A ​száműzött zsoldos (El Cid 2.) 12 csillagozás

Allen Newman: A száműzött zsoldos

Rodrigo ​Diaz de Vivar, El Cid életét számos legenda övezi, ugyanakkor alakjáról nagyon kevés tény derül ki a korabeli és későbbi forrásokból. Allen Newman regénytrilógiája a történeti forrásokra és irodalmi alkotásokra támaszkodva fordulatos, olvasmányos formában dolgozza fel a reconquista legismertebb alakjának élettörténetét.
A trilógia második kötetében El Cid előbb kegyvesztetté, majd egy a szülei halálának megbosszulására királyi engedély nélkül indított hadjárat miatt száműzötté válik, és végül Al-Muktadirnál, Zaragoza emírjénél lel menedéket, mi több, az emír hadvezére lesz.
Ám amint attól rettegett, elérkezik a pillanat, amikor előbb egykori uralkodója, majd az emír halála után az Afrikából érkező új muszlim hódítók mellé álló Zaragoza ellen kell hadba vonulnia…

„Mint a fergeteg, zúdult rá a keresztény táborra a háromezer szudáni alkotta sereg. Észak felől érkeztek, abból az irányból, ahonnan senki nem számított támadásra. A csata a távolban, keleten… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Gold Book, Debrecen, 2014
362 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634262299
>!
Gold Book, Debrecen, 2014
368 oldal · ISBN: 9789634263081

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Zaragoza


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Noro P
Allen Newman: A száműzött zsoldos

Több figyelmet érdemelne ez a trilógia, például azért is, mert a XI. századi Andalúzia kísérteties hasonlóságokat mutat az 500 évvel későbbi magyar végekkel. A keresztény és az iszlám összekeveredik, néha nem könnyű megmondani, ki a valódi ellenség, és az elvek gyakran kerülnek ellentmondásba akár a politikai gyakorlattal, akár a személyes barátságokkal. Az iszlámnak itt és ekkor egy kifejezetten befogadó és toleráns változata alakult ki a félszigeten, amely talán épp ezért nem lehetett hosszú életű. A széthúzás képes volt ideiglenes békét teremteni, míg a kikényszerített összefogás olyan vérfürdőkhöz vezetett, amelyeket mai fejjel nehéz dicsőséges győzelmeknek nevezni.
Kicsit zavart, hogy maga El Cid a könyv nagy részében bizonyos távolságtartással áll hozzá az eseményekhez. Zsoldosként ugyan becsületbeli ügynek tartja a kisebb-nagyobb hadjáratok sikerét, de hiányzik belőle az az átszellemült hűség, amivel az első kötetben a hazájához fűzte, és ami szerintem fontos eleme a középkori hősök mentalitásának.

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Allen Newman: A száműzött zsoldos

Méltó folytatása a sorozatnak belecsap a harcokba ,igazán beindul az árulás ,nem csak nálunk volt meg ez az irigység azért jó volt ezt látni,olvasni.
El Cid továbbra sem hazudtolja meg magát nem enged a becsületéből ,már már túl tökéletes …
csak megjegyzem nem is tudtam hogy Spanyolországban Mórok éltek nem tanultuk ,érdekes volt …

>!
Sennin
Allen Newman: A száműzött zsoldos

Az alap történet már a könyv hátulját olvasva is megfogott, de valahogy mégis jobb lett mint amire számítottam.
El Cid ebben a részben szinte kóbor kutyává válik, nincsen olyan hűbér ura akit igazán szolgál, tiszta szívből. Alfonsó egy barom, már bocsánat, de ez az igazság. Annyira idegesítő volt számomra, hogy egy olyan embert fogad el urának, akit a fent említett szóval lehet a legjobban jellemezni.
Al-Muktadír pedig csak barát volt, akit a főszereplő tisztelt. Úgy éreztem mintha csak vendégségben lenne nála, nem mintha ténylegesen szolgálná.
Ezt a kis idegesítő dolgot letudva, nem nagyon találtam hibát a regényben. Ugyan olyan fordulatos, izgalmas mint az első rész volt. Más szemszögből ismerjük meg az arabokat is, sőt, szívem szerint én a Sagrajasi csatában az araboknak szurkoltam… Nem is tudom miért. Talán mert El Cid nem szerepelt ebben az ütközetben, és ha választanom kell inkább drukkolok az afrikai Juszúfnak ( akinek egyébként totál megnyerő volt az egyénisége számomra ) mint az idegesítő Alfonsónak és a nemeseknek. Garcia, Pancorvo bárója ismételten megmenekült, de a harmadik részben biztos nem ússza meg :D Halált érdemel az a kis féreg.

4 hozzászólás
>!
Lanti18
Allen Newman: A száműzött zsoldos

El Cid kalandjai a száműzetésben épp oly izgalmasak, mint az előző kötetben. Kiválóan beleláthatunk a kor kérdéseibe, problémáiba is.


Népszerű idézetek

>!
Lyanna P

Keménység és finomság. E két szóval lehetett leginkább jellemezni Zaragozát. Erős falak és bástyák övezték a várost, de a kapuk és ablanyílások patkóívei, a fehérre festett sík felületeket végeláthatatlan betűfolyondárként díszítő feliratok, valamint a csipkeszerű faragványok elegánssá és légiessé tették az épületeket. A házak egyszerűnek és otthonosnak tűntek, de ha az utazó bebocsátást nyert a belsejükbe, azt láthatta, hogy gipszből formált sztalaktit ornamentika függ a karcsú oszlopok tartotta kupolákról, az égbolthoz hasonlatosan kékre festett mennyezetekről és a zöld cseréppel fedett tetők kiugró párkányairól is.

191. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zaragoza
>!
Lyanna P

Muño Gustioz engedelmeskedett ura parancsának, és az ég felé döfött a zászlórúddal, mintha a bárányfelhők hasát kívánná kihasítani. Váratlanul feltámadt a szél. A selyemmel hímzett vászon kibomlott, és Rodrigo ígéretéhez híven az arany sárkány életre kelt. A szörnyeteg kimeresztette a karmait, s kivillantotta késpengéhez hasonlatos fogait. Akárcsak a kasztíliai zsoldosok, a címerállat is készen állt a harcra.

236. oldal

>!
Lyanna P

A teremben elhalt a beszélgetés zaja, minden szem a jövevény felé fordult. Magas, izmos férfi volt. Hosszú szárú, térdig érő csizmát, gyapjúnadrágot és szőrmegalléros köpenyt viselt, amely elszabadult vitorlaként csapkodott a háta mögött, az oldalára pedig kétélű, egyenes kardot övezett. Két bőriszák lógott a vállán, egyik a jobb, másik a bal oldalán, amelyekben súlyos terhet rejtegethetett, mert a vastag anyag meglehetősen kidomborodott. A zaragozai követ nem úgy öltözködött, mint egy mór, hanem mint egy kasztíliai, mégpedig azért, mert az is volt. Kasztíliai száműzött, aki most hazatért: Rodrigo Diaz de Vivar.
Néma csend.
A döbbenet jele.

278. oldal

>!
Lyanna P

– Ellenség tengere vesz körül. Attól félek, soha nem lesz béke az emirátusomban. Olyan ez, mint a délibáb a sivatagban: ott látom szinte karnyújtásnyira, ám amikor megpróbálom elérni, az álomkép szertefoszlik…

292. oldal


A sorozat következő kötete

El Cid sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Erik Orsenna: Irány India!
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
Bán Mór: A Holló háborúja
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Trux Béla: A templomos lovag
Benkő László: Idegen tüzek
Urbánszki László: Vérszagra gyűl
Christian Rosenkrautz: Jeruzsálem pusztulása
Breszt Borisz: A budai portya
Robin LaFevers: Halandó szív