Levegőben… ​homokon… 5 csillagozás

Almásy László: Levegőben… homokon… Almásy László: Levegőben… homokon…

Afrika ​térképén még a közelmúltban, ott, ahol a huszonhatodik hosszúsági fok szeli a Ráktérítőt, hatalmas fehér folt éktelenkedett. A térképrajzolók az üres helyet úgy töltötték be, hogy nagy betűkkel beleírták „Libyai Sivatag”. Ha a Szaharát három részre osztjuk, a Libyai-sivatag a nyugati harmadrész. A hosszúsági és szélességi fokok képzelt vonalán futnak végig Egyiptom, Szudán és az olasz Tripolis határai. A valóságban ott azonban csak a homok határos a sziklával, a semmi a végtelenséggel. A régi egyiptomiak valamikor még ismerték ennek a hatalmas homok- és sziklatengernek belsejét. Később évszázadokon át senki sem járta a „Halál birodalmát” és feledésbe ment az ókori utazók ismerete. Amikor az arabok Kis-Ázsiából bevándoroltak Afrikába, lépésről lépésre kellett elfoglalniuk és megismerniük az új hazát. Babonás félelemmel nézték az ókori Egyiptom misztikus kultúrájának emlékműveit és csak lassan, tapogatódzva haladtak előre az ismeretlen országban. A Libyai-sivatag… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1937

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára Franklin-Társulat

>!
Erdélyi Szalon, Szentendre, 2022
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156016881

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

Eule P>!
Almásy László: Levegőben… homokon…

Tartalmas, izgalmas, forróságban, homokban és életveszélyes kalandokban gazdag áttekintés. Hátránya, hogy nem egybefüggő szöveg, hanem epizódok felvonultatása – pedig kíváncsi lettem volna a szerzőre magára is, nem csak a szakmai kalandokra. No, de sebaj, így is izgultam eleget a Taurusz-hegységen való átkeléskor, az ismeretlen sivatagba vezető térképészeti expedíciók váratlan nehézségein, és már magam is tudom, hogyan kell átkelni a homokdűnéken.

Nagy öröm volt már a tartalomjegyzékben felfedezni, hogy a magyarabokról is lesz szó a könyvben, még ha csak egy soványka epizódszerep is jutott nekik. Azt pedig, hogy a kalandvágyó felfedezők, tudósok, az afrikai kontinensre ilyen-olyan okokból ideiglenesen vagy végleg átkerült európaiak milyen őrültségekre képesek, jól szemlélteti a Repülőverseny az egyiptomi oázisok körül című fejezet. :)))


Népszerű idézetek

>!

Augusztus 23-án hajnalban startoltunk Konstantinápoly repülőteréről. A török mechanikusok mind kijöttek az esemény tiszteletére. Valóságos Bábel volt körülöttünk, volt, aki németül, franciául, angolul és arabusul beszélt. Sőt, az egyik altiszti pilóta még magyarul is énekelt tiszteletünkre és felsorolta azoknak az ismert hazai politikusoknak nevét, akik őt a forradalmi idők után visszasegítették Törökországba.

Erős ellenszéllel vágtunk neki a Boszporusznak. Elhaladtunk Isztambul, Pera és Galata egymás hegyén-hátán zsúfolt háztengere fölött, és fokozott figyelemmel tartottam a kurzust a Sztambul városát körülvevő tilos katonai zónák között. Az Aranyszarv szorosát messze meg kell kerülni, és az egyedüli engedélyezett útvonal a Fekete-tenger partjára vezet. Kietlen, hegyes, szakadékos vidék fölött haladtunk keletnek.

Magamban épp azon gondolkoztam, hogy itt bizony lehetetlen volna kényszerleszállásra alkalmas helyet találni, amikor Zichy hangja hirtelen izgatottan megszólal a telefonban: „Az olajnyomás manométere ingadozik és alászáll!" Harmincpercnyire voltunk a repülőtértől, azonnal kiadom a vezényszót: „vissza"! Mire megfordultunk, Zichy már jelenti is, hogy az olajmérő mutatója leesett nullára, a motornak tehát már nincs is olajnyomása.

Alig negyedgázzal, a gépet erősen nyomva siklunk vissza Sztambul felé. Most hátba kap a szél, és aggodalmas tizenkét perc múlva alattunk a Jesil Köy-i repülőtér. Még mielőtt földet érünk, kikapcsolom a gyújtást, hogy az olaj nélkül járó motor az utolsó pillanatban be ne süljön. Persze, arról szó sincs, hogy beguruljunk a hangárokhoz, katonák tolják be a gépet. A törzs alja csupa olaj, a gépház belseje még inkább, nyilvánvaló, hogy valahol „szökik" az olaj.

Az egyik török mechanikus kitörő örömmel konstatálja, hogy „bizonyára azért nyomta ki a pumpa az olajat, mert tegnap a szűrő megtisztítása után nem tudta, hogy hová tegye az egyik tömítést". Elő is veszi nagy büszkén a tárcájából, mert úgymond, „ő sohasem dob el semmi olyan alkatrészt, amiről nem tudja, hogy hová való"! Kedvem volna megfojtani a derék embert, de olyan gyerekesen örül annak, hogy nem történt komolyabb baj, hogy már mi is nevetünk az eseten. Egyébként is én vagyok a hibás, mert azt már megszokhattam volna, hogy keleten semmit se bízzon az ember másra!

24-25. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai
Torday Emil: Afrikai emlékek
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Petőfi Sándor: Útirajzok
Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Lángh Júlia: Közel Afrikához
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Bánki Éva: Telihold Velencében
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó / A Láthatatlan Légió