Ki ​vagy Te? 91% 31 csillagozás

Almási Kitti szerintem az egyik olyan szakember, akinek érdemes adni a szavára. Akárhol, akármilyen módon találkozom vele, mindig meggyőződöm arról, hogy rendkívül nagy tudású, széles látókörű és mindemellett úgy tud hatni a hallgatóságára, olvasóira, ahogy kevesen. Nem okoskodik, nem kérkedik a tudásával, hanem valóban segíteni akar és ezt emberi hangon, érthetően teszi.

Egymondatos recept nincs arra, hogy az elvárásokkal szemben hogy érdemes fellépni, vagy kell-e egyáltalán, viszont a felvillantott témák, egyedi esetek utat mutathatnak az önazonosság felé. A belső munkát megúszni nem lehet és bár gyorsítani tudjuk ilyen könyvekkel, mint ez, valószínűleg élethosszig tart.

Ez a könyv abban nyújt segítséget, hogy az eddig tudattalan reakcióinkat megértsük és tudatosan módosítsuk, ha az szükséges.
Engem sem minden téma hozott lázba, a párkeresős rész kifejezetten érdektelen volt számomra. Viszont ebből is tanultam, hisz a környezetemben sokan vannak ebben az életszakaszban és legalább őket is jobban meg tudom érteni.
A szülői parancsokat és a szociális média hatásait feldolgozó részek viszont nagy hatással voltak rám. Ezeket biztosan újra fogom majd olvasni több alkalommal is.

Szerintem kár kihagyni ezt az olvasmányos és olykor kifejezetten szórakoztató edukációs könyvet. Mindenkinek jó szívvel ajánlom!

Nem egyszerű dolog egy szakpszichológus könyvéről értékelést írni. Különösen azért, mert a személyes hangvételű értékelések híve vagyok, szeretem a kötetek által belőlem kiváltott érzéseket tolmácsolni, jelen könyv esetében viszont tartózkodnék a feltétel nélküli megnyílástól.

Az értékelésem megírásával megvártam az off online könyvbemutatót, ami hozzátett az olvasásélményhez, kiegészítette azt.

Almási Kitti legnagyobb erénye, hogy – saját elmondása szerint is – két lábbal áll a földön, józan, nem bocsátkozik tudományos magasságokba és egy csepp humorral igyekszik fűszerezni azt az információhalmazt, ami azt gondolom, hogy legtöbbünk esetében egy kijózanító pofon erejével bír.

A kötet témája az elvárások kérdésköre. Ez egy olyan téma (probléma?), amely azt gondolom, hogy kivétel nélkül mindenkit érint. Az életünk minden területén szembetaláljuk magunkat a nyomással, hogy feleljünk meg és ezeket a szegmenseket szépen sorra is veszi a szerző: család, párkapcsolat, munkahely és a fránya közösségi média. Rendkívül érdekes, hogy az esetek többségében megjelenik a Facebook, az Instagram, hangsúlyozva ezzel, hogy egy-egy médium milyen irreális elvárásokat támaszt velünk szemben az ott megjelenő posztok, kommentek útján. Ösztönös, de kifejezetten jó döntés volt olvasás közben megnézni a „The social dilemma” című dokumentumfilmet, amelyből a szerző maga is merített idézeteket. Megmosolyogtató, hogy a boldog, olykor már-már intim pillanatok kikerülhetnek a közösségi oldalakra, de ha valaki egy számára negatív eseményről posztol, az „nem való oda”. Nyilván. Nem illik bele az „itt mindenkinek tökéletes az élete” rózsaszín, könnyen szétpukkadó lufiba.

Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy biztosan minden rossz, amivel elvárás formájában szembesülünk? A válasz nem. Pontosan ez a legnehezebb feladat, hogy elhatároljuk egymástól a fárasztó, lehúzó külső elvárásokat, amik megbéklyóznak; a doppingoló hatású, a társadalmi együttéléshez/boldog párkapcsolathoz/sikeres munkához szükséges „szabályokat” és mindazt, ami belőlünk fakad – ami szintén lehet irreális vagy ösztönző hatású elvárás.

Személyes érintettségem okán a szülői elvárások c. témakör gondolkodtatott el a leginkább. Roppant keményen, ámde hatásosan szemlélteti Almási Kitti a problémát: hol húzódik a határ a szülői elvárások és aközött, hogy a felmenők segítenek a gyermeknek, hogy a maga legjobb verziója legyen. Honnan beszélhetünk arról, hogy a gyermek szerepe a szülői ambíciók beteljesítése vagy az ösztönzőnek szánt „bezzeg a Mariska mindenből ötöst kapott/férjhez ment/gyereket szült/magas pozícióban dolgozik” megnyomorítja a gyermek életét.

Szó van még a könyvben a lelki szemetesláda szerepről; arról, hogy mennyire komoly önismereti út vezet a nemet mondás művészetének az elsajátításához; a szexben megjelenő elvárásokról.

Vékonyka kis kötet, mégis komplex, átfogó, annak ellenére is, hogy ez tényleg az a téma, ami végeérhetetlen forrásokat rejt. Végső, briliáns megoldást senki ne várjon, hiszen az nem kívülről fog érkezni. A kötet elindít egy úton, kinyitogatja az ajtókat, amelyeket nekünk kell kiseperni, ezt a feladatot más nem végezheti el helyettünk. De ha szem előtt tartjuk, hogy a felesleges, szorongást okozó elvárásoknak való megfeleléssel más szemében jobbak, szebbek, sikeresebbek nem leszünk (hiszen akkor jön a következő dózis), viszont a kirekesztéstől, szeretetlenségtől való félelmünkben megtagadjuk, elutasítjuk saját magunkat, akkor elindultunk egy olyan emelkedőn, amelyen ugyan sokszor meg kell állni, vissza-vissza fogunk tekinteni, de araszolva mégis a hegycsúcs, azaz önmagunk elfogadása és megszeretése felé fogunk tartani.

Almási Kitti több előadását és cikkét olvastam, viszont ez az első könyve, amit a kezembe vettem.

Az elmúlt hetekben, hónapokban engem is egyre többször foglalkoztatott az elvárás témaköre. Lépten nyomon azt érzi az ember, hogy mindig mindenkinek meg kell felelnie. De miért is?!

Almási Kitti az élet több területéről hoz példát, ahol az elvárás és az önazonosság “harcol” egymás ellen. Már a születésünktől fogva elvárások kereszttüzében vagyunk, hiszen mindenkinek kialakul egy képzete arról, hogy milyen gyerekek, felnőttek leszünk vagyis milyennek kellene lennünk. Ha szerencsések vagyunk, akkor a szűk környezet elvárásai megegyezik vagy nagyon közeli ahhoz, akik valójában vagyunk.

A társkeresés, az “igazi” keresése során az elvárások mintha megnőnének. Ebben a modern világban, ahol azt látjuk az összes közösségi média felületen, hogy mindenki szebb, okosabb és sikeresebb, mint mi. Elég nehéz az önbizalmat erősíteni és azon dolgozni, hogy önmagunkat adjuk, ha úgy tűnik mindenki “tökéletes” és mi nem vagyunk olyan “tökéletesek”.

A szexualitás kapcsán is rengeteg elvárás van, amely megöli a nemek közötti szexuális együttlét valódiságát, mert amit a pornóban látnak az emberek az nem valóság.

Nagyon elgondolkodtató könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Merj önmagad lenni, mert nem tudsz minden elvárásnak megfelelni és nem is kell!

Nagyon kedvelem Almási Kittit és a munkásságát, szívesen olvasok tőle, szeretem az előadásait is, hiteles és felkészült szakembernek tartom, ezért nem is volt kérdés, hogy az új könyvét is el fogom olvasni. A téma nagyon izgalmas, és a fülszöveg már sok mindent elárul azzal kapcsolatban, hogy miről van szó a könyvben. Nagyon hamar elolvastam, pedig ez nem biztos, hogy a legjobb stratégia, a pszichológiai témájú könyveket érdemes lassan olvasni, átgondolni a leírtakat, időnként újra fellapozni (az utóbbit egyébként biztos, hogy többször is meg fogom tenni).

A központi téma a mások elvárásainak való folytonos megfelelés, ami minden emberben munkál, kiben jobban, kiben kevésbé. Almási Kitti kihangsúlyozza, hogy nem arról van szó, hogy ne kössünk soha kompromisszumot, vagy hogy bizonyos helyzetekben nem szükséges egy-egy elvárásnak eleget tennünk, a probléma akkor kezdődik, amikor valaki már folyamatosan a szerint éli az életét, amit mások elvárnak tőle (legyen ez vélt vagy valós elvárás), nem pedig úgy, ahogyan ő szeretné. Ezáltal az ember elveszíti hitelességét, önazonosságát, és nagyon nehéz kitörni belőle, amikor valakinek évekig, évtizedekig mások elvárásairól és a külső visszaigazolásokról szól az élete.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy egy olyan világban élünk, ahol az emberek elvárják, hogy mások úgy éljenek, gondolkodjanak, cselekedjenek, abban higgyenek, ahogyan és amiben ők akarják. És mivel az ember társas lény, és nem szeretne a társadalom perifériájára szorulni, az elfogadás iránti vágy miatt egy idő után elkezd a szerint viselkedni, hogy ezeknek az elvárásoknak eleget tegyen.

Senki ne várja, hogy ha elolvassa a könyvet, azonnal jobban lesz, vagy talál egy receptet, amit tud alkalmazni a saját életére, ez egy rendkívül hosszú folyamat, a lényeg, hogy eljussunk a felismerésig, hogy változtatni kell azon, ami nem jó.

Nagyon nehéz, de annál fontosabb (lenne) ebben a zajos világban befelé fordulnunk, és meghallanunk a saját hangukat mások harsány lármája helyett. Nem érdemes úgy leélni az életünket, hogy nem tudjuk kik vagyunk, és mit akarunk valójában, hogy mitől lennénk boldogok és elégedettek. Hiszen másoknak is csak abból tudunk adni, ami nekünk van. Ha folyton le vagyunk merülve mások elvárásai miatt, akkor hogyan tudnánk önmagunkból adni, teljes figyelemmel a másik ember felé fordulni, szükség esetén segíteni? Nem azért születtünk meg, hogy mások elvárásait és vágyait beteljesítsük, csak a mindennapok rohanásában, amikor bedarál a mókuskerék, ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. (És ez nem egyenlő az önzőséggel, de az élete mindenkinek a sajátja, úgy kell megélnie, ahogy ő szeretné, ahogy neki jó és elfogadható, olyan módon, hogy magával, és a legbelső lényével azonos tudjon maradni, ne veszítse el a hitelességét, ne mondjon, tegyen mást, mint amit valójában érez és gondol.)

Bővebben: https://kuloncvelemeny.com/2020/10/07/almasi-kitti-ki-v…

Nagyon tanulságos olvasmány volt számomra. A könyv segít megérteni, hogy tudatalatti reakcióink miből fakadhatnak. Végső megoldást nem ad, de elindíthat az úton afelé. Személy szerint a szülői elvárásos rész tetszett és gondolkodtatott el a legjobban, de minden fejezet érdekes volt, főleg az utolsó. A társkeresés és a párkapcsolati gondok szerintem túl nagy szeletet foglaltak el a könyvből, szívesen olvastam volna még más témában is.

Ez a könyv nem azt adta, amit szerettem volna. Persze ettől még ugyan olyan jó és színvonalas volt az írásmód, de a fülszöveg alapján általánosabbra, több élethelyzetre vonatkozó kérdést és választ olvastam volna. A könyv nagy része csak a társkeresési és párkapcsolati, társas életbeli helyzeteket taglalja. Nem mondom hogy rossz volt, de nem igazán gondoltam, hogy ennyi része a könyvnek csak szinte erről szól.
És még úgyis ez az érzésem maradt meg, hogy ezekben is vannak jó szemléletek, esetek… De néhány esetre saját magunk is ezt a választ tudnánk adni amit olvastunk.
Szóval jó, jó… de nem ez volt amit kerestem.
:(

Érdekes, letehetetlen, mint az összes Almási Kitti könyv!
Sőt, nekem még jobban is tetszett az előzőnél.

Nagyon elgondolkodtató könyv, az utolsó fejezet kifejezetten tetszett. Azt hiszem időnként újra le kell venni polcról és újra olvasni.