A ​folyó titka 88 csillagozás

Amanda Quick: A folyó titka

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A férfi csókja Elwin Hastings előkelő házának félhomályos folyosóján teljességgel váratlanul érte a lányt. De a férfit sem holmi romantikus érzelmek késztették erre a merész lépésre: ez volt az egyetlen esélyük arra, hogy az őr gyanúját elterelve baj nélkül elhagyhassák a helyszínt. Egyikőjüknek sem volt ugyanis semmi keresnivalója a fényes estélyt adó házigazda hálószobájában. Ám a két tilosban járó ember nem véletlenül botlott egymásba éppen akkor, éppen ott. Mindkettőjükben erős a gyanú, hogy az előkelő társaság megbecsült tagja, Elwin Hastings szörnyű titkokat rejteget fényűző kastélyában. Anthony Stalbridge szentül hiszi, hogy menyasszony nem önkezével vetett véget életének, és hogy gyilkosát ebben a házban kell keresnie. Louisa Bryce pedig azt szeretné kideríteni, vajon milyen szálak fűzik a házigazdát a város lehírhedtebb bordélyházához. És ha már így összefutottak, elhatározzák, hogy egyesítik erőiket az igazság kiderítésére…

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Maecenas, Budapest, 2017
310 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632033358 · Fordította: F. Nagy Piroska
>!
Maecenas, Budapest, 2008
310 oldal · ISBN: 9789632031828 · Fordította: F. Nagy Piroska

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Louisa Bryce


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Amanda Quick: A folyó titka

Újraolvasás, de alig emlékeztem a történetre. Elég szórakoztató Louisa és Antony kettőse, plusz a nyomozás is izgalmas, de vannak ennél jobb történetei is az írónőnek. Hihetetlen információkat kaptam az akkori korról, a nők divatos ruházata akár 16 kg-ot is nyomhatott, amiben nem hogy futni, de sétálni is alig tudtak. Hősnőnk most is egy rendkívüli kékharisnya, aki rendkívüli megpróbáltatásoknak tette ki szegény társát. Egy olvasást mindenképpen megért, mert könnyű kis szórakoztató viktoriánus krimi.

Sippancs P>!
Amanda Quick: A folyó titka

Nagyon erős 4,5 csillag. Tulajdonképpen ha lágyabb szívű vagyok, lehetne 5 is, de nekem a vége túl összecsapott volt: egyrészt többet vártam Louisa múltjától, a nagy bejelentéstől, hogy Anthony hogyan reagál majd rá, másrészt szerintem ez tipikusan olyan történet, ami epilógusért kiáltott volna.
Egyébiránt remek volt, talán a legdurvább és legkeményebb (már ami a gyilkossági szálat illeti) romantikus krimi, amit az írónőtől olvastam.

cicus61 P>!
Amanda Quick: A folyó titka

Megint nem csalódtam az írónőben! Nagyon szeretem az ilyen történeteket, ahol van romantika, humor és sok-sok rejtély és erős a krimi szál is. Louisa és Antony új kedvenc párosom, pedig meg kellett küzdeniük érte :) Nem volt unalmas, pörögtek az események és ütött a vége :)

Silverlight>!
Amanda Quick: A folyó titka

Az írónő nagyon ért hozzá, hogyan fogjon bele a történetbe úgy, hogy az olvasó még többet akarjon olvasni. Szerintem ez nagyon fontos, hiszen sok könyv annyira unalmas az elején, hogy személy szerint azon gondolkodom, hogy nem fogom tovább olvasni. Érdekes egy történet, hiszen személyazonosság megváltoztatása mellett tele van rejtéllyel, titkokkal. Rejtélyes öngyilkosságokkal kezdődik az egész. Nagyon jól csavarodnak a szálak és igazán tudott meglepetésekkel is szolgálni.

>!
Maecenas, Budapest, 2017
310 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632033358 · Fordította: F. Nagy Piroska
Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Amanda Quick: A folyó titka

Ez megint egy remek könyv volt, izgalmas viktoriánus krimi, ahogy már megszokhattam AQ alkotásainál. Imádtam minden sorát. Nagyon szeretem az írónőnél, hogy nem tinik, hanem teljes felnőtt korúak a szereplők. 30 körüli férfiak és húszas éveikben járó hölgyek találnak egymásra a könyveiben. Nincs nyűglődés és játszmázás, érett párkapcsolatok alakulnak ki. Emellett izgalmas krimiszál van minden történetben, ezért pörgősek az események.
Ez a könyv is teljesen beszippantott és magával ragadott, letehetetlen volt.

Paulina_Sándorné P>!
Amanda Quick: A folyó titka

Szeretem az írónő így kezdődő történeteit. Sötét szoba, ahol összefut a főhős és a főhősnő. Elcsattan egy csók, és indul a bonyodalom, valamint a közös együttműködés. Szimpatikus volt nekem Louisa, bátor egy nőszemély. Anthony-t is megkedveltem, a családját is imádtam. Nagyon jópofák. Jó volt a nyomozásuk, tetszett, spoiler

meteoritastar>!
Amanda Quick: A folyó titka

Csalódnom kellett.
A krimi szál annyira tetszett. Tippelgetős volt. De hamar leleplezte az írónő, hogy ki áll az egész ügy mögött.
Ha egy picit több a humor és a kémia is több a szereplők között a történet első felében, akkor egy szavam se lenne.
De így is jó könyv volt. Mert a krimi vonal jól ki lett találva. Fenntartotta az érdeklődésemet, hogy ki a tettes. Izgis is volt.
Valamint a könyv másik felében a szereplők is sokkal szerethetőbbek voltak. Ráadásul Anthony családját nem lehet nem szeretni.

Eva_Pussova>!
Amanda Quick: A folyó titka

Mindig jó ötlet Amanda Quicket olvasni. Újraolvasni is. Nagyon jól keveri a romantikát, a krimit. Kitalált történet, de akkor is rámutat jópár dologra, milyen volt a 19.század, hogy egy nő milyen könnyen a szegényházban vagy az utcán végezhette, hogy az egyes uraságok hogyan viselkedtek. Hiába teremt magának Louisa új, biztos életet, fel kell adnia vagy inkább meghalnia. Anthony keresi menyasszonya gyilkosát, mert szerinte nem lett öngyilkos. Találkoznak, izgalmas kalandokba keverednek, megtudják, mi történt, egymásba szeretnek.

suzyfox>!
Amanda Quick: A folyó titka

Volt némi krimiszál, de nem volt annyira izgalmas. Kicsit többet tudtunk meg a korabeli öltözködésekről, meg az örömtanyákról, de más pluszt nem nagyon adott. A szereplők olyan semmilyenek voltak. Louisa közel sem volt annyira titokzatos és pont olyan mértékben volt tudatlan, mint amennyire a korabeli lányok. Anthony viszont annyiban pozitívabb, hogy gondolt a védekezésre. Kicsit vontatott volt és nem is haladtam vele olyan jól.


Népszerű idézetek

Sippancs P>!

Louisa intett egyet kesztyűs kezével, és nagyon boldog volt, hogy a félhomály elrejti arca pirulását.
– Bizonyára ért engem, uram. Nemde annyi mindent hall az ember a tiltott szenvedélyek keltette gyönyörről.
– Nem mondhatnám.
– Ön talán nem szokott regényeket olvasni.

160. oldal

Körtefa>!

– Még szerencse. Ha egy perccel tovább időzött volna abban a szobában, az őr egészen biztosan rajtakapta volna.
– De azzal sem értem volna semmit, ha megtalálom. Bevallom, bár egyszerű zárakat hajtűvel fel tudok nyitni, széfek feltörésében nincsenek tapasztalataim.
– Meglepve hallom, hogy képességeinek vannak korlátai, Mrs. Bryce.

Kapcsolódó szócikkek: széf
Körtefa>!

– Jó reggelt, Louisa. – Emma átvágott a szobán, hogy a kandalló elé állva megmelegedjen. – Korán fent vagy, ahhoz képest, hogy milyen későn jöttél az éjjel haza. Nem is hallottam, amikor megérkeztél.
Louisa letette a tollat.
– Nem akartalak felébreszteni.
Emma odaállt az íróasztal elé. Kék szemében leplezetlen kíváncsiság csillogott.
– Nocsak, nocsak. Anthony Stalbridge. Majd hanyatt estem, amikor megkaptam az üzenetedet az inastól.
– Erősen kétlem, Emma. Nem olyan könnyű téged felborítani.

Körtefa>!

Quinby szája gúnyos mosolyra rándult, de nem szólt semmit.
– Mit talál olyan szórakoztatónak, Quinby? – kérdezte Elwin, és érezte, hogy izmai megfeszülnek.
– Csak az jutott az eszembe, hogy noha létezik egy íratlan szabály, mely szerint egy alsóbb néposztálybeli hiába is vágyik arra, hogy úriember legyen, olyan szabály nincs, hogy egy úriemberből ne lehessen bűnöző.

Körtefa>!

Egy kártyás elsősorban a következő játszmához hű, […].

Körtefa>!

– Legjobb lesz, ha kegyed a kocsiban marad, amíg én beszélek vele.
– Szó sem lehet róla.
Anthony bólintott.
– Volt egy olyan érzésem, hogy ezt fogja mondani.

Inimma>!

– Mindig meglep, amikor látom, hogy megrökönyödnek a férfiak, amikor rájönnek, a nők nem is olyan naivak, mint gondolták. Nekünk is megvannak a magunk hírforrásai, akárcsak önöknek, uram.

21. oldal (PDF) - 2. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Louisa Bryce
Sippancs P>!

A tiltott liezonok felettébb izgalmasak, de nagyon próbára teszik az ember idegeit.

242. oldal

Kapcsolódó szócikkek: titkos viszony

Hasonló könyvek címkék alapján

Gayle Callen: Botrányos portré
Lisa Kleypas: Az ördög télen
Lisa Kleypas: Winterborne választottja
Maddison Michaels: A gyalázatos herceg
Sabrina Jeffries: Csalfa csábító
Lisa Kleypas: Mindenem a tiéd
Sarah MacLean: A Lepke és a Láng
Gayle Callen: Sose higgy egy hercegnek!
Lorraine Heath: A herceg visszatér
Gayle Callen: Jóvátétel