Hódolattal ​esengve 52 csillagozás

Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

A könyv 1999-ben elnyerte a Francia Akadémia Nagydíját. A történet elbeszélőjét felveszik a Jumimoto világcég központjába tolmácsnak, de csak irodai munkákat végeztetnek vele. A belga lányt egyedül az vigasztalja a megaláztatásokért, hogy közvetlen főnöke, a szépséges Fubuki megértő és barátságos iránta…. Valaki hideg gyűlölettel megpróbálja elűzni a vállalattól, mielőtt kitölthetné egyéves szerződését… Erről az egy évről, egy különös párviadalról szól a francia-belga írónő életrajzi regénye.

Eredeti mű: Amélie Nothomb: Stupeur et tremblements

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Sík, Budapest, 2000
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639270059 · Fordította: Bognár Róbert

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Hirosima


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Ez a könyv úgy lóg ki az eddig általam olvasott Nothombok közül, mint egy falka szürkemarha közül az egy szem Milka tehén. Míg eddig az írónő csavaros fiktív kegyetlenségekkel traktált (aminek persze örültem), addig most (némileg megható őszinteséggel) életének azt a fejezetét osztja meg velem, amikor egy japán cég alkalmazottjaként járta meg a hadak útját. Nos, én is dolgoztam japán cégnél (mondjuk nem a szigetországban, hanem itthon, ez nem elhanyagolható különbség), de hazudnék, ha azt állítanám, hogy három mondatnál többet beszéltem volna bárkivel közülük. Ezzel együtt ez az apró körülmény nem akadályozott meg minket a kollégákkal, hogy meredek anekdotákat terjesszünk, illetve vadabbnál vadabb feltételezéseket gyártsunk róluk. Halványan emlékeztet ez arra a módszerre, ahogy Nothomb kezeli a témát, néhány lényeges eltéréssel. Egyrészt Nothomb sokkal bennfentesebb a japánok világában, mint én, és egyáltalán, mint a legtöbb európai, talán Sean Connery kivételével a Gyilkos nap c. filmből. Másrészt mi a kollégákkal a keleti embert helyeztük bele a nyugati civilizációba, így történeteinkben többnyire ő volt a szenvedő vagy szánandó fél, ellenben Nothomb egymaga, a saját, esendően belga mivoltában ereszkedik a távol-keleti kultúra individualista szemmel talán legrettentőbb mélységeibe. Harmadrészt: hát hol voltak a mi sztorizgatásaink ahhoz a finom intelligenciához képest, ahogy az írónő úgymond a tökénél fogva megragadja a két civilizáció közötti alapvető eltéréseket? Hol voltak a mi kocsmai nyavajgásaink ahhoz a sziporkázó, eredeti humorhoz képest, ami csillogó mázzal vonja be ezt az induri személyes történetet? Sehol, na.

(Amúgy pont ez a humor az, ami a legszembetűnőbb eltérés a másik két Nothomb-szösszenettel szemben. Nem mintha azokban nem szikrázna fel az írónő humorérzéke, csakhogy azokban a tréfáknak mindig van valami vészjósló éle, van bennük jó adag keserűség, ám itt, talán az öniróniának, talán a japánok iránt mindenek ellenére érzett szeretetnek hála a humor lényegesen felszabadítóbb.)

Talán ezért, talán másért, nekem ez tetszett a három Nothomb közül a legjobban.

16 hozzászólás
>!
Oriente P
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

A Budapesti Molyklub egy korábbi összejövetelén a japán és az európai irodalmi hagyomány különbségeiről beszélgettünk Kazuo Ishiguro kapcsán. Emlékeim szerint akkor merült fel ez a könyv, méghozzá @Kuszma mesélt róla. Valahogy kíváncsivá tett a történet, és mivel nem is egy vaskos jószág, gondoltam, megnézem magamnak.
A belga írónő egyszerűen elmeséli egy évét, amit egy japán vállalat alkalmazottjaként töltött. Ennyi.
Az elmúlt hetek két legkedélyesebb, sálbanevetős, hosszú villamosútját töltöttem ma el Amélie Nothomb-mal. Zseniális kis kötet a japán lélekről.

Mori Fukumi valószínűleg nem volt elragadtatva, amikor hírét vette a könyvnek, de egészen biztos vagyok benne, hogy addig nem nyugodott, amíg titokban végig nem olvasta, hogy aztán a csukott borító felett sápadtan és rezzenéstelen arckifejezéssel legalább öt percen keresztül hagyja lelkében dúlni a „hóvihart”. :)

6 hozzászólás
>!
csauperjel 
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Nothombnak köszönhetem, hogy végre megfogalmaztam véleményemet a japán kultúráról. Eddig csak azt éreztem, hogy ambivalens a viszonyulásom. Már tudom: amennyire vonz és lenyűgöz a szertartásos udvariasságuk, egymás iránti tiszteletük kifejezése a felszínen, épp annyira taszít és elborzaszt a minden érzelem elnyomására való törekvésük, az emberi test megvetése, és az öngyilkosság értéknek való beállítsa. Számomra ijesztően életidegen gondolkodásmód. Hálás vagyok, hogy nem japánnak születem!
    De nem csak ennyit köszönhetek neki! Élvezetes perceket szerzett inteligenciájával és kifinomult humorával. Csodálom a regénybeli Amélie kitartását. Biztosan fogok még olvasni tőle, bár picit aggódom, hogy az életrajzi regény személyessége után bármely fikciót kevesebbnek fogom érezni.
    Láttam, film is készült a regényből, gondoltam, férjemnek megmutatom (ő nem moly), de a könyvben néhány jelenetnek van egy leheletnyi szexuális felhangja, ami nagyon jól áll neki, viszont ahogy a filmipar jelen tendenciáit ismerem, jó eséllyel az ízléstelenségig eltúlozták ezeket. Ráadásul Amélie a képzeletemben kicsit az írónőhöz hasonlít, ezért az őt játszó színésznő szőke bozontos haja és hideg kék szeme számomra nagyon zavaró. Inkább maradunk a felolvasásnál!

>!
Kkatja P
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Ez a második könyvem az írónőtől és ezt elolvasva jobban megértem A gyilkos higiéniáját is, amit ebből a tapasztalatából is meríthetett, mert a szatirikus Nobel-díjas író, Tach, elmehetett volna egy japán vállalat dölyfös főnökének is. :)

Nagyon jól érzékelteti a japán és a nyugati gondolkodásmód különbségeit, pláne, ha a nyugati vesztére még a női nemhez tartozó személy is. Amit kicsit furának tartottam, hogy Amélie szan, a japán nyelv és világ szerelmese és jól ismerője, pont ezeket a kimondottan japán hierarchikus és illembéli sajátosságokat nem ismeri, amiből aztán a legtöbb bonyodalma származik… visszabeszél a főnökének, közbeszól, ellenkezik, önállóan kezdeményez, ezt egy nyugati számára sem mindig bocsájtják meg, főleg, ha az illető kezdő egy világcégnél, nemhogy Japánban, egy mindenben túlszabályozott etikettre és erkölcsiségre épülő világban, ahol nőnek lenni még mindig alacsonyrendű és megvetendő dolog. Hát még hibázni…
De ezzel együtt nagyon élveztem, még ha néha a hajamat tépve is, ismét egy gördülékeny, humoros és szerethető történetet olvashattam Amélie tollából. :)

Megnéztük a belőle készített filmet is, hát sok fontos dolog kimaradt a könyvből, de azért élvezetes volt. :) http://est.hu/film/2503/tokioi_tortura

>!
narziss 
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Igazi meglepetés-könyv volt. Nem szép dolog, de látatlanban kissé alábecsültem a regényt, én balga. Újabb mű a méltatlanul kevesek által ismert és köztudatban nem igazán forgó könyvek egyre népesebb lajstromán…

Nothomb írása teljesen véletlenül került hozzám; igazából nem szerepelt semmiféle valós vagy képzeletbeli várólistán. Valahol (itt, a molyon :)) találkoztam a fülszöveggel, s mivel keleti tematikájú, és minden ilyesmi nagyon közel áll hozzám, no meg csudaszép, varázsos címe van, kikölcsönöztem a könyvtárból ezt az alig 100 oldalas történetet.

„Kelet és Nyugat. A látható konfliktus mögött ugyanaz a kölcsönös kíváncsiság rejlik, a félreértések mögött ugyanaz a vágy, hogy megértsük egymást.” Ezt az elbeszélő-főhősnő szájából elhangzó két mondatot érzem így utólag a regény kulcsának. Bármennyire is úgy tűnik csaknem mindvégig, hogy ez a megismerési, elfogadási, alkalmazkodási szándék csak Amélie részéről van meg, míg a japán „oldalon” – főként Fubuki részéről – teljes az idegenkedés és elzárkózás… (Nem lehet, nem tud más lenni.)

Nevezhetném a regényt a két fiatal nő lélektani párbajának, amely köré ismét felépül az a különc idegenségében roppant mód izgalmas japán világ, amely évezredes hagyományokból táplálkozik, a végletekig tekintélytisztelő, és amelyben szigorú hatalmi hierarchia és rémisztő rend(szer) működik munkahelyen, családban.

Ebbe a letisztult látszatrendbe „hiba” csúszik a „semmirekellő”, „gyengeelméjű” nyugati lány jóvoltából, aki jön, lát és győz. A „diadal” nem abban az elkorcsosult nyugati értelemben adatik meg neki, ahogyan azt mi, európai emberek értelmezzük általában, vagyis: középpontba kerülni, felülkerekedni, hódítani és hódoltatni, mások ájult irigységének céltáblájává válni, netán sikert, pénzt, csillogást halmozni tonnaszámra. Nem. „Győzni” itt annyit tesz majd, mint talpon maradni, méltósággal helyt állni, tűrni, behódolni, elfogadni – a végsőkig, sőt: azon túl is…

Ugyanakkor mégsem tragikus, netán horrorisztikus ez az egész. Különlegességében felemelő, és ami felteszi az egészre a koronát, az Amélie Nothomb egészen egyedi humora. Ezt szerettem leginkább a könyvben. :) Olyan humor ez, ami – azt hiszem – csak nagyon keveseknek adatik meg, és még fordításban is átjön. Nem hatásvadász, nem szóviccekben tobzódó, hanem (keletiesen) visszafogott, intellektuális, fatalista, „komoly” humor. Lubickoltam benne olvasás közben, annyira tetszett. (Talán az általam bepötyögött idézetek egyike-másika képes valamit megcsillantani ebből.)

Volt egy rész a japán nőről, amit szívem szerint beidéznék ide, a hossza miatt mégsem teszem (51-56. oldal), de annyit elmondhatok, hogy gyémántkemény tisztánlátásról tanúskodik azt illetően, mennyire adott, megszabott, születéstől szabályozott „egyensors” jut az ország nőinek osztályrészül. Mindezt a belga Amélie tolmácsolja ítélkezés nélkül, érzelgősségtől mentes mély empátiával.

2 hozzászólás
>!
Miestas 
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Tisztelettel ajánlom, e könyvet minden molynak, aki úgy gondolja, hogy nem a tökéletes munkahelyen dolgozik. A könyv olvasása után garantáltan megváltozik a véleménye:-)
Élmény volt, éshitetlenkedés, ugyanakkor tanulságos is Amélie Nothomb életrajzi regénye. Ezek után biztos nem akarok japán cégnél dolgozni!

2 hozzászólás
>!
saribo P
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Hűha… nem csinált kedvet ahhoz hogy japán céghez menjek dolgozni, az egyszer biztos! Szerettem benne Amélie humorát és szarkasztikus megjegyzéseit, elég sajátságos, volt a stílusa, ahogy minden nehézséggel és megaláztatással pozitívan próbált szembenézni. Szerettem a kitartását, hogy az előre vállalt egy éves szerződést minden körülmények között ki akarta tölteni… ennyiben átvette a japán mentalitást, nem futamodott meg.
A japán karakterek elég szélsőségesek voltak, nem tudom a valóságban ennyi kibírhatatlan ember összegyűlhet-e egy munkahelyen, talán csak nekem van szerencsém a normális kollégákkal?? Összességében jó könyv volt!

2 hozzászólás
>!
cetli
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Az a plusz fél csillag (az Ördögi kozmetikához képest), azért jár, mert személyesebb volt.
Viszont ez szebben volt tagolva, amaz meg pont emiatt kevésbé volt számomra elviselhető.
Ez az idézett tetszett, biztos tetszett más is, de nem emlékszem.
„Nyúltam a csokoládé felé, és arra gondoltam, hogy talán így történtek a dolgok az édenkertben: Évának egyáltalán nem fűlt a foga az almához, de egy dagadt kígyóra hirtelen és érthetetlenül rájött a szadisra roham, és kényszerítette, hogy beleharapjon a gyümölcsbe.”

>!
Sík, Budapest, 2000
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639270059 · Fordította: Bognár Róbert
>!
Sárhelyi_Erika I
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Nemigen tudok népről, amelyik komolyabban és kategorikusabban értelmezné a tiszteletet és a lojalitást, mint a japánok. No persze, ők flúgosak. Azt nem tudom, hogy a belgák mennyire dilisek, de akad köztük, az biztos. És persze azok a magyar olvasók is lököttek, akiknek csak az utolsó 2-3 oldalon esik le a húsz fillér. Mégis, ha valahol – ha máshol nem, az irodalomban – összekerül ennyi eszement, az nem feltétlenül jelent rosszat. Sőt, egész jó kis regény kerekedhet belőle. Merthogy Amélie Nothombnak ezt a könyvét is nagyon szerettem (ahogy a másik három általam olvasottat is), végig fenntartotta az érdeklődésem – bár katarzist azért nem okozott. Úgyhogy nagyon várom, hogy megkaparintsam A gyilkos higiéniáját, mert ahhoz különösen nagy remények fűznek. (Ha valaki kölcsönadná, megköszönném. Hódolattal esengek :))

>!
Qedrák P
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Egy újabb olyan japánokról szóló könyv, amit @Oriente értékeléseiben láttam meg, és várólistáztam be. Nem gondoltam volna, hogy mindössze egyetlen nap alatt elolvasom, de így alakult. Nem hosszú (alig több mind száz oldal, ráadásul elég széles sorközökkel), és kellően gördülékeny is.
Az írónő humorába azonnal beleszerettem. A finom iróniát rendkívül jól adagolja, többször hangosan felnevettem, pedig igyekszem a könyveket látványos gesztusok nélkül olvasni. Egy kicsit irigylem is az írónőt azért, hogy a látványos süllyedése közepette megőrizte a vidámságát, amire alighanem szüksége is volt, hogy feldolgozza a vele történteket. A fülszöveg e téren kissé félrevezető, hiszen a legnagyobb ellensége éppen az lesz, aki oly' barátságos vele a kezdetek során, de ez nagyjából tíz oldal után kiderül. Azon persze elgondolkodtam, hogy valóban léteznek-e száznyolcan centis japán nők, valahogy nem az égimeszelőkről híresült el az ország. És ha már Japánról van szó: a nők és a férfiak helyzetéről adott tűéles meglátásai, miszerint az a csodálatraméltó bennük, hogy még nem lettek kollektíve öngyilkosok, sokatmondónak és keserűnek is tűnik. Ez kicsit meg is töri a regény lendületét, de a kritikának mindenképpen helye van a műben.
Az írónő egyébként arról is meggyőzött, hogy maradok a japán kultúra távoli csodálói között. Nem hiszem, hogy valaha is fel fogom keresni Japánt, de abban bizonyos vagyok, hogy ha nekem kellene ott élnem, rendkívül hamar becsavarodnék. Csak abban bízhatok, hogy nyomokban tartalmazok annyi humorérzéket, mint Amelie Nothomb, hogy túllendüljek azokon a napokon, ha ez mégis bekövetkezne. :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Oriente P

Nos, a japán kultúra sok furcsasága közt az is ott van, hogy a nők, bár nem szabad álmodozniuk, olyan keresztnevet kapnak, amelyek álmodozásra késztetnek; például Fubuki, Hóvihar. A szülők a legábrándosabb költőiségre ragadtatják magukat, amikor nevet keresnek leányuknak. A fiúnevek viszont gyakorta mulatságosan förtelmes nyelvi csinálmányok. Ennek megfelelően, mivel nagyon is rendjén való főnévi igenevet választani keresztnévnek, Szaitó úr azt a nevet adta a fiának, hogy Cutomeru, vagyis „dolgozni”.

57. oldal

>!
saribo P

Mostantól fogva maga nem beszél japánul. Elkerekedett a szemem.
– Tessék?
– Nem tud többé japánul. Világos?
– De hiszen azért vett fel a Jumimoto, mert tudok a nyelvükön!
– Nem érdekel. Megparancsolom, hogy mostantól ne értsen japánul.
– Az lehetetlen. Egy ilyen parancsnak lehetetlen engedelmeskedni.
– Engedelmeskedni mindig lehet. A nyugati agyaknak ezt kellene végre felfogniuk.
„Helyben vagyunk.”, gondoltam. Fennhangon pedig ezt mondtam:
– A japán agy valószínűleg képes rá, hogy erőnek erejével elfelejtsen egy nyelvet. A nyugati alkalmatlan rá.

>!
narziss 

Én isten akartam lenni kiskoromban. A keresztények Istene nagy i-vel. Ötéves korom körül rájöttem, hogy a tervem megvalósíthatatlan. Akkor egy kicsit alább adtam, és úgy döntöttem, hogy a Krisztus leszek. Elképzeltem a kereszthalálomat az egész emberiség szeme láttára. Hétéves koromban tudatára ébredtem, hogy az nem fog megtörténni velem. Szerényen elhatároztam, hogy mártír leszek. Sok éven át tartottam magam az elhatározáshoz. De az se ment.
– És aztán?
– A többit tudja: könyvelő lettem a Jumimotónál. Azt hiszem, ennél mélyebbre már nem süllyedhetek.
– Gondolja? – kérdezte furcsán mosolyogva.

45. oldal

>!
narziss 

A tekintélyelvű rendszerek a legelképesztőbb devianciákat váltják ki az érintett honpolgárokból – és, ugyanezen okból, bizonyos toleranciát is a leghihetetlenebb emberi furcsaságok iránt. Nem tudja, milyen az igazi különc, aki nem látott japán különcöt. Szemétben aludtam? Láttunk már különbet is. Japán olyan ország, ahol tudják, mit jelent „összeomlani”.

50. oldal

>!
narziss 

Foglaljuk össze! Kiskoromban Isten akartam lenni. Hamar rájöttem, hogy az túlzás, és felvizeztem egy kicsit a misebort: Jézus leszek. Gyorsan megvilágosodtam, hogy a becsvágynak is van határa, és beértem annyival: mártír leszek, ha felnövök.
Felnőttként úgy döntöttem, hogy nem kell megalománnak lenni, jó lesz tolmácsként dolgozni egy japán cégnél. Sajnos arra se voltam méltó, alább kellett adnom: könyvelő lettem. De szédítő társadalmi zuhanásomat semmi sem tudta megállítani. Kineveztek tehát egy nagy semminek. Fájdalom – sejthettem volna –, a nagy semmi is túl jó volt nekem. Megkaptam hát végső beosztásomat: klozetpucoló.
Minden ok megvan elragadtatásba esni a hatalmas ív láttán, a mennytől a vécéig. Azt szokás mondani az olyan énekesnőről, aki mindent tud énekelni szoprántól kontraltóig, hogy óriási a hangterjedelme; nos, hadd hívjam fel a figyelmet a tehetségem széles regiszterére: mindent el tudtam énekelni Isten szólamától a vécésnéniéig.
A döbbenetem elmúltával különös megkönnyebbülést éreztem. Az az előnye a klozetpucolásnak: nem kell félni, hogy az ember annál is mélyebbre süllyed.

72-73. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

Lépett egyet felém; a jobb szemében Hirosima villogott, a bal szemében Nagaszaki. Biztos vagyok benne, hogy ha teheti, megöl.

69. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hirosima
>!
Sárhelyi_Erika I

Ameddig lesz ablak, a legelesettebb halandó is részt kap a szabadságból.

103. oldal

1 hozzászólás
>!
sophie P

Teltek-múltak a hetek, és én egyre nyugodtabb lettem. Úgy neveztem ezt az állapotot: számlázó derű. Nem volt nagy különbség a középkori kódexmásolás meg az én munkám közt: naphosszat róttam a betűket és számjegyeket. Az agyam soha életében nem volt ilyen kevéssé igénybe véve, és csodálatos békét talált a tétlenségben. A számlakönyvek zenje volt ez.

33. oldal

>!
sophie P

Szinte sajnáltam, hogy nem tudom ellenőrizni az öreg karmelita mondását: „A Karmel-hegyen csak az első harminc év nehéz.”

102. oldal

>!
saribo P

Új év: három kötelező és rituális pihenőnap. A japánokat megbénítja a nagy henyélés.

102. oldal (Sík, 2000)


Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene
Per Olov Enquist: Blanche és Marie könyve
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában
Cheryl Strayed: Vadon
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Alice Walker: Kedves Jóisten
John Irving: Árvák hercege
Alice Walker: Bíborszín