A ​fogoly királyné 82% 50 csillagozás

Egy egészen jó történelmi regény lehetett volna ez, ha 150 oldallal rövidebb, és így nem kellett volna századszor is arról olvasnom spoiler . Amikor már túllendültünk a házasságuk eme romantikus szakaszán utána még tucatszor taglalta a könyv Eleonóra múltba révedő ábrándjait, visszaidézve újra és újra férjével kapcsolatos szexuális életük perceit.
Ha ez a sok szexuális kalandozás nem lett volna benne még akkor se tudtam volna egyik szereplőt se megkedvelni. Tudom, hogy Eleonóra az 1100-as években élt és akkor simán kiházasítottak tizenéves lányokat negyvenes férfiakkal, de nekem akkor is gyomorforgató volt amikor spoiler Még ennél is durvább volt viszont amikor spoiler

Alison Weir hozta azért a formáját. Tény, hogy szinte két részre osztható a történet. Az eleje amolyan „szürke” történelmi háttérrel. Eleonóra királyné egy nagyon is belevaló nő volt, aki még merte is élvezni a testi örömöket, amiben Henrik személyében igazán jó partnert is talált.. ..Nagyon is, de ez nem lehet baj. Harminc évesen, tizenöt év házasság és két leánygyermek után, pápai áldással elválik a francia királytól, és feleségül megy a tizenegy évvel fiatalabb Henrikhez. Aki igen potens férfiú…nos erről szól a történet eleje.. a további mese , ami jól szórakoztatott, érdekes és izgalmas volt egy anya és egy szerető feleség története. Nekem tetszett. A Lady Jane egy alig tizenhét éves, naív lányka története volt, ez egy szenvedélyes, hosszú szerelem története. Politikával, szeretőkkel, rabsággal, hiszen Eleonóra hihetetlenül magas kort ért meg a maga 82 évével, és cseppet sem volt hétköznapi asszony. Remekül megrajzolja Eleonóra formálódását, lelki vívódásait a keményfejű, csapodár Henrik oldalán. Nagyszerűen ábrázolja Henrik ragaszkodását rengeteg sok szerető, vita után is.Gyermekeivel való kapcsolatát, tizenegy született csak Henriktől…. A könyv tetszett, az elején lévő családfa jól segíti a tájékozódást, ki kicsoda, kivel köt házasságot.
Bővebben a blogomon: http://gaboolvas.blogspot.hu/2013/03/a-fogoly-kiralyne.html

Aquitániai Eleonóra hosszú, kalandos életéről ír Weir ebben a regényében. Erős, keménykezű uralkodó volt A XII. században, sokszor került nehéz helyzetbe az akkori férfiak uralta világban.
Az előző két, Tudor-kori életrajzát ismerve, kíváncsian vártam ezt a könyvet is. Szerintem meg sem közelíti azokat. Talán kevesebb írásos anyag, levelezés, feljegyzés állt a rendelkezésére a kortársaktól és így nehezebb volt kitölteni a hézagos időt. Így pontosan követve az időpontokat, mivel az írónő ragaszkodott a történelmi hűséghez haladtunk várról várra, mikor hol töltötte a karácsonyt, és böngésztem a családfát. Egyik szereplő sem lett az ismerősöm, nem szerettem meg őket. Talán majd a következő regénye…..

Nem ez lett a kedvenc Weir regényem. Tény, hogy a könyv gyakorlatilag két részre osztható, Eleonóra elválik férjétől Franciaország királyától és hozzámegy a nála jóval fiatalabb Henrikhez. Hétköznapi sztori nemde? Lehetne, de ez a történet az 1100-as években játszódik. Így már mindjárt más a leányzó fekvése. :)
Egy szenvedélyes, évtizedeken át tartó szerelem története ez a könyv, melyet a történelem viharai formáltak. Eleonóra hosszú élete során nagyon sok mindent megélt, szerelmet, árulást, bosszút, halált…Egy nagyon izgalmas, érdekes életút, de valahogy ezt most Weir nem találta el. Nem szippantott be, nem tudta közel hozni a szereplőket. Senkit nem kedveltem meg, senkiért nem izgultam. Tulajdonképpen egy történelemkönyvet olvastam, bár nem olyan szárazon megírva, de összehasonlítva Weir bármelyik másik regényével, ez a könyv nagyon gyengére sikeredett.

Alison Weir korábbi két könyvét nagyon szerettem: kellemesen elegyítette a (valósnak tűnő) történelmi adatokat a mai olvasónak megfogalmazott regényes cselekménnyel, azaz igen, kicsit mai szemmel volt nőiesítve a téma (ahogy David Starkey történész írt lefitymálóan a műfajról), de én úgy éreztem, nem volt anakronisztikus, ahogy a szereplői gondolkodtak. Sajnos ez a könyv nem ilyen. Sajnos többször ráfizettem, mikor több, nekem tetsző könyv után szinte automatikusan vettem le a polcról a következőt csak az írónő NEVE alapján (Joanne Harris, Philippy Gregory és még sorolhatnám), hát most egy újabb olyan könyv, ami nem ér fel elődeihez.
A Szürke ötven árnyalatát ugyan nem olvastam, de úgy képzelem, ez a könyv olyan, mint egy ebbe oltott történelmi könyv. A fejezetek fele másról sem szól, mint ahogy Elenonora és Henrik keresztbe-kasul szeretik egymást… és nem, nem vagyok prűd, csak egyszerűen unalmas hetvenedjére elolvasni ahogy a hüvelybemenetét csiklandozza a pénisze vége, amikor mint épelméjű olvasóban már erősen rögzült az a konfliktus, hogy kettejük közt hatalmas fizikai vonzás van, de más dolgokban nem nagyon passzolnak, és Henrik mindig letöri az emancipált Eleonora törekvéseit az önállóságra, önmegvalósításra (és már ideje korán jól látható, hogy ennek milyen következményei lesznek…. szóval tényleg egyre unalmasabb az ismétlődő leírása a köztük lévő hancúroknak) A könyv másik hibája, hogy nagyon hosszú időszakot mesél el, lévén, hogy Eleonora -nem csak az akkori kor átlagához, hanem a mához képest is- magas kort ért meg, így érthetően csak pillanatképeket kapunk, két fejezet közt olykor több éves ugrással… ami -hogy finoman fogalmazzak- nem nagyon kedvez sem az atmoszféra megteremtésének, sem annak, hogy mélyebben megismerjünk egy-két karaktert, a mozgatórugóikat. Ha ebből kivonom még azt is, amit az írónő arra veszteget, hogy negyvenhetedjére is leírja Eleonora és Henrik egy-egy szenvedélyes aktusát, akkor még kevesebb esély van rá, hogy megértsük mondjuk Henrik, Oroszlánszívű Richárd vagy Thomas Beckett motivációit, személyiségét.
No persze később, mikor Eleonora kora miatt már eleve ugrik a sok szexleírás lehetősége, akkor egy picivel (de tényleg csak picivel) jobb lesz a könyv, de azért kerül bele jó sok visszaemlékezés a hancúrokra, másrészt a maradék is valamiféle panelekből épül fel: sztereotíp beszélgetések, mintha valami kisiskolás vagy az írónő kezdő segédje írta volna.. (időnként a mondatszövés is fura, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy ez csak fordítói hiba-e vagy az eredetiben is így lehetett…) Még Eleonora jellemét sem ismerjük meg igazán azon kívül, hogy ő nagyon független… Nagy kár ezért…
És ha már a fordítót felemlegettem: aki -talán a Szürke ötven árnyalatás botrány után- pont, hogy kicsit túlgondozza a könyvet: pl. a bevezető családfánál elmagyarázza, hogy a végtelen jel egy férfi és egy női név közt a házasságot jelenti, a mellette lévő sorszám meg a házasság sorszámát (minő meglepetés! Csak azt nem tudom, hogy vajon a magyar olvasó annyival hülyébb, mint az angol, hogy nekünk el kell ezt magyarázni?), vagy épp személyes megjegyzést fűz ahhoz, mikor Weir az „inkvizíció” szót használja, holott az csak 15-20 évvel később kezdődött, Eleonora a cselekmény idején nem használhatta volna, vagy hogy az eredeti szövegben kukorica szerepel, de azt csak Kolumbusz után tudták behozni Amerikából, netán, hogy egy adott idézet nem onnan származik, amit a szereplő mond, hanem amonnan…
De ha már kukacoskodunk: szerintem ugyanígy meg kellett volna lábjegyzetelni a hüvelybemenet, pénisz, orgazmus, klitorisz szavakat is, mert az egy dolog, hogy nyilván a régmúlt emberei sem voltak szentek, ugyanazok voltak az igényeik a szex terén is, mint nekünk, de azért csak mások voltak az erkölcsök, nem a szókimondásra nevelték őket. Magyarán nyilván ugyanazt csinálták, ugyanazokkal a vágyakkal, csak nem beszéltek róla olyan nyíltan, szabadon, felvilágosultan, mint ahogy azt manapság tesszük. Ebből a szempontból valóságosabbnak érzem Hillary Mantel Holtaknak menete c. könyvéből VIII. Henrik véleményét, aki -még a Boleyn Annával kötött esküvő előtt- boldogan élvezte, hogy az erényét örző Anna „francia módra” elégíti ki, de mikor elhidegültek egymástól, már úgy beszélt Cromwellnek, hogy az egyetlen helyes póz a szerelmi együttléthez az, amit az egyház elfogad (misszionárius), és Anna végletekig romlott nőszemély, hogy anno őt arra kényszerítette, hogy ne így szexeljen vele :-D Pedig Henrik ugye bő 400 évvel később élt, és sok egyházi érték is épp akkoriban kérdőjeleződött meg….
És akkor egyből kiderül, hogy a könyvvel az is a bajom, hogy nagyon XXI. századian mutatja be a XII. századi szexuális igényeket, meg úgy általában az embereket, szokásokat, motivációkat. Ugyanakkor szinte semmit nem tudok meg magáról a korról*, ami kellőképpen messze van ahhoz, hogy a mai ember akár megközelítőleg is elképzelje, hogyan élték akkoriban az emberek az életüket: a szereplők úgy jönnek-mennek a hideg, huzatos kőfalak közt, mintha csak egy kényelmes, tágas családi házban tennék, ahol semmi más dolguk nincs, mint a házhoz hozatott vacsora után videózni, majd hancúrozni egy kicsit. Ami azért furcsa, mert a korábbi történetei szerintem jól egyensúlyoztak azon a keskeny határon, hogy hűek legyenek a történelmi valósághoz, de azt kicsit közelebb is hozzák a ma emberéhez.

*nem az irodalmi értékét dicsérve, de ellenpontként a korról szóló két Ken Follett könyv jut az eszembe (A Katedrális és az Idők végeztéig), amiben úgy volt bemutatva a korabeli élet, hogy egy csomó dologra rácsodálkoztam, de mégsem volt idegen.

Azt hiszem, ezt a könyvet már olvastam pár éve. off
Érdekes és életszerű volt számomra a történet, mint ahogyan minden történelmi regény, amit eddig olvastam, elérte nálam a megfelelő hatást. Nem veszett még el bennem a történész énem :)
Rendesen bő lére van eresztve off, ennek ellenére a végét mégis egy kissé összecsapottnak éreztem, mintha nem tudta volna, hogy a hatalmas ívű mesét hogyan zárja le.
Összességében egy korrekt történelmi regény, sem több, sem kevesebb. Aki szereti, annak mindenképp ajánlom, mert nagyon jól bemutatja a 12. századi nyugati életet. Aki meg nem szereti a történelmi regényeket, annak is érdekes olvasmány lehet. Egy próbát mindenképp megér!

Érdekfeszítő, könnyen olvasható regény, mely mesésen, de valós történelmi hitelességgel visz vissza az 1100-as Angliába. Szerelem, erotika, harag, gyűlölet, háború és viszály. Minden benne van, mi az akkori évek uralkodóit, nemeseit jellemezte. (és talán azóta is minden családban megtalálható)

Számomra ez a könyv keserédes volt. Nem kívánok kitérni arra, hogy történelmileg mennyire volt hiteles vagy sem, egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem vártam tőle teljes hitelességet. Amennyire számomra megállapítható volt, követte a nagyközönség által ismert történetet. A királynő és a király jellemformálása, kapcsolatuk alakulása hihető volt. Engem a könyv szórakoztatott, ha ez a megfelelő szó egy hosszú, boldog és szomorú (főleg szomorú), viszályokkal teli, küzdelmes életút elbeszélésére.

A könyv vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Nagyon szeretem Alison Weir könyveit. Ezt az írónőt is, ahogy Philippa Gregoryt is a barátnőm/kolléganőm ismertette meg velem. Ez volt az első, amit az írónőtől olvastam. Engem a Rózsák háborúja kora, illetve a Tudor kor fogott meg igazán, de az angol történelem szinte minden pillanata érdekel. Alison Weir nagyon jól ábrázolja a regényei alakjait. Aquitániai Eleonóra élete nem volt csupa boldogság és öröm. Rettentő sok viszontagságon kellett keresztül mennie.

Alison Weir korábbi két könyve, a Lady Elizabeth és a Lady Jane több éve könyves polcom elhanyagolt lakói. Most, hogy névnapom alkalmából megkaptam A fogoly királynét is, bűntudatom arra sarkallt, hogy végre kezdjek velük valamit. Többen írták,hogy az előbbi kettő mennyire zseniális, ezért felhorgadt bennem a gyanú,hogy azokkal kellene kezdeni, de „szobatörténész” énem mégis inkább a kronológiai sorrendet forszírozta… nem tette jól.
Elég nehézkesen haladtam vele, nem ragadott annyira magával, mint azt tette például A fehér királyné, amit előző nyáron szinte le sem tudtam tenni, mert annyira lekötött Elizabeth Woodville élete és „munkássága”.
Az első száz oldal tömény szex. Félreértés ne essék, nincs gondom az erotikával, de akarva-akaratlanul is a Jóbarátok egyik epizódja jutott eszembe, amikor Joey beleolvas Rachel egyik erotikus könyvébe. Itt is volt tüzelő ágyék, meg ami szem-szájnak ingere, amivel nem is lenne gond, tekintve,hogy Eleonóra életét nagyban meghatározták ezek a dolgok, de mégis túlzásnak éreztem,hogy eleinte a Henrikkel folytatott interakciónak 80%-a csak szex.
Amit még problémának gondolok, hogy a könyv vége felé haladva úgy éreztem, mintha pontosan ugyanaz az eseménysor játszódna le újra és újra, csak más helyszínen. Eleonórát egy új várba kerül; nem tetszik neki ez a szitu; vissza akar menni Aquitánia-ba; aggódik Richardért; utálja Henriket, majd szereti Henriket, illetve ha rágondol bizsereg és változatosság kedvéért érte is aggódik. Ezt a részt egy kicsit túlnyújtottnak éreztem, bármennyire is értékelendő az, hogy Alison Weir igyekezett pontosan végig követni Eleonóra életének minden állomását.
Ezenfelül nem tudtam megkedvelni Eleonórát, oké, hogy egy szép, okos, független anyatigris volt, de örültem volna,ha egy kicsit még árnyalja a róla alkotott képet az írónő. A többi karakterrel nem volt különösebb gondom, annak például kimondottan örültem,hogy Rosamund de Cliffordból és a legendás woodstocki labirintusról is kaptunk egy kis darabot.
Összességében nem rossz könyv, meglehetősen hosszan nyomon követhetjük általa Aquitániai Eleonóra tartalmas és lenyűgözően hosszú életét, de nem tudott magával ragadni és úgy lekötni, mint azt tette korábban néhány hasonló történelmi regény. Sőt, jelen pillanatban úgy érzem,hogy egy időre hanyagolni fogom ezt a műfajt, úgyhogy a Lady Elizabeth és a Lady Jane pihenő ideje meghosszabbodott újabb néhány hónap erejéig…