Maqroll, ​az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 1-2. 89% 13 csillagozás

Epizódok az Árbocmester életéből. Látszólag függetlenek egymástól, a végén mégis koherens egésszé állnak össze.
Annyira megszoktam a Dél-Amerikaiak mágikus realizmusát, hogy furcsa volt olyan könyvet olvasni, amire ez nem jellemző.
Részletesebb elemzés a blogomban:
http://olvasasfolyam.blogspot.hu/2017/07/magroll-az-arb…

Akkor döntöttem el, hogy elolvasom ezeket a történeteket, amikor az 1001 könyv kihívására jelentkeztem. Az általam nem ismert könyvek közül ennek a címe azonnal megfogott. Érezhető volt, hogy nem lesz egy egyszerű olvasmány, de a kíváncsiságom nagy volt, hát belefogtam.
Cervantes, Krúdy hangulata.
Három történet, három szemszög (naplóforma, E/1. sz., E/3. sz.), három nő (Flor Estévez, Ilona, Amparo María) és egy állandóan úton lévő csavargó, az örök kívülálló, „olthatatlan kóbor hajlamával”, aki gyakran álmatlanságban szenved – és folyton álmodik. Egy elkeseredett, szorongással teli, nyomasztó, öngyilkosságokkal teli világ. Félelem, szorongás, céltalan, fogódzók nélküli élet, kudarcok, nyomorúság, tengődés. Állandó előre- és visszautalások egy könyvön belül is, ill. egyik könyvből a másikba is. Az első rész elég megfoghatatlan volt, nem éreztem a jelentőségét; a második rész már jobban tetszett és a legjobban a harmadik. Érdekes, hogy egy ilyen lezárás után (Függelék), következik még 600 nekibuzdulásokkal és hányattatásokkal teli oldal. Várom a folytatást. (De az mekkora gáz már, hogy a főhős nevét a kiadó hibásan használja a könyv borítóján.)

[…] „ritka eset, ha egy asztalnál két kelkáposztára érett ember ül”

Nem tudom, miért éppen ez a Bächer Iván idézet jutott eszembe, miután becsuktam Maqroll történeteinek második részét.
Talán mert úgy éreztem, hogy a végére értem meg a regényre? Annak ellenére, hogy 1001-es könyvről van szó, nem sokan választják olvasmányul – legalábbis a molyos statisztikákból ez derült ki számomra. Az első rész meg sem fogott igazán. Viszont, aki megtiszteli Mutist azzal, hogy elolvassa ezt az 1000 oldalt, megérdemli az utolsó könyveket. Élvezetesek, sokkal élvezetesebbek voltak számomra, mint az első rész könyvei. De ezt a végére el is felejtettem, és az egész egy tökéletes egésszé állt össze bennem – a kronologikus rend hiányának ellenére.

A szakirodalom Don Quijote személyét emlegeti Maqrollal kapcsolatban. Nekem olvasás közben gyakran eszembe jutott Kerouac regénye, de Karácsony Benő Napos oldalának kópétörténetei is felsejlettek.

„Mennyi minden, mennyi minden.”

A könyv főszereplője Maqroll, az Árbócmester, egy mai Don Quijote. Állandóan úton van, különféle zűrökbe keveredik, nem e mostani világra való, mint ahogy az elődje sem. Tengeri ember, de általában a tengertől, és az otthonától távol kell boldogulnia. Minden kudarca ellenére folyamatosan kutatja a boldogságot, a csodákat, a földi Édenkertet(mert modern ember lévén már nem hisz a túlvilágiban). Minden erőfeszítése ellenére örökös bukásra van ítélve, de ő nem adja fel. Magányos útjai során egyetlen társai az emlékek, amelyek folyton feltörnek és különféle töredékekkel árasztják el a történetet(ez egy picit megtöri a jelen időben futó történet lendületét, és ezáltal túlontúl lelassul és szétágazik a sztori), amelyekben megismerjük korábbi kalandjait, életét, identitásának legküzdhetetlen alapjait.
De ő nem tehet mást, mint hogy: küzdve küzd és bízva bízik; talán egyszer eljut a Paradicsomba.
Egyébként a könyv címe MAQROLL és nem MAGROLL, a borítón is hibásan van írva. Ez azért bosszantó.