Graziella 6 csillagozás

Alphonse de Lamartine: Graziella Alphonse de Lamartine: Graziella Alphonse de Lamartine: Graziella

Romantikus kellékei és klasszikus szerkesztésmódja ellenére modern szerelmi regény a Graziella. Halvány, majdnem impresszionista pasztellszínekben tartott díszletei valóságos lélektani és társadalmi drámát fognak közre. Ha a környezet mindenestül romantikus is, a konfliktus – a francia arisztokrata ivadék és a kis olasz munkáslány szerelmének társadalmi lehetetlensége – miközben formailag régebbi, tizennyolcadik századi mintára utal, már a lélektani regény későbbi módszereit és helyzeteit idézi" – írja előszavában Somlyó György a francia nagyromantika egyik utolsó fellobbanásáról, Lamartine nosztalgikusan gyönyörű tájleírásokban bővelkedő, híres-csodálatos nyelvezetű kisregényéről.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Lektúra könyvek, Klasszikus regények

>!
Kriterion, Bukarest, 1983
122 oldal
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1980
210 oldal · ISBN: 9632075048 · Fordította: Somlyó György · Illusztrálta: Balla Margit
>!
Európa, Budapest, 1963
166 oldal · Fordította: Somlyó György

Enciklopédia 6


Kedvencelte 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Alphonse de Lamartine: Graziella

A Graziella, noha a romantika terméseként tartják számon, számomra a német Sturm und Drangot illetve Rousseaut idézi. Werther rokona, már a klasszikus, a felvilágosodás korára jellemző formája és érzelmektől gazdag, szentimentális tartalma miatt is, no meg persze a konkrét utalás révén. A Pál és Virginia c. regény fontos szerepe a cselekmény során ugyancsak ehhez a periódushoz köti.
A fiatal főhős most tanulja az életet, a világot, és mindez nem a francia városi élet forgatagában történik, ahogyan ez akkoriban szokásos volt, hanem az egyszerű, szegény olasz emberek természetközeli, vidéki világában, egy szigeten (is). A regény gazdag fiú – szegény lány közti idillt, majd tragikus végkimenetelt rajzol meg lágy színekkel, festői tájakkal, néha realisztikus leírásokkal, finom lélekelemzéssel.
Ami számomra talán a legemlékezetesebb marad az egészből, az a Petőfire emlékeztető „szabadság-szerelem” jelszó szinte szó szerinti megjelenése (46. o.), illetve a „palota és kunyhó” párhuzam (57. o.). Persze itt semmi nyoma a Petőfi-féle forradalmi töltetnek (noha a regényt Lamartine 1852-ben írta !).

>!
Carmilla 
Alphonse de Lamartine: Graziella

…Nos, én Flaubert-rel értek egyet. Én is középszerűnek, sőt erőtlennek éreztem e regényt, ami ezt a – Poe által megállapított legköltőibb – témát dolgozza fel spoiler. Aminek talán éppen az az oka, amit Lamartine erényként próbál értékelni, azaz hogy túlságosan messzi távolról ír ezekről a régi élményekről és érzésekről (60+ évesen)… Nem hinném, hogy „az öreg tölgy szívében több a tűz”, s ez az írás is éppen ezt cáfolja: ez inkább csak takarékláng minőség. Flaubert kritikája tehát jogos, és érdemes összehasonlítani az ő munkáját, a Novembert emezzel. Persze, Flaubert fiatalon írta azt, s nem évtizedek távlatából, megöregedve, impotenssé válva… Lamartine, az idős költő szépen ír, kiforrott, érett, magabiztos tollforgató, de az érzések, amiket lefest, élettelenek és mesterkéltnek hatnak. Nem átélhető, s ezért is tűnhet hiteltelennek. Csak ábrázol, de nem tudja megtölteni azt igaz szenvedéllyel és gondolatisággal – úgy, ahogyan Flaubert a Novembert vagy Mary Shelley a Frankensteint. spoiler

>!
hoffmann
Alphonse de Lamartine: Graziella

Jellemző a vélemények szélsősége a Graziellával kapcsolatban. Annyira, mintha nem ugyanarról a műről lenne szó. Van, aki lelkesedik érte, és van, aki szennyesnek nevezi. Ez utóbbi: Flaubert. Igaz, ő nagyon más világban élt és alkotott már, mint Lamartine – ez azonban csak részben indokolja az alábbiakban idézetteket, amelyek szerintem L. teljes meg nem értéséről tanúskodnak. (A fordítás az én művem, F. néhány szavát, tekintettel a közízlésre, és arra, hogy nem publikálásra szánta, finomítottam.)
Flaubert naplója:
„Beszéljünk egy kicsit a Grazielláról. Középszerű mű, bár a legjobb, amit prózában L. alkotott…Először is, hogy világos legyek: megkeféli, vagy nem keféli meg? Ezek nem emberek, ezek bábuk. Milyen szépek ezek a szerelmi históriák, ahol a fő dolog annyira körül van véve titokzatossággal, hogy az ember már nem tudja, mit gondoljon!, mivel a szexuális aktus szisztematikusan a homályba van száműzve, akárcsak az ivás, az evés, a pisilés stb.! Ez a felfogás engem bosszant. Íme egy életerős fiatalember, aki együtt él a szeretett nővel, de soha nem vágyakozik! Egyetlen tisztátalan felhő sem sötétíti el ezt a kék tavat. Ó, a képmutató! Ha a valódi történetet mesélte volna el, menyivel szebb lett volna! De az igazsághoz vér kell a pucában, ami Lamartine-nak nincs.” "L. elbűvölő erénye, hogy purifikálta a nők erkölcseit…de én kijelentem, hogy mocskos, hiába akar éterien szeretkezni."
Ugyanakkor költészetéről nagy véleménnyel van:
„Vannak napok, amikor a múlt, a jelen és a jövő összes fecsegőjének tudományát, mind az ostoba erudícióját a szőrszálhasogatóknak, sintéreknek, regényíróknak, vegyészeknek, szatócsoknak, akadémikusoknak odaadnám Lamartine vagy Victor Hugo két versszakáért. ”

Miben téved Flaubert? Abban, hogy a Graziella nem realista regény, hanem igazi költői munka, a romantika első nagy költőjének késői, érett kori műve.
Egészen más dolog az, ha tudjuk, vagy sejtjük, hogy azok az élmények, amelyek a regény alapjául szolgáltak, nem mind és csak változtatásokkal kerültek feldolgozásra a regényben, (erről később maga a szerző, L. ír), és egész más, ha feltételezésekkel és vádaskodással él valaki ezzel kapcsolatban.

A mű egyik igazi, nagy problematikáját jól látja F., és éppen ez az, amely zavarja: a történet szűziessége, és ennek valószínűtlensége. De ahelyett, hogy az okokat maga keresné meg a szöveg elemzése alapján, hazugságot feltételez, azt, hogy a szerző hamis szeméremből, vagy ami sokkal kegyetlenebb, sőt, aljas lenne: önmaga tisztára mosása, netalán feldicsőítése céljából elhallgatná, hogy valójában milyen dicstelen szerepet töltött be: a liliomtipróét!
Való igaz, L. későbbi műveiben is sokszor visszatér Graziella-élmémy, és vele együtt a lelkifurdalás. A baj csak az, hogy F. nem veszi tudomásul, hogy pont fordítva van: nem a leány elcsábítása miatt tesz magának szemrehányást egész hátralévő életében, hanem egészen másért: azért, mert boldog ifjúsága igaz, nagy szerelmét nem merte, nem tudta észrevenni magában, és nem volt ereje az egyébként hatalmas a társadalmi távolságot átlépni. Flaubert számára elképzelhetetlen a gondolat, hogy a szerző hőse egy olyan fiatalember, aki talán tapasztalatlan még a szerelem testi vonatkozásában, de őszinte, mély érzelmei, és a kettejük között lévő társadalmi különbség miatt lehetetlen házasság miatti lelkifurdalás tartja vissza a leány tönkretételétől.
A Graziella ugyanolyan költészet, mint „A tó”, sőt, magasabb rendű, szebb és őszintébb annál.
:
A mű a magyar fordítás – számomra persze csak utólag kiderülő – számtalan ostoba, szarvas hibájának ellenére, mondatok és szavak kihagyásának ellenére csodálatosnak tetszett már első olvasásra is.
Az 1980-as magyar kiadás kötetének van azonban egyetlen, az első pillanatra helyrehozhatatlannak tűnő hibája: az illusztrációk és a borító. Évekig szenvedtem ezektől, ahányszor csak elővettem, olvastam és újraolvastam – ennél pocsékabb, visszataszítóbb, fantáziátlanabb, a regény áradó szépségével ellentétesebb illusztrációkat nem láttam. A borító emberek ezreit kellett hogy elriassza e remekműtől.
Azonban, még jókor, azaz életemben támadt egy ötletem: kitéptem e néhány illusztrációt (e lapokon nem volt szöveg!), és a borítóval együtt végre darabokra tépve eljuttattam az őket megillető helyre: lehúztam a vécében. Azóta megnyugodtam, bár az örömöm most sem felhőtlen, mert az illusztrációk művelőjének neve persze továbbra is elcsúfítja a belső címlapot – és ezt a nevet sajnos nem vagyok képes elfelejteni, legfeljebb csak szándékosan elhallgatni.

Néhány szót érdemes szólni a magyar fordításról.
Az Európa kiadónál a könyv két alkalommal jelent meg: 1963-ban és 1980-ban (Magyar Helikon), Somlyó György fordításában.
Franciául elolvasva és a fordítást ezzel összevetve néhány százra tehető, a megértést is gátló elképesztő hibát, félrefordítást, és kihagyást találtam. A fordítás egyébként költői szépségű, de ezek a hibák a magyar kiadás nevetséges és méltatlan szégyenfoltjai.
Lamartine e fikciós önéletrajza remekmű, ugyanakkor nagyon olvasmányos, és a romantikus eufória, amit sugároz, talán csábít a „költőiségre” a fordítás során – próbálok mentséget találni a számtalan különféle hibára. A precizitás és alkalmazkodás nem volt a fordító erős oldala, talán mert költőként rangban érezte magát a szerzővel? Ez is csak magyarázat lehet, de nem elfogadható indok.
Somlyó György munkája nem igényelne teljes átdolgozást, sem újrafordítást. Nem hiszem, hogy szépségében alulmaradna az eredetihez képest, ennyiben hű a fordítás. Mégis, a hibák megmaradnak hibának, bizonyos mennyiségen túl ez már bosszantó és elviselhetetlen.

Világirodalmi jelentőségű munka nem kielégítő fordítására neves közreműködők által a múltból vagy a közelmúltból sajnos más példák is vannak. A legismertebb ezek közül talán Gyergyai Albert Proust-fordítása, de nyilván mások még sokat tudnának hozzátenni. Én a magam részéről néhány kiábrándító tapasztalatom alapján nem értek egyet a „szocialista” (nevezzük így) rendszer kultúrpolitikai eredményeiről kreált egyik mesével, miszerint sok kiváló szerző háttérbe volt szorítva, sőt tiltólistán volt s így csak fordításokból tudott megélni, ezért ezeknek minősége utoléretlen magaslatokat ért el.
(Somlyó György egyébként nem hogy háttérbe lett volna szorítva, hanem ellenkezőleg: a rendszer kedvence volt, és minden létező kitüntetést megkapott. Sokan meg semmit – így volt meg az egyensúly, vagy az nem, legalább az átlag…)
Azt még hozzáteszem, hogy a Graziella a legszebb regény, a legszebb irodalmi mű, amit olvastam. Sőt, maga a szépség.


Népszerű idézetek

>!
eme P

Roppant tenger az idő, s akárcsak ama másik tenger, tele van roncsainkkal.

88. oldal

>!
Carmilla 

    Mind többször elegyedtünk komoly beszélgetésbe vendéglátóinkkal; elmondattuk velük életüket, családi emlékeiket és hagyományaikat. Minden család egész kis történelem, sőt valóságos költemény annak, aki tud benne olvasni.

50. oldal (Kriterion, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: család
>!
Carmilla 

A politikai szabadság vágya, a ráérő emberek e legfőbb érzelme, nem hatol be ily mélyen a nép közé.

52. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Carmilla 

A túlzott finomságok fárasztanak, a szépség csalékony, egyedül csak az emelkedettség csalhatatlan a művészetben. Aki meg tud hatni, az mindent tud.

57. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Carmilla 

Agyagos ágya ím, tizenöt éve rejti,
s nyugvóhelye fölött nem könnyez senki, semmi,
és a gyors feledés, a holtak második
szemfödele, lepi be a kis utat itt.
Senki se jő ide, mélázva, meghatottan,
e málló kőhöz!… Én, csupán én, gondolatban,
mikor tűnt napjaim bús árama sodor,
s azokat keresem, kik nincsenek sehol,
s drága képek felett borús szemmel merengve,
annyi hullt csillagot visszasírnék egemre!

123. oldal, Első bánat (Kriterion, 1983)

>!
Carmilla 

(…) Apró, de ragyogó fogai úgy csillantak meg a fáklya hullámzó fényében, mint gyöngyházpikkelyek a tengerparton a víz naptól áttört habszövete alatt.

30. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Carmilla 

     – Kellett neked – mondta a néma és lesújtott aggastyánnak – magaddal vinni ezt a két idegent, ezt a két franciát? Hát nem tudtad, hogy mind pogányok (pagani), s hogy szerencsétlenség és istentagadás jár velük?

33. oldal (Kriterion, 1983)

>!
ewrahiel

Az ember olyan, akár a fa, melyet meg kell rázni, hogy lehullassa gyümölcsét; az embert sem lehet anélkül megrendíteni, hogy hullni ne kezdjen szeméből a könny.

80. oldal

>!
Carmilla 

(…) …Ezáltal megszabadultam a hivatásos idegenvezetők fárasztó ismétléseitől, akik felboncolják az utas előtt Róma hulláját, s míg benyomásainkra rázúdítják tulajdonnevekből és dátumokból álló monoton litániájukat, teljesen elborítják gondolatainkat, s érzelmeinket elvonják a szép dolgok látványától.

8. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Carmilla 

    Az ember isteni eszménye a szabadság, elég bizonyság erre, hogy ez az első álma az ifjúságnak, és csak akkor oszlik el lelkünkből, ha a szív már csüggedni kezd, a szellem lealacsonyodik, és feladja a harcot. Egyetlen húszéves lélek sincs, aki ne a köztársaságért lelkesedne. S nincs egyetlen elfásult szív sem, amely ne lenne szolgai.

10-11. oldal (Kriterion, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: szabadság

Hasonló könyvek címkék alapján

Stendhal: A pármai kolostor
Eugène Sue: Párizs rejtelmei
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Jane Austen: A klastrom titka
Camilo Castelo Branco: Végzetes szerelem
Susan Kay: A fantom
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Ethel Lilian Voynich: Vihar Itália felett
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Sue Dylen: Enzo és Tilda