Éhség 204 csillagozás

Alma Katsu: Éhség

A ​gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van.

Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére, amely a Donner-társaságként elhíresült szekérkaravánt sújtja, ami 1846-ban indult útnak Kaliforniába. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse. A kilencven… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194712 · Fordította: Bosnyák Edit
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
368 oldal · ISBN: 9789634194798 · Fordította: Bosnyák Edit

Enciklopédia 6


Kedvencelte 11

Most olvassa 6

Várólistára tette 163

Kívánságlistára tette 172

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Amál P>!
Alma Katsu: Éhség

Nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára egy ennyire izgalmas könyvet, hogy szinte le se tudtam tenni a kezemből. Meg is lep, hogy ilyen alacsony százalékon áll, mert egy percet nem unatkoztam az olvasás során és szinte faltam a sorokat. A regény igaz történet alapján íródott és a Donner -karaván útját meséli el Kaliforniába. Nagyon vegyes társaság, több család és magányos utazók is a társaság tagjai, akik a jobb élet reményében vágnak neki a hosszú útnak. Szinte mindenkinek van valami takargatni valója és a kényszerű összezártság kihozza az emberek legtitkoltabb, legrosszabb tulajdonságait. Rejtélyes események történnek, amelyek egymás ellen fordítják az embereket és a csapat lassan felbomlik. Megjelenik a gonosz, a misztikum és a szereplők már csak reménykedhetnek a túlélésben.

Razor P>!
Alma Katsu: Éhség

And I'm sure some fool in the Donner party said the snow would stop any day now. I like to think they ate him first.
Sheldon Cooper, The Big Bang Theory/Agymenők, 5. évad 15. rész
off

A Donner-társaság történetébe már korábban belefutottam a Wikipédián, talán akkortájt, mikor a Terror és az Erebus expedíciójáról olvasgattam Dan Simmons önvédelemre is alkalmas féltéglájának abszolválása után. Az alapszitu némileg hasonló, a természet fogságába estek, bár itt némileg szerencsésebb volt a kimenetel, még ha ehhez bizony elég drasztikus lépéseket kellett meghozni.
Ahogy a valós eseménynél, úgy a regény kapcsán is elkerülhetetlen az összehasonlítás. A kiadó és a külföldi méltatások is a Terror kedvelőinek ajánlják a könyvet. Hát… Hááááát… Ne úgy üljön neki senki, hogy itt Terror 2-őt kap, nagyon más a két regény.
A történet valamivel a karaván indulása után veszi fel a fonalat és hónapokra lebontva végigköveti az útjukat egészen az első mentőexpedíció megérkezéséig. off Miközben halad előre a történet, időszakosan, főleg egy-egy rész (hónap) végén flashback fejezeteket is kapunk, ami egyes karakterek hátterébe enged bepillantást. Na itt igazán zavart, hogy kb. az összes főszereplőnek valami zűrös múltja van, amik persze mind nagy rejtélyül szolgálnának, de azért elég sokat ki lehet következtetni. Pl. Stenton esetén már kb. a könyv harmadánál egyértelmű volt, hogy a volt szerelme off.
A fülszöveg némileg félrevezető volt, én abból valami boszorkányosabb sztorit vártam, így elég meglepő volt ez a off, noha a végére kapott egyfajta magyarázatot az egész. Bár hogy mi lett velük, arról nem szól a fáma, elvégre később még jártak arra karavánok. Ugyanilyen elvarratlan szál volt a halottakat halló kislány esete is. Az miért volt jó, minek így?
De a legnagyobb szívfájdalmam az egésszel, hogy egy viszonylag jól dokumentált, önmagában is borzalmas eseményt egy csomó helyen – elismerten, ahogy az utószóban említi – elferdített az írónő, gondolok itt egyes történelmi személyek sorsára, de szerintem a hátterüknél is bőven találnék eltérést. Nekem a Terrornál pont az tetszett, hogy a könyv befejezése után a Wikipédiát böngészve csak hümmögni tudtam, igen, ez is benne volt a regényben, meg ez is, szóval milyen szépen beleépítette azt a viszonylag kevés, elérhető infót Simmons a regényébe. off Itt meg van egy kis túlzással napokra lebontható eseményünk, amit a saját sztorija végett felrúg az írónő, mint agresszív kisgyerek a hóembert. Értem én, hogy történelmi fikció, de azért na… Nem tudom, hogy élnek-e a karaván túlélőinek leszármazottai – jó eséllyel igen – de engem pl. rohadtul zavarna, ha az ősöm nemi orientációját másként mutatnák be, holott ennek semmi nyoma.
Szóval az én szememben ez a regény egy kihagyott ziccer. Látom, nem rég az írónő a Titanic és a Britannic tragédiájából kanyarított valami hasonló regényt. Tekintve, hogy az előbbi hajó történetébe némileg beleástam magam, így talán az idegállapotom miatt talán jobb, ha az a kötet nem kerül a szemem elé. :D

2 hozzászólás
mate55>!
Alma Katsu: Éhség

„Tél volt, hó esett és jöttek az …” spoiler. Amikor többféle „éhség” létezik. Egy utazás, valami csúnya hátborzongató háttérrel. A szegényes körülmények, a keserű veszekedések és egy kisfiú titokzatos halála az elszigetelt utazókat az őrület szélére sodorja. Minden történelemi esemény, bizonyos mértékben titkos történelem. Alma Katsu regénye (törekvése) a Donner – társaság krónikája, az 1846–1847-es téli események újragondolása, egy természetfeletti (lassan égő, csendes) horror, (az indián folklórra támaszkodó) western korabeli tragédia bemutatásán keresztül. A regény az ember és a természet küzdelmét mutatja be, a történelmi kalandregény és a misztikus horror eszközeit felhasználva. Hiába azonban a sokrétű erőfeszítés, az volt az eseménytelenség, ami egy ilyen helyzet feldolgozásakor az íróra nehezedik, számos ponton agyonnyomta a könyvet. Mert volt egy olyan érzésem, hogy a regény a mélység helyett a „szélességre” támaszkodik. Lehet ez az én hibám, de nem erre voltam felkészülve, legalábbis arra nem, amit végeredményben kaptam. Kiindulva magából a könyv alapjául szolgáló eseménysorozatból, valami lélekőrlő, elgondolkodtató, mély drámára számítottam, amiben fontos szerepet játszanak a különböző erkölcsi és morális kérdések. A másik: számomra az az igazi horror, amikor magát a képzelőerődet használod fel arra, hogy kitöltsd az üres helyeket, spoiler. Katsu lényegében megmagyarázza az ijesztő dolog minden részletét. Ezért nyugodtan mondhatom, hogy az írónő tulajdonképpen egy horror szerű westernt faragott ebből a sztoriból. Tudom nem könnyű egy olyan históriát újratárgyalni ahol a befejezés már meg van írva, de sokkal inkább a szereplőkre, azok háttértörténetükre és az összetett kapcsolatokra összpontosító regény, nem elég ahhoz (különösen /már-már fárasztó/ második felében), hogy csodát hozzon létre.

8 hozzászólás
kratas P>!
Alma Katsu: Éhség

Faltam. Bár azt hiszem, hogy talán nem ez a legjobb kifejezés erre a könyvre :)))
Induláskor kellett pár fejezet, hogy igazán ráhangolódjak, de utána sodort magával a történet, amit azért a horrorisztikus szálak ellenére igazából jó kis pszicho-thrillernek mondanék inkább. A szereplők jól kidolgozottak – bár néha nem tudtam hirtelen, hogy ki kivel van –, élnek már ameddig az oldalakon és remek a történetvezetés, még a 'kitekintéseknél' is helyén van a dolog.

1 hozzászólás
Lisie87>!
Alma Katsu: Éhség

Így jár az, aki nem olvas fülszöveget! :D
No mindegy, tulajdonképpen annyira nem jó már az idegzetem, mint zsenge ifjú koromban, amikor simán letoltam a Kingeket, és még rémálmom se volt ( na jó, egy kis füllentés), szóval nem volt gond, hogy annyira nem volt félelmetes a könyv.
A Donner társaság tragikus útjáról nem igazán hallottam még soha, szóval nem volt semmilyen alapom, hogy miből is indult ez a történet. Jó néhány család nekivág egy hosszú útnak, Kalifornia felé, a jobb és új élet reményében. Az írónő úgy gondolta, hogy megspékeli a történetet egy-pár horror elemmel, természetfelettivel, és az egyik „legnagyobb gonosszal”, az emberi természettel. A regény jó része arról szól, hogy a karaván tagjai hogyan élik meg ezt az utat, és hogyan cselekednek egy olyan helyzetben, amikor minden kilátástalan és a túlélés a cél. Kirekesztés, erőszak, gyilkosság. Néhány főbb szereplő kap egy-egy sötét titkot a múltjába, amit idővel megismerhetünk. Egyiket sem tartottam alapvetően gonosznak, habár volt egy-két elvetemült szereplő, inkább csak a körülmények és embertársaik áldozatainak.
Inkább lélektani thriller, kevés horror elemmel. Ezek a „démoni, éhes szörnyek” inkább csak díszletek az emberi játszmákhoz.
A könyv nagyon nyomosztó, ezért igyekeztem haladni vele, mert nagyon lehúzott. Inkább visszaevezek a megszokott fantasy-scifi könyveimhez, hogy picit töltekezzek ez után.

11 hozzászólás
Szürke_Medve>!
Alma Katsu: Éhség

Éhség: Éheztem valami olyanra mint Dan Simmons Terrorja (a sorozatot láttam – a könyvet még nem olvastam) de ez nem volt finom…

A műfaj egy sajátos történelmi regény, egy rég történt dologról szőtt rémmese. Ez a fajta történetmesélés régi hagyományokra tekint vissza. A régebbiek egyik híres példája talán Athur Conan Doyle-nak a Mary Celeste hires esetéről írt novellája, az újabbak közül pedig az említett Terror talán a legismertebb…. Ez a műfaj – mivel szándékoltan szakit a realizmussal – más elbírálás alá esik mint az egyszerű történelmi regények.
Az Éhséggel nem is az a baj, mint a rossz történelmi regényekkel általaban, bár itt is vannak gondok. Simmons Terrorja szörnyek nélkül is megállná a helyét, mint történelmi dráma, az Éhség viszont nem. Meg szörnyekkel sem. Pedig a Donner csapat története bővel rejt lehetőségeket az emberi konflikusok, drámák terén, de ebből elég elnagyoltan kapunk, szól az írónő a feszültségekről, de nem aknázza ki a lehetőségeket, inkább klisés, külsődleges okokkal off magyarázza azokat. spoiler Borzalomból sem lenne hiány szörnyek nélkül sem, de mégis vannak szörnyek, annak ellenére hogy szinte teljesen szervetlenül illeszkednek a történetbe. off Mint ahogy sajnos számos más szereplő is. A párbeszédek döcögősek, a figurák természetellenesek a sok funkció nélküli bizarrságukkal, a szálak elvarratlanok. A szereplők előélete zsúfolt a manapság divatos társadalmi témaktól spoiler

Mérges voltam, hogy az indiánok szerepét néhol kihagyja máshol pedig bizarr módon átformálja – és még mentegeti is magát az utószóban a korszak(!) előítéletei miatt! Nem tudom, nyilván én vagyok maradi, de én – a marhák és lovak elrablását jóval vállalhatóbbnak érzem mint a démoni emberáldozatot spoiler – de nyilván ez izlés kérdése. Azt viszont rendkivül problémásnak itélem, hogy egy szerzőnek mentegetőznie kelljen, akkor ha egy történelmi regényben reálisan ábrázolta az adott kort – ez a valódi horror… :(

Az írónőnek más volt a helyzete mint Simmons-nak vagy Doyle-nak. Franklinék sorsáról igen keves irott forrás maradt fenn, arról pedig, hogy mi történt a Mary Celeste fedélzetén a mai napig semmit sem tudunk, a Donner csoport tragédiájáról viszont rengeteg feljegyzés, beszámoló maradt fenn. Ezekkel is kezdeni kellett volna valami, még ha nem egy klasszikus történelmi regenyt ír is a szerzőnő.
Az írónő kiemeli a női szereplőket, ez jót tesz a regénynek, de ezt is elég céltalanul teszi: A női figurái is elég bizarrak. Egy szexuálisan „felszabadult” off és szinte feminista elveket valló nő nem lesz attól hitelesebb 19. századi figura ha boszorkánynak hiszik, mert gyógyfüveket kotyvaszt. (Ez talán inkább az irónő előítéleteit mutatja a 19. századról) Tamsen Donner cselekedeteinek mozgatói ennek megfelelően elég zavarosra sikeredtek, de ebben sajnos nincs egyedül.

Összessegében szervetlenül öszedobált regény benyomását kelti a könyv. Kár. Mert a téma nem rossz, az alapötlet is egészen jó. Ebből egy sokkal jobb könyvet is ki lehetett volna hozni…

16 hozzászólás
smetalin>!
Alma Katsu: Éhség

Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel, hisz olvastam a többiek értékelését, és éppen ezért nem is csalódtam. Azt nem mondanám, hogy rettegve olvastam a sorokat és nem mertem éjjel kimenni pisilni. Ez a történet inkább arról szólt, hogy ki miért is kerekedett fel erre a hosszú utazásra az egész családdal és összes ingóságaikkal, megismerhettük a múltbéli titkaikat ami arra késztette őket, hogy elhagyják eddigi biztonságos életüket.
Inkább szól ez a könyv az emberi jellemről, hibákról mint a viszontagságos utazásról, ami persze nem felhőtlen hisz az író becsempészett egy kis misztikumot is, ami által egyre erősebben fogyatkoznak út közben.
Nagy csodára senki ne számítson, de én az írásmóddal és az emberek bemutatásával kapcsolatban nem találok hibát, csak lassú és unalmas volt néhol, de hát ez egy ilyen könyv.

4 hozzászólás
wzsuzsanna>!
Alma Katsu: Éhség

Nem titok, hogy az Agave Könyvek egyike a kedvenc kiadóimnak. Úgy tapasztaltam, nagyon körültekintően választják ki, mely könyveket jelentetik meg, éppen emiatt az esetek legnagyobb részében nem kellett csalódnom, amikor valamelyik újdonságukat beszereztem az elmúlt években. Kicsit furcsa is, hogy Alma Katsu pont az egyike volt a kevés kivételnek: a Halhatatlan-trilógia első része hangulatában nagyon bejött ugyan, de annyira mégsem fogott meg a történet, hogy mindenképpen el akarjam olvasni a folytatásokat. Amikor azonban láttam, hogy az írónő új műfajban próbálgatja magát, biztos voltam benne, hogy szeretnék adni neki még egy esélyt. Az amerikai történelem, históriák és rejtélyek önmagában akkora falat, hogy bőven lehet belőle ötleteket meríteni egy regény témájához. A Donner-expedícióról nem hallottam korábban, végig is szaladt a hátamon a hideg rendesen, amikor utánaolvastam jobban a sztorinak a könyv olvasása előtt. A rejtélyes expedíciók témája mostanában egyébként is divatos, leginkább Dan Simmons Terror című regényének, illetve az ebből készült sorozatnak köszönhetően. Én még ezekre nem kerítettem sort, a vonzalmam oka az Éhség iránt sokkal inkább az a remény volt, hogy újra egy különleges, egyedi horrort olvashatok. Ha nem is volt minden részletében tökéletes ez a regény, azért a várakozásaimnak nagyrészt sikerült megfelelnie.
Kiinduló helyzetként egy szekérkaraván kellős közepén találjuk magunkat az ezernyolcszázas évek derekán, ahol több tucatnyi család és magányos kalandor gyűlt össze, hogy a jobb élet reményében keresztülvágjon a prérin, egészen Kaliforniáig. A történetet váltott szemszögből ismerhetjük meg, elég változatos karakterek „tollából”. Ezeket a fejezeteket pedig többször megszakítják visszaemlékezések, levelek, amelyek által jobban megismerhetjük a szereplők életét.(…)
Viszonylag korán kiderül, hogy az expedícióval nincs minden a legnagyobb rendben: egyrészt kérdéses, hogy a tél beállta előtt sikerül-e megtenniük a kívánt távolságot, ki fog-e tartani az ennivaló, másrészt egyre több különös és félelmetes dolog történik a karaván útja során. Ezek eleinte inkább kevésbé megfogható, baljós jelek, később azonban egyre konkrétabb tragédiák és veszedelmek. Ráadásul, ahogy egy nagyobb, véletlenszerűen összeverbuválódott társaság esetében lenni szokott, számolni kell az emberi tényezővel is. A pionírok között több a kellemetlen, rosszindulatú, ostoba ember, és az egyre veszélyesebb és őrjítőbb utazás során folyamatosan növekszik a feszültség a szereplők között. Katsu remekül érezteti velünk, hogy a tragikus végkifejlet elkerülhetetlen, ebben akkor is biztosak lennénk, ha nem olvastuk volna mellé a valódi történelmi eseményeket.
Néhány gondolatot szeretnék leírni a regény horror-jellegéről, hiszen talán többeknek szempont lehet ez, mielőtt nekivágnak az olvasásnak. Először is, ha nem is kaszabolós módon, de bőven tartalmaz véresebb/brutálisabb jeleneteket, ezért főleg olyanoknak ajánlom, akik ezt jól bírják. Ami viszont szerintem nagyon jó, hogy az írónő a műfaj azon vonalán indult el, amit én a leginkább kedvelek. Az én személyes horror-preferenciám valahol egy Stephen King-David Lynch-tengely mentén írható le. Talán furcsa lehet a párhuzam, de az én szememben a két művész hasonló abból a szempontból, hogy a horrort, pontosabban magát a gonoszt nem annyira konkrét, megfogható dologként ábrázolja, hanem valami mély, egyetemes, ősi létezőként, ami legalább annyira fakad az ember lelkéből, mint kívülről (persze aztán ennek lehetnek konkrét manifesztumai, de akkor is nagyon meghatározó ez a fajta filozófiai alapvetés). Úgy érzem, Katsu elindult a történetével ezen az úton, még ha nem is sikerült egyből megugrania minden ezzel kapcsolatos mércét. Az ő gonosza az Éhség, csupa nagybetűvel, ami éppúgy értelmezhető szimbólumként, mint konkrét horror-elemként.(…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2018/12/ehseg-ertekeles…

Rituga P>!
Alma Katsu: Éhség

Bárhonnan is nézem, nekem nagyon tetszett ez a történet. Úgy, ahogy volt. Kerek, egész, szépen folyamatosan bontakozik ki a szemünk előtt az egész sztori. A maga bizarrságával, izgalmas, feszes és az én érdeklődésemet végig fenntartó meseszövésével. Tényleg nehezen tudtam letenni és kíváncsi voltam a befejezésre. Fuuuuj, meg nagyon bizarr. De izgalmas kikapcsoló olvasmányként tökéletesen megállta a helyét.

Joshua182>!
Alma Katsu: Éhség

„Majdnem olyan ijesztő, mint egy tündérmese.”

De csak majdnem. Fura volt, mert maga a történet ezúttal nem tudott beszippantani, sokkal inkább a körítést, a telepesek életkörülményeit, az akkori társadalmi viszonyokat és az egyes szereplőkből áradó kilátástalanságot találtam rémisztőnek. Túl sok volt a szereplő, könnyen belezavarodtam abba, hogy ki kicsoda, talán kispórolhatott volna néhányat a szerző. Bár ezzel gondolom nem volt mit tenni, mivel igaz történeten alapul a könyv. A folyamatos visszatekintések a karakterek múltjába darabossá tették számomra az olvasást, időnként kizökkentettek a hangulatból, ezekből szerintem elégséges lett volna kevesebb, érezhetően megakadályozták a feszültség egyenletes eszkalálódását.
A szereplőgárda érdekessé tétele emiatt túl jól sikerült, a végére már mindenkinek előkerül valami sötét folt a múltjából, ami alapvetően akár hihető is lenne, de alkalmanként olyan nagyságrendű problémákra és tragédiákra derül fény, hogy az olvasó elgondolkodik, miként juthatott el egyáltalán idáig az adott szereplő. Mintha a szerző lépten-nyomon megpróbált volna felfűzni valami kis plusz misztikumot minden egyes kis rojtocskára-bojtocskára a történet szövedékében, amivel nálam az ellenkező hatást érte el, a kevesebb néha tényleg több.
Sajnáltam ezeket az embereket, de elképzelhető, hogy egy objektív, szűkszavúbb jelentés a tragédiáról jobban megérintett volna, ennek a regénynek a fő erőssége számomra abban rejlett, hogy alapos betekintést enged a karaván mindennapjaiba, ezek a körülmények, illetve az emberek egymáshoz való viszonyulása pedig legalább olyan nyomasztó volt, mint amilyennek a történetet szánta a szerző. Úgy érzem, nem sikerült megtalálnia igazán az optimális arányokat. Egy dolog biztos: nem szívesen élnék abban a korban.


Népszerű idézetek

mate55>!

A szerelem olyan, mint a megbocsátás – mély és türelmes.

350. oldal

mate55>!

Ha valaki azt választja, hogy egyedül marad, akkor azt mások gúnyolódásnak veszik.

72. oldal

mate55>!

– Az igazság sokszor jóval szörnyűbb, mint a képzelet – […].

26. oldal

_Nikki>!

Úgy tűnt, hogy sokan nem kedvelik az igazságot, mert mocskos, gusztustalan, udvariatlan és bonyolult dolognak tartják. Nem volt türelmük a számokhoz, a literekhez, az adagokhoz és a józan észhez. Sokan egyszerűen jobban szerették azt hallani, amit hallani akartak, mert ez átmenetileg boldoggá tette őket.

172. oldal

3 hozzászólás
mate55>!

Régen volt utoljára ilyen kemény a tél, ebben mindenki egyetértett.

(első mondat)

Dóri_6 P>!

A hangok továbbra sem hallgattak el a fejében, szörnyű dolgokat suttogtak, és egy mély, magányos alagutat hagytak maguk után, mintha a szavaik éles és megfogható dolgok lettek volna, amelyek kivájták a belsejét.

Hellena P>!

Nem hiszek a szörnyekben. […] Csak azokban az emberekben hiszek, akik szörnyeteg módjára viselkednek.

116. oldal

Trixi>!

Talán csak egy démon tudja távol tartani a többi démont.

_Katie_ P>!

A feldühödött, ésszerûtlen embereket nem lehet megállítani.

Hellena P>!

Hitt néhány alapvető igazságban, és az egyik az volt, hogy az élet makacsul élni akar.

221. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Simmons: Terror
Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic – Mexikói rémtörténet
Stephen King: A kívülálló
John Cure: Rekviem egy halott lányért
Stephen King: Kedvencek temetője
Jason Rekulak: Baljós rajzok
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház
Joe Hill: NOS4A2
Stephen King: Álom doktor
Stephen King: Tóparti kísértetek