A ​Hold színe 90 csillagozás

Alkyoni Papadaki: A Hold színe Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Krétán ​születtem egy faluban, közel Chaniahoz. Az apán tanító volt, az anyám javíthatatlan álmodozó. Sanyarú gyerekkorom volt, s így már korán szükségét éreztem, hogy rátaláljak az ösvényre, amely messze visz. Miután Chaiaban a francia karon diplomát szereztem, Athénba jöttem, hogy új világra leljek. Fellázadtam, ám a sok harccal végül semmire sem mentem. Egy nap azt mondtam magamnak: „olyannak fogadd el az életet, amilyennek kaptad!” És megbékéltem a sorssal. Nyertem is, veszítettem is eme döntésem által. Csakhogy épp erről szól az élet. Az elemi iskola első osztályában kezdtem az írást. Leghamarabb egy levelet fogalmaztam Istenhez. Az igazság az, hogy sokszor és elszántan foglalkoztatott a gondolat, miszerint felhagyok az irodalommal. Túl nagy teher volt a művészet az én vállamon. Aztán maradtam mégis. Úgy látszik, időről-időre születnek olyanok, akik vállalják a szavak jelentette terhet. Holnap új nap virrad, fiam. Mosakodj meg, igazítsd el a hajad, dúdolj egy kis dalt, és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Kairosz, Budapest, 2001
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639406090 · Fordította: Donáti István

Enciklopédia 2


Kedvencelte 29

Most olvassa 7

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Arianrhod MP
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Én nem éreztem giccsesnek, inkább lírainak helyenként, és naturalistán realistának máshol. Jó ütemben váltogatja a stílusokat, bár a mese nagyonis lehangoló. Ám sajnos nagyonis valóságosnak hat.

A problémám, ha volt, az, hogy én nem érzem bölcsnek a nagymama tanácsait és viselkedését, amolyan dzsain-utánérzésem volt. A mindenről való lemondás és belenyugvás a vegetáció, nem élet. Gonoszság közepette óhatatlanul bemocskolódik a jó is. És kitörni a posványból sajnos etikus módon képtelenség…

>!
GTM P
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Milyen színe van a Holdnak? Amilyen az életnek. Papadaki szerint biztosan, és hajlok rá, hogy elhiggyem neki.

Pedig zavarban voltam az elején. Végtelenül egyszerű, mégis költői nyelv, ám olyan napjainkban igen divatos közhelyeket fogalmaz meg, hogy azt hittem, egy újabb Coelhot olvasok. Ám ezek a kis bölcsességek minden didaktikusságuk ellenére olyan természetesnek és megszívlelendőnek tűntek, hogy végül megadtam magam. Talán, mert Deszpina nagyanyó szájából egészen hitelesek. Az életével hitelesítette őket. Vagy, mert az írónő megmutatja az élet másik oldalát is: a nyomort, a küszködést; a kitörés, a felemelkedés lehetetlenségét és a bűnözést is. Komor, sötét sorsok és gyönyörködtető líraiság.
Az egész könyvet átszövik az ellentétek. Mindent ellenpontoz az író. Falu és város, hagyomány és modernség, a sors belenyugvó elfogadása és az állandó zsörtölődő elégedetlenség, a szorgos munka és a bűnbe torkolló léhaság.

De legfőképpen az álom és valóság ellentéte köré szerveződik a cselekmény.
Kibékíthető-e, feloldható-e az ellentétük?

A nyelvezet kettőssége sem céltalan, az is ezt a szembenállást érzékelteti. Ahogy fordul egyre rosszabbra a szereplők sorsa, úgy válik egyre dísztelenebbé a az író nyelvhasználata. Kivéve a természet megjelenítését: a szöveg különlegessége a külső nézőpontot biztosító cseresznyefa és csillag történetbe ékelt párbeszéde. Engem kicsit Tamási Jégtörő Mátyására emlékeztetett, csak ez sokkal költőibb.

Lehet, igaza van annak az értékelőnek, aki azt írta, hogy igencsak a giccs határán mozog a könyv. Én mégis hagytam magam meggyőzni arról, hogy még innen van. ÉS valóban nem minden sora mégis megszerettem. Különösen az öreg Deszpinát, akinek egyszerűségében is mitologikussá növő alakja újabb irodalmi asszociációra késztet:

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
(Villon – Faludy: Haláltánc ballada)

>!
Gyöngyi69
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Alkyoni Papadaki lírai kötete – az irodalom összes lehetőségét felhasználva, ami líraivá tesz egy írást – egy család történetét meséli el. Csupa ellentét ez a könyv, mézes szavakkal elbeszélt nyomorúság. Tetszett a szereplők személyiségbeli különbözősége, többfajta szemszögből enged ezáltal ránézni a cselekményre. Ezek a nézőpontok aztán kérdésként ott dolgoznak bennem, az olvasóban.
A történet a sok tragédia ellenére körbeér, az írásmód és a történet csupa-csupa szín, együtt adják A Hold színét. Vagy az életét.

>!
Paan
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Ez a könyv úgy kell a léleknek, akár a holdfény az éjszakának. Szívbemarkolóan valóságos, gyönyörűségesen lírai, és benne van minden keserédesség, amit úgy hívunk, élet.

>!
clarisssa P
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

A legjobban a cseresznyefa és a csillag beszélgetései tetszettek a kötetben, amik egyszerre voltak elvontak, egyszerűek és éles-látóak; olyanok, mint egy-egy kis költemény, ami felett elmerenghet picit az olvasó. A család története emellett a líraiság mellett viszont túl hétköznapinak, szókimondónak hatott. Kegyetlenül valóságos és kínzóan fájdalmas az ő sorsuk, de ezt is kíváncsisággal és várakozással olvastam. Amiért mégsem tökéletes a könyv, az számomra a két rész közti hatalmas, tátongó szakadék: a simogatást mindig pofon követi, ami után csak lassan nyugszik meg a sajgó lélek, ám ha elég erős vagy kivárni, ezt mindig egy újabb, gyengéd simogatás jutalmazza. Mondhatnánk kissé nagyképűen azt is: de hát ilyen az élet! Viszont, azt hiszem, én még a könyv elején Fotisz álmainak útján indultam el, ezért fájt úgy néha a realitás…

>!
Kairosz, Budapest, 2001
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639406090 · Fordította: Donáti István
>!
hpatrik97
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Ilyen szép és egyben szomorú történetet még sosem olvastam… Megindító, és igaz! Minden sor igaz, ami ebben a könyvben áll!

>!
Puella
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Nehéz témát dolgoz fel a könyv, mégis olyan súlytalan. Egymást érik a tragédiák, az egyéni és családi katasztrófák, mégsem érintenek meg igazán. Alig akad kidolgozott karakter, viszont hemzseg az egész szöveg az életbölcsességektől, amik önmagukban még nem is lennének rosszak, de megcsömörlöttem tőlük, mintha egy szép idézetek könyvecskét lapozgattam volna. Két esetben érintődtem meg egy kicsit, de nem tudom eldönteni, hogy ez az írónő érdeme vagy maga a témaválasztás is elegendő volt ehhez nálam. Azért mégis kap három csillagot, mert reményt sugároz, és ezt olyan sok alkotó elmulasztja, akkor pedig mivégre van az a sok beszéd vagy írás.

>!
Briza
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Sosem gondoltam, hogy a szerelem Hold színű volna egy csillag szemében. És arra sem mennyi megpróbáltatással teli emberi életet kell tehetetlenül végignéznie, amikor lepislákol a földre. Az a sok jó, okító bölcsesség elkél mindnyájunknak. Olvassuk, még ha fájók is azok a gyönyörű szavak, miket a sorok között találunk!

>!
Renkou
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Mikor éjjel befejeztem a könyvet, ki is gondoltam egy remek értékelést, csak lusta voltam telefonon beírni, reggelre pedig teljesen elfelejtettem.
Teljesen elvárások nélkül kezdtem a könyvbe, fogalmam nem volt, hogy miről szól, csak pár oldal után marasztalni kezdett. A történet nem különleges, a szereplők sem azok, csak szegény emberek, akik küzdenek, keresik a boldogulásukat a maguk módján. Pont ez a legszebb az egészben, hogy annyira közelinek éreztem őket. Az anyuka türelmetlensége, a fiúk nyugtalansága, az első szerelem szépsége, az önfeláldozás és a nagymama bölcsessége mind-mind olyan, amit akárki megtalálhat, ha kicsit körbenéz maga körül és belenéz a saját szívébe. Semmi nem történt, ami fordulatos vagy meglepő lett volna, mégis, egészen a legvégéig fent tudta tartani az érdeklődésemet. A természeti képek, a csillagok, fák, hold beszélgetései különösek voltak, de gyönyörűek és már a könyv címe is csodás, hát még az után, hogy befejeztem a történetet.

>!
ella_
Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Mesés tragédia az élet színeiről. A szerző csak lapozza az életet, miközben sétálni enged minket benne, a cseresznyésbe, hogy egyre mélyebbre kerüljön az ember, s egyszerre magasra is, ahol az égbolt szempillája mögé záródott az élet bölcsessége. Számomra kedves ez a könyv a szeretetről és a nehézségekről.


Népszerű idézetek

>!
Ailey

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa éppen leeresztette a szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozgatta az ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok.
– Mesélj! – erősködött a csillag. – Mesélj róluk.
– Egy fahéjas kalács nagyanyó ráncos kezében. Egy pár sportcipő Fotisz ágya alatt. Egy kagylóhéj Angeliki álmaiban… Egy masni a hold színével… Jó éjszakát! Ma este nagyon álmos vagyok.
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
És fejest ugrott, csakhogy fennakadt a hold szempilláin.

38. oldal

>!
gwyneira

Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.

135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · sors
>!
Lana_

– Nem félsz a haláltól?
– Mindenesetre ma élek. Tudod, milyen fontos ez? Most együtt vagyunk! Megszorítom a kezedet, és a szemedbe nézek. Sose engedd, hogy a jelen túllépjen rajtad. Ne hagyd, hogy az élet kifolyjon az ujjaid között, mint a homok. Élj! Érted? Élj! Ne hallgass azokra a kishitűekre, akik a jelent zálogként adják a holnapért. A jelen a tiéd, barátom. Becsüld meg!

40. oldal

>!
Lana_

– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Az kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány az ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolta a fa.
– Na és a szerelem?
– A szerelem színe a telihold.
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

85-86. oldal

1 hozzászólás
>!
Paan

Tudod, ki van egyedül? Az, aki egyre halmozza magában a csendet.

39. oldal

2 hozzászólás
>!
Lana_

– Ki az erős? – kérdezte hirtelen a fa.
– Az, aki egyedül barangol éjszaka. Pedig fél a sötétben. Az, aki farkas verme előtt várakozik. És reszket, mint a nyúl, hallva az üvöltést.
Az, aki elbúcsúzik, aki letérdel, aki összesározza magát. Aki nyakig merül a zavaros folyóban. Aztán a kétségbeesés pillanatában kiterjeszti átfagyott kezét, hogy virágokkal díszítse a haját. Az ilyen ember erős.
És egy selyemgubó esett a földre, ahol összetört.
Egy színes pillangó röppent ki belőle, kieresztett szárnyával a mirtuszok körül legyezve.
Azután megtorpant, egy pillanatra farkasszemet nézett az Istennel, és azt súgta:
– Szervusz! Milyen gyönyörű ez a te világod!

94-95. oldal

>!
Aida89

A bakancs…
A bakancs két számmal nagyobb volt a méreténél.
A magány…
A magány két számmal nagyobb volt annál, amit elbírt.

100. oldal

>!
Paan

– Elmondom, mit olvastam, Nikosz. Amikor úgy érzed, hogy trágyadombon vagy, ültess szamócát!

105. oldal

>!
csillavirág

Egyetlen parányi résből ered a világ minden szeretete, fiatalember. Ahogy a tűbe fűzöd a cérnát. Tudod, ki van egyedül? Az, aki egyre halmozza magában a csendet. Rá se ránts!… A legrosszabb, ha zúgolódsz. Ha csupa epe önti el a szádat. Panasz nélkül viseld a sorsodat, és ne bánts meg senkit a környezetedben. Módjával idd ki a poharad, és gondolj arra, hogy minden, ami veled történik, az jó!

39. oldal

>!
egy_másik

– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány az ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vaszilisz Vaszilikosz: „Z”
Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Kosztasz Taktszisz: A három gyűrű
Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak
Vaszilisz Vaszilikosz: A csodagyógyszer
Vaszilisz Vaszilikosz: Z naplója
Ioanna Karisztiani: Batyu
Vaszilisz Vaszilikosz: Angyalképző
Andreasz Frangiasz: A vasrácsos kapu