Megdermedt ​szív 19 csillagozás

Almudena Grandes: Megdermedt szív

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Julio Carrión, aki a Franco-rezsim idején tett szert pénzre és hatalomra, nemcsak óriási vagyont hagy örökül gyermekeire, de múltjának kibogozhatatlan rejtélyeit is. Legkisebb fia, Álvaro apja temetésén megpillant egy gyönyörű idegent, akiről hamarosan kiderül, hogy az idős férfi utolsó szeretője volt. Álvaróval ellentétben Raquel, ez a vonzó fiatal nő sokat tud saját családja múltjáról, a diktatúra elől Franciaországba menekülő, majd Franco halála után hazatelepülő republikánus nagyszülőkről. Raquel emlékezetében élénken él egy madridi családnál tett különös látogatás, ahova egykor nagyapja vitte magával – akkor, kislányként megérezte, hogy a felnőtteket sötét titok lengi körül.
Álvaro és Raquel között végzetes szerelem szövődik, s így kénytelenek szembesülni a múlttal, vissza kell menniük az időben egészen a polgárháborúig, hogy felfejtsék az őket összekötő szálakat. Ezzel kezdetét veszi utazásuk az önismeret fájdalmas útján, és életük örökre megváltozik.

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Scolar, Budapest, 2013
928 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632444628 · Fordította: Cserháti Éva

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Andalúzia


Kedvencelte 6

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Julio Carrión González, a megnyerő spanyol úriember pályája csúcsán, sikeresen és gazdagon, nyolcvanhárom évesen távozik az élők sorából, gyászolja szerető családja, öt gyermeke, tucatnyi unokája és ifjú szeretője. De vajon ki is volt ő valójában? A csodálatraméltó férfi, akinek nagyságához egyetlen leszármazottja sem ér fel, vagy a lelkiismeret nélküli opportunista, akit csakis az önérdek vezérelt? Miközben a hagyatékból sorra kerülnek elő a régi levelek, fényképek és pártigazolványok, feltárulnak a mélyen eltemetett családi titkok.
Almudena Grandes a bűvész, a nagy szemfényvesztő figuráját választja vezérfonálul, hogy az ő sorsának szálait bogozva vezesse vissza az olvasót a polgárháború és a Franco-diktatúra legsötétebb éveibe és a honvággyal küszködő, Franciaországban élő spanyol emigránsok világába egy szenvedélyes családregény keretei között, ami tele van érzelemmel, vágyakozással és fájdalommal, és olyan monumentális, mint egy ötfelvonásos opera nagyzenekari hangszereléssel. A női szereplők többnyire gyönyörűek, a férfiak ellenállhatatlanok, és fékezhetetlen indulatok mozgatják őket, legyen szó akár szerelemről, hazaszeretetről vagy a politikai elvekhez való ragaszkodásról . Más szerzőnél mindez talán túlzásnak tűnne, de itt a kezdetben szokatlan és meglepő érzelmi intenzitás a regény egyik fő erősségévé válik, és elválaszthatatlan jellemzője lesz Spanyolországnak, a déli temperamentumnak és lelkületnek.
Az egyéni sorsokat, az egymással összefonódó két család történetét meghatározzák a súlyos történelmi traumák, az árulás, a hitszegés, a feldolgozhatatlan veszteségek.
A következő generációra háruló legsúlyosabb teher éppen a múlttal, az apák bűneivel való szembenézés, a bűntudat elhordozása, a megtisztulás, a sebek begyógyítása.
A regényt nem ajánlom gyors sikerélményre vágyó olvasóknak, mert rendkívül lassan építkezik, és a maga túláradóan bőbeszédű kilencszázhúsz oldalával feszegeti a befogadás határait. Az első háromszáz oldal szinte türelemjáték, mint egy többezer darabos kirakós összerakása. Ha azonban van türelmünk az apró darabkák összeillesztéséhez, akkor végül egy nagyszerű, nagyszabású alkotás képe fog kirajzolódni előttünk, megrázó, valós eseményeken alapuló történelmi jelenetekkel, tömény, intenzív érzelmekkel, felejthetetlen hangulattal és katartikus befejezéssel.

10 hozzászólás
Morpheus>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Nem olvastam el újra azok értékeléseit, akik miatt kézbe vettem ezt a könyvet, csak azt tudtam, hogy elismerő szavakkal írtak róla. Kétszer vettem a kezembe a könyvtárban, és kétszer tettem vissza a polcra, megborzongva a rettentő méretei miatt. Aztán harmadszorra levettem és hazahoztam, sőt mazochista módon hurcoltam a táskámban, hogy útközben is olvashassam. Nagyon jól tettem, hogy harmadszorra nem hagytam ott a polcon, mert zseniális könyv, ez A himnusz az Árulásról. Ha van Platón szerint a Szépnek és a Jónak ideája, akkor az Árulásnak is van, és az bizony épp ez a könyv. Mert ebben a könyvben aztán mindenféle árulásról olvashattam, kivétel nélkül. Kezdve a kisebb árulástól, ami az ellenségünk árulása, folytatva egy olyannal, akinek nem ártottunk, de mégis elárul. Folytatva a rokonunk árulásával, egészen addig, hogy az egyenesági rokonaink, barátainknak vélt emberek árulnak el. Minden ilyen árulást túl lehet élni, tudom jól, túl lehet élni. Vannak akik örökre bezárulnak, és soha többé nem tudnak megbízni senkiben, vannak akik nem akarják megmérgezni a szívüket, és egyik árulásból a másikba lépdelnek, de felállnak és bíznak a következő barátban, szerelemben. Azonban vannak olyan árulások, amelyeket nehezebben lehet feldolgozni, ilyen az, amikor a körülöttünk lévő országok kormányai árulnak el minket közönyből, gyávaságból, vagy épp anyagi előny miatt, mint ahogy kétszer is elárulták a spanyol köztársaságot, de mondhatom az 56-os forradalmat, vagy épp azt, ahogyan épp itt, épp most érezhetik magukat elárulva a kurdok.
Ennél már csak egyetlen rosszabb árulás lehetséges, amikor annak az országnak a kormányai árulják el az embereket, amelyben élünk, mindazokat, akik nem tartoznak a kiváltságosak felső öt százalékába. Legyen az a Franco rezsim, vagy akármelyik diktatúra. A könyv elolvasása közben jöttem rá, hogy én folyamatosan, 56 kemény év óta el vagyok árulva, minden pillanatban, teljesen mindegy, hogy a régi rendszerek valamelyikét, vagy a mostanit nézem. Elárultatok és elárultok engem, és még számtalan embert. Egész más lehetett volna az életünk, ha nem árultok el minket, Julio Carriónok! Azt gondolom, hogy ez megbocsájthatatlan, elárultatok, elloptátok az életemet.
A másik erős érzés az volt bennem, hogy bárcsak ott élhettem volna velük a forradalom idején, amikor úgy tűnt, meglehet változtatni a világot, és még akkor is, amikor falangisták hathatós német és olasz támogatással szorongatták a köztársaságot, és tudták, miért élnek, miért küzdenek, az élet volt, akkor is ha elbuktak. Az utolsó előtti töltényig harcolni, az utolsóval pedig megölni magunkat, hogy ne a falangisták végezzenek ki. Akkor még volt színe és szaga az életnek. Amiben most élünk, annak semmi értelme, se íze, se bűze, ellopták, elárultak minket. Ha csak egy kis időre átélhetném, ha itt is történne – újra – valami hasonló, nem haboznék, hogy korunk falangistái ellen forduljak utolsó véremig.
A harmadik erős érzelem a könyvben a szerelem volt, sokszor meghatódtam, vagy éppen együtt éreztem azokkal, akik elveszítették szerelmüket, drukkoltam nekik, átéltem az érzelmeiket, és azt éreztem, hogy szeretném, ha még egyetlen egyszer de ezt lássa valaki rajtam: https://moly.hu/idezetek/1160107 , lehessek még egyszer annyira szerelmes, hogy érezzem azt, hogy ha ezzel a nővel korábban találkoztam volna, akkor tőle, és csakis tőle akarnék gyereket, ugyanis eddig soha senkitől nem akartam közös gyereket. Varázsoljon el a közös szerelem, és akkor talán az ellenem elkövetett árulásokat is félre tudom tenni egy kicsit, de elfelejteni nem fogom, erre senki se számítson.
És végül pár gondolat még:
Úgy tapasztalom, hogy a spanyol írók szeretik ugyanazt körbejárni minden szereplő szempontjából, akkor is, ha az addig megismert dolgokból, utalásokból nagy vonalakban lehet tudni, hogy mi történt. De nem, részletesen le kell írni a másik oldalról, megismételni a cselekményt. Ezért a fél csillag levonás, egy kicsit úgy éreztem, mintha szellemi fogyatékosnak nézne az írónő, miközben tisztában vagyok vele, hogy a drámai hatás eszköze ez, és ami az elején még működött, nálam a végén már nem, inkább türelmetlenné tett.

4 hozzászólás
marschlako P>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Andalúzia nagyon tetszett neki, mert mivel apja madridi volt, anyja pedig aragón, nem számított nagy dologra. Azért tetszett annyira, mert a tipikus andalúz giccset várta – a lovon feszítő señorito mögött fodros szoknyában, műanyag fülbevalóval a barna leányzó –, és a valóságban az sokkal kevésbé volt jellemző, mert amit talált, az a lomha idő volt a saját szépségük által leigázott városokban, az állandóan csörgedező víz harmóniája a fehérre meszelt falak és virágok között, a szűk utcák szövevényes csipkézete, melyek váratlan sarkokon futnak össze, az emberek és a tárgyak sajátos eleganciája és természetes finomsága. Nagyon szép volt, nagyon különös békességgel töltötte el, a lehetetlen különös melankóliájával, mert azok a patyolatfehér házak a sötét burkolatú, nedves belső udvarokkal, a hatalmasan zöldellő cserepes növényekkel, a magas, lombos fákkal olyan helynek mutatkoztak, ahol jól lehet élni, de ami nem az övé. Lehet, hogy szeretne ott élni, de soha nem fogja megtenni, soha nem fog kihajolni azokról a vörös muskátlikkal megrakott, rácsos erkélyekről, ahol olyan boldog lett volna anyja, aki két évtizede harcol hiába a fagyos, párizsi tél ellen.

A polgárháború évtizedekre meghatározta a spanyol nép életét. A posguerra sivár évei lassan peregtek egy szürke ország megbélyegzett lakói, a vesztesek előtt. Pár éve olvastam egy irodalomtörténeti munkát Juan Ignacio Ferreras tollából, aki az 1939 utáni éveket a győztesek és a vesztesek (többnyire emigrációban élők) irodalmára felosztva tárgyalja. Nem kétséges, hogy Almudena Grandes a vesztesekkel érez együtt. Míg a vesztesek többnyire egyfajta katatón hibernációba dermedten élték mindennapjaikat, a győztesek előtt nyitott volt az út, s éltek is a felkínált lehetőségekkel: a korrupció és a pártkapcsolatok fényes karriert biztosítottak a falangistáknak, de az ügyeskedőknek és köpönyegforgatóknak is. Ez utóbbi csoportba tartozott e regény egyik kulcsfigurája Julio Carrión is.

A rendőrállam még sokáig tartotta gúzsban az embereket, az emigrációban élőknek is meghatározó lételeme volt a félelem: emlékeik nem fakultak; az édesapától – mielőtt a csendőrök elhurcolták – kapott utolsó barack íze, ami örökre belevésődött lánya tudatába (nem is evett barackot és szülőfaluja nevét sem volt hajlandó kimondani többé). Ne félj lányom, nem lesz baj, mondta az édesapa, semmit nem csináltam, s mégsem tért vissza többé, mint ahogyan annyian mások sem. Volt, ki unokatestvére férjét (az őt befogadó család tagját) adta fel a csendőröknek, s könnyen elsültek a kivégzőosztagok fegyverei érdemi tárgyalás nélkül is.

A spanyol polgárháborúban harcoló felek elég összetettek voltak: a köztársasági oldalon a kommunisták és a szocialisták együtt harcoltak az anarchistákkal, de még a baszk és katalán nacionalisták is Franco nacionalistái (falangisták és karlisták) ellen fogtak fegyvert. S mindkét oldalon nemzetközi csapatok is jelen voltak. Gyakran még az egymás oldalán harcoló felek sem jöttek ki egymással*; voltak frontok, ahol öldöklő harcok folytak (pl. Madrid vagy Bilbao ostrománál), míg máshol alig váltottak néha egy-egy puskalövést a szemben álló felek (mint például az aragóniai fronton**). Egyik oldal sem volt szent, pl. már Franco felkelése előtt, még a köztársaság idején előfordult, hogy templomokat gyújtottak fel, szerzeteseket, papokat gyilkoltak le, de rendszerszintre a fasiszta oldal emelte a kegyetlenséget, ami nem ért véget a polgárháborúval, a megtorlás és a posguerra elnyomásának szürke évei letörölhetetlen emlékeket hagytak a spanyol népben.

Talán ezért is van, hogy annyira másként írnak a polgárháborúról azok, akik csak utána születtek, mint akik át is élték azt. A testvérharcot átélők, a posguerra első 10 éve alatt felnövő, vagy emigrációba kényszerült írók hangja inkább az elkeseredés hangja, míg az utána születetteké a felháborodásé. Az 50-es évek*** nagy nemzedékének írói elsősorban a megnyomorított, szegény, a mindennapi megélhetéséért küzdő vesztesek életének ábrázolásával próbáltak tiltakozni (műveikből így is nagyon sokat vágott meg a cenzúra), s egyfajta keserű némaság hatja át őket, saját meggyötört életükről mesélnek műveikben is. Franco halála után azonban, főleg a fiatalabb nemzedék, már bátran hallatni merte hangját, s rájuk sokkal jellemzőbb az erős érzelmi töltet, a határozott állásfoglalás, a rendszer karakterisztikus elítélése. Ilyen például Jaume Cabré nagyszerű regénye, A Pamano zúgása is, és ilyen Almudena Grandesé is. Mindkettőben a jelenből közelítünk a múlt felé.

A Megdermedt szív egy szerelmi történeten át mutatja be a polgárháborút és ítéli el Franco rendszerét. Érzelmileg erősen túlfűtött regény, nekem kicsit talán túl szenvedélyes is, de végül is ezt egyáltalán nem bántam; mint ahogy a terjedelmét sem: bő kilencszáz oldal, egészen sűrűn szedett apró betűkkel. De hát ezt már megszoktuk a spanyoloktól: nyilván azért van így, mert olyan gyorsan beszélnek, hogy egy percbe háromszor annyi mondanivalót tudnak bepréselni, mint más normális ember, s írásban sem akarnak elmaradni ettől.

Aki nem bánja, hogy hosszabb időre leköti magát, és érdekli a spanyol polgárháború, valamint az azt követő diktatúra évei, s hogy miként próbálták mindezt a spanyolok a rendszer bukása után feldolgozni, azoknak mindenképpen ajánlom ezt a remek regényt. S annak is, aki a Pamano zúgását szerette.

* amint ezt pl. Ramiro Pinilla is leírja Los cuerpos desnudos c. regényében
** ahogy pl. Francisco Ayala is írja az emigrációban El Tajo c. elbeszélésében (La cabeza del cordero
*** https://es.wikipedia.org/wiki/Generaci%C3%B3n_del_50

7 hozzászólás
Csoszi>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

A könyv, ami igazi kihívást jelentett. Nem csak a terjedelme és a súlya volt brutális, hanem a mondatok hossza is. Lassan rázódtam bele, és az elején kissé nehezen haladtam az olvasással.
A cselekmény több szálon fut: a jelenbeli események a főszereplő, Álvaro Carrión szemszögéből követhetők, a múltbelieket pedig az írónő meséli el. A könyv két család, a Carrión és a Fernandez család, történetéről szól, illetve az egyes szereplők sorsa hogyan kapcsolódott össze a múltban, majd ötven évvel később utódaiké a jelenben. Nekem a múltban játszódó részek (spanyolországi háború, II. világháború, az emigráció évei Franciaországban) sokkal jobban tetszettek, és izgalmasabbak is voltak. Időnként túl sok volt a szenvedély, az árulás.
Rengeteg a szereplő, és néha-néha elvesztettem a fonalat, nem tudtam, hogy ki kicsoda, vagy kinek a kije, de aztán mindenki szépen a helyére került. Közülük talán Álvaro és Ignacio nagypapa karaktere tetszett a legjobban. Raquelt nem igazán bírtam spoiler.
A könyv segítségével képet kaphattam a spanyol történelem egy korszakáról, ami teljesen ismeretlen volt előttem.

cseri P>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Amikor először megláttam ezt a könyvet a munkahelyemen, azonnal kézbe kellett vennem, kicsit hitetlenkedve és nevetve, mert hogy ez tényleg akkora, mint hat másik, iszonyú nagy, és ha számításba vesszük, hogy a 930 oldalát nyugodtan meg lehet szorozni mondjuk másféllel, mert kb. ennyivel nagyobb egy átlagos könyv szedéstükrénél, akkor ki is jön, hogy kb. 5-6 300 oldalas könyvnek simán megfelel. Bátorság egy kiadótól, elolvasni meg azt gondoltam, hogy hááát, biztos nem fogom, nem őrültem meg.
Aztán megjöttek az első pozitív értékelések, úgyhogy az lett a vége, hogy elvittem nyaralásra, ahol kb. az ötödéig sikerült eljutni. Már két hete hazajöttünk. :)
És elolvastam és jó volt. Többgenerációs családregény, történelmi háttérrel, ja és persze szerelmi történet is, de mondjuk pont az a része kevésbé ragadott meg. De a spanyol polgárháború ábrázolása nagyon érdekes volt itt is, aztán a későbbi események, az emigránsok sorsa, a Franco halála utáni események. A családi kapcsolatok is kellően szövevényesek, izgalmasak.
A cselekményről nem nagyon akarok írni meg spoilerezni, inkább csak az írásmódról, két nézőpont váltakozik fejezetenként, az egyik egy egyes szám első személyű, időrendet követő elbeszélés, az elbeszélője Álvaro Carrión, a szerelmespár egyik tagja, egy gazdag család negyedik, több szempontból kilógó gyereke. A másik narráció egyes szám harmadik személyű, és ez mutatja be a múltbeli eseményeket, visszanyúlva a polgárháborúig. Ez nem időrendben halad, a kép szép lassan áll össze, valószínűleg ez az elég rafinált szerkesztés is az oka annak, hogy bármilyen hosszú is a könyv, nem nagyon lesz unalmas, hanem végig érdekes, izgalmas.

3 hozzászólás
Kuszma P>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Egy masszív, súlyos családregény nem is lehet más, mint látlelet egy korról, ha pedig ez a kor a spanyol polgárháború, a második világháború, a Franco-rezsim és a franciaországi spanyol emigráció kora, akkor biztosak lehetünk abban is, hogy szenvedélyt és kegyetlenséget kapunk két marokkal. Grandes pedig nem végez fél munkát: minden oldalt átsző az elesettek, a megnyomorítottak és elűzöttek iránt érzett részvét – az, hogy mindebből nem egy szappanopera formálódik, hanem egy rendkívül fontos óriáseposz, az egyértelműen az író erejét bizonyítja.

Grandes a párhuzamos fejezetek módszerével dolgozik. A jelenkori fejezetekben megismerkedünk az elbeszélővel, aki apja temetésén megpillant egy nőt, és lassanként nyilvánvalóvá válik számára, hogy életét nem folytathatja úgy, ahogy eddig. És ahogy az már lenni szokott, apró lépésekkel elindul a végzet, az összeomlás felé, ami egyben (ez értelmezés és hozzáállás kérdése) talán megtisztulás is. Ezeket az epizódokat a történelmi múlt jelenetei váltogatják, amelyekből (sok minden egyéb mellett) az is kiderül, az író kikkel érez együtt fenntartás nélkül – ez a pártosság egy történelmi műben mindenképpen zavarna, de a Megdermedt szív dühös erejéhez azt hiszem, elengedhetetlen.

Grandes óriási ütemérzékkel csepegteti az információkat, amíg az elemek végül a helyükre kerülnek, az arcképek megváltoznak, a helyzetek átértékelődnek, és a világ nem foroghat már ugyanúgy. A szereplők mindent NAGYON megélnek, a sebek nagyon fájnak, a titkok nagyon megráznak, az örömök és a tragédiák egyaránt nagyon nagyok. Ez a spanyolos lendület (nehéz elkerülni, hogy lépten-nyomon a szenvedély szót vegyem elő) azáltal válik hitelessé, hogy Grandes ismétlődésekből, indulatokból tudott egy rendkívül erős, masszív kifejezési formát teremteni, ahol a mondatoknak súlya van, a szereplőket pedig állatira lehet gyűlölni vagy szeretni.

Egyedül az utolsó előtti fejezetet éreztem súlytalannak, mintha csak a szimmetria miatt került volna bele a regénybe. De ettől függetlenül a Megdermedt szív pont az a fajta grandiózus regény, amiért egész egyszerűen odavagyok – részben mert megkísérli szembeállítani a nemzet magáról alkotott képét azokkal a bűnökkel, amiket valakik a nemzet nevében valaha elkövettek, és úgy hiszem, minden nemzetnek szüksége van az ilyen tükrökre, ha jobbá akar válni.

Ewila>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Nem csak egy család, hanem egy korszak története is ez a könyv. Milyen nyomokat hagy a Franco diktatúra a mai generációban.

kaporszakall>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

A spanyol polgárháborúról és utóéletéről alig jelent meg magyarul élvezhető munka. A szocialista időkben a kommunista propaganda jegyében adtak ki pár szépirodalmi művet, a legismertebb a kissé 'társutas' szemléletű 'Akiért a harang szól' volt Hemingway tollából.

Almudena Grandes monstruma tehát hiánypótló mű, főleg azok számára, akik nem kedvelik a történészek munkáit, és inkább regény formájában ismerkednek az eseményekkel.

Ez a regény szenvedélyesen baloldali (ami nem baj, Franco végül is nagy görény volt), ugyanakkor talán túlzottan is az, vagyis pozitív hőseinek jelentős része kommunista (és ezért már kár, mert a kommunisták – Sztálin uszályában – sokat ártottak a Köztársaság ügyének). Jól érzékelteti a polgárháború előtti feszült helyzetet, bemutatja a nők küzdelmeit és azt, hogy a Köztársaság micsoda felszabadulást hozott számukra a korábbi, bigott katolikus, félfeudális világhoz képest. Hiánypótló a magyar olvasónak a Hitler szövetségeseként a szovjet fronton harcoló Kék Hadosztály, a Franciaországban partizánakciókat folytató köztársasági emigránsok, vagy az ötvenes évek francóista konszolidációjának bemutatásával.

A történet két család egymásba fonódó sorsának kapcsán mintegy ötven év eseményeit beszéli el. A szereplők plasztikusan formáltak, sorsuk izgalmas. Nekem a legrokonszenvesebb a 'főhős' Julio Carrión édesanyja, akinek fiához írt levelét – vissza-visszatérő mementóként – a regény többször is idézi.

Mindent egybevetve jó könyv ez, de valamelyest túlírt. A terjedelem a tartalomhoz képest kissé bő, szerintem kb. negyedével tömörebb is lehetne. Ezért az 1 pont levonás. Ám akiket a spanyolok XX. századi viszontagságai érdekelnek, ne sajnálják rá az időt!

Noncsianyu>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

9 hónap alatt olvastam el. 900 oldalnál több, apró betűs. Monumentális, összetett, részletes. Minden egyes mondata mégis művészet. Tökéletes szöveg. Az 500. oldal táján kezdett összeállni a kép… Volt olyan fejezet, amit hétszer kezdtem újra olvasni, de nem adtam fel. Senki ne adja fel! Egyes részek, korszakok a történeten belül önállóan is nagyszerűek. A történetek ugrálnak az időben. Nagy koncentrációt igényel elhelyezni térben, időben és a képzeletbeli, szerteágazó családfákban. A könyv olvasása előtt nem tudtam, hogy a spanyolok 20. századi történelme ilyen hányatott, ellentmondásos volt. Nagyszerű könyvélmény.

nagysas>!
Almudena Grandes: Megdermedt szív

Hatalmas terjedelmű, érzelmekkel teli regény. Más olvasatban ez egy szerelmi vallomás Spanyolországhoz.


Népszerű idézetek

Morpheus>!

Minden családban tele a padlás halálos bűnökkel.

231. oldal

Csoszi>!

A boldogság mindent megér. Nincs olyan munka, erőfeszítés, vétek, gond, veszekedés, még tévedés sem, amivel ne lenne érdemes szembenézni, ha a cél végül is a boldogság.

575. oldal

szadrienn P>!

A naptár lapjain helyzetünk nemcsak nem volt súlyos, hanem még könnyedség hatotta át, a kezdődő szerelmek légies komolytalansága, amikor még semmi sincs eldöntve, a szavaknak csak súlytalan héjuk lebeg, és az idő hosszan elnyúlik, mint egy lassú, bizonytalan, sőt félénk ígéret.

szadrienn P>!

(…) de a nyár utolsó napjain mindenki nagyon szomorú lett, annyira, hogy Raquel úgy érezte, nem hazautaznak, hanem száműzetésbe vonulnak, elhagyják a bugenviliákat és a leandereket, a narancs- és olajfaligeteket, a tenger illatát és a halászhajókat a kikötőben, a kerítések fehérre meszelt falát és a fehér házakat, a virágba borult ablakokat és lugasokat, az olívaolaj és a szardínia illatát, a sáfrány és a fahéj finom titokzatosságát, az anyanyelvüket és a színeket, a napsütést, a fényt, a kékséget, mert számukra a visszatérés nem hazamenetel volt, mert visszamenni csak Spanyolországba lehetett, akkor is, ha soha senki nem merte kiejteni ezt a szót.

Csoszi>!

(…) mindannyian hagytuk magunkat becsapni, és nem azért, mert ostobák vagyunk, hanem mert a jó embereket könnyű becsapni. Ez van, kár ezen rágódni.

603. oldal

Morpheus>!

Az árulók, mielőtt bármit vagy bárkit elárulnának, önmagukat árulják el.

389. oldal

Kapcsolódó szócikkek: árulás
marschlako P>!

Andalúzia nagyon tetszett neki, mert mivel apja madridi volt, anyja pedig aragón, nem számított nagy dologra. Azért tetszett annyira, mert a tipikus andalúz giccset várta – a lovon feszítő señorito mögött fodros szoknyában, műanyag fülbevalóval a barna leányzó –, és a valóságban az sokkal kevésbé volt jellemző, mert amit talált, az a lomha idő volt a saját szépségük által leigázott városokban, az állandóan csörgedező víz harmóniája a fehérre meszelt falak és virágok között, a szúk utcák szövevényes csipkézete, melyek váratlan sarkokon futnak össze, az emberek és a tárgyak sajátos eleganciája és természetes finomsága. Nagyon szép volt, nagyon különös békességgel töltötte el, a lehetetlen különös melankóliájával, mert azok a patyolatfehér házak a sötét burkolatú, nedves belső udvarokkal, a hatalmasan zöldellő cserepes növényekkel, a magas, lombos fákkal olyan helynek mutatkoztak, ahol jól lehet élni, de ami nem az övé. Lehet, hogy szeretne ott élni, de soha nem fogja megtenni, soha nem fog kihajolni azokról a vörös muskátlikkal megrakott, rácsos erkélyekről, ahol olyan boldog lett volna anyja, aki két évtizede harcol hiába a fagyos, párizsi tél ellen.

616-617. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Andalúzia
Morpheus>!

– Ez kész őrület… – suttogta, aztán fogta az étlapot, és újra normális hangon folytatta. – Választunk valamit együtt?
– Igen. – Szünetet tartottam, mire ő kérdően tekintett rám. – Ezt az őrületet.

330. oldal

Morpheus>!

A boldogság erőssé tett, mert Raquel megmutatta nekem, hogy nincs olyan munka, erőfeszítés, vétek, gond, veszekedés, még tévedés sem, amivel ne lenne érdemes szembenézni, ha a cél végül is a boldogság.

733. oldal

forElle>!

Az egész lehet több, kevesebb vagy egyenlő, mint a részek összessége, minden attól függ, hogy milyen kölcsönhatás lép fel köztük. Jól véssétek az eszetekbe, amit most mondtam, mert ez egy nagyon fontos mondat, már magában is az, és mert ebből az a mondat következik, hogy csak akkor tudjuk teljes biztonsággal kijelenteni, hogy az egész egyenlő a részek összességével, ha a részek nem állnak kapcsolatban egymással. Ezt mondtam a hallgatóimnak, akik buzgón jegyzeteltek, tekintetükben némi szkepticizmussal, azon töprengve, vajon hova akarok kilyukadni, minek rizsálok annyit, ha egyszer ők nem filozófia szakra járnak, basszus, de a szemeszter közepére a legokosabbak már felfedezték, hogy a fizika is egy gondolati rendszer saját szabályokkal, melyek nem alakulhattak ki egyszerűen a számtan eszközeivel. Mert kétszer kettő nem szükségképpen négy, nem mindig, nem minden körülmények között, nem okvetlenül, nem mindenáron.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jaume Cabré: Én vétkem
Ildefonso Falcones: Fátima keze
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Pedro Antonio de Alarcón: Méregzsák kapitány
Ildefonso Falcones: A tenger katedrálisa
Blue Jeans: Csókolj meg, hogy ne beszéljek!
Javier Cercas: A határ törvényei
Pedro Zarraluki: Újrakezdés
Javier Marías: Beleszerelmesedések
Ana María Matute: Paulina