem akarás. Semmi sem változott ezer éve. Hiánypótló, ismereteket helyükre tevő, kiváló könyv.


Népszerű idézetek

Szirmocska>!

De a szultán még haragjában is megőrzi nagylelkűségét. 1183 novemberében például, amikor a Kerak körül felállított arab hajítógépek sziklatömbökkel kezdik bombázni a fellegvárat, a védők tudtára adják, hogy a falak között éppen hercegi nász folyik. Noha a menyasszony Renaud mostohalánya, Szaladin megkérdi az ostromlottaktól, a vár melyik részén fognak lakni az ifjú házasok, és parancsot ad embereinek, kíméljék azt a helyet.

314. oldal, X. fejezet - Szaladin könnyei (Európa, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: 1183
4 hozzászólás
Fundy>!

Ha valakinek nem törheted el a lábát, csókold meg azt, s imádkozz, törje el neki Allah.

80. oldal, III.- A maarrati kannibálok (Európa, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Allah
spinakker>!

„Aki csak hallott a frandzsokról, mindenki vadállatot látott bennük, akik kitűnnek ugyan a bátorság, a harci erények terén, de azon kívül semmi másban, ahogyan az állatok is csupán testi erejükkel és támadási képességeikkel jeleskedhetnek.”

75., III. - A maarrati kannibálok (Európa, 2012)

1 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!

De nem csak az éhség kínozza a hódítókat, bomlasztja napról napra harci rendjüket. Megállás nélkül zuhog az eső, igazolva a szíriaiak által Antiókhiának adott „pisáló város” gúnynevet. Az ostromlók tábora cuppog a sártól. Ráadásul ezen a vidéken állandóan reng a föld. Az itteniek hozzászoktak, de a frandzsokat rémület tölti el miatta. A városig fölhallatszik közös imájuk hangos moraja, az éghez fohászkodnak, mert Isten büntető kezét érzik magukra lesújtani. A Mindenható haragjának csillapítására állítólag elkergették a prostituáltakat, bezárták a kocsmákat, és betiltották a kockajátékokat.

52. oldal, II. fejezet - Egy átkozott páncélkovács (Európa, 2015)

spinakker>!

Omár [Mohamed második leszármazottja] megkérdezte vezetőjét, hol teríthetné le imaszőnyegét. A pátriárka felajánlotta, tegye ott, ahol éppen áll. De a kalifa így felelt: „Ha megtenném, holnap a muzulmánok kisajátíthatják ezt a helyet, mondván: Omár itt imádkozott.”
Ezért inkább fogta a szőnyegét és kivitte, odakint imádkozott. Jól látta a későbbi eseményeket, hiszen éppen azon a helyen építették később ezt a mecsetet, amely az ő nevét viseli. A frandzs vezérek bezzeg híján voltak az efféle nagyvonalúságnak. Leírhatatlan öldökléssel ünnepelték meg győzelmüket, majd könyörtelenül kifosztották a várost, ahová állítólag istenüknek hódolni érkeztek.
Még a hittestvéreiket sem kímélték. Az első intézkedésük az volt, hogy kiűzték a Szent Sír templomából minden keleti rítusú keresztény papot – görögöket, grúzokat, örményeket, koptokat és szíriaiakat –, akiket pedig egészen addig minden hódító által tiszteletben tartott ősrégi hagyomány védett, szabadon gyakorolhatták vallásukat.

95-96., III. - A maarrati kannibálok (Európa, 2012)

spinakker>!

Négy évvel később, 1108. október elején, egy szilváskertben folytatódik a történet. A fekete gyümölcsök éppen megértek. Ameddig a szem ellát, körök-körül hegyes-völgyes táj, imitt-amott fákkal. Az egyik dombon magasodnak Tell Básír bástyái. Közelükben két sereg néz egymással farkasszemet, nem mindennapi látványt nyújtva.
Az egyik táborban Antiókhia ura, Tankréd, ezerötszáz frandzs lovas és gyalogos körében. Sisakjaik alatt acél koponyavédőket viselnek, ezek teljesen eltakarják a fejüket, még az orruk sem látszik ki. Kezükben kardok, buzogányok, éles csatabárdok. Oldalukon az Aleppó ura, Ridván küldte csapat: hatszáz hosszú copfos török lovas.
A másik táborban a moszul emír, Dzsaváli és katonái hímzett ujjú, hosszú ruhákat öltöttek páncélingeikre. A sereg kétezer emberből áll, három hadtestben sorakoztak föl. Baloldalt az arabok, jobboldalt a törökök, középütt pedig frandzs lovasok, soraikban az edesszai Balduinnal és unokaöccsével, Joscelinnel, Tell Básír urával.

129., IV. - Tripolisz kétezer napja (Európa, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: 1108
1 hozzászólás
spinakker>!

A szíriai emír véleménye a „barbár” nyugatiakról csöppet sem változik, amikor a tudásukról beszél. A frandzsok a XII. században minden tudományos és technikai vonatkozásban messze elmaradnak az araboktól. De a fejlett Kelet és a primitív Nyugat közötti szakadék a leginkább az orvoslás mesterségében a legmélyebb. Uszáma bemutatja a különbséget:
Egy napon a Libanoni-hegységben fekvő Muneitra város frandzs kormányzója levelet juttatott el Szultán nagybátyámhoz, Saizar helytartójához, amelyben arra kéri, küldjön át hozzá egy orvost néhány sürgős eset kezelésére. A nagybátyám egy Tabet nevű, nálunk élő keresztény orvost választott ki. Az orvos nemsokára hazatért, csak néhány napig maradt a frandzsoknál. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan sikerült ilyen hamar meggyógyítania a betegeket, szinte elárasztottuk a kérdéseinkkel. Tabet pedig a következőket mesélte el:
– Elém vezettek egy lovagot, akinek gennyes duzzanat volt a lábán és egy asszonyt, akinek emésztési zavarai voltak. A lovag lábára borogatást tettem. A daganat kifakadt, és javulni kezdett. Az asszonynak diétát írtam föl, hogy felfrissítsem a vérkeringést. De akkor megjelent egy frandzs orvos, és így szólt: „Ez az ember nem ért a gyógyításhoz.” Aztán a lovaghoz fordult, és megkérdezte: „Mit szeretnél: élni egy lábbal, vagy pedig meghalni kettővel?” A páciens azt felelte, jobb szeretne élni egy lábbal, mire az orvos kiadta a parancsot: „Vezessetek ide egy erős lovagot egy jó élesre fent bárddal!” Hamarosan meg is jelent a lovag, és hozták a bárdot is. A frandzs orvos akkor egy farönkre helyezte a beteg lábát, és azt mondta az újonnan jött lovagnak: „Sújtsál ide jó erősen a bárddal, hogy azonnal lemessed!” A férfi a szemem láttára egy csapásra kettévágta a lábat, de mivel még nem vált el teljesen a testtől, odacsapott még egyszer. A velő kifröccsent a csontból, és a sebesült abban a pillanatban meghalt. Ami pedig az asszonyt illeti, a frandzs orvos őt is megvizsgálta, majd megállapította: „Ennek a nőnek egy dámon bújt a fejébe, aki szerelmes belé. Vágjátok le a haját!” Levágták. Akkor az asszonynak enni adtak a megszokott fűszeres, fokhagymás és mustáros ételükből. A görcsök még erősebben jelentkeztek. „Mert a gonosz szellem átment a fejébe”, jelentette ki az orvos. Ezzel megragadott egy borotvát, s a fejét kereszt alakban behasította, úgy, hogy a koponyacsont kilátszott. A sebet bedörzsölte sóval. Az asszony azonnal meghalt. Akkor megkérdeztem: „Nincs már szükség rám itt többé?” Azt felelték nincs. Hazatértem hát, de e rövid idő alatt is sok új dolgot tudtam meg a frandzsok orvostudományáról.”

226-227., VII. - Egy emír a barbároknál (Európa, 2012)

1 hozzászólás
spinakker>!

Igazságtalan-e ez a kép? Vagy a nyugati hódítók csak éhségükben, a túlélés egyetlen lehetőségeként vetemedtek volna a mártír város lakosainak felfalására? Vezetőik erre hivatkoznak egy esztendővel később egy, a pápához intézett hivatalos levélben: Iszonyú éhínség gyötörte a maarrati hadsereg katonáit, s a kegyetlen szükség arra szorította őket, hogy a szaracénok holttesteivel táplálkozzanak. Elhamarkodott dolog volna elfogadni ezt az érvelést. A Maarrat környéki lakosok e gyászos télen oly dolgokat is tapasztaltak a frandzsok viselkedésében, amelyeket az éhség nem magyarázhat meg. Látták, amint a frandzsok fanatikus bandái, a tafúrok elárasztják a vidéket, fennen hangoztatva, hogy a szaracénok húsát akarják ropogtatni. Látták őket összegyűlni este a tűz körül, s áldozataik húsát marcangolni. A vallási fanatizmus táplálta kannibalizmusról lenne hát szó? Valószerűtlennek látszik, de a szemtanúk meggyőző erővel írják le a tényeket, érzékeltetik a mindenütt eluralkodó baljós atmoszférát. E szempontból talán a maarrati csatában személyesen is jelen lévő frandzs történetíró, Albert d’Aix egyik megjegyzése a legborzalmasabb: A mieink nemcsak a megölt törökök és a szaracénok tetemeit átallották megenni, de fölfalták még a döglött kutyákat is.

76., III. - A maarrati kannibálok (Európa, 2012)

spinakker>!

A minden oldalról fenyegetett muzulmán világ teljesen bezárkózik. Hűvös, tartózkodó, intoleráns, terméketlen lesz, s e tulajdonságai egyre erősödnek a világ többi részének fejlődési ütemével párhuzamosan, hiszen egyre kirekesztettebbnek érzi magát. A haladás, a fejlődés rajta kívül eső dolog lesz, a más, a másik attribútuma. Hogyan viszonyuljon a külső, a Nyugat által képviselt modernizmushoz? Vesse el azt a maga kulturális és vallási önállósága alapján? Vagy lépjen maga is határozottan a modernizmus útjára, kockáztatva ezzel, hogy elveszítheti arcát, azonosságtudatát? Sem Irán, sem Törökország, sem az arab világ nem volt képes megoldani ezt a dilemmát. Ezért lehetünk szemtanúi még ma is az erőszakos nyugatosítási kísérletek és a szélsőséges, erősen idegengyűlölő, haladásellenes vallási mozgalmak állandó váltakozásának.

435., Epilógus (Európa, 2012)

spinakker>!

Saint-Gilles családjából itt van al-Szerdani és az elhunyt gróf édesfia, akit a krónikások Ibn Saint-Gilles-nek hívnak, és aki nemrég érkezett hazájából, több tucat genovai hajóval. Mindketten igényt tartanak Tripoliszra, de Jeruzsálem királyának szigorú parancsára félreteszik ellenségeskedésüket. És Ibn Saint-Gilles fegyelmezetten meg is várja az ostrom végét, csak azután gyilkoltatja meg vetélytársát.

142., IV. - Tripolisz kétezer napja (Európa, 2012)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kahlil Gibran: A próféta
Vince Flynn: Amerikai bérgyilkos
Váncsa István: Lakoma
Kahlil Gibran: Bolond / Homok és tajték
Oriana Fallaci: Insallah
Kahlil Gibran: Törött szárnyak
Kahlil Gibran: Lázadó lelkek
Khalil Gibran: A Próféta / A Próféta kertje
Farzsallah Haik: Barzsut, a hegy leánya
Ghasszán Kanafáni: Lángoló ég alatt