Riválisok (Imádott szépségek 1.) 14 csillagozás

Alyson Noël: Riválisok

Mindenki ​valaki akar lenni.
Layla Harrison a kényelmes, tengerparti élet helyett a riporteri szakma izgalmaira vágyik; Aster Amirpour el akarja küldeni melegebb éghajlatra a következő rendezőt, aki azt mondja neki egy szereplőválogatáson, hogy „kisebbségi származású lányra van szükségünk, de egy másik kisebbségből”; Tommy Phillips pedig arról álmodik, hogy vesz egy tizenkét húros gitárt, amelynek segítségével bejátszhatja magát híres, ámde eddig soha nem látott apja életébe.
Madison Brooks viszont már rég a maga kezébe vette a sorsának irányítását.
Ő Hollywood legragyogóbb üdvöskéje, mindenki róla beszél, ám az idáig vezető út nem jelent többet a számára, mint egy csillagot a járdán, a Louboutin cipője sarka alatt.
Legalábbis addig, amíg Layla, Aster és Tommy be nem nevez egy nagy tétekre menő játékba, amelyben Madison a fő célpont. A három fiatal már éppen kezdi megtalálni a számítását a Los Angeles-i klubok csillogó-villogó, de kőkemény világában, amikor… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A New York Times sikerszerzője - Romantikus krimi Harlequin Magyarország, Vinton

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2016
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634072454 · Fordította: Kovács Ágnes
>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2016
336 oldal · ISBN: 9789634072461 · Fordította: Kovács Ágnes

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

KöfférTzitzah P>!
Alyson Noël: Riválisok

Egy izgalmas verseny, három érdekes és merőben különböző szereplő, egy titokzatos eltűnés – mindez megszórva egy kis luxusvilágból kölcsönzött csillogással és botránnyal, rivalizálással és szövetségkötéssel. Mindenki célratörő és ambiciózus, és csak találgatni lehet, ki is a legnagyobb ragadozó ebben a veszélyes világban.

Layla feltörekvő újságíró, aki egyelőre egy saját blogot vezet, minden álma, hogy elkezdhesse az újságíró iskolát, és nevet szerezzen magának a szakmában. Tommy eladóként dolgozik, és arra a gitárra spórol, amit a pult mögül árul, miközben csak reménykedni mer benne, hogy nem orozza el előle senki hőn áhított hangszerét. Aster pedig gyönyörű színészpalánta, aki megszokta a csillogás és a luxus világát, szülei azonban határozottan más életpályát szánnak neki, mint ami saját magának elképzelt: diplomaszerzés után férjhez kell mennie egy perzsa fiúhoz, gyereket szülni neki, ezt követően pedig visszafogottan élni a tökéletes háziasszony és feleség szerepében. Hármójukban csak egy a közös: hajlandóak akár egész messzire elmenni azért, hogy beteljesítsék vágyaikat, hogy legyenek valakik, és ne kelljen többé senki mástól függniük, csak saját maguktól. Ezért is jelentkeznek Ira – a jelentős vagyonnal és hírnévvel büszkélkedő – klubtulajdonos versenyére, melynek díját az nyeri, aki a legtöbb vendéget csalogatja a férfi egy-egy klubjába. Megismerhetjük még Madisont, aki már befutott csillag, és aki minden erejével folyamatosan azon van, hogy titokban tartsa múltját, ezzel együtt valódi személyazonosságát, és akiről mégcsak senki nem is sejti, milyen sötét dolgokat rejteget (valószínűleg még az írónő sem). Négyük sorsa összefonódik a versenynek hála, és amint az első éjszaka kezdetét veszi, rálépnek az egymás felé vezető hazugságokkal, rosszindulattal és azért egy kis bajtársiassággal is kikövezett útra.

Két szál szolgáltatja az izgalomforrást a könyvben: a verseny alakulása, valamint Madison eltűnése. A lány viszonylag hosszú időn keresztül aktív szerepet vállal az események alakulásában, így a könyv két részre tagolódik: a felszívódása előtti és utáni időre. Addig viszont még el is kell jutni – így az első részben csak a verseny, és az azzal kapcsolatos történések miatt rághatnánk a körmünket, de az adrenalin mennyisége jóval kevesebb, mint lehetne, így nem kell az olvasónak kárt tennie magában. Rengeteg lehetőséget hagyott kiaknázatlanul az írónő a történet első felében, sokkal akciódúsabb is lehetett volna a versenyzők rivalizálása, de azért így is érdekesre sikeredett. Így is lehet falni a lapokat a kíváncsiságtól fűtve, hogy vajon mikor történik már valami nagy dolog, és hova fut ki a történet.

Nem meglepő, hogy a nagy esemény, melynek következtében a történet gázt kap, és rákapcsol a tempóra, Madison eltűnése. Onnan már keverednek a szálak, a szereplők a sötétben tapogatóznak, miközben azon kapják magukat, hogy nemcsak egymást, de saját magukat is besározzák. Ráébrednek, hogyha meg akarnak lógni a rácsok mögül, össze kell fogniuk, minden eddigi ellenére, mert külön-külön túl gyengék ahhoz, hogy ne bukjanak el.

Összességében izgalmas a könyv, főleg Madison eltűnését követően, ami sajnos sokáig várat magára. Mégsem az egyensúly elcsúszásával gond, hanem inkább azzal, hogy az első felében a verseny lebonyolítása fényévekkel nagyobbat tudna szólni, ha több szaftosabb részletet és kisebb cselekményszálat kapott volna. De mint azt írtam, még így sem unalmas, egyszerűen csak több potenciál van benne, mint amit Noël kihasznált. Másik hibája a szereplők megismerésére való lehetőségek hiánya: nem elég az a pár infó, amit elhintésül kapunk, amit a tettekből kinyerünk. Tudjuk, nagyjából honnan jöttek és hogy hová tartanak, de olyan kevés a személyes információ a valódi érzéseikről, jellemükről, hogy nagyobb tetteik sem botránkoztatják meg az olvasót, hiszen nem is igazán lehet tudni, mire számítsunk tőlük.

Bár a könyvet nem olvastam, de leginkább a Famous in Love c. sorozathoz tudom hasonlítani a Riválisokat, főleg, mert hasonló világban játszódik, és így a hangulat is közel azonos. Úgyhogy aki azt nézte (esetleg olvasta) és szerette, az körülbelül olyasmi élményre számítson, mint amit a Famous in Love nyújtott. Emellett még ajánlom az L.A.Candy kedvelőinek, valamint a Gossip Girl/Bad Girl (A pletykafészek) rajongói táborának is.

link

Paulina_Sándorné P>!
Alyson Noël: Riválisok

Nem az én történetem volt. Voltak benne érdekes részek, de összességében nem kötött le. Zavart a nagy luxus, a csillogás. A verseny maga érdekes volt, figyelni, hogyan oldják meg a feladatot. A három fiatal, Layla, Tommy és Aster nem igazán voltak szimpatikusak. Tommy stílusa fura volt. Aster-től inkább a hideg rázott ki. Madison-t sem kedveltem meg, bár a sorsát nem érdemelte meg. A vége fura volt nekem.

TimisBooks>!
Alyson Noël: Riválisok

Korábbi olvasások miatt kicsit félve vettem magamhoz a könyvet. Viszont kellemes csalódás ért. Nem a világ légpörgősebb könyve, de mindig történik valami, ami nem hagy nyugodni. Örülök, hogy elolvastam és várom a folytatást.

bluething>!
Alyson Noël: Riválisok

Érdekes olvasmány volt a csillogásról és a hatalomhajhászásról. Nem fog a könyv a kedvenceim közé tartozni de egyszer el lehetett olvasni.
A vége sok kérdést hagy maga után.


Népszerű idézetek

Titcsi>!

– Soha, de soha ne dőlj be a színészeknek! Ők mindig játszanak, te aztán igazán tudhatnád.


A sorozat következő kötete

Imádott szépségek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala
Sherry Gammon: Elviselhetetlen
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja
Marni Bates: Zűrzavar a vonal végén
Stephanie Perkins: Valaki van a házadban
Sara Shepard: Pretty Little Liars
Richard Paul Evans: A 25-ös cella foglya
Angeline Boulley: A Tűzőrző lánya
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna