Felelsz ​vagy mersz? 101 csillagozás

Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Négy fal. Egy ablak. Nincs menekülés.
Hannah tudja, hogy félreértés történt. Őt szükségtelen elmegyógyintézetbe zárni. A nyári egyetemi kurzuson a szobatársával történt dolog baleset volt. Amint az orvosok és a bíró megállapítják, hogy nem ön- és közveszélyes, azonnal hazamehet, és megkezdheti az utolsó évét a középiskolában. Az egyetemi felvételi jelentkezéseket senki nem fogja kitölteni helyette! Addig is elszántan igyekszik megnyerni magának a kórházi személyzetet, és elnyerni bizonyos kiváltságokat, hogy ne őrüljön bele az unalomba.
Aztán megérkezik Lucy. Lucynek is megvan a maga baja, így tökéletes alany arra, hogy Hannah figyelmét elterelje mindarról, amit az otthoni életéből hiányol. Ám az is lehet, hogy épp Lucynek köszönhetően néz majd Hannah szembe azokkal a titkokkal, amelyeket mindeddig került, és azokkal a veszélyes játékokkal, amelyek miatt elzárták.

Eredeti megjelenés éve: 2019

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
Maxim, Szeged, 2021
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992622 · Fordította: Abrudán Katalin
>!
Maxim, Szeged, 2021
336 oldal · ISBN: 9789634993582 · Fordította: Abrudán Katalin

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Igazság szerint nem igazán tudom eldönteni, hogy tetszett vagy éppen idegesített. Nagyon változó volt a hangulatom olvasás közben és Hannah karaktere sem segített ezt stabilizálni.

Egyik oldalról már unom, hogy megint egy „szerencsétlen” tini oldaláról ismertem meg az eseményeket, de másik oldalról voltak olyan pillanatok, amikor kimondottan élveztem ezt a szemszöget.

Lucy kiléte és titka nem okozott meglepetést, de valószínűleg azért, mert olvastam már hasonló történetet. Talán, ha kicsit izgalmasabb vagy pörgősebb lett volna, akkor másképpen élem meg ezt az olvasást.

Ettől függetlenül egy olvasásnak megfelelt.

>!
Maxim, Szeged, 2021
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992622 · Fordította: Abrudán Katalin
ap358 P>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Pont azt kaptam, amire számítottam: egy kusza elme által elmesélt történetre és zavaros elbeszélésre. Imádtam Hannah fejében lenni, és hiába volt egyértelmű Lucy kiléte, a nagy fordulat inkább az volt, Hannah előtt miként „bukik le”. Ez egy borús, sötét történet, és ha hasonlítanom kéne, talán a Ne érints Juliettjének a zavaros stílusára hasonlít Hannah stílusa, csak megbolondítva egy kis nyerseséggel, szókimondással.
Érdekes látni, hogy fraudi módon a mentális betegségek mennyire köthetőek a gyerekkorhoz, a nevelésben rejlő hibákhoz. Felnőtteknek és fiataloknak egyaránt érdekes és izgalmas lehet ez a regény.

fannislibrary P>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

„Mostanában meglepően sok nehezebb hangvételű könyvet olvasok, és ez is egy volt közülük. Ritkán lehet olyan ifjúsági könyvbe botlani, amely a mentális betegségekre van kiélezve, éppen ezért mindenképp akartam adni egy esélyt Sheinmel kötetének. Nem voltak nagy elvárásaim, fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mit is várhatok a történettől, és lehet, hogy pont ezért tudtam gyorsan belerázódni. Nyomasztó hangulat és sejtelmesség árad az oldalakból, a főszereplő néha rokonszenves, néha pedig nem, de az állapotát tekintve ezen nem is lehet meglepődni. A befejezéssel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak, de valahogy éreztem, hogy konkrét lezárás nélkül maradunk. ”

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2021/07/alyssa-b-she…

deen>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Teljesen más történetre számítottam a fülszöveg alapján, de tetszett. Hannah fejében lenni, egy teljesen zavaros világot látni elég megdöbbentő. Elég gyorsan ki lehetett találni, hogy mi történt a múltban és Hannah mit is művel, mégsem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a főszereplő agyában hogyan sejlik fel a valóság, és mikor engedi be az igazságot az életébe. Jó könyv volt.

julcseee P>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

A cím és a borító alapján valami tini horror regényre számítottam, de ez nagyon nem az volt. Ez egy lány belső vívódásáról szól, aki egy barátnője balesetét követően elmegyógyintézetbe került. A könyvben végigkövethetjük a több hónapig tartó kezelését, belső csatáit, a terápiáját. Érdekes volt, néhol szomorú, megrendítő, néhol meglepő. A százalék alacsony, de én Ajánlom. :)

NV1122>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Elmebaj a köbön. IMÁDTAM! Teljesen rendben volt a történet, sajnálom, hogy ennyire elhúztam. Hozta, amit vártam tőle. Jó azért vannak benne kiszámítható dolgok, spoiler de összességében rendben volt.
Ami viszont nagyon, de nagyon nem tetszett az az, hogy Maximos könyvhöz képest rengeteg a gépelési hiba, például zárójel a mondat végén, de az eleje sehol sincs, vagy érdekes szavak pl.: „legyógyszereztek”, ilyen szó nincs, az BEgyógyszereztek vagy lohasztani a LElohasztani helyett… Ha már itt tartunk, ami a legidegesítőbb volt az a Lucy név ragozása! Valószínűleg a fordító LÜSZI-nek ejtette LUSZI helyett, és ehhez rakta a ragokat. Amerikában nincs ü betű, még a deja vu (dezsavű) -t is úgy ejtik, hogy dézsávú. Plusz – bár ez nem a magyar kiadó hibája- de rögtön a borító fülén, ahol méltatják a történetet, gyakorlatilag elspoilereznek minden…..

Jucush84 P>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

A fülszöveg után valami izgalmas thrillerre számítottam, és még csak el sem tudom dönteni, hogy csalódás ért-e. Mert annyira nem volt rossz, csak egészen más lett a történet. Hannah szemszögéből ismerjük meg a történetet, aki nem feltétlenül megbízható. A cselekmény egy kicsit lassabban bontakozott ki, ennek ellenére érdekes regény. Lucy vonal is kiszámítható, több utalás is volt rá. Egyszer el lehet olvasni.

Pelyhe_Anna>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Nehéz véleményt mondanom erről a könyvről, mert olvasás közben sem tudtam, mit gondoljak. Ha már egyszer leültem olvasni, volt, de kedvem nem volt hozzá, és legtöbbször már tényleg unalmamban kezdtem neki. Ugyanakkor a történet számomra nem volt kiszámítható, és rengeteget gondolkoztam rajta, vajon hova tart, mi lesz a végső fordulat. Kis csalódás, hogy az egész könyv alatt egy nagy csattanót vártam, ami úgy tűnik, nem következett be (vagy talán csak nekem nem volt elég :D)

k_beby P>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Nagyon vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. A történet nagyon jó is lehetett volna, ha némely helyeken nem halál unalmas. Mindig is érdekeltek a mentális betegségek. Az a része itt is tetszett, hogy mikre nem képes az emberi elme, ha „beteg”. Igazából nekem ez elég hátborzongató. Valószínű a környezet is nagyon nehezen éli meg, ha ilyennel szembesül, mint ahogy a könyvben is így volt.
Viszont egy picit lehetett volna pörgősebb, több izgalmat is belevihetett volna az írónő.

szandi_kiralyne_nemeth>!
Alyssa B. Sheinmel: Felelsz vagy mersz?

Nem igazán erre számítottam.
A fülszöveget nem olvastam mielőtt a kezembe került a könyv, csak a borítója fogott meg, nagyon tetszik és a címe. Szerintem mindannyian ismerjük ezt a játékot és nagyon vicces és jó emlékeim vannak róla, így mindenképpen szerettem volna elolvasni.
Úgyhogy igen csak meglepett, mikor elkezdtem olvasni és kiderül, hogy a főszereplőnk egy intézetbe van zárva, mikor elvileg semmi baja. Aztán szépen lassan elkezdünk megismerkedni Hannahval és a múltjával. Kicsit lassúnak éreztem a történetet, kevésszer és rövid ideig volt Topán Hannahval, lassúnak éreztem a beszélgetéseiket, a kezelést.
Izgalmas volt a könyv, de mindig vártam, hogy legyen valami nagy titok, valami nagy durranás és nem igen volt. Lucy szála annyira nem volt megdöbbentő, mert valóban többször célzott rá az írónő és nekem is megfogalmazódott a fejemben, hogy egy ön- és közveszélyes ember szobatársat kap? A szobatárs előtt zajlanak a kezelések, hát mi ez már? Úgyhogy nem lepett meg, de azt bevallom, hogy Jonah azért meglepett.
A vége érdekes volt, de a befejzés kicsit fura. A szülőkre nagyon haragudtam, főleg Hannah anyjára ahogy Hannahval bánt, legszívesebben jól megpofoztam volna, hogy vegye már észre magát. Egy olvasásnak jó volt, de azért többet vártam tőle.


Népszerű idézetek

fannislibrary P>!

Bezárva lenni halálosan unalmas. A monotónia már önmagában is elég ahhoz, hogy a legnormálisabb embert is megőrjítse.

fannislibrary P>!

A könyv az könyv, és ezermilliószor jobb olvasni, mint a mennyezetet bámulni.

fannislibrary P>!

Ha nem vagyok felelős a szavaimért és a tetteimért, akkor senki vagyok.

fannislibrary P>!

– Szörnyen csöndes vagy ma – mondja dr. Topán.
– Nem nagyon szeretem a változásokat – válaszolom.

pjudi>!

Az ember sosem nőhet ki a játékból. Legfeljebb a játék változik meg.

14. oldal

fannislibrary P>!

Ha az ember túl sokáig marad ezen a helyen, vajon hogyan ússza meg, hogy ne őrüljön bele?

fannislibrary P>!

– Ezeknek csak az a fontos, hogy irányítani tudjanak minket.

fannislibrary P>!

Az egész hátralevő életem rámehet, hogy meg kell találnom a különbséget aközött, hogy mi a valós, és mi volt a hamis.


Hasonló könyvek címkék alapján

John Green: Teknősök végtelen sora
Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?
Nicola Yoon: Minden, minden
Rachel Hawkins: School Spirits – Kísértetsuli
Bakó Liza: Csíííz!
John Green: Csillagainkban a hiba
John Green: Alaska nyomában
Camryn Garrett: Pozitív
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa
Lucy Strange: A fülemüleerdő titka