Pár perce fejeztem be a könyvet, és még mindig keresem a szavakat. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire tökéletes regényt fogok olvasni Aragóniai Katalinról. Ez az asszony a történelem egyik legerősebb asszonya volt, és méltatlanul fejzete be az életét. Egy harcos, aki nem hajolt meg hanem küzdött amedig csak tudott.
Bevallom nem kicsit imádom a Tudorokat, a Tudor-korszakot. Azt hiszem ez egyértelműen a Tudorok sorozatra vezethető vissza, amit még egyetemista koromban néztem és egyből beleszerettem. Imádom a történelmet, főleg a XVI. századot (mind egyetemes-mind magyar történelem terén), így rögötön fellobbant a mánia. Azóta beszerzek minden könyvet, ami ezzel a korral vagy magával ezzel a dinasztiával foglalkozik. Philippa Gregoryt már olvastam, mivel a Rózsák háborúja is a kedvenceim közé tartozik, de Alison Weir számomra eddig ismeretlen volt. Katalinról sem olvastam még semmit, csak a sorozatból és a történelmi tanulmányaimból na meg számos utánaolvasásból tudom, hogy milyen élete is volt. Sok mindenre számítottam, de arra amit ebben a kötetben kaptam, arra nem. Mondhatjuk megkaptam a tökéletes történelmi regényt….ami végre női központú. Sok könyvet olvastam már ebben a műfajban és jellemzően nem tudtam őket kiemelkedőnek mondani, mivel egy idő után unalmassá váltak. Nem tudták úgy megmutatni az adott kort, mint az írónő Catalina történetében. Egyszerűen zseniális volt, tömény 700 oldal tele mindennel, amitől egy történelmi regény történelmi. Pontosan hivatkozott mindenre, az eseményekre, a szereplőkre…mégsem volt száraz. Nem volt közönséges, és nem csak a csatákról szólt. Persze, azok is fonotsak….de sokszor a politika hatalmasabb mozgatórugó, mint egy fényes páncél. És ami engem régebben is zavart a női főszereplők hiánya…na itt erre nem lehetett panaszom.
Aragóniai Katalinról egy sorozatot is néztem az HBO GO-n Spanyol hercegnő címmel. Ha nem olvastam a könyvet azt néztem, és mondhatom maximálisan elégedett voltam mindkettővel. Korábban valamiért nem szimpatizáltam a spanyol hercegnővel, Boleyn Anna pártján álltam. Most azt mondom, majd meglátjuk. Ha elolvasom Anna történetét biztos sok mindent máshogy fogok látni, de az biztos, hogy Aragóniai Katalin az igazi királynő. Katalin a mai korban egy igazi példakép lenne, és nemcsoda, hogy saját korában is imádták, szinte rajongtak érte az emberek.
A regény Katalin Angliába érkezésével kezdődik. Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd lányaként nagy dolgokra hivatott: majdan Anglia királynéja lesz, Arthur walesi herceg felesége lesz. Nem is sejti milyen élet fog várni rá a Tudor udvarban, hogy nem biztos hogy ez a cél annyira kifizetődő lesz. VII. Henrik és Izabella leghőbb vágya, hogy gyermekeik által a Birodalmaik is szövetségre lépjenek. A 16 éves spanyol hercegnő egy idegen országba érkezik, ő maga is idegen, nem beszél angolul és roppant megpróbáltatások várnak rá. Kezdetben Arthur feleségeként, majd özvegyeként. Mire beteljesül a nagy álom, a nagy cél addigra mintha össze is dőlne körülötte minden. Árulók veszik körül, akik kihasználják. De Katalin egy roppant elhivatott, erős, az elvei mellett a végletekig kitartó nő aki a jólétért sem hajlanadó megtagadni az elveit. A végletekig elvhű, és erkölcsös. A vallás az élete minden részét, minden lélegzetvételét meghatározta. Így a XXI. századból kicsit furcsa volt visszatekinteni erre a nőre, aki a történelem egyik legerősebb nőalakja. Az a rengeteg küzdelem, akadály, megpróbáltatás, amin keresztül kell mennie egész élete folyamán nemhogy megtörte csak megacélozta. A hit segített neki túlélni, abban nyert vígaszt…ekkora vallásosság a mai világban szintén már fucsának hathat, pedig akkor ez teljesen normálisnak hatott. Katalin emelett a hűség mintaképe volt, minden téren. Néha azonban kicsit naívnak éreztem, de az akkori neveltetésének ez betudható és az alázatának.
Arthurhoz semmilyen téren nem vonzódott, de teljesíteni akarta a kötelezettségét, amely számomra egyszerűen meghökkentő volt. Leginkább az mennyi alázat volt ebben a nőben, hogy alávetette magát gondolkodás nélkül a felette álló férfinak és el is ismerte azt. És persze ez több mint 400 év távlatából megintcsak felfoghattalan de nagyon jó lecke arra, hogy értékeljük, hogy miylen korban is élünk. Katalinban elképesztő erő, és küzdőszellem van. Férje halála után az a rengeteg megpróbáltatás, amit hercegnő és özvegy hercegné létére el kell szenvedni az engem nem egyszer háborított fel, de Katalin csak tűrt és alázatosan imádkozott. Bízott az igaz szerelemben és Istenben, az igzságban. A családjában, akik leginkább politikai bábut láttak benne. Én biztos nem tudtam volna ilyen alázatos lenni. Soha senkinek nem tett rosszat, nem áskálódott, nem inrikált. Azt tette, amit a lelkiismerete, az erkölcse diktált. És a sok rossz után végre jött a jó is, beköszöntött életébe a szerelem. Arthur öccse, Henrik – a későbbi VIII. Henrik- személyében. Igaz, és haláláig tartó szerelemmel szerette Henriket, aki viszont szerette. Én legalábbis úgy gondolok Henrik valóban szerette Katalint, talán őt egyedül. Az a hatalmas vágy, szerelem ami lobogott közöttük valami csodálatos volt. Katalin átadta a testét-és a lelkét a szeretett férfinak, akit soha egy rossz szóval, tettel meg főleg nem illetett. Mindenben támogatta, kitartott mellette, és szerette. A hibája az volt, hogy nem tudott fiú utodót adni a királynak, és ez megpecsételte a sorsát Katolikus Izabella lányának. A sok szülés, a sok veszteség, a halva született gyermekek mind ott hagyták a sebeiket és a nyomaikat az aranyhajú szépségen. És a kapcsolata Herikkel egyre csak romlott. De Katalin szerette, és amikor bekövetkezett a Nagy Ügy, akkor is kitarott a szeretett férfi mellett. Bízott benne rendületlenül. Egyszerűen csak ámulok Katalin erején, hogy volt képes élete utolsó éveit ebben a megalázó helyzetben eltölteni, és így is ilyen jó és keresztényi maradni. Én biztos nem tudtam volna. Az a hatalmas szerelem, amit Henrik iránt érzett…az nem egyszer csalt könnyeket a szemembe.
A regény másik kiemelkedően fontos szereplője Henrik, aki a többi Tudor királyné kötetben is a másik központi figura lesz. de mindenhol más arcát fogja mutatni. Ebben a részben én beleszerettem abba az aranyhajú ifjúba, akit az írónő bemutatott. Az igazi lovag, és herceg aki imádattal szereti Katalint és bármire képes hogy elvegye. Dacolva családjával megküzd a szerelméért, és el is nyeri a kezét. De Henrik nem jött egyszerű családi körülményekből, a szülei miatt sem-. Az állandó rettegés a lázadásoktól, a York leszármazottaktól és attól hogy fiú örököst kell nemzenie kicsit az agyára ment a későbbiekben. A szenvedélyes, humanizmus fűtötte király fokozatosan változott meg, és vált egyre aljasabbá, akit csak a céljai irányítanak. De az biztos, hogy a hat felesége és az anglikán egyház meglapaítójaként soha nem felejtik el a nevét. Ebben a kötetben már kiderül miért is szakad el Rómától, és hogyan hozza létre az anglikán egyházat. A regény vége felé egyre jobban gyűlöltem a viselkedése miatt, olyan volt mint egy megszállott…csak az uralma számított, a jog, az erkölcs és az igazság nem. Mindenhol ellenségeket látott. Henrik sok esetben volt manipulálható, túl impulzív személyiség révé gyakran hirtelen haragúvá is vált. A fiú örökös iránti vágy pedig megszállottá tette, és mindenre képessé. Míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy Katalinon kívül akárcsak másra is nézzen, később saját feleségét szeretője kénye kedve szerint sanyargatja. Kíváncsi vagyok a többi kötetekben milyen arcát fogja mutatni az egykori aranyhajú ifjú, aki akkora szerelemmel és szenvedéllyel szeretett, amelyre minden nő vágyik. És aki akkor volt, Katalinnal volt a legboldogabb.
A kutatómunka nagyon alapos volt. Minden részlet kidolgozott: Catalina hozományaként bemutatott aranytányoroktól kezdve a királyi udvar szokásain át, a ruhák kikeféléséig. Ettől vált ennyire olvasmányosság és élvezhetővé a regény. Egyszer sem unatkoztam vagy tettem félre. A sok mellékszereplő sem volt zavaró, mivel mindenki megmutatta miért is van jelen a történetben. Bár az írónő biztos volt, amiben a képzeletére hagyatkozott, de ez történelmileg nagyon pontos korrajz, és a lenyomata a Tudor-kornak. Nem lepődtem meg a sok áruláson, intrikán, cselszövésen és ármánykodáson. A poltika és az érdekek mindent felülírtak. Nem biztos, hogy szívesen éltem volna egy királyi udvarban. De ezzel is csak még jobban hitelessé tette a történetet az írónő. Senki nem tökéletes, mindenkiben vannak hibák, ahogy jó tulajdonságok.
A borító nekem nagyon tetszik, mivel tökéletesen illett a regény témájához. Aragóniai Katalint mindig fekete, igazi spanyol szépégként képzeltem el…ezért meg is döbbentem, hogy aranyszőke, szinte lobogó vörös haja és fehér bőre volt. Ezért tökéletes ez a borító, még ebben is a történelmi hűséget tükrözi. A könyv minősége is elsőosztályú. Ekkora oldalszámnál abszolút nem volt nehéz forgatni, vagy tartani. A könyv gerincse is ép maradt, nem törött, szóval tökéletes.
Egyszóval egy lehengerlő történelmi regény, a spanyol hercegnőről, aki angol királyné lesz. Egy történet egy bátor, vallásos, erkölcsös, erős, kitartó nőről, aki nem hajlik meg, nem tagadja meg az elveit, nem hasonul meg önmagával. Aki hisz Istenben, Őszentésge a Pápa ítéletében és mindabban, amitől ő az igazi Királynő.
