Az ​utolsó út 2 csillagozás

Amelia Earhart: Az utolsó út

Amelia ​Earhart, a repülés hajnalának legnagyobb női alakja (1897 – 1937), az első jelentős női pilóta volt. Több világrekordot is felállított, pl. 1932-ben egyedül repülte át az Atlanti-óceánt, 1934-ben Hawaii-ról Kaliforniába repült (az előtte próbálkozók mind a tengerbe zuhantak ezen az úton.) Utolsó nagy vállalkozását 1937-ben kezdte meg: az egész Földet akarta körberepülni navigátorával, Fred Noonannel. Föld körüli útjukon a Csendes-óceán szigetvilága fölött repültek, amikor utolsó rádiókommunikációjukat leadták. Akkor jöttek rá, hogy túlságosan gyorsan fogy az üzemanyaguk, akkor már tudták, hogy nem lesz elég ahhoz, hogy elérjék a következő szárazföldet. Elmondásuk szerint a Howland-szigetet célozták meg, mint esélyes leszállási lehetőséget. Ez a rádiójelzés volt az utolsó nyom velük kapcsolatban. Egy amerikai antropológus szerint Amelia Nikumaroro szigetén szállt le, ahol egy európai női csontvázat találtak 1940-ben, mely egyezett Amelia leírásával. A legújabb felfedezések… (tovább)

Eredeti cím: Last Flight

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Harc a levegőért

>!
Révai, Budapest, 1939
222 oldal · Fordította: Kosáryné Réz Lola

Kedvencelte 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

EmKatona P>!
Amelia Earhart: Az utolsó út

Tudjuk, hogyan végződik ez a történet, de annyi mesélni való jön még előtte. Ez egy elragadó beszámoló Amelia Earhart fontos útjairól és végül az utolsó nagy repüléséről, a világ körüli útról, a férje által összeállítva, szerkesztve levelek, naplók és rádiózások alapján.

Eddig nem tudtam, de nagyszerű, hogy Amelia képes volt így dokumentálni ezt az utazást. Sok helyről ékesszólóan írt leírást, és sokat tudott közvetíteni a különböző kultúrákról, amelyeket (még ha futólag is) meglátogatott.

Nagyon szépek a leírások. Meglepően jól ír. Ez nem életrajzi könyv, hanem útleírás, nem róla szól, hanem a repülésről, a kalandról, a földekről, amelyek felett átrepült.

Élveztem vele és a legénységgel repülni távoli vidékekre. Manapság könnyű utánanézni egy másik országnak, városnak, kultúrának, de mindig élvezem a régi útleírásokat, olyan mintha én is abban az időben fedezném fel ezeket az egzotikus helyeket, mintha egyébként egészen elérhetetlenek lennének, de valaki megérkezve mesélné az élményeit, a friss híreket.
Én pedig ülök és nagy szemekkel figyelek.

Elbűvölő hangon mesél. Még akkor is, amikor leszállási vagy felszállási problémáik vannak, amikor mechanikai problémák adódnak, amikor rossz az időjárás, amikor útvonalat kell változtatniuk, ő mindezt nagyon higgadtan, nyugodtan veszi tudomásul. Én azt vettem ki belőle, hogy ilyen lehetett a személyisége, udvarias, életvidám, nem követelőző, alázatos a repüléssel szemben, és tisztelte mások tudását. Jó emléket hagyott azokban, akik együtt dolgozhattak vele. Jó volt ezekből megismerni őt, aki a könyv elolvasásáig számomra csak egy történelmi alak volt.

Ez az út nem az egóról szólt, hanem a kalandról, és igen, a kihívásról is, bizonyítandó, hogy egy nő is végrehajthat ilyen utat. Olyan energiát és lendületet vesz a könyv, hogy aztán szomorú érzés az utolsó fejezethez érni, és befejezetlen történtet találni. De persze a lényeg az előtte lévő 21 kalandos fejezet.

Az egész könyvből sugárzik valami életszeretet és a nehézségekre megugrandó akadályként tekintő, irigylésre méltóan vagány szemlélet. Amelia Earhart úttörő volt, akit semmi sem ijesztett meg.

Jó volt ezzel kezdeni az évet.

Porsolya>!
Amelia Earhart: Az utolsó út

Nagyon ritkán kerül a kezembe olyan könyv, ahol erős nők életét és céljait ismerhetjük meg. Amelia Earhartról kb. egy hónapja láttam a Natgeon egy 2 órás filmet és mivel egyébként is tervben volt a könyv olvasása, nem sokkal később a kezembe vettem. Bevallom leginkább az eleje volt számomra érdekes, amikor a Világ körüli út előzményeit írta le. Azt gondolom, hogy egy kivételesen erős nő és ember volt, akitől még ma is lenne mit tanulni. Megdöbbentő, hogy egyrészt bizonyos dolgokban sokat változott a Világ, a nők helyzete, azonban még mindig sokmindenben változatlan. Nemcsak a legszélsőségesebb országokra kell gondolni. Még a legfejlettebb társadalmakban is létezik egyfajta nyomás és elvárás, miszerint egy nő elsődleges szerepe, hogy feleség és anya legyen. Jó volt olvasni egy olyan igaz történetet is, ahol láthatóvá vált, hogy egy nő, aki valami másról álmodozott, hogyan tudta megvalósítani önmagát és legendává válni. Egyébként mindeközben élete társát is megtalálta, egyszóval így sem lehetetlen :)


Népszerű idézetek

EmKatona P>!

Nem csökkentette ez a baleset az önbizalmát? – kérdezték tőlem nagyon sokan, nagyon sokszor. Mindíg határozott és tiszta volt reá a lelkem mélyén a felelet. Akármi történne is velem, semmi meg nem változtathatná azt az elhatározásomat, ami már régen él bennem. Sőt most még jobban bíztam a gépemben és a műszereimben, mint valaha. Alig vártam, hogy újra felkerülhessek a levegőbe.

87. oldal

vasmives>!

Mirevaló a jövő, ha nem arra, hogy az ember hitelt vegyen fel reá?

81. oldal, Közjáték (Műegyetemi Sportrepülő Egyesület)

vasmives>!

Egyszer írok majd egy cikket arról, milyen nagyszerűen utazhat az ember térképek segítségével, a nélkül, hogy hazulról elindulna.

57. oldal, Előkészületek (Műegyetemi Sportrepülő Egyesület)

EmKatona P>!

Hogy az embernek friss benyomásai legyenek valami képről, a legjobb egyenesen belerepülni a közepébe.

138. oldal

EmKatona P>!

Titkos álmaim közé tartozik egy nagy műhely, amire rá lenne írva: Csak lányok számára! A tervben géplakatosüzem is tartozik a műhelyhez, ahol a kislányok kedvükre kalapálhatnának, reszelgethetnének s játszhatnának mótorokkal, szíjakkal, fogaskerekekkel, mindenféle szerszámmal, maguk állítanának össze kedvük szerinti gépeket. Mindenki leheveredhetne a földre, ha úgy tetszik neki, hogy minden oldalról megnézhesse valami gép belsejét és nem lenne baj, ha olajos lenne is tőle a haja. Kitalálhatnának mindenféle új gépet és megkereshetnék a régi gépek fortélyait. Mótorok berregnének, órák tiktakolnának, rádiók üvöltenének, elektromos és egyéb csodák várnák a leányokat, akik bizonyosan éppen olyan érdeklődéssel és lelkesedéssel dolgoznának itt, mint bátyjaik. Lenne belőlük, akár a fiúkból, kormosképű gépolajozó, vagy néha híres feltaláló, de ha nem is, legalább nem éreznék a tehetetlenséget és lecsillapodna a sóvárgásuk, e mellett értenének sok mindenhez, amire máshol is szükségük van.
Mindez persze meglehetősen távolesik ennek a könyvnek a tárgyától. Hiszen én a földkörüli útról akartam írni. Viszont bizonyos tekintetben mégis nagyon hozzátartozik.

53. oldal

EmKatona P>!

Volt egy aranyos kislány Kentuckyból, aki ezt írta:
Kérem szépen, tessék engem megtanítani repülni… egész életemben hálás lennék érte és megfizetem amibe kerül, ha akármeddig törlesztem is. Most nincs pénzem, mert apám szénhordó munkás a bányában.

84. oldal

EmKatona P>!

A fiatalságot gyakran tragikus módon ferde irányba kényszerítik. Ismertem leányokat, akiknek inkább mechanikai műszerekkel kellett volna dolgozniok, mintsem ruhát varrjanak és fiúkat, akik ügyesebben tudtak volna főzni, mint mérnöki munkát végezni.

52. oldal

EmKatona P>!

Szentül hiszem, hogy terveink előkészítése néha többet jelent a megvalósulásnál. Akármi is lesz a végső kimenetele ennek a vállalkozásnak, bizonyos, hogy kivételesen érdekes és szép munka volt a hónapokon át tartó készülődés.

55. oldal

EmKatona P>!

Úgy látszik, a tehenek különleges szerepet játszanak az utazásaimnál.

125. oldal

EmKatona P>!

A napsugár néha misztikus, titokzatos üregeket világít meg, vagy hatalmas tornyokat és lovagvárakat… máskor óriási felhőszörnyetegek nyúlnak nehéz mancsaikkal az apró kis ember-készítette madár után, mely közéjük merészkedett.

112. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jon Krakauer: Ég és jég
Rebecca Yarros: Eyes Turned Skyward – Nézz az ég felé
Adam Makos: A végtelen ég hősei
Patricia Barr – Adam Bray – Daniel Wallace – Ryder Windham: Star Wars – Minden ami Star Wars
Walter Lord: Hihetetlen győzelem
Cheryl Strayed: Vadon
Charles Martin: Hegyek között
Jeffery Deaver: A koporsótáncos
Peter Hessler: Két év Kínában
Bill Bryson: Hátizsákkal a vadonban