50 ​meghökkentő elmélet a világvégéről 10 csillagozás

Alok Jha: 50 meghökkentő elmélet a világvégéről

Mai ​világunk hemzseg a halálos fenyegetésektől és apokaliptikus vízióktól. Sok közülük ismerősen hangzik – terrorizmus, halálos vírusok, globális felmelegedés és háborúk –, de sok olyan is van közöttük, amelyeket elképzelni sem tudunk: bizarr kvantumrészecskék, amelyek egy egész planétát képesek elnyelni, genetikailag létrehozott szuperemberek, akik fajunk „kevésbé tökéletes” tagjait el akarják törölni a föld színéről, illetve mikroszkopikus méretű robotok milliárdjai, amelyek pár óra leforgása alatt sárgolyóvá változtathatják bolygónkat.
Ilyen és ehhez hasonló témákat fejt ki részletesen Alok Jha friss hangvételű és szórakoztató könyvében. Az 50 fejezetben utánajár egy-egy meglepő elméletnek és tudományos magyarázatot ad rájuk, rámutatva, hogy még a látszólag távoli fenyegetések is milyen veszélyt jelenthetnek létezésünkre. A témákat illetően nemcsak a nagyon is valóságos kockázatokkal járó környezetszennyezéssel, a természeti erőforrások kizsákmányolásával és a… (tovább)

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2012
420 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633040843 · Fordította: Nagy Györgyi Eszter

Kedvencelte 1

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

KillerCat>!
Alok Jha: 50 meghökkentő elmélet a világvégéről

Jó könyv,viszont elég tömény,így félbehagyom. De bátran ajánlom mindenkinek,akit érdekel a téma.

markiboi>!
Alok Jha: 50 meghökkentő elmélet a világvégéről

Amit ebből a könyvből megtanultam:
– Nem az a kérdés, hogy bekövetkeznek-e, hanem hogy mikor
– Minden bekövetkezhet 100 000 és 4 milliárd év között
– Nick Bostrom, filozófus és az Oxfordi Egyetem Az Emberiség Jövője Intézetének igazgatója

A viccet félretéve, 50 lehetséges végkimenetelről szól a könyv. Nekem legfőképp az utolsó három fejezet (Űrből jövő fenyegetések, A genetikában rejlő veszélyek, Mit hoz a jövő?) tetszett, bár kevésbé értettem, mint a könyv első felét, mégis jobban érdekelt. Rengeteg tény és információ van a könyvben, és valóban szomorú volt minderről olvasni, de szerintem, amit az utolsó oldalon láttam, az ragadta meg legjobban az egésznek a lényegét: „Az egyik megoldás az lehet, ha végre szembenézünk azzal, hogy képtelenek vagyunk előre megjósolni mindent, és ehelyett inkább készen állunk valami teljesen váratlan dologra.” Habár ez az utolsó alfejezetre vonatkozik, szerintem jól összefoglalja az egész könyv lényegét. Bár nem váltja meg a világot (lol), azért jó kis olvasmány volt, annak ellenére, hogy már a 95%-ra nem emlékszem. De azért megérte, ha másért nem is, egy kicsit konteózhatok én is.

Szerk.: Bár a Vákuumbomlás c. fejezetet értettem a legkevésbé, mégis többször el fogom majd olvasni a jövőben, mert annyira izgalmas és érdekes volt. De nem próbáltam megérteni, csak elfogadtam. :-)

zoltanbiro1988>!
Alok Jha: 50 meghökkentő elmélet a világvégéről

Nekem nagyon tetszett. A felsorolt 50 elmélet egytől – egyig bekövetkezhet. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden tönkre teheti a Földi életet. Sokkoló, de be kell lássuk, hogy jobb felkészülni minden eshetőségre.

mantin>!
Alok Jha: 50 meghökkentő elmélet a világvégéről

Jó tudni hányféleképpen purcanhatunk ki. Illetve nem biztos… Illetve nem érzelmi szempontból jó, hanem gyakorlati szempontból, hátha kiderül majd egyszer, hogy egyik vagy másik ellen talán tehetünk valamit. Mindenesetre nem árt ha tudjuk, hogy nem vagyunk a világegyetem urai, csak egy kis esendő sárgolyó pillanatnyi lakói, akik az univerzum idejéhez mérten az utolsó szempillantásban jelentek csak meg. Azért ez így együtt kicsit idegesítő. Belegondolni abba, hogy bemegyek a munkahelyemre gürizni, de lehet, hogy délután fél négykor megsemmisülünk a vákumbomlásban… Vagy egy gammasugárban… vagy egy telibe kap minket egy vándorló fehér törpecsillag. Egészen más ennek tudatában olvasni a napi híreket az aktuális terrorista merényletről pláne arról, hogy két autós összeverekedett azon, hogy most akkor az egyik direkt nem engedte be a sávjába a másikat vagy sem…
És valahol pont ez a jó benne, hogy az elolvasása egészen máshová teszi az ember megoldhatatlannak tartott problémákkal kapcsolatos ingerküszöbét.
Jól összeszedi a szerző azokat a veszélyeket, amikről jelenleg tudunk, de ahogy az utolsó fejezetben kitér rá, ezek csak azok, amikről tudunk vagy amikről tudjuk, hogy nem tudunk, de az igazi kihívás azok, amikről nem tudjuk, hogy nem tudunk…
Így már a Fermi paradoxon is másképp néz ki: ha ennyi minden kicsinálhat egy civilizációt, akkor aligha meglepő, hogy ennyire nem találtunk még másikat a világegyetemben. Talán mi is csak a vihar előtti csendet éljük éppen?
Azoknak ajánlom, akiket érdekel a világ sorsa, és szeretnek gondolkozni. Ezen belül akinek van hajlama arra, hogy pár lépést hátralépve nagyobb távlatból nézzen dolgokat, annak adja magát ez a megközelítés, akiknek nincs, azokat meg ráveszi erre.

Agicica>!
Alok Jha: 50 meghökkentő elmélet a világvégéről

Sokáig tartott mire végeztem vele, mert csak 1-2 fejezetenként tudtam vele haladni. Így viszont érdekes és elgondolkodtató volt.
Nagyon tetszett, ahogy a fejezeteket átvezeti a szerző egymásba, ahogy az egyik probléma következett a másikból.
Érdemes rászánni az időt.


Népszerű idézetek

s_l_m>!

A megsemmisülés lehetőségének árnyékában élünk, a dolog iróniája pedig az, hogy minél világosabban látjuk az általunk ismert világegyetem működését, annál sötétebbé és hosszabbá válik ez az árnyék.

9. oldal

s_l_m>!

A földi élet történetében kizárólag az emberiség rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy újjá tudja építeni saját világát – ugyanakkor ez is tudja pusztítani azt.

8. oldal

s_l_m>!

A legnagyobb változásnak […] a vízhez való viszonyulásunkban kellene bekövetkeznie. Nem tekinthetjük többé ingyenesen és korlátlanul hozzáférhető dolognak, amely az égből hull alá, és csak azért tölti fel az óceánokat és folyókat, hogy mi tetszőleges mennyiségben és célokra használhassuk fel. Ha mindezt megértjük, talán sokkal megfontoltabban bánunk vele, és így a jövőben is elegendő mennyiség áll majd a rendelkezésünkre.

154.

s_l_m>!

Amennyiben a népességszám arra utal, hányan vagyunk, akkor a fogyasztás arra: hogyan viselkedünk egyénenként. Egyenlőtlen világunkban előfordul, hogy egy tucatnyi ember magatartása az egyik helyen nagyobb mértékben hat a környezetre, mint pár száz másik emberé egy másikon.

67. oldal

s_l_m>!

A világ állatai és növényei rendkívül összetett ökoszisztémát alkotnak, és mi, emberek sokkal szorosabban kötődünk és függünk a természettől, mint azt a legtöbben gondolnánk. Ha ez összeomlik, minket is magával ránt.

165.

s_l_m>!

A múlt sajnos egyáltalán nincs a segítségünkre, amikor azt próbáljuk kitalálni, hogy a világ milyen váratlan módokon érhet véget.

404.

Agicica>!

Egy napon majd kíváncsi nosztalgiával fogunk visszatekinteni azokra az időkre, amikor a pazarló tulajdonosok teljesen feleslegesen folyékony arannyal öntözték a földjüket, csak hogy füvet növesszenek rajta, amelyet azután fekete arany elégetésével működő gépekkel nyírnak rövidre hétvégenként. […] Gyerekeink és unokáink csodálkozni fognak ekkora ostobaság láttán.

markiboi>!

Egy fekete lyuk mérete a tömegétől függ – a Nap belsejét alkotó anyagot nagyjából 3 km átmérőjű, azaz a jelenlegi méretének négymilliomod részére kellene összenyomni ahhoz, hogy fekete lyuk képződjön belőle; a Földét ugyanakkor 9 mm-essé, ami mostani méretének egymilliárdod része. Egyik sem tudna azonban természetes úton fekete lyukká alakulni, egyszerűen azért, mert nem rendelkeznek akkora gravitációs erővel, amely képes lenne a tömegüket ilyen kis területre összehúzni.

310. oldal - Mesterséges fekete lyukak

markiboi>!

A ma embere semmivel sem okosabb a több ezer, talán több százezer évvel ezelőtt élt generációk egyedeinél. De kultúránk képes létrehozni azokat a dolgokat, amelyeket akár száz évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk. A Stewart által csak extelligenciának nevezett közös tudás a beszéd és az írás megjelenésével alakult ki, ezután a nyomtatás feltalálásával gyarapodott tovább, és végül az internet előretörésével kapott újabb lendületet.

324. oldal - Ellenséges földönkívüliek

markiboi>!

Sok emberi gén több funkciót is ellát – ugyanazt a gént hozzák kapcsolatba például a magas IQ-val, mint amelyik annak az izombetegségnek a kialakulásáért is felelős, amely tolószékbe kényszeríti az ebben szenvedőket.

361. oldal - Genetikailag létrehozott szuperemberek


Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Stevenson: Mit hoz a jövő?
Michio Kaku: Einstein kozmosza
Alan Weisman: A világ nélkülünk
Yuval Noah Harari: Homo Deus
Tim Higgins: Tesla – Elon Musk és az évszázad fogadása
Csepeli György: Ember 2.0
Susan Schneider: A mesterséges ember
Bánné Varga Gabriella: Fogalmi adatmodellezés és relációs adatbázis-tervezés
Byron Reese: A negyedik kor
Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra