Bagoly-folyó 90% 89 csillagozás

Nem tudom, hogy az óceán túlpartján is oly gyászos képzetek tapadnak e baglyokhoz, mint nálunk, de a cím már önmagában is sejteti, hogy itt nem önfeledt kacagás vár az olvasóra. A borítóról már nem is szólva.
Ezek az elbeszélések végtelen kötéltáncot járnak a valóság és a misztikum határán. Néha átbillennek a határ egyik, vagy másik oldalára, de itt a magamfajta materialista számára is élvezhetőek a misztikumba hajló írások. Főként, hogy ez a misztikum többnyire fejben lezajló folyamatok eredménye, bár akad néhány valódi kísértethistória is. A halál témáját oly alaposan járja körül, hogy az már szinte beteges. Ugyanakkor Ambrose Bierce a fekete humort is könnyed kézzel varázsolja elő cilinderéből. Megkockáztatom, hogy a szerző egy meglehetősen kiábrándult ember lehetett. Háborús történetei, melyekből jócskán akad ebben a kötetben, messzemenően nélkülözik azt a hősi pátoszt, mely az amerikai polgárháborúról szóló egyéb írásoknak szinte kötelező jellemzője. Bierce a tragikumot látja, nem a heroizmust. De erről olyan jól ír, hogy tucatszor is új köntösben, izgalmasan mutathatja be az élet és az ember ősi küzdelmét, melyben végül mindig az az élet nyer, mely rögtön halálba csap át.

Újraolvasás-újfent 5 csillagot adok!
Különleges fantáziájú író, remekbe szabott novellái.
„Keserű Bierce” világlátása rendkívül egyéni, a háborús történetek és a szellemvilággal kapcsolatos írások a leginkább abszurdak.
Kedvenceim a szatirikus novellák, a fekete humorú „korrajzok”, érdekes figurákról.
Ajánlom, de főleg azoknak, akik kedvelték Edgar Allan Poe műveit is.

Bierce mesteri novelláit bármikor, bárhová magammal vinném.

Ezt nem kell túlbonyolítani.

Az Ambrose Bierce féle pasasokra mondják, hogy beteg.
De zseniálisan nyomja.

Aki némi morbid humorra vágyik, amolyan meghökkentő mesékre, annak feltétlenül el kell ezt a kötetet olvasnia.

Valamiért Lovecrafttal vettem egy kalap alá, de amíg H.P.L. olyan sötét hangulatot teremt, ami fojtogat az ürességével, Bierce írásaiban lélek van. Úgyhogy Bierce rajongó lettem. Társadalomkritikái pedig örök érvényűek. A kötetben akad néhány gyengébb írás is és (szerencsére-számomra) nem csak háborús témákat dolgoz fel, mint ahogy a fülszöveg ígéri. A történetek sem olyan groteszkek mai szemmel, talán máshol van az ingerküszöbe a 21. századi embernek (na jó, nekem), emellett mégis hatásosak.

„– Uram, meghívom önt, hogy kísérjen el minket. E hadmozdulat során egy lovas tiszt feltűnő célpontot kínálna, és régóta vallott meggyőződésem, hogy üdvös volna, ha ön távozna az élők sorából.”

Ahogy az idézetből is látszik, Bierce erős fekete humorban, és a szatírája pengeéles. A novellákban bemutatott egyéni tragédiákat és az emberi drámákat ügyesen fűszerezi ezekkel az összetevőkkel. Ez a színes novellaválogatás teljes mértékben meggyőzött arról, hogy méltó helye van Poe és Lovecraft, azaz a klasszikusok mellett. Már az élete is rejtély, valamikor 1913 végén elutazott Mexikóba, és eltűnt a forradalom forgatagában, a mi Petőfinkhez hasonlóan. Bierce ekkor már 71 éves volt, így az sem kizárt, hogy az öngyilkosság ilyen kacifántos módját választotta.

Ez a kötet legtöbb helyen olyan sötét és morbid, mint az éjszaka, de mivel olyan témákat feszeget ebben a nagy sötétségben, amik igazán érdekesek, kimondottan tetszett ez a komor háttér. A stílusa magával ragadó, kimondottan szépen ír, hiába váltak a csavarjai kiismerhetővé a kötet végére, a történetei egyáltalán nem lettek unalmasak.
Nálam összességében 5-ös lett.

Ez szuper volt. Bierce zseniális, olyan atmoszférát tud teremteni a hiperrealisztikusan ábrázolt szereplői köré, hogy hihetetlen, már-már fantasztikus, és ezen az sem változtat, hogy olykor viszont költői-képzetes, szürreálba hajló, főleg amikor végtelenül cinikus és kicsavart-facsartan heroizáló (azaz pont nem). Röviden nem lehet összefoglalni, mert annyira széttartó, miközben minden írása félreérthetetlenül jellegzetes, részletesen meg minek részletezzem, amikor ezt olvasni kell. Megy is a kedvencek közé. Nagyon ajánlom mindenkinek.

Kérem, kérem, Bierce-nek nem sok köze van Lovecraft-hoz, az ő novelláiban a természetfeletti borzalom helyett az emberi lélek borzalmának leírása dominál (noha elvétve Bierce-nél is találunk pl. kísértethistóriát). A Bagoly-folyó minden idők egyik legjobb elbeszélése, karöltve a polgárháborús elbeszélésekkel. Olcsó borzongást persze nem kínál Bierce, ez tény.

Ha egyszer átlépek a „Bagoly-folyón”, ezt a kötetet szeretném magammal vinni.