Kémek ​a Sasfészekben 88% 164 csillagozás

Még a ’80-as évek elején láttam először a könyvből készült kitűnő filmet Richard Burton és Clint Eastwood főszereplésével. Most hozzájutottam a könyvhöz is. Egy magas rangú katona kiszabadítására indul egy team. Egyszerűnek tűnik, de aztán a történet előre haladtával nagyon bonyolulttá válik. A két főszereplő: Smith (a csapat parancsnoka) és Schaffer (a kölcsönkapott, vele együttműködő amerikai) karakterpárosa egyfelől a szakmai hozzáértés és az improvizáció révén kedvelteti meg magát az olvasóval, amit mintegy megkoronáz a kettejük párbeszédeire jellemző sajátságos, néhol szarkasztikus, humor.
Smith folyamatosan titokzatoskodó figurája tartja mindvégig bizonytalanságban az embert, és az erre „rádolgozó” többi figura által válik teljessé a történet. MacLean regénye egy rendkívül fordulatos, szórakoztató kémtörténet, amely olvastatja magát az emberrel. Nagyon tetszett a könyv is!

Be kell vallanom, soha nem érdekelt ez a történet. Valahogy a címe, és a rövid leírása mindig azt sugallta nekem, hogy ez valami vontatott, nagyrészt unalomba fulladó, szabadítós izé, aminek a végén talán kapok egy kis izgalmat.*
Ilyen téren hatalmasat csalódtam, mert a várakozással ellentétben baromi pörgős, izgalmas, fordulatos, megfűszerezve egy csipetnyi humorral. Kiválóak a szereplők, kiváló a történetvezetés (,a cselekményszövés, vagy mittomén milyen szakszavakat lehetne ide írni), mindenből pont annyi van, amennyi kell, pont olyan mértékben adagolva ahhoz, hogy letehetetlen legyen a könyv. Talán ez a legjobb II. VH-s sztori (akció-kaland kategóriában), amit eddig olvastam.
Ugyan volt benne egy fölöslegesnek érzett eseménysor spoiler, de ettől az apróságtól eltekinve tökéletes!

*off

Alapjában véve nem annyira vagyok oda a kémregényekért, de ez egész jó volt. Vicces volt, a főszereplő beszólásai, a csavaros gondolkodása… engem megvett kilóra.
Persze azért jobb lett volna úgy olvasni, hogy nem láttam már a filmet jó néhány alkalommal, mert így az izgalom-faktor elég rendesen lecsökkent, de még így is rendben volt.

Tetszett. Nagyon tetszett. Nagyon-nagyon tetszett. És ez elgondolkodtatott. Miért tetszik ez nekem ennyire? Hiszen idejét múlt, mai szemmel nehéz abban a korban jól érezni magunkat. Meg hát amúgy is ez egy „fiús téma”… háború, harc, test-test elleni és elme-elme elleni küzdelem. A történelem iránti rajongásom nem lehet az oka… Hogy is van hát ez akkor?
És akkor rájöttem, hogy mi ez a vonzalom!!! Hiszen én ezen/ezeken nőttem fel! Az én (a mi) hőseink nem Superman, Batman, Ironman meg akármilyen „man”-ok voltak, hanem egy egész nép. Az oroszok. A „csodálatosan hős” oroszok, akik mellé, (sajnos az oroszoknak néha be kellett engedniük) az háború többi győzteseit is, az angolokat, a franciákat és nagy fanyalogva az amerikaiakat is (de ez azért jócskán kerülendő volt). A janicsárképzés, az agymosás azért a tv-n keresztül, amennyire csak lehetett megtörtént. Igen és jelentem hatott. Zsigerileg érzem, hogy átjött. Ezeken a gondolatokon az idő és az élet és a tanulmányaim azért e jócskán változtattak, de még ma is „hihető”, hogy a németek ennyire „buták”, „idióták”, „hebehurgyák” voltak. Hát nem is csoda, hogy elvesztették a második világháborút (is).
Csakhogy itt is érdemes elgondolkodni, és keresni az arany középutat, mert azért volt a tarsolyában a német hadseregnek is 1-2 dolog, amiben jók voltak, pl. a fegyelmezettség, szabálykövetés stb. És hát tény, ami tény, 6 évig tartották magukat.
Tehát bár a könyv (és a film) történelmi hitelessége megkérdőjelezhető, és be kell látnom, hogy ez egy agymosásra szánt eszköz a többi ilyen filmmel/könyvvel együtt, de azért mégis ad is valamit. Ez egy hősies „kaland”.
A hitet, hogy a gyengébb győzhet az erősebb felett, a kilátástalan és reménytelen helyzetekből is van kiút.
Magának kalandnak nem rossz könyv, és tetszik benne az író fanyar humora.

Mind könyv, mind film alakban szórakoztató második világháborús akció MacLean írása (a forgatókönyvet amúgy előbb írta, mint a regényt). Vannak eltérések, de nem annyira szembetűnőek. Mondjuk a Clint Eastwood alakította Schaffer hadnagyot jobban bírtam, mint a könyvbelit: a filmben a színészre jellemző hallgatag figura, a könyvben viszont egy szószátyár alak; de igazából rendben volt így is. A közte és Smith közötti eszmecserék amúgy nagyon szórakoztatóak, és emellett is akadnak ironikus leírások. Nem világmegváltó mű, egyszerűen csak le akarja kötni az olvasót – ez pedig maradéktalanul teljesíti is. Azért a „Navarone ágyúi” sokkal jobb…

Bár nem szeretek úgy olvasni, hogy már láttam a filmet, de mint most is, ez elkerülhetetlen.
Legalább olyan izgalmas volt, nagyon szeretem ezt a történetet. Is.
Úgy érzem megérdemel majd egy újraolvasást a sok apró, ám igen fontos részlet miatt.

„– Hogy mennyire bűvös a kezem, az kérdéses. De tény, hogy egy jó ötkilós kalapáccsal biciklitől buldózerig minden járművet mozgásképtelenné tudok tenni.
– És kalapács nélkül? Ez itt, ha nem vette volna észre, nem kazánkovács-kongresszus.
– Anélkül is tudok egy-két trükköt.”

Azt tudom, hogy láttam a filmet legalább 10 évvel ezelőtt, és nagyon tetszett, de szerencsére annyira már nem emlékeztem rá, hogy össze tudtam volna hasonlítani a könyvvel, így mégiscsak újként vettem a kezembe.
Abszolút élmény volt minden oldala, számomra letehetetlen, izgalmas, fordulatos, elképesztően jó humorú kémtörténet, ami folyamatosan piszkálta a fantáziámat. Részleteiben leíró anélkül, hogy untatna egy percig is, szinte filmszerűen pörögtek a képek a szemem előtt: a táj, az a zord, hegyi havas vidék, ami mindvégig meghatározza az adott helyzet alakulását, a finom mozdulatok és az akciódús jelenetek, a figurák mind tökéletesen láthatóak-érzékelhetőek voltak … nem csodálom, hogy film készült belőle, tökéletes alapanyag hozzá. A nyelvezete és a fordítás is kifejezetten élvezetes. A humora balanszban van az állandóan fenntartott feszültséggel és a történet csavaraival – rengeteg alkalmam volt találgatásra és meglepődésre, még az utolsó oldalakon is.
Nem nehéz olvasmány, mégis izgalmas, fordulatos és szórakoztató háborús könyvélmény, nagyon szerettem! Könyvtári példány volt.

Kalandregény a II. világháború idejéből. Olyan, amilyennek az ilyen regényeknek lenniük kell. Hősies , okos (és szerencsés) jófiúk, buta és ügyetlen ellenség, pórul járt árulók. Közben némi humor. Persze nagy verekedések, nagy robbanások. És mindez néhány órába belefér. (Szinte az elolvasása is.)

Ez a 2. világháborús Batman és Robin. Na jó, ha tisztelettudó vagyok, akkor a Batman és Robin a jelenkori Smith és Schaffer. Vagy ha Schaffert elvesszük Smith őrnagy mellől, akkor az igazi Amerika Kapitány. Csak angol. Temészetesen nem mentes a túlzásoktól, hőseink igazi szuperügynökök, minden helyzetben kivágják magukat. Mary, a női ügynök mindenen való értetlenkedésén én is értetlenkedtem, de persze a kemény férfiak mellé kell egy törékeny, ártatlan teremtés. Azon azért elgondolkodtam, hogy miért nem Hitler kiiktatását tűzték ki feladatul. Na mindegy.
Mindent összevetve humoros, szórakoztató, és mindenképp piros pont, hogy a németek alapjáraton nem vérszomjas nácikként vannak ábrázolva.

Miközben az író könyveiből készült filmeket szeretem és szinte mindet többször is láttam, köztük ezt is legalább kb. tízszer is, addig a könyv valahogy nekem nagyon száraz volt. Tetszett persze, nem mondom, hogy nem, de itt-ott azért elég nehezen verekedtem át magam rajta. Az is igaz, hogy nehéz egy könyvet úgy végig izgulni, hogy ismerem a történetet, de itt inkább mégis a nyelvezete volt az, ami miatt néha kevésbé voltam lenyűgözve.