Night ​Star – A szerencsecsillag (Halhatatlanok 5.) 63% 119 csillagozás

Nem, nem én néztem el a csillagozást, tényleg. Kereshetnék kifogásokat, igazából egész olvasás során azt kerestem, hogy miért nem gyűlöltem úgy, mint az előző részét, de tudom, miért nem.
Legtöbb esetben, ha elkezdesz egy könyvet, előtte vannak elvárásaid – sok esetben igen magasak. Én viszont ennél a sorozatnál elértem azt, hogy negatív elvárásaim voltak! Vártam, hogy mennyire fogok szenvedni, alapból így is álltam hozzá.
Épp ezért nem szenvedtem annyira. És még csak nem is rakom fel az MM polcomra!
Nem mondom, hogy tökéletes volt, mert nem, mert csomó butasággal van tele, s az első fejezettől a hajamat téptem volna – meg úgy később is párszor.
Ennek ellenére, azt kell mondjam, hogy elment hopp, az a pár ember, aki ad valamit a véleményemre, most elpártolt. :)) De elmagyarázom, miért kapott ilyen pozitív értékelést a szememben a könyv az előbb említett tényen túl. S ehhez két másik olvasmányomat kell elővennem, amik MM-ek, s mostanában olvastam:
Az egyik Elizabeth Chandler: Angyali szerelem 3. könyve, amely annyira megrázó volt, olyan borzalmas karakterekkel, hogy mellettük Ever nimfomán szűzi léte egész elcsúszik. És Milest még kedveltem is, miután 150 oldal után eszembe jutott, hogy ő fiú.
A másik Kate Lauren: Torment-je, amely nekem is kínzás volt – a szerelmi szála egy katasztrófa, a reinkarnációs szerelmi része pedig különösen. Itt legalább értékeltem, hogy Ever belátja a hibáit.
Persze, ez egyáltalán nem tökéletes könyv – ezt ki kell emelnem ismételten –, de olvastam rosszabbat pl. a 4. rész A vége… nos, kíváncsi vagyok a hatodik részre. Szerintem egész jó lett a függővég része.

Na, ez rész az, amire végre azt mondom, hogy tetszett, viszont volt egy olyan rész, mikor felpofoztam volna Evert, de nagyon.xD Aki olvasta, tudja miért írom ezt :)
Szerelmi száll végre letisztázódik! Ennek szívből örülök, remélem a 6.részben is ugyanilyen marad.

Nem vártam sokat ettől a résztől, de meglepődtem, mert valamelyest fejlődött. A történet nagyon el van nyújtva, és ez teszi unalmassá, felében semmi izgalmas nem történik. A legjobban Miles karaktere tetszett, ő hozott bele egy kis pozitívumot. Azért kíváncsian várom a befejező részt…

A sorozat ötödik része új fordulatokat rejtett magában. Most először olvasva mindenképpen elmondható a történetről, hogy érdekes volt, még izgalmas is. Viszont évekkel ezelőtt a történet sokkal jobban lekötött, mint most. Az határozottan elmondható, hogy nem ez volt a legjobb rész a sorozat egészét tekintve. Ever engem nagyon sokszor zavar és idegesít, a részek előrehaladtával ez az érzésem egyre csak erősödött. Valószínűleg másodszori olvasás nem lesz belőle, de egyszer mindenképpen érdemes volt elolvasni. Így utólag azért nem bántam meg.

El sem hiszem, de ez a rész kifejezetten tetszett. Valószínűleg az előző rész traumái miatt csak rosszra számítva kezdtem bele ebbe részbe, de szerencsére csalódtam. Na nem mondom, hogy nagyon jó lett volna, az első fele elég unalmas volt. De aztán egészen jó lett na.

Miles végre jó sokat szerepelt, őt azt hiszem az első részben is kedveltem, csak aztán drasztikusan visszaszorult. Imádom a nagy száját.

És, úristen, hát Ever végre magába szállt! És belátta a hibáit! És el fogadott segítséget emberektől!! Bár ez nem kéne nagy dolog legyen, de hát annak örül az ember, amit kap. A szerelmi háromszögtől most is a falra másztam (Damennel semleges vagyok, de Jude-ot kifejezetten nem kedvelem). De legalább kaptam valami indokot, hogy Ever miért is gondolkozik el a kapcsolatán Damennel, és nem csak egy szexi test láttán dobná sutba a lelkitársas elméletét. És tényleg gondolkozott rajta, nem vetette magát oda egyből, amint újra találkoztak. Elképesztő. Bár elég cheesy volt a végén nagy katarzis, és elnézést, de egyáltalán nem volt meglepő, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy Ever esetleg ne Dament választaná.

Haven és Ever szóváltásai egészen szórakoztatóak voltak, spoiler

Sabine-n meglepődtem, de esküszöm ez eddig a legnagyobb fejlődés az ő és Ever kapcsolatában. Ha nem is a legjobb, de végre nem csak egy háztartásban élnek, hanem csinálnak is valamit egymással. Oké, veszekednek, de ezzel legalább lehet kezdeni valamit.

Összességében elégedett vagyok ezzel a résszel. Ever nem hülye, mint eddig mindig, néha Damen is tett valamit és nem csak filozofált, és még a kíváncsiságomat is felkeltette a mocsaras ügy.

Nem valami nagy szám a könyv. Elég idegesítő volt, hogy Ever állandóan azt hajtogatja milyen erős és, hogy Haven fel sem ér hozzá. Ehhez képest azért nem egészen így voltak a dolgok…

Jó kis történet. Imádtam a sorozatot. legjobban az első 3 részt utána olyan érzés volt hogy már nem tudtak mit irni és azért is lett belőle valami…
Damon<3
Ever túlságosa megakart felelni , nem is tudom hogy magának, Damonnak vagy mindenki másnak. Az elején szerettem ,de a végére már kevésbé.

„– Tudod, mit mondanak a titkokról, nem? – A szemébe nézek.
(…)
– Hogy ketten akkor tudnak megőrizni titkot, ha egyikük halott.”

Hát nem volt rossz, de nagyon nyúlik a szál és laposodik a sztori. Ami nagyon tetszik az nyárvidék leírása, de összességében kezdem elveszteni az érdeklődésem.
Kár érte egész jól indult, bár már az elején is voltak apró fennakadásaim, de ez sajnos nem csökkent inkább gyarapodott…

Ez azok közé a könyvek közé tartozik, (nincs belőlük sok), amit elsősorban a korábbi részei miatt vettem kézbe, mondván, „ha már az első négy részt elolvastam, akkor már a maradék kettőt is kivégzem, és akkor letudhatom ezt a sorozatot is". És nagyjából ez a hangulat is kísérte végig a történetet.

Természetesen volt benne egy bizonyos szintű izgalom, amit az ismeretlenség okozott, de sokszor ködösek voltak a visszautalások, hiszen elég régen volt már a kezemben az előző kötet. Olyan túl nagy meglepetéseket viszont nem emlékszem, hogy okozott volna. Az újdonság a Haven-szál kibontakozása, a fantáziamegmozgató, figyelemfelkeltő mozzanat pedig az a bizonyos nyárvidéki esemény volt. Mivel ez felkeltette az érdeklődésemet, és tényleg titokzatos, amit viszont szeretek, követeli a befejező részt. :)

Továbbá habár Ever nem igazán változik, egy bizonyos jellembeli fejlődést leszámítva, tetszett, hogy Damen kimutatta a barátságos-védelmező-együttérző oldalát. :)

Összességében úgy éreztem, hogy az írónő kissé hosszúra nyújtja a történetet, és ez csak amolyan „kitöltő-összekötő” könyv, de szerencsére a végén felcsigázott, így az utolsó kötetet nem kizárólag a „fejezzük már végre be ezt a sorozatot”-hangulatban fog a kezembe kerülni. :)

Ez a kötet abszolút felesleges volt a sorozatban, bevallom, nem egy oldalt csak futólag átolvastam. Haven borzalmas, Honor is elég béna, Damen viselkedéséről meg, amit Stacia felé tanúsít…inkább nem is mondok semmit. És ami azt illeti, Ever is megérdemelné, hogy fejbe vágják egy szívlapáttal…